A jövőben is, tekintsünk el attól, hogy milyen tempóban szerveződnek le a film premierek, a fotózások és hasonló programok a való életben. :D A jelenlegi fejezetért pedig nem tudom, hogy most bocsánatot kérjek-e, vagy nem, mert igen eseménydús kis fejezet lett, de végülis mire jó az írás, ha nem arra, hogy bármit megvalósíts? :D Szóval most ez jött, ezután ennyire nem leszek Steven Segal-os és a Vadangyal effektus is csökkenni fog esküszöm, de Bruce karaktere számomra annyira adja, hogy ilyen sztorik fűződjenek hozzá, hogy nem hagyhattam ki :D
Remélem tetszik azért ez a fejezet is :) Jó olvasást és szép estét / szép napot! :)
És természetesen még pont időben, nagyon boldog születésnapot kívánok a kedvenc dánomnak! :)
És természetesen még pont időben, nagyon boldog születésnapot kívánok a kedvenc dánomnak! :)
- Audrey-
Mads holnap este
megy haza, így a ma estét mindenképp vele akartam tölteni. Nem volt nehéz
rábeszélnem, hogy legyünk nálam. Nyugis környezet, se emberek, se akaratlan
képek, csak mi, egy üveg bor és két pizza. Furcsa, kissé feszült volt közöttünk
a levegő, mindketten éreztük, hogy valamit kéne mondanunk azzal kapcsolatban,
hogy mi legyen... kettőnkkel?
Még én se tudom,
hogyan kéne hívni ezt. Csak jól éreztük magunkat, szexeltünk – rengeteget
szexeltünk – beszélgettünk, ettünk, ittunk...
De nem mertem
beleélni magam semmibe. Fogalmam sincs, ő mit akar. Vagy, hogy én mit akarok...
- Hánykor indulsz
holnap? – kérdeztem, ahogy letettem a poharam a dohányzó asztalra.
- Este 7-re
megyek ki a reptérre.
Az ölébe ültem és
kigomboltam a felső kettő inget.
- És...
Mads halványan
elmosolyodott és felvonta a szemöldökeit.
- És mi?
- És... –
félredöntöttem a fejem és játszani kezdtem az ingje felső
gombjaival. – A fotózásra mikor jössz?
Pár pillanatig
némán állta a tekintetem, majd bólintott és mély levegőt vett.
- Két hét múlva.
- Hm... –
sóhajtottam és elmosolyodtam. – Kíváncsi vagyok, milyen lesz. Azt mondják Lara
nagyon jófej.
- És téged pont
ez érdekel... – mosolyodott el cinikusan. – Audrey...
Ledöntött magáról
a fotelre és felém támaszkodott.
- Én is sokat
gondolkodtam ezen. És maradjunk annyiban, hogy... majd lesz ami lesz. Oké?
Felnevettem és
bólintottam.
- Nem akarom,
hogy... – pár pillanatig kereste a szavakat – Bármibe is beleéljük magunkat, ha
aztán semmi nem is lesz belőle. Érted?
- Persze.
- Én
Koppenhágában vagyok, te itt... te nem rég váltál... Nem akarok semmit elsietni. Csak érezzük jól magunkat. Majd alakul. De nem akarom, hogy ezen
stresszeljünk egész este. Használjuk ki az utolsó perceket... – mondta halkan,
majd elmosolyodott és apró csókot nyomott a nyakamra. – Kimegyünk egy cigire? –
súgta és feltámaszkodott.
Mielőtt
válaszolhattam volna, csengetni kezdtek.
- Baszki... –
nyögtem, amint eszembe jutott Bruce nem fogadott hívása, jobban mondva hívásai...
mind a négy...
- Mi az? Vendéged
lett volna?
- Nem... Bruce...
– mormoltam idegesen. Mads felült, így én is kiszabadultam alóla és felálltam.
– Délután hívott, de elfelejtettem visszahívni.
Mads kihúzta
magát és megigíztotta a haját.
- Szerintem
engedd be, mielőtt megadja magát a csengő. – utalt halvány mosollyal a
folyamatosan vinnyogó csengőre. – Felmenjek? – kérdezte, majd felállt.
- Nem kell, nem
hiszem, hogy bejön. Mármint ha rajtam múlik nem jön be. Két perc és jövök,
addig te csak borozz és lazíts. – mosolyogtam és apró csókot nyomtam az
ajkaira. - És várj meg a cigivel!
Mosolyt
erőltetett magára, de láttam rajta, hogy kicsit kellemetlenül érinti a helyzet.
Érthető...
Az ajtóhoz
siettem és kinyitottam azt.
- Végre... –
jegyezte meg sértődötten Bruce és már jött volna be a lakásba.
- Mit szeretnél?
– álltam az útjába ridegen.
Kissé lepődötten
megtorpant és elmosolyodott.
- Bemenni..? –
kérdezte értetlenül.
- Megbeszéltük,
hogy nem állítasz be csak így.
- Jaj, Audrey, ne
szopass már, miért, vendéged van így kedden este 11-kor?
- Ami azt illeti,
igen, vendégem van. Bruce, megbeszéltük! – vágtam rá határozottan. – Szeretném,
ha most elmennél. Sajnálom, hogy elfelejtettelek visszahívni, holnap reggel
felhívlak, oké?
Beharapta az alsó
ajkát és pár pillanatig némán bámult engem, majd mély levegőt vett.
- Itt van, ugye?
– kérdezte és beszívta az orcáit, majd az ajkába harapott. – Engedj be! – kérte
és megpróbált elindulni az ajtó felé.
- Nem! Bruce, nem
jöhetsz ide csak úgy, akármikor. Megkértelek, hogy szólj. Nem szeretném, hogy
most itt legyél.
- Mi az, hogy nem szeretnéd, hogy itt legyek, baszd meg?! – kérdezte és közelebb lépett hozzám. – Ez az én lakásom, akkor jövök ide, amikor
akarok.
- Már nem, mert
papíron semmi közöd nincs a lakáshoz.
- Baszd meg,
Audrey... – nevetett fel lenézően és félrelökött, majd nagy lendülettel
benyitott az ajtón. – Micsoda megtiszteltetés, művészúr! – csapta össze a
tenyereit cinikusan, ahogy meglátta Mads-et. A nappali felé vette az irányt és
a hosszú szövet kabátja zsebeibe tette a kezeit.
- Bruce! Nem
szeretnélek elvitetni, kérlek ne balhézz feleslegesen.
- Feleslegesen?!
– kiáltotta és felém fordult. – Feleslegesen?! Mi a faszt képzelsz, Audrey?
- Hé-hé-hé... –
szólt közbe Mads, de Bruce felé se tekintett.
- De most
komolyan, mi a faszt akarsz tőle? – kérdezte és Mads-re mutatott, de nem vette
le rólam a tekintetét. – Jó érzés azzal dugni, aki miatt olyan "mély" tini
depresszióba estél pár éve? Akit állítólag gyűlöltél? Milyen érzés szopkodni a
szottyadt golyóit, tudva, hogy ugyanúgy át fog baszni?
- Iszonyatosan
gyerekes vagy... – vágtam közbe, de meg se hallotta.
- Te meg
szánalmas vagy, undorító, amit csinálsz!
- Audrey... –
szólított meg nyugtatásként Mads, de ez most nem az a pillanat volt, amikor ez
hatott volna rám.
- ... be vagy
állva, azt se tudod, hol vagy! – folytattam idegesen.
- Kicsit több
tiszteletet érdemel, nem gondolod? – kérdezte Mads Bruce-tól és védelmezően közelebb
lépett hozzám.
Bruce
felhorkantott és ránézett. Úgy nézett végig rajta, mintha Mads egy utolsó,
szakadt kéregető lenne, majd felhorkantott és előrébb döntötte a fejét.
- Hogy mi? –
kérdezte halkan, cinikus mosollyal miközben közelebb lépett hozzá.
- Mads, majd...
hagyd, csak... – nagyot sóhajtottam és visszafordultam Bruce felé. – Kérlek...
– kezdtem kicsit higgadtabban és Mads kezét félretolva közelebb léptem hozzá. –
Kérlek menj el. Nem szeretném felhívni a biztonságiakat. Légyszíves... Miért
jöttél egyáltalán ide pont most?
- Szeretnék
szétnézni, nem találom pár cuccom és nyilván máshol nem hagyhattam őket. –
tárta szét a karjait mosolyogva, majd Mads-re nézett. – Nem tudtam, hogy
vendéged lesz. Az őszintét megvallva, nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan
túllépsz majd rajtam. Elgondolkodtató, hogy vajon mikor találkoztál vele először...
– vonta fel a szemöldökeit cinikus mosollyal és félredöntötte a fejét.
- Ne magadból
indulj ki...
- Jaj könyörgöm –
forgatta a szemeit – Melanie-hez hozzá se nyúltam, amióta megismertelek. Múlt
héten találkoztam vele először mióta veled összejöttem, akkor is csak azért,
hogy legyen kivel... – felvonta a vállát és egy pillanatra a plafonra emelte a
tekintetét. – Ne csinálj úgy, mintha én valaha is megcsaltalak volna. Tudod,
hogy soha nem bántanálak téged. – jegyezte meg halkan, kissé elkomorodva.
- Mit keresel? – közbe figyelembe se véve amit mondott.
Bruce zavartan
letekintett a padlóra, majd visszanézett rám.
- Csak... pár
cuccot. Ezt-azt. Szétnézhetnék?
- Nem, gyere
vissza holnap.
- Mi a faszért
nem fér bele most 10 perc?! – kérdezte és fenyegető tekintettel közeledni
kezdett felém.
- Nyugodj le! –
szólt közbe Mads.
- Persze, majd
pont te fogsz lenyugtatni, de senkiházi faszkalap! Jó érzés az én ágyamban
dugni őt, hah? – kérdezte és finoman meglökte Mads-et a mellkasánál. – Hah?!
- Állj le! –
kiáltottam, de szinte meg se hallotta.
- Ki a faszom
vagy te, hogy megmond nekem, mit csináljak? Majd lenyugszom ha akarok! – mondta
egészen közel lépve Mads-hez.
- Vigyázz, mit
teszel, Bruce! – szóltam megint, mire a plafonra emelte a tekintetét és
grimaszolva felém tekintett.
- Kussolj már a
jó isten szerelmére! Hozzá se értem, már beszélgetni se lehet?
- Érdekesen
beszélgetsz... – nevetett fel lenézően Mads. Láttam, hogy kezd eldurranni Bruce
agya.
- Hogy mi? Neked ez
vicces? – kérdezte és újra meglökte. – Megmutassam, mi a vicces?
- Nézd, én
elhiszem, hogy nagyon kemény vagy, de hidd el... erre semmi szükség. – nevetett
halkan Mads és megrázta a fejét. – Nyilván be vagy állva, megbánnád holnap,
hidd el.
Bruce felnevetett
és összecsapta a kezét.
- Tudod mi lenne
az egyetlen dolog, amit megbánnék?
- Bruce, állj le!
– kiáltottam közbe, nyilván eredménytelenül.
- Azt például
kurvára megbánnám, ha szó... esetleg tett nélkül tűrném, hogy te semmibe veszel
engem az én lakásomban.
- Ha jól tudom,
ez nem a te lakásod... – rázta meg a fejét mosolyogva Mads.
- Bruce!
- Kussolj,
Audrey! – üvöltött és felém mutatott.
- Esküszöm
kihívom a rendőröket! – kiáltottam, mire Bruce széttárta a karjait.
- És ők mit
csinálnának? Elvinnének, mert beszóltam neki? Na ne nevettess...
- Miért jöttél,
vidd el, leszarom, csak tűnj el végre!
- Talán az lenne
a legjobb mindenkinek. – helyeselt higgadtan Mads is.
- Szerintem meg
az lenne a legjobb, ha eltűnnél innen a faszba te húsgolyó zabáló sváb fasz!
- És ismét
bebizonyosodott, hogy a pénz nem műveltség kérdése... – nevetett fel halkan
Mads és rám tekintett.
- Mads! Te se
idegesítsd fel feleslegesen, könyörgöm!
- Csak
beszélgetünk, nem? – fordult vissza vidáman Bruce felé. – A végén úgyis én
nevetek, hisz végül is, egyszer csak mindketten elmegyünk, mindössze más
értelemben. Te a lakásból... én meg az ágyban... – jegyezte meg halkan és
elvigyorodott.
- Te rohadék... –
jegyezte meg halkan Bruce és megütötte Mads-et.
Hirtelen nem
jutott eszembe jobb ötlet, berohantam Bruce dolgozószobájába és elővettem az
asztala melletti felső fiókból a pisztolyt, amit még tőle kaptam.
*
Bruce a vállamra tette a kezét és finoman
rámarkolt.
- Becéloztad? – kérdezte halkan, mire lehunytam az
egyik szemem.
- Igen.
- Tartsd erősen, vissza fog ütni.
Kicsit feljebb emelte a kezem és szorosan mögém
állt
- Oké. – válaszoltam és megnyaltam az ajkaim.
Éreztem, hogy emelkedik a pulzusom, még soha nem lőttem ezelőtt.
- Szólj, mielőtt lősz.
- 3... 2... – Bruce kissé segített, szorosabban
tartotta a karom és a másik kezét a derekamra tette. – 1.
A pisztoly hangosan sült el a kezemben. Bruce nem
viccelt, tényleg nagyon visszaütött, jó volt, hogy fogta a kezem.
- Háát... – húzta el a száját vigyorogva, ahogy
megnézte a táblát. – Még gyakoroljuk.
Közel se voltam a célponthoz. Finoman a hasába
könyököltem, mire ő felnevetett és visszaemelte a kezét a karomhoz.
- Menni fog ez. Próbáld újra!
Mély levegőt vettem és újra felemeltem a fegyvert.
Nem lehet, hogy ennyire béna legyek, főleg Bruce mellett. Meg akartam mutatni,
hogy tudok jobbat is. Előrébb léptem, hogy ne is érjen hozzám. Én akartam
uralni, én akartam megtartani, most már tudom, milyen ereje van a fegyvernek.
Megpróbáltam kizárni a külvilágot és levettem a szemüveget. Elmondhatatlanul
zavart a sárga védőszemüveg. Célba vettem a táblát és lőttem. Ezúttal tábla
szélét már eltaláltam.
- Így akartam. Pont a sarkára céloztam. –
fordultam hátra cinkos mosollyal, mire Bruce felnevetett.
- Mindenesetre nem rossz. Gyorsan tanulsz.
Magához húzott és megcsókolt.
- Kurva jól áll neked az a pisztoly... – súgta és
az alsó ajkamba harapott.
- Mit szólnál, ha kicsit később gyakorolnánk a
céllövést?
- Mert? – vigyorodott el és szorosabban ölelt
magához.
- Kicsit fázom. Bemehetnénk kicsit melegedni, nem
gondolod?
Apró csókot nyomtam a nyakára és a hajába túrtam.
Éreztem, ahogy gyorsul a pulzusa. A kezébe vette az arcom és megcsókolt.
Kivette a kezemből a pisztolyt és biztosította azt, majd ledobta a mellettünk
lévő kis fa asztalra.
- Menjünk! – mondta halkan és megfogta a kezem és
elindultunk a ház felé.
*
Felé tartottam a
pisztolyt és rákiáltottam.
- Bruce, nem
szólok még egyszer, tűnj el!
- Jó ég, mit
csinálsz, Audrey?! – ijedt meg Mads és azonnal elengedte Bruce-t, majd hátrébb
lépett.
Bruce meg se
lepődött, csak fáradt grimaszt vágva nevetett.
- És most mit lesz?
– ijedtséged imitálva felemelte a kezeit és felvonta a szemöldökeit. – Lelősz?
- Rohadtul elegem
van belőled, Bruce! Tűnj el az életemből!
- Audrey, tedd
azt le kérlek! – szólított fel Mads határozottan, kissé légszomjasan, mire
Bruce Mads felé nézett és unott fejjel széttárta a karjait.
- Te is tudod,
hogy nem lőne le, ugyan már! – visszatekintett felém és félredöntötte a fejét.
– Ha a folyosón lennénk aggódnék, de itt bent... – rázta meg a fejét és elhúzta
a száját. – nem, itt bent nem lőne le, túlságosan szereti a fehér konyháját,
még ha nem is használja soha... Utálná, ha akármit is beszínezne a vérem. –
magyarázta teljesen természetesen Mads-nek. – Nem lőne le, hidd el. – mondta,
majd felém fordult. – Bébi, tedd le azt a szart. Beszéljük meg nyugodtan.
- Ne hívj bébinek!
Rühellem, ha bébinek hívsz! – kiáltottam egyre idegesebben, a pisztollyal a
kezemben gesztikulálva. Igazán megtanulhatta volna másfél év alatt, hogy ne
hívjon így.
- Audrey! – szólt
rám idegesen Mads.
- Tedd azt le,
Audrey. – kért ridegebben Bruce és felém lépett. – Ne akarj velem lövöldözőset
játszani...
- Áljjatok le,
mindketten! – kiáltotta Mads és megpróbált Bruce elé lépni, hogy beszélhessen
velem. Bruce a kabát zsebébe nyúlt és elővett egy fekete pisztolyt.
- Állj félre.
Hidd el, mivel már nem az én gondom, engem kicsit se zavarna, ha akármi, vagy
akárki beszínezné a fugát a márvány lapok között.
- Mi a faszom
folyik itt?! – kiáltott fel Mads és félreállt. Láttam mennyire ideges, de most
nem tudtam azzal foglalkozni, hogy lenyugtassam őt. Bruce túlságosan
kiakasztott.
- Tedd azt el,
Bruce!
- Majd ha te is
letetted. Ez az, amit tőlem kaptál? Fogadjunk nincs is megtöltve. – hergelt
tovább vigyorogva. – Amikor én elmentem nem volt megtöltve és nem hiszem, hogy
ennyi idő alatt az is sikerült volna. Az mindig lassan ment.
- Mi a célod, te
idióta? Mire jó, hogy hergeled? – kiáltott rá Mads, majd felém fordult. – Te
meg honnan a francból szereztél ilyen gyorsan pisztolyt? Megtennéd, hogy
leteszed?! Sőt, ami azt illeti, lehetne, hogy mindketten elteszitek?! A kurva életbe!
Bruce nagyot
sóhajtott és Mads-re nézett. Hanyagul lógatta az kezében a fekete pisztolyt.
- Lehet, hogy
neked ez az információ új lesz, de velem élt. Nem tudom, hallottál-e róla, hogy
mivel... – elhúzta a száját és pár pillanatig gondolkozott, hogyan fogalmazzon
– foglalkozom, hogy így fogalmazzak,
de néha szerepet játszanak benne a fegyverek is. Audrey tanult mellettem ezt azt.
– magyarázta neki higgadtan, majd vissza fordult felém és békét mutatva felemelte
a kezeit. – Jó... lerövidítem a dolgot. – nyugtatgatott Bruce és az asztalra dobta a fegyverét. Ezután Mads-re tekintett, egy pillanatra felvonta a
szemöldökeit és bólintott. – Így jó lesz? – kérdezte tőle, majd felém fordult. –
Most akkor tedd le te is. Még mindig kurva jól áll, de nem akarom, hogy
véletlenül bárkinek is baja essen. Hol a gyűrű?
- Ez komoly?
Ennyire fontos volt ezt pont most megszerezned? Ilyen hisztit vágtál le csak
azért, hogy most azonnal megkapd azt a kibaszott gyűrűt?!
- Ja, nekem elég
fontos tekintve, hogy mennyit ér! – vágta rá kissé hangosabban. – Na... –
csapta össze a tenyereit – Esküszöm, elmegyek, csak add oda. Hol van?
- A hálóban. Az
ékszeres fiókban.
- Oké. Felmehetek
érte? – vonta fel a szemöldökeit kissé higgadtabban.
- Lehozom!
- Igazából
szétnéznék kicsit szétnézni, mert nem találom pár cuccom.
- Most?! –
kiáltottam rá és mutogatni kezdtem felé a pisztollyal. – Most kell ezt
csinálni, komolyan? Kedden este fél 11-kor jöttél rá, hogy neked most azonnal
kell az a kurva gyűrű és az a két darab lánc, ami itt maradt?
- Igen. – vont
vállat flegmán. Mintha azt kérdeztem volna tőle, hogy szomjas-e. Néha megijeszt
a higgadtságával...
- Most, hogy ezt
így megbeszéltétek, megtennéd, hogy te is leteszed azt a pisztolyt? – vágott
közbe aggódóan Mads. – Komolyan, mielőtt akárkinek is bántódása esik...
Mads-re néztem és
mély levegőt vettem, majd visszatekintettem Bruce-ra. Pár másodpercnyi fontolgatás
után leengedtem a kezem.
Bruce eltátotta a
száját, összeráncolta a szemöldökeit és Mads felé tekintett.
- Hogy a picsába
csinálod...?
Mads, épp, hogy
csak rá tekintett és felém nyújtotta a kezét.
- Amikor én
kértem tőle engem meglőtt.
Mads éppen, hogy
egy pillanatra lepődötten Bruce-ra tekintett, mintha el se hinné, amit hallott,
majd nagyot nyelt és visszafordult felém.
- Add ide kérlek.
Oké? – kérte Mads.
Felém nyújtotta a
kezét és lassan felém lépett. Visszatekintettem Bruce-ra, aki cinikus mosollyal
megrázta a fejét, majd hátra döntötte azt és megdörzsölte a szemeit.
- Csak megkérte,
és odaadja neki... – mondta magában halkan, majd felhorkantott. – Beszarok...
- Kussolj már! –
kiáltott hátra Mads, majd mintha meg se szólalt volna, ugyanolyan higgadtan
fordult vissza felém. – Kérlek, add azt ide! – szólított meg és a kezemben lévő
pisztolyért nyúlt. – Minden rendben van, oké? Nyugi. Add oda kérlek...
Engedtem a
szorításon és hagytam, hogy Mads kivegye a kezemből és biztosítsa a fegyvert.
- Na...
felmehetek? Vagy tartanom kéne attól, hogy immár pisztoly híján, esetleg leszúrsz
valamivel?
- Kibaszott jó
lenne, ha nem hergelnéd feleslegesen! – kiáltott rá Mads és Bruce pisztolya
mellé dobta a már biztosított fegyvert. – A rohadt életbe!
- Nyugi már... 5
perc és itt se vagyok. Folytathattok mindent ott, ahol abbahagytátok.
- Nem mászkálsz
fent egyedül, megyek veled.
- Oh, ez már
tetszik. Vissza veled a hálóba... – mosolygott Bruce és az ajkába harapott. –
Csak utánad! – mondta és a lépcső felé nyújtotta a karját, majd Mads felé
tekintett.
- Kettő percet
kapsz, nem többet! – mondtam és elindultam a lépcső felé.
- Az is pont elég
lenne, hidd el... – nevetett, amivel ismét annyira felidegesített, hogy a lépcső
korlátnak löktem és rámarkoltam a kabátja gallérjára. Bruce vigyorogva
figyelte, mit csinálok.
- Mi a bajod?! Mire jó, hogy annyira felidegesítesz, hogy fegyvert fogok rád?
Élvezed? – kiabáltam, mire ő összeharapta az ajkait, hogy ne nevesse el magát.
– Klinikai eset vagy, Bruce!
- Na ebből elég
legyen! – kiáltott rám Mads és közénk lépett, majd lefogott engem. – Te is
vegyél vissza! Kurva feleslegesen hergelitek egymást, álljatok le mindketten! Jesszusom,
mint két óvodás... – jegyezte meg, mire Bruce megint felnevetett.
- Gondolom Audrey
mellett lassan majd beleszoksz a szerepbe...
Nem bírtam
tovább, meg fogom ölni. Ha még egyszer megszólal esküszöm megölöm. Meg tudnám fojtani egy kanál vízben is. Nem tudom, hogy idegesített-e már fel valaha is ennyire.
Mads kicsit
erősebben szorította a karjaim, hogy ne menjek neki megint Bruce-nak.
- Fel tudtok
menni higgadtan, vagy aggódnom kell, hogy megölitek egymást?! – nézett rám Mads.
Összeszírtott
fogakkal Bruce-ra néztem, aki flegmán vállat vont és zsebre tette a kezeit.
- Eddig se
miattam volt balhé.
- Oh, soha nem
miattad van a balhé... – jegyeztem meg, mire Mads szorított rajtam egyet.
- Könyörgöm,
Audrey! – kiáltotta, mire sértődötten felnyögtem.
- Jó, nyugi,
lenyugodtam! Engedj el!
Mads még egyszer
végignézett rajtam, majd elengedett.
- Na, gyere
nyuszó, csak összeszedem a cuccaim és már megyek is.
Megdörzsöltem a
felkarom, Mads tényleg elég erősen lefogott.
- Ha öt percen
belül nem vagy kint a lépcsőházban, esküszöm rád hívom a zsarukat. – sziszegtem
Bruce-nak, mire ő elvigyorodott és beharapta az ajkát.
- Oh, te akkor
addig rejtsd el a pisztolyokat! – mosolygott Mads felé, majd megköszörülte a
torkát, komoly arcot vágott és rám nézett. – Jó, nyugi. Sietek.
Bruce lassabb
léptekkel ugyan, de jött utánam. Nem a hálóba ment, amerre én, hanem befordult
az egyik vendég szobába.
- Mit csinálsz?
- Keresek
ezt-azt... – mondta, majd lehajolt az ágy mellé és benyúlt alá.
- Mi van ott? –
kérdeztem, mire ő a földön támaszkodva, halkan nyögve egyet megrázta a fejét.
- Semmi...
Közelebb léptem,
hogy láthassam mit vesz elő.
- Hol a francban...
– dörmögte, miközben az egyik kezével az ágy alatt kutatott. Zacskó zörgés
szerű hang hallatszódott az ágy alól, mire Bruce diadalittasan felkiáltott. – Áh!
Feltérdelt és kihúzott
az ágy alól egy porral, gondolom kokainnal teli uzsonnás zacskó méretű
csomagot. Rengeteg volt benne, lehetett vagy 1 kiló is.
- Ezt nem hiszem
el... – ráztam meg a fejem tátott szájjal.
Bruce
szétnyitotta a zacskó zár csíkját és a kisujjával belenyúlt, majd egy kisebb
púpot eltűntetett az orrában.
- Ahh... – nyögte
szipogva, az orrát masszírozva. – Tudtam, hogy hagytam itt belőle...
- Szánalmas
vagy... – jegyeztem meg halkan, teljesen őszintén. Sajnáltam őt. Tényleg. Én
nem ebbe a férfibe szerettem bele...
Bruce bezárta a
zacskót és az ágyra támaszkodva felállt. Szipogott párat, majd megrázta a fejét
és megindult felém.
- Mondja ezt a
nő, aki jobb híján egy apja-korú pasival dug, a volt férjétől elperelt lakásában... –
jegyezte meg, ahogy elhaladt mellettem. – Sajnálom, de valahogy nem tudom magam
szánalmasnak érezni melletted.
Némán bólogatni
kezdtem, majd nagyot nyeltem és fáradtan utána indultam a hálóba. Már nem volt
energiám arra, hogy reagáljak Bruce megjegyzésére. Maradtam volna inkább csendben...
A gardróbban
találtam őt meg, az ékszeres szekrény előtt. A poros zacskó a szekrény tetején,
Bruce mellett pihent. Egymás után húzta ki a fiókokat, míg meg nem találta a
keresett nyakláncot. Lassan kiemelte a hosszú arany láncot, amin egy kis arany
érme lógott. Némán nézte azt pár másodpercig, majd a zacskó mellé tette azt.
Ismertem azt a láncot, még a bátyjától kapta. Nem is tudtam, hogy azt is itt
felejtette.
- Már 10 éve,
hogy Bobby meghalt. – jegyezte meg halkan, miközben újabb fiókot nyitott ki.
Teljesen
elfelejtettem, hogy tegnap előtt volt Bruce bátyja halálának évfordulója.
Lehunytam a szemem és mély levegőt vettem. Tudhattam volna... ilyenkor tavaly
is kicsit mély pontra került pár napra. Nem normális, amit csinál, de így mindenképp
kicsit jobban érthető...
Megköszörültem a
torkom és egy pillanat erejéig lenyeltem a büszkeségem.
- Sajnálom. –
mondtam halkan.
- Nem kell úgy
csinálni, mintha kicsit is szarnál arra, mit érzek.
- Bruce...
- Ne! Inkább ne...
– kérte, még mindig nekem háttal, a középső fiókban kutatva.
Kivett belőle pár
órát, amiket itt hagyott, majd kivette a fekete kis bársony dobozt és büszle
mosollyal, a dobozt felemelve hátratekintett rám.
- Meg van minden.
Kinyitotta a
dobozt és kivette belőle a gyűrűt. Egy ideig némán nézegette, forgatta azt,
majd megszólalt.
- Nem tudom, hogy
eladjam-e, vagy átalakíttassam-e. De mi mást csináltatnék egy ekkora
gyémántból... – gondolkodott hangosan, ahogy nézegette a csillogó ékszert.
- Mi történt
velünk, Bruce? – kérdeztem, mire még mindig nekem háttal állva kissé felém
fordította a fejét és megrázta azt.
- Ne... Te
akartad ezt, ne kezd el megbánni. – mondta és mély levegőt vett. – Te akartad
ezt, nem én, úgyhogy kurvára ne gyere nekem ezzel a „mi történt” velünk
dumával. De ha már itt tartunk... – kezdte és egészen közel lépett hozzám, csak
pár centire állt az ajkaimtól. Az arcomra emelte a kezét és mély levegőt vett. Lassan végigsimított a hüvelykujjával az ajkamon, majd halkan megszólalt. – Te
történtél velünk, Audrey. Csakis Te...
*
Lassan végig csúsztatta a kezét a vállamtól
egészen az tenyeremig, majd összefonta az ujjainkat. Elmosolyodtam és
feltekintettem rá. Bruce csillogó szemekkel nézett engem, majd az ajkába
harapott.
- Szeretsz, Audrey? – kérdezte és elmosolyodott,
ahogy meghallotta a válaszom.
- Persze. – ráncoltam össze a szemöldökeim
értetlenül. – Persze, hogy szeretlek!
A kezei közé vette az arcom és óvatosan
megcsókolt. A csuklóiba kapaszkodtam és kicsit közelebb húzódtam hozzá.
- Tudod, hogy az életemnél is jobban szeretlek.
Bármit megtennék érted. – mondta, ahogy elhúzódott. Szégyenlősen leszegtem a
tekintetem és elmosolyodtam. Bruce az állam alá csúsztatta a kezét, így
visszanéztem a szemébe. Nagyot nyelt és mély levegőt vett.
- Mi az? – kérdeztem furcsálló vigyorral.
Elmosolyodott és az alsó ajkába harapott.
- Légy a feleségem! – nyögte ki határozottan. –
Tudom, mit akarok és az te vagy. Örökké. Senki és semmi más nem kell, csak te. Te vagy
az egyetlen okom, hogy józan maradjak. Értelmet adsz az életemnek, végre azt
érzem, hogy van miért felkelnem. Légy a feleségem,
Audrey Olivia Beck! – ismételte újra most már kicsit vidámabban, de még mindig
határozottan.
Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe és
zavaromban felnevettem.
- Komolyan?
- Soha semmit nem gondoltam még ilyen komolyan! –
válaszolta és bólintott. – Hajlandó lennél hozzám jönni?
Felnevettem és bólintottam. Nem tudtam
megszólalni, éreztem a gombócot a torkomban.
- Igen! – nyögtem ki és nagyot nyeltem.
Bruce vidáman elmosolyodott és felállt. Kiszállt a
kádból és szinte azonnal, majdnem elesett a márvány padlón, de nem állt meg.
- Jól vagy? – kiáltottam utána aggódóan, de nem
kaptam választ.
Pár pillanattal később a kezében egy dobozzal tért
vissza. A szám elé kaptam a kezeim és elkerekedtek a szemeim.
Bruce visszaült velem szembe a kádba és széles
mosollyal feltartotta a még zárt kis dobozkát. Én már ekkor sírtam...
- Audrey Olivia Beck... – kezdte és lassan
kinyitotta a dobozkát. – Leszel a feleségem?
A lélegzetem is elakadt, amikor megláttam a
gyűrűt. Egy hatalmas sárga gyémánt, sok kicsi fehér kővel körülölelve, melyek a
gyűrűn magán is végig futottak.
- Jó ég... – nyögtem, ahogy megint levegőt vettem.
– Úr Isten, igen... – nyögtem hitetlenkedve és felnevettem. – Igen, igen, igen,
Uram atyám, Igen! – ismételtem, mire Bruce elvigyorodott és kivette a dobozból
a gyűrűt. A kád mellé a földre tette a dobozt és visszafordult felém a
gyűrűvel.
- Szabad...? – kérdezte és megfogta a bal kezem,
mire hevesen bólogatni kezdtem. – Ez nem ide készült... – kezdte vidáman és
megfogta a gyűrűs ujjam. – Gondoltam, hogy ha már annyit látom ezt az ujjad –
mutatott a középső ujjamra és az ujjai közé vette a tenyeréből a gyűrűt – Akkor
legalább valami szépet is lássak rajta.
Még mindig sírtam, de felnevettem és megtöröltem a
szemem.
- Te hülye vagy... – nevettem, mire ő vigyorogva
felhúzta a középső ujjamra a gyűrűt. Elképesztően gyönyörű volt, egy vagyonba
kerülhetett... szinte vakítóan csillogott.
- Jó ég, mekkora... – súgtam, mire Bruce
féloldalasan elmosolyodott.
- Ezt most talán még jobban értékelem, mintha az
ágyban mondtad volna...
- Idióta... – fröcsköltem le, mire nevetni
kezdett.
- Tetszik?
- Hogyne tetszene, gyönyörű! Életemben nem láttam
még ilyen gyönyörű gyémántot...
Egy ideig csak gyönyörködtem benne, majd
feltekintettem Bruce-ra és elvigyorodtam. A középső ujjam kinyújtva bemutattam
neki, mire elismerően bólintott.
- Végre valami szép is van rajta.
Vidáman visszafordítottam a kezem magam felé és
mozgatni kezdtem az ujjam, hogy még egyszer szemügyre vehessem a követ.
- El se hiszem. Nem is tudom, mit mondjak.
- Az „igen”-nel elmondtál mindent. – válaszolta és
a kezei közé vette az arcom.
- Nem tudom levenni róla a szemem... – csodáltam
még mindig szinte megbabonázva a követ az ujjamon.
Bruce csókot nyomott a homlokomra, majd az
ajkaimra.
- Örökké szeretni foglak, remélem tudod. – súgta
és szorosan összefonta az ujjainkat. – Akármi történjék, én örökké a tiéd
leszek.
*
- Hm? – szólított
meg Bruce, ezzel kizökkentve engem a nosztalgiázásból. – Itt vagy?
Nem tudtam nem
észrevenni, hogy az emlékképekhez képest mennyire rosszul néz ki most Bruce. Azonnal
lelki ismeret furdalásom lett. Én tettem ezt vele. A szemei beesettek,
sápadtabb, mint szokott lenni, feltűnően vékonyabb, az izmai kissé sorvadtak,
látni lehetett, hogy nem edz egy ideje. Borzalmasan éreztem magam, ha
belegondoltam, hogy miattam ilyen, de nem áldozhatom fel a saját életem, csak
hogy ő boldog legyen mellettem. Ennyire én is lehetek önző...
- Igen. – vágtam
rá és leszegtem a tekintetem. Megköszörültem a torkom és próbáltam terelni a
gondolataim. Nem akartam előtte gyengének tűnni.
Bruce már újra a
szekrény előtt állt. A kabátja belső zsebébe tette az órákat és a dobozzal a
gyűrűt, a nyakláncot pedig átbújtatta a fején. A zacskót a sarkánál kicsit szétnyitotta,
majd az orrához emelve azt, a résen kinyomta a levegőt miközben szipogott
párat, hogy semmi ne menjen kárba. Mikor majdnem az összes levegőt kinyomta
belőle, visszazárta és feltekerte azt, majd felmarkolta és elindult felém. Rám
se tekintett, ahogy elment mellettem.
- Mikor aludtál
utoljára? – kérdeztem, mielőtt még kiment volna a hálóból.
Visszafordult és
némán megállt.
- Mert? Ennyire szarul
nézek ki? – mosolyodott el, majd leszegte a tekintetét. – Jól vagyok, te csak
ne aggódj miattam. Ez már nem a te problémád. – sóhajtott fel és mosolyt
erőltetett magára.
- Na... ezzel is
megvolnánk! – jegyezte meg vidáman Bruce, ahogy visszaértünk a konyhába. Mads
szeme megakadt a Bruce kezében lévő zacskón, de nem mondott semmit. Keresztbe
tett karokkal, a konyha pultnak támaszkodva állt, miközben szúrós tekintettel
engem bámult. Egy üres pohár és egy bontott whisky-s üveg volt mellette a
pulton. El tudom képzelni, mi lesz itt, ha Bruce végre elmegy...
- Fiatalok... és
Mads – fordult felé vidám mosollyal Bruce. – További jó szórakozást. Remélem
kipróbálod a szaunámat is, bár ha nagyon felkapcsoljátok elég veszélyes lehet,
főleg a te korodban... – húzta el a száját Bruce, majd felém tekintett. –
Csókolom Penny-éket! – mondta és dobott felém egy csókot a levegőben, majd az
asztalon lévő pisztolyokra tekintett. A sajátját visszatette a kabátja belső
zsebébe, majd szemügyre vette azt, amit még én kaptam tőle. Pár pillanatig
némán nézte azt, majd rám tekintett és az asztalra dobta a zacskót, hogy a
kezébe vehesse a pisztolyt.
- Te kis szemét...
tudtam, hogy nincs megtöltve... – jegyezte meg vidáman és rám tekintett. – A
lenti vendég fürdőben vannak hozzá töltények is. Csak... tudod.. – vont vállat
– ha valamikor ne adj Isten tényleg kéne. – és visszadobta a fegyvert az
asztalra.
Mads, mintha el
se hinné, amit lát, nézte végig Bruce műveletét, majd vissza nézett rám.
- Csók! – mondta
hangosan Bruce és a zacskót felmarkolva elindult a kijárat felé. – Oh...
majdnem elfelejtettem! – fordult vissza és a zsebébe nyúlt, majd megrázta a
levegőben a kulcs csomóját. Felvonta a szemöldökeit és felém nyújtotta a
karját, majd felém dobta a kulcsokat, amiket a levegőben elkaptam. – Vigyázz
magadra!
Kinyitotta az
ajtót és még egyszer szétnézett, majd kilépett a lakásból és bevágta maga
mögött az ajtót.
Mély levegőt
vettem, próbáltam kerülni Mads tekintetét. Leraktam a kulcsokat az asztalra és
fáradtan a hajamba túrtam. Közel álltam hozzá, hogy sírógörcsöt kapjak.
- Mi a faszom
volt ez?! – csattant fel Mads, ahogy felfogta, hogy amit az elmúlt kb negyed
órában végignézett, tényleg megtörtént.
Nem tekintettem
felé, remegő kezekkel a táskámhoz indultam és elővettem belőle a cigis dobozom.
- Audrey?!
- Bruce
idegbeteg! Kokain függő, nem normális! Most is be volt állva. – vágtam rá
szinte kiabálva. – Nem véletlenül nem szeretek arról mesélni, hogy milyen
voltam mellette. Látod milyen... Elviselhetetlen, manipulatív tud lenni és ezt
néha nem lehet máshogy kezelni, mint hogy ugyanúgy reagálsz, mint ő. Gyorsan és...
– szavakat keresve megvontam a vállam – agresszívan. Bruce nem minden napi
eset, nem hallgat arra, hogy „Légyszíves ne csináld ezt vagy azt”...
- És erre te fegyvert
fogsz rá? Te normális vagy? Tényleg ez volt a lehető legjobb ötlet, ami eszedbe
juthatott volna? – kérdezte és az ajtó felé mutatott, ahol Bruce az imént
távozott. – az igaz, hogy meglőtted? Úgy érzem magam, mintha hirtelen a Sebhelyes
arcúba csöppentünk volna, fegyverek, kokain... Mi a faszt keresek én itt? –
tette fel inkább csak magának a kérdést és felnevetett.
- Jaj ne csináld
már, nyilván csak dramatizál! Persze, hogy nem lőttem rá! – álltam ki magamért
sértődötten. Tudtam, hogy ezt nem fogja szó nélkül hagyni...
- Jóságos ég... –
nyögte Mads hitetlenkedve.
- Most már látod,
miért váltunk el! Ez volt az életem az utolsó 3 közös hónapban. – nevettem fel
kínomban és széttártam a karjaim. – Bruce-t nem lehet máshogy kezelni,
keménynek kell lenni, különben szarik a fejedre.
- Mi a faszért
találná ki, hogy rálőttél? Keménynek kell lenni vele? – ismételte el engem
kifigurázva. – Ennyire? Te normális vagy? Honnan volt egyáltalán pisztolyod?
- Mads, Bruce fegyver
kereskedő. Nem néztem végig a lakás minden sarkát, de el tudom képzelni, hogy
találnék még itt ott egyet, s mást. Fogalmam se volt például arról, hogy a
vendég szobában vannak töltények... Amúgy meg nem volt megtöltve.
- Igen, láttam,
hogy nem volt megtöltve, de akkor is! Miért mentél egyáltalán hozzá, ha tényleg
ennyire utálod?
Nem akartam ide
kilyukadni de annyira ideges lettem, hogy nem tudtam visszafogni magam.
- Honnan vetted, hogy utálom? Nem utálom, kiakaszt a hülyeségeivel és igen, néha azt érzem, hogy legszívesebben megfojtanám, de nem utálom. Az életem része volt, ezt nem tudom visszacsinálni. Ha nincs beállva, Bruce nem rossz ember. Azért mentem hozzá, mert szerettem és mert a
kapcsolatunk elején majdnem minden nap be voltam állva! – vágtam rá kiabálva.
Nem akartam ide kilyukadni, de Mads nem hagyott más választást. – Tetszett,
amíg én is úgy éltem, mint ő, azt hittem, hogy tényleg szerelmes vagyok, de
idővel rájöttem, hogy ez így nem élet! Bruce nem volt hajlandó megváltozni.
Nyilván ott kezdett megromlani a kapcsolatunk, amikor rájöttem, hogy ez nekem
nem elég. Hülyeség volt hozzámennem, én is tudom!
Mély levegőt
vettem és lassan a hajamba túrtam. Próbáltam nem elsírni magam, de nem igazán
tudtam leküzdeni a könnyeimet.
- Nézd, értékelem
a véleményed, de a mai után rohadtul nincs kedvem ahhoz, hogy agymosást tarts
nekem arról, hogy mennyire idióta vagyok, mert hozzámentem, vagy hogy mennyire
pszichopata vagyok, mert úgy reagáltam, ahogy. És ha ez téged elriaszt, akkor
sem tudok mit tenni. Bruce ezt hozza ki belőlem. Bizonygathatnám neked, hogy
normál esetben nem vagyok ilyen, de feltételezem, úgyse hinnéd el, úgyhogy nem
fárasztalak feleslegesen. Ha el akarnál menni... menj nyugodtan. Megértem. –
mondtam és visszafordultam a táskámhoz. – Muszáj rágyújtanom, hol van az a
rohadt öngyújtó...
Mikor felé
fordultam, Mads az asztalon támaszkodott.
- Kaphatok egy
gyújtót? – kérdeztem, mire Mads felemelte a fejét, de csak némán állta a
tekintetem. – Mindegy, akkor nem kell... – válaszoltam meg a saját kérdésem és
visszafordultam a táskám felé, hogy tovább keressem a saját gyújtóm.
Mads ellökte
magát a pulttól, felém sétált és lassan letette mellém az asztalra a gyújtóját.
- Sajnálom
Audrey, de el kell mennem. – mondta, majd mély levegőt vett. – Sajnálom, de ez
most nagyon sok volt. Nem tudnék visszaülni melléd, vagy csak úgy vidáman
szexelni egyet, mintha mi sem történt volna.
- Pedig az régen
nagyon jól ment... – horkantottam fel, immár egy szál cigivel a számban, majd
mély levegőt vettem. – Mindegy, semmi gond. Megértem. – ezt már nem tudtam úgy
befejezni, hogy ne remegjen a hangom. Megköszörültem a torkom és egy pillanatra
megálltam a gyújtó keresésben. Vettem egy mély levegőt, majd tovább kutakodtam
a táskámban. – Hova a francba tehettem, emlékszem, hogy beraktam a zsebbe...
- Adurey, oda
raktam a... – kezdte halkan, de annyira ideges voltam, hogy végig se hallgattam.
- Igen, de volt
sajátom is! – kiáltottam idegesen. – Itt volt a táskámban! Meg lesz!
Mads némán nyelt
egyet, majd bólintott.
- Sajnálom. –
mondta és lassan elindult az ajtó felé. Fel se néztem, csak az ajtó csapódásából tudtam, hogy mikor ment el.
Amíg nem találtam
meg a gyújtómat, meg se álltam, hogy vegyek egy levegőt. A szívem ezerrel zakatolt
és a pánikroham szélén álltam. Nem is bajlódtam azzal, hogy kimenjek a
teraszra, rágyújtottam és élettelenül lerogytam a szőnyegre a kanapé mellett.
Vettem pár mély levegőt és megpróbáltam bebeszélni, hogy minden rendben lesz,
de ez nem jött be. Zokogni kezdtem, egyrészt Bruce miatt, aki megint felkavart
bennem minden emléket, másrészt pedig Mads miatt, akiről tudtam, hogy ezek után
soha nem fog megkeresni. Ha normális, akkor legalábbis tuti... Elkönyvelt
elmebetegnek, egy beszámíthatatlan pszichopatának, aki ha olyanja van fegyvert
fog rá. nem is tudom, honnan jött ez a remek ötlet, tudtam, hogy Bruce le se
szarná. De legalább Mads-ről leszállt. Valamit mégis elértem vele...
Jó ég, hogy
lehetek ennyire hülye? Mads előtt ilyen jelenetet rendezni... Bruce-nál ez
normális – ami valljuk be szomorú – neki ez kicsit se extrém dolog. Ha vitatkoztunk
mindig nagyon hevesen tettük. Nem tudom, Mads hogyan vitatkozik, nem igen
vettem vele részt egy kiadós, igazi kiabálós vitában, de a fejemet teszem rá,
hogy nem annyira drámai, mint Bruce. El tudom képzelni, mit gondol most. Még annak is örülhetek, ha nem mondja le a fotózást, nem hogy magától keressen engem...
Nem tudtam mást
tenni, kínomban megittam az egész maradék pohárnyi boromat és megkerestem a
telefonom. Chrissy volt az első, aki eszembe jutott.
- Gyorsan mond,
pasi van nálam. – szólt bele halkan chrissy.
- Elbasztam,
kurvára elbasztam! – nyögtem sírós hangon és elnyomtam a cigim az egyik
tányéron.
- Mi? Mit? Te
sírsz?
- Igen. Itt volt
Mads és Bruce.
- Mi?! – csattant
fel hitetlenkedve. – Egyszerre? Mi történt?
- Fegyvert fogtam
Bruce-ra.
- Micsoda? Audrey,
jó ég! Mi a franc történt?! Jól vagy? Bántott?
- Nagyon fontos
pasi? - kérdeztem válasz nélkül hagya az ő kérdését és megtöröltem a szemeim.
- Nem, dehogy,
elküldöm! Jössz te, vagy menjek én?
- Mehetek én? Nincs
kedvem itt maradni... – hüppögtem, ahogy körbe néztem a lakásban.
- Persze, gyere! Csörgess meg, ha indulsz!
