Wicked Games - 17. fejezet

Na, így hajnali 4 táján be is fejeztem a mai fejezetet :'D zenéhez most nincs erőm, majd valamikor pótlom! :D Jó olvasást :)

- Audrey -

- Audrey..! – kiáltott a konyhából Chrissy. – Kaptál egy SMS-t, külföldi szám!

Összerándult a gyomrom és azonnal felpattantam a kanapéjáról. Bár van rá esély, hogy valamelyik ismerősöm Európából számot váltott és csak a tudtomra akarja adni, hogy másik számon keressem ha hiányozna, nekem mégis csak egy eshetőség járt az agyamban és az az eshetőség Mads. Kisiettem a konyhába és megragadtam a telefonom. „Te voltál az?” – virított a képernyőmön egy +45-ös hívószámmal. Nagyot nyeltem és visszatettem a telefonom. Nem sok dán ismerősöm látott meg ma, így teljesen biztos, hogy ő az.

- Ő írt. – mondtam falfehéren Chrissy-nek. Ő furcsán összevonta a szemöldökeit és felvonta a vállait.

- Ki?

- Mads! Mondtam, hogy ma láttam!

- Neeee... – kerekedtek el a szemei, miközben bekapott egy chipset. – Mit írt?

- Hogy engem látott-e ma.

Szinte hallottam, ahogy Chrissy fejében kattognak a fogaskerekek. Én szinte sokkos állapotba kerültem, hozzá se mertem érni a telefonomhoz. A szívem a torkomban dobogott és fogalmam se volt, mit reagáljak. Nem beszéltem vele, mióta ott hagyott a hotelben.

- Végülis nyilvánvaló, hogy felismert, hisz írt. Gondolom nem írt volna csak úgy 2 év után, ha nem lenne benne teljesen biztos. – gesztikulált hevesen a chipses zacskóval a kezében Chrissy.

- Oké, de mit akar?

- Nyilván találkozni! – tárta szét a karjait, mintha azt kérdeztem volna mennyi 2+2. – A kérdés csak az, hogy akarsz-e neki válaszolni.

- Nem tudom. Mit csinálnánk, ha találkoznánk? Miről beszéljek vele, „Szia, mi újság, hogy van a feleséged”?

- Ha jól tudom elvált, mintha valami hasonlót olvastam volna valahol... – gondolkodott a távolba meredve.

- Biztos, hogy nem. Tudod, mennyi igaz abból, amit ezek a szennylapok megírnak, de még ha el is vált volna... Nem tudom, miről beszélhetnék vele.

- Mesélhetnél neki a volt férjedről. – vigyorodott el Chrissy. – Jó bocsi, nem akartam bunkó lenni, sajnálom. De nézd... oké elég csúnyán váltatok el, de lehet, hogy bocsánatot kérne. Vagy... nem tudom, de Audrey, legyünk őszinték mi veszteni valód van? Már majdnem jogilag is szingli vagy, nem találkozgatsz senkivel, max lesz egy kicsit kellemetlenebb estéd és lerázod valahogy. Akkor csak megerősítjük a tényt, hogy egy seggfej, de lehet, hogy kellemesen csalódnál.

Miközben magyarázott, kinyitottam a hűtőjét, alkohol után kutatva.

- Nincsenek olyan menő boraim, mint neked. – mondta halvány vigyorral.

- Chrissy, ha nem lenne más, a körömlakk lemosód is meginnám, csak hogy legyen bennem egy kis alkohol. Ha valamikor megérdemlem, akkor az a mai nap vége...

Chrissy elvigyorodott és kinyitotta a mélyhűtőjét. Kivett egy félig üres vodkás üveget és letette a hűtő mellé a konyhapultra.

- Ez majdnem ugyanolyan, de ha jól tudom, aceton nincs benne.

Elővett kettő shot-os poharat és töltött az italból.

- És mi a terv? Lerészegedünk és olyan SMS-eket írunk neki, amiket holnap megbánunk? Még csak 6 óra van, holnap nem dolgozol? – nevetett fel halkan.

- De. De ehhez innom kell. Egészség... – felemeltem a poharam Chrissy felé és lehúztam az italt. Utáltam magában a vodkát, erősen kellett küzdenem, hogy vissza ne jöjjön, de legyőztem az ingert és töltöttem egy újabbat.

- Na jó, gondoljuk végig, mit akarunk. – mondta Chrissy miután megitta a sajátját és, még mindig grimaszolva a vodka kellemetlen íze miatt, leült a konyhában lévő egyik székre. – Akarsz vele találkozni?

Mielőtt válaszoltam megittam a második vodkámat is és vártam pár másodpercet, mire újra éreztem a hatalmat a gyomrom tartalma felett.

- Nem tudom. Nagyon sokáig hiányzott és tényleg érdekelne, mi van vele. És, hogy mit akar.

- Akkor? El van döntve, írj neki!

- De mit?!

Chrissy megnyalta az ajkait és gondolkodni kezdett. Közben maga elé húzta az ő még teli rövides poharát és forgatni kezdte azt az ujjaival.

- Nem volt elmentve a száma, de ő azt hiszi igen. Nem mutatkozott be. Kérdezz vissza, hogy ki az. – mondta, majd elkerekedtek a szemei és elvigyorodott. – Jó ég, mi van, ha nem is ő, te pedig már majdnem kiugrottál az ablakon a nagy izgalomban?

- Biztos, hogy ő, de ez jó ötlet. Nem baj, ha tudja, hogy nem volt meg a száma!

Felvettem a telefonom és bár ennek még nem volt tétje, szinte remegő ujjakkal írtam meg neki, hogy „Ki vagy?”, majd még idegesebb lettem, amikor a küldés gomb felé emeltem az ujjam. Chrissy végül rányomott az ujjamra, így elküldtem az üzenetet.

- Ah jó ég, nem bírom! – nyögtem és töltöttem egy újabb adagot, ezúttal csak a pohár feléig.

- Ezt most elteszem, egy kicsit még várjunk a következő körrel. – mondta Chrissy és betette az üveget a mélyhűtőbe. A kitöltött italt még tartogattam, de éreztem, hogy szükségem lesz még egy kis folyékony bátorságra.

Fél perc se telt el és újra rezgett a telefonom: „Mads” jött a válast röviden és tömören.

- Jó ég, ő az! – mondtam és megittam a vodkám. Felvettem a telefonom és elkezdtem pötyögni.

„Ezesetben igen, én voltam az” írtam és elküldtem. Letettem a telefont az asztalra, hogy Chrissy is lássa a képernyőt.

- Nem bonyolítottad túl. – vigyorgott, mire én számomra is meglepően hevesen reagáltam.

- Senki nem baszott még úgy át, mint ő, örüljön, hogy visszaírok neki! Még Bruce is átlátszóbb módszereket használt, legalább tiszta lapokkal játszott, tudtam, hogy mikor mit csinál. Mads folyamatosan hazudozott, tudta, hogy bele fogok szeretni, és tudta, hogy nem fogja elhagyni a feleségét, de nem állt le! Megérdemli, hogy ennyire kimért legyek vele!

- Jó, jó, jó. Nyugi. – nevetett fel halkan. Mély levegőt vettem és megpróbáltam lenyugodni.

Újra rezgett a telefonom, aminek következtében a gyomrom újra a torkomig liftezett, de ez csak Bruce volt. „Holnap beszélhetnénk? Fontos lenne. Otthon leszel?”

- Ahj, miért ilyenkor kell zaklatnia? Nélküle is elég ideges vagyok...

visszaírtam neki, hogy holnap este otthon talál és felnéztem Chrissy-re. Hirtelen kétségbeestem, ahogy eszembe jutott az a borzalmas, megalázott érzés.

- Mi van, ha nem ír vissza? Nem szarhat le ő. Vissza kell írnia, hisz ő keresett meg, ha valaki nem reagál az én leszek, nem ő. Legutóbb is övé volt az utolsó, most nem lesz!

- Nyugodj le. Audrey úgy csinálsz, mintha az életed múlna ezen. Menjünk ki a tűzlétrához, szívjunk el egy cigit.

- Oké. – válaszoltam és felemeltem a telefonom, mire Chrissy megrázta a mutatóujját.

- Á-á-á, ez itt marad! Gyere! – kézen fogott, megragadta a cigijét és kivitt a hűlószobájából nyíló tűzlétrához.

Amíg elszívtuk a cigit Chrissy próbálta elterelni a gondolataim, de nem tudtam rá figyelni. Csak bólogattam és helyeseltem. Csak arra tudtam, gondolni, hogy mit írhatott vagy, hogy írt-e már. és, hogy akarok-e vele találkozni. mélyen belül nyilván iszonyatosan akartam. Nem is tudom, miért. Jó lenne tudni mi van vele. És bevallom Chrissy bogarat ültetett a fülembe ezzel a válós dologgal. Mi van, ha tényleg elvált...

Jó ég, mi lenne, ha tényleg elvált, gondolom semmi... kár akármibe is beleélnem magam, biztos vagyok benne, hogy ugyanannyira működésképtelen kapcsolatunk lenne. És még ha itt is forgat, biztos, hogy megy haza. Teljesen felesleges lenne felspanolnom magam, ha két hét és megy haza. Biztos, hogy én nem költöznék oda és biztos, hogy a gyerekei miatt ő nem költözne ide.

Ahogy ráeszméltem, hogy min agyalok hátravetettem a fejem és megdörzsöltem a szemeim.

- Chrissy nem bírom...

- Figyeltél te akármire is, amit mondtam?

- Nem, ne haragudj, de nem megy. 5 perce sincs, hogy írt! Csak egy SMS-t kaptam és már azon agyalok, hogy ő ideköltözne-e értem, vagy nem. Chris nem mehetek el vele, meg fogok őrülni. de akkor is megkattanok, ha nem találkozom vele. Évekig ostoroznám magam.

- Menj el. Mi lenne a legrosszabb, ami történhet?

- Lefekszünk és újra beleszeretek!

- Jó, ez elég rossz... – egyezett bele Chrissy. – De Audrey ismerlek. Ha nem mész el, hónapokig azon fogsz kattogni, hogy mi lett volna ha...

- Tudom.

- Menj el.

Ekkor azonban beugrott a valóság és kínomban felnevettem. Bár a vodka is kezdett már beütni.

- Chris, még el se hívott sehova... – vinnyogtam alig érthetően, mire eltátotta a száját és ő is nevetni kezdett.

- Ha van elmebeteg, az te vagy, Audrey. Még nem is írt semmi konkrétat, te mégis azon agyalsz, hogy ideköltözne-e érted. Ezért szeretlek... – vigyorgott és elnyomta a cigijét. – Na nézzük meg, van-e akárhova menned ma este.

Besegített a hálószobájába, majd becsukta az ablakot, és futólépésben mentünk vissza a konyhába. Felvettem a telefonom és szinte felkiáltottam örömömben.

- Írt! „Lenne kedved meginni valamit? Semmi több, csak egy ital. Ezer éve nem hallottam felőled.” Ahhh, jó ég, tudtam! Tudtam, hogy találkozni akar!

- Mikor mentek?

- Ez jó kérdés. Nem tudok holnapig várni, de nem tudom, mikor lenne neki jó.

Elkezdtem neki pötyögni, majd elküldtem az üzenetet, amiben az időpontról érdeklődtem. Fél percen belül jött a válasz: „Kicsit késő, tudom, de a héten minden este forgatunk, ma viszont ráérnék... vagy hétfőn”

- Hétfő, mennyire van messze a hétfő, ma van szerda...

- Kurva messze van! – vágtam rá és meredten bámulni kezdtem a telefonom, majd feltekintettem Chrissy-re. – De nem mehetek el így, megittam 3 vodkát.

- Figyelj, megoldjuk, még csak 6 óra van, menjetek 10 körül. Addigra bőven kijózanodsz.

Megbeszéltem vele az időpontot és a helyszínt, életemben nem hallottam még a bárról, amit írt, gondolom kevésbé felkapott helyre akart menni. Mikor mindent lefixáltunk, felöltöztünk és fogtunk egy taxit hozzám.

Elegáns akartam lenni, de túlöltözni se akartam. Jól kell kinéznem, azt akarom, hogy egész este a dekoltázsom bámulja, csak, hogy bánja kicsit, hogy miből maradt ki ennyi időn keresztül. A kevesebb több alapon végül egy fekete feszülős farmert és egy fekete selyem topot vettem egy magassarkúval és egy bőrdzsekivel. Megeskettem Chrissy-t, hogy itt marad nálam, így biztos nem jövök haza Mads-el. Csak, hogy minden eshetőségre felkészüljek...

Az étteremhez érve kifizettem a taxit és mélyet szippantottam a hideg New Yorki levegőből. Olyan voltam, mint egy szerelmes tinédzser, a gyomrom liftezett, a gondolataim össze-vissza cikáztak.

Ahogy beléptem, rám szegeződött minden tekintet. Már hozzászoktam, sőt kifejezetten élveztem. Egyedül ő nem nézett engem, ez viszont kifejezetten frusztrált. Az egyik sarokban ült, nekem háttal, gondolom direkt, hogy ne lássák kintről. Innen is látszódott, hogy egy pohár whisky van a kezében, unottan lötyögtette az italt.

A sarkam hangosan kopogott, ahogy elindultam felé. Nem volt tele a hely, az asztalok kb fele volt foglalt. Felkapta a fejét, de csak kissé fordította azt oldalra, nem fordult felém. Mikor odaértem az asztalhoz, elmosolyodott és felállt.

Sokkal jobban nézett ki, mint régen. Ahogy végignéztem rajta nagyot nyeltem, majd hogy nehogy észrevegye, mennyire lenyűgözött pusztán a kinézetlvek, mosolyt erőltettem magamra és megköszörültem a torkom. Kicsit több ősz hajszál színezte az eredetileg barna tincseket, de még ez is jól állt neki. Kifejezetten sármossá tette. Még a vékony, fekete pulcsi kontrasztja mellett is látszott, milyen gyönyörű napbarnított színben ragyog a bőre. Azonnal megnéztem a kezeit, de nem díszítette őket semmi más a drága karórán kívül. Mondjuk nála ez semmit nem jelent, régen se hordta a gyűrűjét...

- Szia! – mondta kissé karcos hangom, majd megköszörülte a torkát és letette a poharát.

- Hello Mads! – válaszoltam és leültem. – Cuki ez a hely. – jegyeztem meg, miközben szétnéztem. Udvariasan segített levenni a kabátom és odaadta azt a pincérnek. Micsoda úriember...? Van is miért ennyire tepernie...

Miután leültem, a mellettem lévő székre raktam a táskám. Lenémítottam a telefonom és mosolyt erőltetve az arcomra a szemeibe néztem. Éreztem, hogy gyengülök és még nem is mondott mást azon kívül, hogy „Szia”.

- Jóestét hölgyem, mivel szolgálhatok? – kérdezte a pincér, mielőtt tovább léphettünk volna a köszönésnél. – Hozhatok esetleg egy itallapot?

- Megbízom az ízlésében, egy pohár dél-Californiai, száraz fehér bort kérnék, hogy melyiket, azt Magára bízom. Köszönöm.

Mads megköszörülte a torkát és kicsit kihúzta magát, de nem szólalt meg. Megnyaltam az ajkaim és nem tudtam nem elvigyorodni a helyzet kínosságán. Leszegtem a tekintetem és végül én törtem meg a csendet.

- Szóval... Mit csinálsz New York-ban? Mármint forgatsz, az elég egyértelmű, de mit? – ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, gondoltam nem kezdek azzal, hogy mi van a feleségével.

- Egy Marvel filmet, én játszom a gonoszt.

- Testhezálló szerep. – jegyeztem meg halkan és elmosolyodtam.

- Igen. Az hiszem... – bólintott és kortyolt az italából. Élveztem, hogy kicsit csipkelődhetek vele, megérdemelte. – Hogy vagy mostanában? – terelte a témát mély levegőt véve. – Nem is hallottam rólad, mióta hazamentél. Még Kate se nagyon mondott semmit.

- Szerintem megsértődött, ami érthető. A premierre se küldött meghívót, pedig megígérte, szóval... nem, mintha bántana a dolog, megértem, nem ebben állapodtunk meg. – vontam vállat és félrehúztam a szám. – Amúgy jól vagyok. Nagyon jól. Minden oké.

Közben megérkezett a pincér a borommal, így megvártam, amíg ő odébb sétált és csak akkor néztem Madsre. Némán nézte, ahogy megköszönöm a pincérnek az italom és beleszagolok a pohárba.

- Miért akartál találkozni? – kérdeztem és kortyoltam egyet a boromból. Isteni finom volt, egy pillanatra, amíg le nem nyeltem, csak ízlelgettem és lehunytam a szemem. Ez afféle menekülési módszer is volt, volt indokom, hogy miért ne nézzek a szemeibe. Minden egyes pillanattal egyre gyengébbnek éreztem magam.

- Ha már így a közepébe vágtál... – horkantott fel és megnyalta az ajkait. – Szerettem volna bocsánatot kérni. Iszonyatosan nagy seggfej voltam és amikor ma megláttalak... nem tudom, egyszerűen csak azt éreztem, hogy el kell neked mondanom személyesen, hogy mennyire sajnálom ahogy bántam veled. Gondoltam már erre hamarabb is, sokkal hamarabb, de... nem tudom, azt hittem úgyse látlak újra soha, és jobbnak láttam nem felhozni ami történt. Szégyelltem magam, meg... nem tudtam, hogyan reagálnál, vagy hogy reagálnál-e egyáltalán akármilyen üzenetre. Szóval végül nyert az egom. – mondta halkan és egy pillanatra elvigyorodott, majd leszegte a tekintetét a poharára és játszani kezdett vele. – De ma amikor megpillantottalak azt hittem, rosszul látok. Egész délután azon gondolkodtam, meg keresselek-e vagy ne... és végül úgy döntöttem írok, hisz veszteni valóm nem volt.

Csendben bólintottam és hátra dőltem. Meglepett az őszintesége, nem hittem, hogy ennyire ki meri mondani a dolgokat.

- Hát... Értékelem az őszinteséged. Meglep! – tetem hozzá és elmosolyodtam. – De őszintén szólva jó esik. Köszönöm.

Nem, mintha egy köszönöm kitörölné, amit tett, de jól esett és őszintének tűnt. Tényleg meglepett...

Mads bólintott, de még mindig az italát bámulta.

- Gratulálok az újabb arany pálmádhoz! – mondtam és felemeltem a poharam. Mads kissé szégyenlősen elmosolyodott és koccintott velem. Csak azért tudtam róla, mert Chrissy azonnal a tudtomra adta, ahogy kisorsolták a díjakat... de jó volt felvágni vele.

- Köszönöm!

- Gondoltam gratulálok valamilyen kommunikációs csatornán keresztül de aztán eszembe jutott, hogy nem vagyunk annyira jóban.

Kifejezetten élveztem a helyzetet. Szinte végig vigyorogtam, vagy mosolyogtam, nem dramatizáltam túl a dolgot, de élveztem, hogy kicsit visszaadhatom neki, amit ő adott anno.

- Mi a helyzet... Hanneval? – kérdeztem „kissé óvatosan puhatolózva”. Rögtön a közepébe vágtam, ismét, mert nem bírtam tovább várni és így legalább tudom, mire készüljek a mai este folyamán...

Mads elmosolyodott és összekulcsolta maga előtt az ujjait.

- Elváltunk. Kb egy éve.

- Szóval most tényleg elváltál. Micsoda fordulat. – mosolyodtam el kissé kárörvendően, amit azonnal megbántam... – Sajnálom, nem akartam bunkó lenni.

- Jogosan mondtad. – mondta kissé kínos mosollyal.

- És még mindig Dániában élsz?

- Persze. Nem is tervezek elköltözni. Ott születtem, ott nőttem fel, az az otthonom. Sokat utazom munka miatt, de nem akarok elköltözni onnan. Van egy lakásom Koppenhága belvárosában. Gyönyörű a kilátás, egész megszerettem, bár fura, hogy nincsenek ott folyamatosan ők is.

- Azért gyakran vannak veled? A gyerekeid.

Nem beszéltem vele kettő éve, utálnom kéne azért, ahogy elköszöntünk egymástól, mégis azon kaptam magam, hogy aggódom a lelki egészségéért. Megsajnáltam, azért, hogy így egyedül maradt. Az ex felesége valószínűleg utálja, nyilván a gyerekei is ki voltak rá akadva... Tényleg megsajnáltam egy pillanatra. Aztán eszembe jutott, hogy megérdemli.

- Ha otthon vagyok igen, de már elég nagyok. Viola a pasijával él, Carl pedig Angliában tanul. Nem gyakran látom őket.

- És ők hogy fogadták? Bocsánat, ha nem kellemes erről beszélgetni, mond nyugodtan. Csak érdeklődőm.

Nem igazán tudtam, mi másról beszélhetnék vele...

- Nyugodtan. Carl... nem jól fogadta. – horkantott fel és megrázta a fejét. – Mondhatni kifejezetten rosszul fogadta. Utált mindkettőnket, amit persze Hanne viselt nagyon rosszul, hisz nem ő... – egy pillanatra megállt, majd felvonta a szemöldökeit – nem az ő hibája, hogy ez történt, Viola pedig... meg voltak a nehéz időszakai, de szerintem már elfogadta, hogy így hosszútávon jobb lesz nekik is.

- Elmondtad neki?

- Mit? – kérdezte kissé értetlenül.

- Hát Hanne-nak... Elmondtad, vagy lebuktál?

- Nem, elmondtam neki. – rázta meg a fejét kissé komorabban. – A forgatás után pár hónappal. Elmondtam neki, hogy mi történt és mennyire szarul érzem magam és szégyellem amit tettem, hogy nem je... – egy pillanatra megtorpant és kissé mosolyogva levegőt vett, hogy újrakezdhessen de közbevágtam. Rájött, hogy nekem mondja, mennyire leszarta az egész kapcsolatát Velem. Nyilván iszonyatosan szarul esett ez nekem, de mosolyt erőltettem magamra és megráztam a fejem.

- Mads, tudom, hogy nem jelentett semmit. Tudtam nagyon jól, hogy semmit nem jelentett, már amikor kiderült, hogy még házas vagy.

Bólintott és zavartan elmosolyodott. Ezt mondtam, hogy megnyugtassam, bár még mindig fájt, ha eszembe jutott, hogy bánt velem.

- Szóval mindent elmondtam neki. Utána két hétig hozzám se szólt. – horkantott fel. – Aztán leültünk, megbeszéltük és újra próbáltuk, de két hónappal később mindketten azt éreztük, hogy elveszett valami, de legfőképp részéről a bizalom. Ami abszolút érthető, így inkább elengedtük egymást.

Ahogy hallgattam a válása történetét egyre jobban megsajnáltam. Még így is, hogy tudtam, mekkora seggfej volt valójában, és hogy csakis magának köszönheti, ami történt. Iszonyatosan csúnyán átvert engem is, mégis sajnáltam. És szívem szerint barátian meg is fogtam volna a kezét vagy megöleltem volna, hogy jobb kedvre derítsen, de nem hiszem, hogy az helyén való volna, ismervén a múltunkat. Így inkább kívülről próbáltam olyan ridegnek mutatni magam, amennyire csak tudtam.

- Hát... sajnálom.

Ivott egy kortyot az italából, ami így el is fogyott és mosolyt erőltetett az arcára.

- Ez van. – vont vállat és felemelte a kezét hogy pincért hívjon. Kért magának még egy italt, majd visszatekintett felém. – Beszéljünk inkább rólad, veled mi történt mostanában? Pasik?

- Volt egy... – felhorkantottam és a levegőbe emeltem az ujjaim – „komoly kapcsolatom”, ami kb másfél évig tartott. De... kiderült hogy a választottam nem nekem való életvitelt folytat, így... – felnevettem és feltekintettem rá – éppen válok.

- Válsz? – vonta fel a szemöldökeit hitetlenkedve. – Férjhez mentél és már majdnem el is váltál, mióta utoljára láttalak? Szép. – bólintott elismerő vigyorral. – Ezért van már csak a középső ujjadon a gyűrű? – kérdezte és lenézett a kezemre.

- Nem, ez a gyűrű tökéletes helyen van. Mindig itt volt. – mosolyodtam el, ahogy lenéztem a középső ujjamon csillogó eljegyzési gyűrűmre. Egy téglalap formájú sárga gyémánt volt, sok apró fehér gyémánttal korul ölelve, amik magán a gyűrű részen is folytatódtak. – Egész... barátian ismerkedtünk meg. Barátiabban, mint te meg én... – jegyeztem meg és feltekintettem rá. – Gyakran ugrattuk egymást, be-be szólogattunk egymásnak és amikor ő szívatott engem, mindig bemutattam neki. Mikor azt hittük komolyra fordultak köztünk a dolgok és eljegyzett, azt mondta élete végéig akarja nézegetni a középső ujjam, és ha már úgyis mindig azt mutogatom neki, legalább legyen rajta valami szép is.

Csak miután befejeztem a sztorit, vettem észre, hogy az egészet mosolyogva adom elő. Megköszörültem a torkom és felnéztem Mads-re. Kicsit zavarba jöttem, nem gondoltam volna, hogy Bruce még mindig képes mosolyt csalni az arcomra, sőt mi több, meg is hatni engem... Talán inkább csak az emléke, hisz a mai énje már nem igazán csal őszinte mosolyt az arcomra.

- De ez már nem igazán őt jelképezi nekem. Csak szép. Nem akarom visszaadni, megérdemelném, hogy az enyém maradhasson. – mondtam, mire elmosolyodott.

- Szellemes eljegyzési módszer, meg kell hagyni.

- Az. Kár, hogy lehetetlen vele együttélni... Van bennetek valami közös... bukom az idiótákra... – mosolyodtam el és kortyoltam a boromból.

Mads az ajkaiba harapva elmosolyodott, majd lehajtotta a fejét és bólintott.

- Na mindegy, szóval ez van. A bátyámmal alapítottam egy céget, marketinggel foglalkozunk. De inkább én vezetem, ő még mindig Londonban él. Egész nagy nevekkel dolgozunk, mondhatnék párat de nem hiszem, hogy otthon lennél a modern divat világában. Nem rosszindulatból, de... tudod... – mondtam és felnevettem.

- Igaz.

- A szüleim még mindig Európában vannak, és apám már nem utál.

A borom gyorsan fogyott, így kértem még egyet. Tudtam, hogy ez lesz az utolsó italom ma, alig ettem, egész nap rohantam, és már 2 és fél vodkát is ittam ezelőtt, nem szabad többet innom.

- Kérsz még egyet? – kérdezte Mads, mintha direkt ellenem játszana és már emelte is a kezét a pincérnek.

- Nem, nem, köszönöm, holnap dolgozom, nem kéne berúgnom.

- Ugyan már, ha úgy bírod, mint régen, pár vodkamartinitől se lenne semmi bajod. – vigyorgott és már kérte is a boromat.

Magam is meglepődtem, milyen jól elbeszélgettünk. Mesélt a forgatásról, a munkatársaról, a premierről, amire végül nem lettem meghívva és arról, hogy ámblok mi történt vele az elmúlt két évben. Éjfél fele kezdtem ásítozni.

- Mennél? Hányra kell menned holnap? – kérdezte és megnézte az óráját.

- Nem gáz, bocsánat, csak nagyon korán keltem, de jól érzem magam. – mondtam, de nem sikerült túl meggyőzően, mert a végén megint ásítottam.

- Azt látom. – vigyorgott Mads és kortyolt az italából.

- Nem, tényleg. Meglepődtem, de tényleg jól éreztem magam. - vigyorodtam el, de Mads figyelmen kívül hagyta.

- Jól nézel ki. – mondta és elmosolyodott.

- Mondj valami újat... – mosolyogtam és hátra dőltem.

- Megváltoztál. Valahogy... nem tudom megmondani, de más vagy.

- Köszönöm. – kacsintottam rá és vállatvontam.

- Mesélj a házasságodról. Ha nem bánod. – mondta érdeklődő vigyorral és keresztbe tette a karjait. – Ez hogyan történt?

Mély levegőt vettem és játszani kezdtem a boros poharammal.

- Miami-ban ismertem meg, de ő is New Yorki. Nyaralni voltunk ott pár barátommal és egy szórakozóhelyen találkoztunk először. Elég klisés sztori. – mosolyodtam el és egy pillanatra feltekintettem rá. Tényleg úgy tűnt, érdekli a történet. – Jóképű volt, humoros és nem érdekelték a szabályok, jó és rossz értelemben sem. Fogalmazzunk úgy, hogy... szabadúszó. – mondtam, amin még én is elvigyorodtam.

- Jó nekem, ha tudok róla, mit jelent a szabadúszó?

- Fegyvercsempész volt.

- Jó ég... – nevetett fel halkan és megrázta a fejét. – Kérdeztem, hogy jobb-e, ha nem tudok róla, miért mondtad el?

- Úgyse tudod a nevét.

- Annyit tudok, hogy Bruce és a férjed volt. már ez is túl sok.

- Na mindegy, fegyver kereskedő, a csempész erős túlzás volt, a dolgai 90%-a legális. De emellett tényleg jó ember volt. Tudom, mármint el tudom képzelni, mit gondolsz, de mélyen tényleg jó ember. Egy ideig azt hittem én is őszintén szeretem, de rá kellett jönnöm, hogy igazából csak azt szerettem benne, hogy tudtam, mellette semmi bajom nem lehet. Mármint... furcsa ez, mert szeretem, bizonyos szinten mindig is fogom, de inkább csak barátként. Nem voltam igazán szerelmes. Igaz, erre rátett pár lapáttal a függősége és a megbízhatatlansága, de gondolom, ha eléggé szerettem volna mellette maradok, hisz erről szól egy házasság, jóban, rosszban... – vontam vállat és kortyoltam egyet az italomból. – Belefáradtam, hogy mindig csak ígérget.

- Meddig tartott?

- Másfél évig éltem vele, de csak 5 hónapig voltunk tényleg házasok.

- Hm... – bólintott Mads és sóhajtott egyet. – El se hiszem.

- Pedig így volt.

Elmosolyodott és megrázta a fejét. Egyre jobban hiányzott az, amit régen csináltunk. Pontosabban az, amit ezután csináltunk. Mert régen is így kezdtük, duma, bor, jókedv és szex. Már vagy egy hónapja nem szexeltünk Bruce-szal, ami csak rontott az én jelenlegi helyzetemen. Minden erőmmel koncentrálnom kellett, hogy ne érjek hozzá.

- Nem volt meg a számom? – kérdezte és az ajkába harapott, hogy elrejtsen egy mosolyt.

Nagyot sóhajtottam és megráztam a fejem.

- Kitöröltelek, ahonnan csak tudtalak. Az e-mailjeid, az sms-ek, a számod, mindent, ami visszavezethetne hozzád. Muszáj volt, hogy... – majdnem kimondtam, hogy mindez ahhoz kellett, hogy túllépjek rajta, de ehelyett csak vállat vontam és elhúztam a szám. – Hogy ne alázzam meg magam még jobban.

Némán bólintott és csak nézett rám. Kezdtem zavarba jönni, nem gyakran jövök zavarba, de most éreztem, hogy lassan a fura mosoly is jön, amit nem tudok visszatartani, ha zavarba jövök.

- Mi az?

- Semmi. – mondta és elmosolyodott, majd leszegte a tekintetét. – Tényleg nem tudtad, hogy elváltam?

- Nem, nem akartam rólad semmit se tudni. – nevettem fel halkan és a hajamba túrtam. – Azt se tudtam volna, hogy aranypálmád is lett, ha Chrissy nem tájékoztat róla. Én amióta visszajöttem Kanadából, egy cikket se néztem meg, amiben szerepeltél, egy filmet, reklámot, semmit. Őszintén nem akartam rólad tudni semmit Mads, látni se bírtalak.

Az asztalt bámulva harapdálta a száját és pár másodpercig nem is reagált. Kicsit, mintha elkeseredett volna. Gondolom nem elégítettem ki az egoja vágyait.

- Ma mégis eljöttél. – nézett fel rám igéző tekintettel. – Miért?

Sokáig csak némán álltam a tekintetét, majd nagyot nyeltem és a szomszéd asztalnál flörtölő párra tekintettem. Iszonyatosan fogom bánni, hogy eljöttem, mert szinte jobban vágyom rá, mint amikor hazajöttem Kanadából.

- Érdekelt, mi történt veled az elmúlt két évben. És igen, érdekelt, hogy nős vagy-e még. De kellemesen csalódtam. Félre ne értsd, nem annak örülök, hogy elváltál, de nem gondoltam volna, hogy valaha is elmondod neki. Nem néztem volna ki belőled.

Próbáltam visszatartani, mert iszonyat bunkónak éreztem magam, de egyre álmosabb lettem és nem tudtam nem ásítgatni.

- Menjünk haza. – mosolygott halványan Mads és intett a pincérnek.

Kifizette az italainkat, majd feladta rám a dzsekim és elindultunk a kijárat felé.

- Borzalmas ez a hideg. – mondat összerezzenve, ahogy kiléptünk az ajtón. Azonnal nyúlt a zsebébe és elővette a cigijét. – Kérsz? – kérdezte és felém tartotta.

- Leszoktam. – vágtam rá büszke mosollyal.

- Elment az eszed? – kérdezte nevetve és meggyújtotta a szájából lógó szálat.

- Mondtam, hogy egészséges és tudatos életet folytatok. Abban nincsen helye cigarettának.

- És a kokainnak? – kérdezte vigyorogva.

- Nagyon vicces... – grimaszoltam, miközben leintettem egy taxit. – A cigit zöld teára, a kokaint pedig box-ra cseréltem.

- Ki vagy te, Audrey Beck?! – kérdezte miközben kifújta a cigaretta füstöt. A szabad kezét zsebre tette és összerezzent a hidegtől. – Tudod... Megismételhetnénk... ha van hozzá kedved. Jól éreztem magam. Szívesen megismerném az új Audrey-t.

Visszacsuktam a taxim ajtaját, amit az előbb leintettem és Mads felé fordultam.

- Nézd, Mads... jól éreztem magam, örülök, hogy felnőttként, higgadtan tudtunk beszélgetni, de... mit gondolsz, mi lenne ebből?

Nem erre a válaszra számított, így nem is tudott mit reagálni. Kissé lepődötten állt velem szemben és elmosolyodva felvonta a vállait.

- Nem tudom. Gondoltam ha jól érezzük magunkat, idővel eláshatnánk a...

- Én áshatnám el a csatabárdot, ha akarom, nem „mi”! – vágtam közbe vigyorogva.

- Kisasszony... – szólt a taxis, mire Mads lehajolt az anyós ülés melletti ablakhoz és elővette a pénztárcáját. Adott a sofőrnek 50 dollárt.

- Pár perc türelmet kérnék!

Felvontam a szemöldökeim és elmosolyodtam.

- Micsoda lovag. Köszi az ingyen fuvart. Ugye tudod, hogy te nem ezzel jössz?

- Audrey, most komolyan. Tudom, hogy egy igazi seggfej voltam, nem azt akarom, hogy ugyanazt csináljuk. Csak amíg itt vagyok New Yorkban, még két hétig, gondoltam találkozhatnánk párszor. Régen is tök jól elvoltunk, amíg nem borult a bili. Csak egy kis társaságra vágyom. Azt hittem benne lennél valami... barátkozás félében. Semmi szex vagy... akármi. Tényleg! Megígérem, hogy semmit nem fogok kezdeményezni!

- Mads, mi nem tudunk csak barátok maradni. – mondtam és végigsimítottam az arcán. Nem tudtam nem felsóhajtani, ahogy hozzáértem a kissé borostás arcához. Meglepte a mozdulat, de még a levegőben megfogta a kezem és összefonta az ujjainkat. – Látod? – mosolyodtam el és leeresztettem a kezeinket. – Te is tudod. Úgyis szex lenne belőle, mert igen, a szex kibaszott jó volt, de semmi másban nem voltunk jók. Igaz nem jutott rá sok idő, hogy meglássuk, hogy működött volna, de nem hiszem, hogy akárhogy is működött volna. És én nem egy ilyen... „kapcsolatot” szeretnék. Nem hiszem, hogy nekünk akármibe is bele kéne bonyolódnunk.

- Audrey, én csak pár italra és beszélgetésre gondoltam, nem a kezed kértem meg. – nevetett fel és hátrébb lépett. – Főleg, hogy még papíron férjes asszony vagy.

- Mintha ez téged annyira zavarna... – mosolyodtam el és félretűrtem egy tincset az arcából.

Mély levegőt vettem és eltekintettem az étterem felé.

Végülis mi bajom lehetne abból, ha kicsit én is élvezkedem? Az önmarcangolás, megalázkodás és teljesen felesleges drámákon kívül... Kicsit mondjuk szemétkedhetnék akár én is. Átvehetném a karma szerepét, csak pár hétig...

Mély levegőt vettem és a szemeibe néztem. Most éreztem csak, mennyire hiányzott ez a zöldes barnás szempár.

- Jó, legyen. Ha szeretnéd, ezt esetleg megismételhetjük egyszer ha magányos lennél, hisz persze, nem akarom, hogy pont New Yorkban legyél egyedül. De nem fogunk összejárni és minden este iszogatni.

- Én csak ennyit kérnék. Csak beszélgessünk. Érezzük jól magunkat! Elmehetünk vacsorázni is.

- Oké, csak beszélgetünk. De nem itt, mert kiráz a hideg ettől a helytől. Legközelebb én választok.

- Rendben.

- Jó éjt Mads! – mondtam és játékosan, finoman paskoltam egyet az arcán.

- Biztos nem kéred az utolsó slukkot? – kérdezte vigyorogva és felém tartotta a cigijét.

Az ajkamba haraptam és kivettem az ujjai közül a cigit. Mélyen letüdőztem a füstöt és lassan kifújtam azt. Sok hibája volt Bruce-nak, de azt pont szerettem, hogy nem cigizik. Sokkal könnyebb volt így leszoknom, csak néha Chrissy-vel gyújtottam rá. Mikor kifújtam a füstöt, eldobtam a csikket és ráléptem.

Mads halvány mosollyal nézte végig a műveletet, majd kezei közé vette az arcom és magához húzott. Nem akartam a szemeibe nézni, tudtam, hogy megenyhülnék, így inkább lehunytam a szemem és kissé hátradöntöttem a fejem. Most, hogy így lehunyt szemekkel álltam, éreztem, hogy igen csak beütött az alkohol. Vettem egy mély levegőt és próbáltam összeszedni magam. Nem szabad elbuknom!

- Nézz rám. – kérte halkan és finoman cirógatni kezdte az arcom.

Nem tudom, mi ütött belém, de nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Nem nyitottam ki a szemeim, nem néztem rá, csak megcsókoltam.

Mindkettőnknek kissé kesernyés dohány és alkohol íze volt és kicsit utáltam magam, mert sokkal finomabb és szebb új-első csókot akartam, de nem bírtam leállni. Az ajkai most is ugyanolyan puhák és finomak voltak, mint pár évvel ezelőtt. A borostája szúrta az arcom, ahogy hozzám ért és szinte elbódítottt a parfümje, elfelejtettem mindent, amit anno tett velem. Nem érdekelt, mennyire átvert és kihasznált, még most is emlékeztem rá, milyen jó volt a szex és iszonyatosan megkívántam őt. Hagyta, hogy én irányítsak, csak követte a mozdulataim, de nem erőszakoskodott. Annyira finom volt, hogy nem akartam, nem tudtam abbahagyni. Muszáj volt megízlelnem a nyelvét is, így finoman bevettem azt is a játékba. Éreztem, hogy ő is egyre szaporábban veszi a levegőt. Kezei még mindig az arcomon pihentek, éreztem, hogy ő se akar elengedni. De muszáj volt. Finoman eltoltam és elvigyorodtam.

- Jó éjt Mads.

A homlokomnak támasztotta az övét és lehunyta a szemeit, majd nagyot sóhajtott és bólintott.

- Jó éjt! – mondta kissé csalódottan, ellökte magát tőlem és zsebre tette a kezeit. – Írsz, ha hazaérsz?

- Írok. – mosolyogtam halkan és kinyitottam a taxi ajtaját

Megvárta, amíg beszálltam a taxiba és elindult velem az autó, majd ha jól láttam a visszapillantó tükörben, elkezdett másik irányba sétálni.

Wicked Games - 16. fejezet

Nem bírtam magammal, ahogy megálmodtam ezt az új karaktert, azonnal az ő arca jutott eszembe :D Régebbi szerelmem, imádom a zenéjét is, nekem kicsit rosszfiús, kicsit mellette cuki és szerintem iszonyat szexi :D Úgyhogy sziasztok, barátkozzatok meg vele, Ő lesz Bruce :D Jó olavsást! :)

Zenék:

Muse - Dead Inside

- Audrey -

* Forgatás után egy évvel, Miami *

Félholt állapotban ültem a tengerpartra néző teraszon egy Bloody Mary-vel és egy cigarettával a kezemben és próbáltam életet lehelni magamba. 4 napja nem aludtam napi 4 óránál többet és nem igazán tudom megállapítani, hogy a hajó, ami oda-vissza megy a vízen csak a képzeletem szüleménye, vagy tényleg ott van-e. Bruce még mindig nem jött haza, azt mondta, dolgoznia kell, de én már nem bírtam tovább. Muszáj volt kicsit pihennem. Imádtam, hogy itt csend és nyugalom volt. Már kelt fel a nap, egy-két ember már futott a parton. Valószínűleg belehalnék, ha most még futnom is kéne. Nem tudom, éreztem-e már magam ilyen fáradtnak, mégse jött álom a szememre.

Chrissy bent aludt a kanapén, pedig megágyaztattam neki a vendégszobában. Túl részeg és fáradt volt ahhoz, hogy odáig elmenjen.

- Drágám! – kiáltotta Bruce bentről. Nem álltam fel, csak kissé hátra fordultam a széken. Meg se kellett szólalnom, már meg is látott és sietős léptekkel jött oda hozzám. – Szerelmem... – súgta mosolyogva és megcsókolt. Láttam rajta, még mindig be volt állva, nem bírtam ezt a tempót követni.

- Bruce, pihennem kell és Chrissy bent alszik, úgyhogy halkan...

- Tudom, csak mutatok valamit, gyere! – mondta és már segített is felállnom.

- És neked is pihenned kéne, baj lesz belőle, alig alszol, kérlek gyere, aludjunk egyet. – könyörögtem és átkaroltam a nyakát.

Ő csak halkan felnevetett és felvett a derekára.

- Csak öt perc, gyere! – mondta és már mentünk is kifelé. Átkulcsoltam a derekát a lábaimmal, hogy kicsit könnyítsek a dolgán.

- Mit vettél? – kérdeztem gyanakvóan. Legutóbb, amikor ezt tette, egy új autóval állított haza. Nem válaszolt, csak elvigyorodott és rám kacsintott.

- Imádni fogod, hidd el.

Felsóhajtottam és a nyakába temettem az arcom. Kivitt a ház bejárata elé, majd befogta a szemeim és óvatosan letett.

- Ki ne nyisd még!

- Bruce, mi az?

Nem válaszolt, kicsit terelt pár métert, majd levette a szemeimről a kezét.

- Most nyithatod. Boldog szülinapot! – mondta vidáman és a derekamra tette a kezét, majd meglóbált előttem egy tűzvörös kocsikulcsot. Kissé zavarodottan néztem rá, ugyanis előttem nem állt semmilyen autó.

- Fordulj meg. – vigyorgott büszkén és a hátunk mögé bólintott.

Engedelmeskedtem neki, és amint megláttam az autót eltátottam a szám.

- Bruce! – kiáltottam lepődötten és a szám elé kaptam a kezem. – Ez az enyém?

- Tetszik? – kérdezte büszkén és kinyitotta a kocsi ajtaját. – Tudom, hogy nem szereted a pirosat.

Egy fekete metál kabrió Ferrari volt, sötétített üvegekkel, fehér bőr ülésekkel és belsővel.

- Viccelsz? Gyönyörű! – vágtam rá és felnevettem. – Ez komoly? Nincs is még szülinapom.

- Tudom, de akkor már New York-ban leszünk és azt akartam, hogy tudd még itt használni. Hazaviheted New York-ba, de szerintem nem igazán oda való kocsi. Így végre lesz egy saját kocsid Miamiban is. – vont vállat és besegített az autóba.

- Bruce te nem vagy normális! – nevettem fel és megcsókoltam.

- Mindent az én egyetlenemnek! – mosolygott, majd a kormány felé biccentett. – Nem próbálod ki?

Láttam rajta, hogy szinte jobban izgatja, mint engem. Próbált nem elvigyorodni, az alsó ajkába harapott, de nem bírta visszatartani.

Egy pillanatig haboztam, hisz 5 perce még egy vodkás koktélt szürcsölgettem, de tudtam, hogy ha meg is állítana valaki, Bruce mellett semmi nem történne.

Behelyeztem a kulcsot a kormány melletti kis nyílásba és ahogy elfordítottam felmordul a motor. Nem bírtam nem elvigyorodni, az adrenalin azonnal segített kicsit felébredni.

Egyenesbe tettem a sebességváltót és Bruce-ra tekintettem, majd finoman ráléptem a gázpedálra. Ahogy felmordult a motor hangosan felnevettem és kicsit erősebben nyomtam a pedált. Még egész üresek voltak az utcák, hisz még csak fél öt volt.

- Menjünk ki az autópályára. – mosolygot Bruce és megfogta a kezem. – Istenem, de kibaszottul szeretlek! – kiáltotta és hátra vetette a fejét, majd kiáltott egyet.

Ahogy haladtunk kifelé az autópálya felé, egyre gyorsabban mentünk. Imádtam, soha nem gondoltam, hogy ennyire élvezném ezt a fajta száguldozást. Ahogy gyorsultunk egyre jobban hajtott az adrenalin.

- Még, gyerünk bébi! Menjünk! – kiáltotta vigyorogva és ahogy gyorsítottam felemelte a karjait és örömkiáltásokban tört ki.

Nem tudtam nem elvigyorodni én is, már azért megérte kijönni, hogy ilyen boldognak láthassam őt. Még ha tudom is, hogy még be van állva, most éppen akkor is miattam ilyen boldog. Az életét adná értem és minden pillanatban próbál a kedvemre tenni. Nem hiszem, hogy valaha is szeretett engem akárki annyira, mint ő. És én ezért nagyon szerettem őt. Biztonságban éreztem magam mellette, ami a legabszurdabb dolognak hangzik, ha figyelembe veszem, hogy igazából díler. Nem egy kispályás utcai díler... És még ki tudja mi mással foglalkozik, semmivel, ami nem jár brutális kockázatokkal. De én biztonságban éreztem magam mellette, tudtam, hogy bármit megtenne az én épségem és boldogságom érdekében. De én ezt nem használtam ki. Ebből tudtam, hogy szeretem őt. Soha semmit nem kértem tőle, nem akartam tőle se a pénzét, se az ajándékokat, csak a szeretetét és a védelmet, amit ő nyújt. Persze imádtam, hogy így elkényeztet, de egy pillanatig se bántam volna, ha nem kapok tőle ehhez a kocsihoz hasonló ajándékokat. Soha senki nem bánt velem ilyen gyengéden, mint ő. Az egyetlen dolog, ami néha zavart az az, hogy „munkájából adódóan” szinte folyamatosan kólázik. Átlagosan a hét első felében-háromnegyedében tiszta,  látom rajta, hogy miattam próbálja visszafogni magát, de ez nem mindig megy neki. Azonban amíg próbálkozik és velem nem bánik rosszul, amíg én vagyok neki az első, ezt hajlandó vagyok elnézni neki.

Fél órányi autópályás előzgetés és gyorsulás után éreztem, hogy apad az adrenalin szintem és kezdek iszonyatosan gyorsan fáradni, így lementem az első lehajtón vissza a város felé.

- Tetszik kicsim? – kérdezte és csókot nyomott a kezemre.

- Viccelsz? Imádom! – nevettem, miközben lehajtottam a partra a házunk irányába. – Lehet, hogy hazaviszem, nincs szívem hetekig hagyni hogy egy garázsban pihenjen.

Bruce elmosolyodott és bólintott.

- Ahogy szeretnéd. A tiéd, azt csinálsz vele, amit csak szeretnél.

Leparkoltam a ház előtt és még mielőtt kiszálltunk volna egy hosszú és heves csókkal köszöntem meg Bruce-nak az ajándékom.

- Szeretlek Bruce. Mindennél jobban.

- Tudom. – mondta lehunyt szemekkel és apró csókot nyomott az ajkaimra. – Ahogy én is téged. Mindennél és mindenkinél jobban!

- Menjünk be, aludjunk egyet. – tanácsoltam halkan, mire némán bólintott. – Tudod, Bruce... nem vehetsz folyamatosan autókat, ha beállsz. – vigyorogtam, mire vállat vont és rám kacsintott. – Komolyan. Minek ennyi?

- Mert szépek és mert megtehetjük. És amíg megtehetjük, meg is fogom tenni. – mondta, majd megcsókolt. – Te vagy a leggyönyörűbb nő a világon. Okos, humoros, gyönyörű... – sorolta mosolyogva. – A Holdat is lehoznám neked, ha lehetne.

Bruce-t, itt ismertem meg fél éve és azóta utazgatunk, oda-vissza New York és Miami között. Ő is ott született, de inkább itt, Miamiban dolgozik. New Yorkban is vannak ügyfelei és mivel én ott dolgozom, mindkettőnknek egyszerűbb lesz, ha ott rendezkedünk be véglegesen. Én hétvégén megyek haza, ő pedig két hét múlva jön utánam. Bár így se teljesen véglegesen, valószínűleg hetente 1-2 napra mindig visszajön, de velem fog élni New York-ban. Már alig várom, kezdek kilenni a sok oda-vissza utazástól. Nem mellesleg, ha Miami-ban vagyunk szinte minden csak a bulikról szól. Kezdem azt érezni, hogy ebből már tényleg kiöregedtem. Bár, ha Bruce-ra nézek ez abszurdnak tűnik. Majdnem 10 évvel idősebb nálam és ő még mindig „nem öregedett ki” belőle...

* 1 évvel később, New York *

- Mi a picsa... – nyögtem, ahogy benyitottam az ajtón. – Bruce!! – kiáltottam hangosan, mire megjelent a nappali végén a telefonnal a fülén. Némán felemelte a mutatóujját és intett felém.

- Nem, tedd le most! Mi a francot keres itt ez a sok doboz? – kérdeztem, ahogy körülnéztem a nappaliban. A bútorok körül, mindenhol réginek tűnő fa dobozok tornyosodtak.

- Tábornok úr, had hívjam vissza, 5 perc, esküszöm, hogy 5 percen belül visszahívom! – mondta és letette a telefont. – Drágám, a srácok kicsit elbaszták és nincs raktár. Az irodába nem vihetem, az be van kamerázva, de ne aggódj, estére nem lesz itt semmi.

- Mi az, hogy estére nem lesz itt semmi és milyen tábornokkal beszélgetsz? Ezek fegyverek? – kérdeztem és belenéztem az egyik dobozba. Hosszúkás töltények voltak benne. – Megegyeztünk, nem érdekel, mit csinálsz, amíg nem hozod haza! Senki máshoz nem lehetett volna elvinni ezeket a kibaszott fegyvereid? Nem hiszem el...

- Audrey, drágám, kérlek, gyere ide. – kérte Bruce kissé idegesen és utánam indult.

- Mi van, ha a szomszédaink végignézték, ahogy a te amúgy is kurva ijesztő külsővel rendelkező, embereid telepakolták a lakásunkat fegyverekkel?

- Igazából ezek csak töltények, nem fegyve...

- Leszarom! – kiáltottam közbe idegesen és felé fordultam. – Egyetlen kérésem volt, hogy ne hozz haza semmit! Se lélekben, se fizikai megvalósulásában. Semmit! Harmadszor, Bruce, harmadszor jövök haza arra, ebben a hónapban, hogy tele van a lakás kétes eredetű fegyverekkel! Rohadtul unom!

- Hát az nagy kár, mert ebből van ez a szép kis lakás, és a szép kis gyűrűd, az autóid és hasonlók! – nevetett fel cinikusan Bruce és széttárta a kezeit. – Úgy csinálsz, mintha valami brutális katasztrófa történt volna, ezeknek így még csak baja se lehet, nem is veszélyes. – vont vállat és feldobott a levegőbe egy töltényt, majd hagyta leesni. – Látod? Semmi. Túlreagálod, drágám, estére itt se lesz.

- Oh igen... túlreagálom... – ismételtem sértődötten és elindultam az emeleti hálószoba felé.

Nem jött utánam, már tudta, hogy ilyenkor békén kell hagynia. Elmondhatatlanul ideges voltam. Hazajövök munkából, hulla fáradtan, semmire nem vágynék, csak arra, hogy berakjak egy filmet és megigyak egy pohár bort, de nem lehet, mert a nappalink tele van kibaszott töltényekkel. Mivel pedig, ahogy Bruce említette „estére itt se lesznek” nyilván tele lesz a lakás az alkalmazottjaival, akiktől a hideg is kiráz. Még csak angolul se tud mindegyikük. Bunkók, buták és feleslegesen ijesztőek.

A gardróbban lerúgtam a cipőim és lehúztam a szoknyám cipzárát. Otthagytam a földön, csak kiléptem belőle és elkezdtem szétgombolni a blúzomat. Ha már mást nem lehet nyugodtan, beülök egy kád vízbe. Igen, az tökéletes lesz. Bezárkózom, csak én leszek, gyertyák és a forró vízzel teli kád.

Nem is emlékszem, mikor jöttem haza vidáman. Megkaptam mindent, amit valaha is kívántam és utáltam az életem. Na jó, ez talán túlzás. De sokkal boldogabb is lehetnék. Imádnám, ha nem kéne azon agyalnom, hogy a férjem mikor mivel rukkol elő, mikor van egyáltalán itthon, józan-e és hasonlók. A munkám volt az egyetlen dolog, amit őszintén élveztem mostanában. Valószínűleg ez lehet az oka, hogy reggeltől esik dolgozom. Csak akkor jövök haza, ha már nincs mit csinálnom az irodában.

Mikor benyitottam a közös fürdőnkbe, idegesen felmordultam, ahogy megláttam a szennyes ruháit a földön. Farmer, ing, boxer, a teljes előző szettje csak úgy a fürdő közepén. Mert a dobozba betenni, az már kurva nagy dolog. Fél méterrel odébb dobni, az már nem megy. Összeszedtem őket és épp dobtam volna be őket a szennyes tartóba, amikor megláttam a földön egy már majdnem üres poros tasakot. Az egyik zsebből esett ki. Halkan felhorkantottam és megráztam a fejem. Nem hiszem el...

Felvettem a tasakot, bedobtam a ruhákat a tartóba és visszaindultam Bruce felé.

Elég. Meguntam. Nekem ez nem kell, ezerszer jobb férfit foghatnék ki Bruce-nál. Szeretem, de lehetetlen vele együttélni.

- Látom jól megy a leszokás! – kiáltottam neki a lépcsők mellett a korlát mögül erőltetett mosollyal és meglóbáltam a levegőben a kis tasakot.

Bruce felsóhajtott és megdörzsölte a szemeit, majd fáradtan nézett rám fel. Még mindig a nappaliban állt, telefonnal a kezében, egyre idegesebben.

- Drágám, tudom, mit gondolsz, de had magyarázzam meg. Gyere le, beszéljük meg.

- Nem, Bruce, elegem van! Nem bírom tovább. Nem csinálom ezt tovább, senk nem kötelez rá, hogy végignézzem, ahogy tönkreteszed magad és közben engem is. Meguntam! El akarok válni, holnap hívom az ügyvédet! Lehetetlen veled együttélni!

Bruce elmosolyodott és megrázta a fejét.

- Jaj bébi, ne csináld már ezt, gyere már ide. Beszéljük meg.

Kicsit se érzékelte a helyzet súlyosságát, ami részben az én hibám is, hisz fenyegetőztem már ezzel ezelőtt is. Flegmán felvonta a szemöldökeit és széttárta a karjait.

- Gyere már ide!

- Ne hívj bébinek, tudod, hogy utálom!

- Kicsim, gyere ide. Sajnálom, ígérem, hogy változtatni fogok, de nagyon stresszes időszakom volt és...

- Leszarom! Egyetlen dolgot kértem! Jó, kettőt! – javítottam ki magam. – Hogy ne hozd haza kibaszott fegyvereket és hogy szokj le! Ennyi, semmi nem kéne mindebből körülöttünk! – mondtam cinikus mosollyla és körbemutattam a lakásban. – Leszarom ezt az egészet, boldogan odaadnám, ha te csak egy hétig is megpróbálnád betartani, amit megígérsz!

- Ne csináld már ezt, gyere már le hozzám...

- Te nem hallasz? El akarok válni, Bruce. Nem bírom tovább csinálni. Lehetetlen veled együttélni. Tudom, hogy mondtam már ilyet, de most halálosan komolyan gondolom!

- Audrey, drágám, most miért mondod ezt? – tárta szét a karjait értetlenül. Kicsit se vett komolyan és ezzel még jobban felidegesített.

- Bruce te függő vagy! Leígérnéd nekem a csillagokat is, csak, hogy most lenyugodjak, de nagyon jól tudod te is, hogy semmi nem fog változni.

- Hát ez kurva érdekes, mert egy éve ugyanígy éltél te is! – kiáltott vissza most már ő is idegesen. – Kurvára élvezted! Aztán kitaláltad, hogy te önmegvalósítasz, meg céget vezetsz, komoly tervek, üzletasszony leszel, és egy karót nyelt picsa lett belőled, aki szarik arra, hogy én mit akarok! Arra, hogy nekem mi a jó! – mondta és, hogy nyomatékosítsa, hogy róla kéne, hogy szóljon ez az egész, magára mutatott. – Egész nap csak azt hallgatom, hogy „Bruce, ne csináld ezt” „Bruce, ne szívd azt” „Bruce miért dolgozod ezt” „Bruce, ne menj Miamiba” „Jaj Bruce, ne szólj hozzám” minden kibaszott nap, Audrey! Nézz már magadba. Te vagy a mindenem, de könyörgöm... hagyj élni, ahogy én is hagylak téged. Nem mondom meg mit csinálj, csak azt akarom, hogy boldog legyél és kérlek, ne akard folyamatosan megmondani, hogy mit tegyek.

- Te most viccelsz ugye? Ahhoz hasonlítod a te függőséged, hogy én dolgozom. Te normális vagy? – nevettem fel cinikusan. – Kurva jófej vagy, hogy megengeded nekem, hogy dolgozzak, igazán köszönöm, Bruce, kibaszott nagylelkű vagy!

- Ne forgasd ki a szavaim!

Vettem egy mély levegőt és pár másodpercre lehunytam a szemeim. Nem bírom, ha csak még egy napot is el kellene töltenem vele egy fedél alatt, miközben ő ilyen állapotban van, esküszöm, inkább kiugranék az ablakon.

- Holnap kiköltözöm.

- És hova a picsába mész, Audrey?!

- Majd bérlek egy lakást.

Bruce felhorkantott és megrázta a fejét.

- Tudod mit, menj! Menj csak, meglátjuk, hány nap múlva jössz vissza sírva, hogy mennyire hiányoztam. Menj csak!

Nem méltattam válaszra, visszasiettem a gardróbba és elővettem egy bőröndöt. Bepakoltam pár napnyi cuccot, farmereket, blúzokat, egy blézert, pár magassarkút és egy-két ruhát, ki tudja mikor jövök haza legközelebb. Lesz pár meetingem a héten, jobb, ha több cuccot teszek el. Ezután felöltöztem és elindultam a bőröndömmel a földszintre. A töltények fémes szaga és a kissé korhadásnak indult, ezer évesnek tűnő fa tartó dobozok szaga még mindig bejárta az egész nappalit és konyhát. Borzalmas kontrasztot képzett a az emeleten terjengő isteni, Olaszországból rendelt liliomos illatosító aromájával. Szinte orrfacsaró szag terjengett a földszinten.

Bruce nem volt már a nappaliban, nem tudom hova tűnt, bár kétlem, hogy elment volna itthonról, hisz az összes doboz ugyanott volt és ha igaz, amit mondott, még ma jönnek tovább szállítani őket. Nyilván megvárja az embereit mielőtt elindul az éjszakába...

A bejárat előtt leraktam a bőröndöm és bementem a lenti dolgozó szobába. A dolgozó felé menet, csak kíváncsiságból, ránéztem az egyik dobozon heverő papír kötegre. Kambodzsa... Elképzelni se akarom, hogyan és miért szerezte meg ezeket Bruce. Ha eddig nem lettem volna eléggé rosszul, az egyik messzebbi dobozon megakadt a szemem egy egészen kicsi, amorf, barnás folton. Mély levegőt véve csak annyit kívántam magamban, hogy adja az ég, hogy csak ráöntött az egyik ember valami italt. Bár így lenne. A hideg is kirázott, eddig se volt kedvem sokáig maradni, de ez csak a hab volt a tortán. Egy percet se maradok tovább ebben a lakásban.

Bruce ott ült a gépnél az íróasztal mögött.

- Mit csinálsz? – kérdezte, ahogy meglátott, de nem válaszoltam.

Előkerestem az útlevelem és a fontosabb papírokat, köztük a házassági szerződésünk egyik másolatát.

- Most szopatsz? – kérdezte és felállt a hatalmas bőr székből. – Audrey, válaszolj!

- Nem, Bruce, nem szopatlak. Mondtam, hogy elegem van.

Bruce szinte tátott szájjal nézett rám, miközben a fiókokat bújtam.

- De... Audrey, ezerszer csináltunk már ilyet, hisz szeretlek...

- Pont ez a bajom, Bruce. Ezerszer csináltuk már ezt. Elegem van, abból, hogy véres töltényes ládákat hozol ide és, hogy egy éve nem tudsz leszokni. Nem is emlékszem, mikor láttalak utoljára józanul. Helyesbítek, józanul, amikor nem vagy idegesítően akaratos és agresszív az elvonási tünetek miatt.

Erős akartam maradni, de éreztem, hogy gyűlnek a könnyek a szememben. Utáltam őt azért, ahogy akaratán kívül bánik velem, de ettől függetlenül még mindig szerettem. És azt is tudtam, hogy nem direkt ilyen, tudom, mennyire meg tudja viselni embereket az elvonás, de Bruce kibírhatatlan lett az utóbbi időben. Isten látja a lelkem, megpróbáltam segíteni, nagyon sokáig csak segíteni akartam és csak tűrtem és hittem, hogy történik igazi változás. Sajnos nem történt...

Bruce egyre idegesebben, szinte kapkodta a levegőt és alig érthetően hadart. Tényleg megijedt, hogy végleg elmegyek.

- Életem, sajnálom. Igazad van, tudom. Sajnálom, hogy erre kellett hazajönnöd. De ne menj el. Beszéljük meg.

- Mit?

- A problémáinkat. – mondta és megfogta a kezeim. Azok az amúgy is nagy, a gyönyörű, barátságos kék szemek, amikbe beleszerettem, irreálisan tágara nyíltak és szinte csak feketék voltak a tág pupillájától. Szinte fájt belenézni, mert egyre távolabbinak éreztem azt a férfit, akibe beleszerettem. Régen is kokainozott, de ennyit soha...

- Beszéljük meg, túlleszünk ezen is, erről szól a házasság. Együtt, jóban rosszban.

- Bruce, nem! Egy házasság nem erről szól! Nem arról szól, amit mi élünk. Nem arról kéne szólnia, hogy szinte naponta csatákat vívok veled a munkád és függőséged miatt. Ez nem normális, Bruce, nem érzem jól magam, érted? Kicsit se veszed figyelembe, hogy mi lenne jó kettőnknek. Ezerrel pörögsz és dolgozol, nem tudom, minek mert rohadtul nem lenne szükséged ennyi pénzre. Jó dolgodban azt se tudod, mihez kezdj magaddal, úgy élsz, mint én pár éve, a különbség mindössze az, hogy én 23, te pedig 37 évesen csinálod ezt...

- Most bassz le, mert szeretek úgy élni, ahogy.

- Bruce, nem ez a probléma. Leszarom, költs, amennyit akarsz, nem az én dolgom. De te ebbe beleőrültél. Semmi nem érdekel, csak a munkád és ez beteges. Nem érzem, hogy kicsit is érdekelne őszintén, hogy mi van velem. Mikor kérdezted meg utoljára, hogy hogy vagyok? Őszintén.

- Kicsim, minden reggel megkérdezem.

- Igen és vársz kb 10 másodpercet, mielőtt elkezdesz beszámolni az új üzletedről. Észre se veszed, hogy mennyire nem figyelsz rám. – mondtam remegő hangon.

Bruce nagyot nyelt és közelebb lépett hozzám.

- Igazad van. Tényleg, igazad van és sajnálom. Nem vettem észre, kicsit elszaladt velem a ló. De ne menj el. Szeretlek, kérlek, oldjuk meg.

- Bruce nem vagyok boldog. Nem ma jöttem erre rá, hónapok óta egyre jobban távolodunk egymástól.

- De én boldog vagyok veled.

Ezt meghallva elhallgattam és lehunytam a szemeim. Éreztem, hogy kicsordul egy könnycseppem, amit Bruce azonnal le is törölt az arcomról.

- Bruce, ez nem boldogság, majdnem folyamatosan be vagy állva, nyilván te nagyon jól érzed magad. De én nem. Nem érzem jól magam.

Bruce mély levegőt vett és hátrébb lépett.

- És most mi lesz? – kérdezte és széttárta a karjait. – Ennyi, kész, lelépsz?

Felhorkantottam és megtöröltem a szemeim.

- Látod, ez az én problémám. Beszámíthatatlan vagy és gyerekes. Fél perce még majdnem elsírtad magad, most pedig már cinikusan, védekezésként támadni készülsz. Mindig ez van, Bruce. Nőj fel.

Bruce felnevetett és tapsolni kezdett.

- Hát ez kurva jó. Nőjek fel. – ismételte nevetve, majd nagyot sóhajtott. – Menj a picsába.

Visszaült a gépe elé. Láttam rajta, mennyire ideges, szinte hallottam, ahogy csikorgatta a tökéletes, porcelán koronákkal bevont fogait. Mereven bámulta a gép kijelzőjét és görgette az egeret, ügyelt rá, hogy egy röpke pillanatra se tekintsen fel a kijelzőről. Láttam már ilyennek egyszer és annak nem lett jó vége. Tudtam, hogy engem soha nem bántana, de jobbnak láttam megkímélni a berendezést.

- Majd hívlak. – mondtam halkan, mire csak bólintott egyet, de még mindig nem nézett rám.

* egy hónappal később *

Pam-mel ültünk egy kávézóban. Éppen ideértem a megbeszélt időpontra, egy forgatás miatt lezárták majdnem az egész utcát, a taxik csak 5 tömbbel odébb állhatnak meg, azt hittem megőrülök, nem elég az alap forgalom, még le is zárnak öt teljes tömböt.

Már vagy egy órája itt voltunk, a jövő havi programtervet és a válási procedúrát beszéltük át.

- Jó ég, nézd, hogy néz ki az a pasi! – nevetett fel Pam miközben aláírtam az egyik papírt.

- Hol?

- Kint! – mondta Pam és kimutatott a kávézó üveg falán.

Az ablaknak háttal ültem, így hátra fordultam, hogy kinézzek, de elég messze voltunk, csak annyit láttam, hogy lófarokba fogott hajjal, furcsa, térdig érő tunikában és ahhoz passzoló hosszú nadrágban rohangál egy pasi pinknek sminkben, bár ahhoz kicsit messze volt, hogy biztosan lássam, mi van az arcán. Lehet, hogy maszk.

- Nem tudod mit forgathatnak? – kérdezte és kortyolt a kávéjából.

- Nem, de forgathatnának máshol... – jegyeztem meg halkan és másik papírhoz lapoztam. – Bruce aláírta már a beleegyezést?

- A lakáshoz?

- Igen.

- Hát... nem igazán. Derek még mindig tárgyal Bruce ügyvédjével, nem nagyon jutnak közös nevezőre. Lehet, hogy jót tenne, ha beszélnél vele te.

- Pedig benne van a szerződésben is. Nem tudom, mi a probléma.

- Nem tudom, Derek nem fejtette ki, miért nem megy, csak annyit mondott, hogy még dolgozik rajta. – húzta el a száját Pam és elővette a telefonját.

- Mit csinálsz? – vontam össze a szemöldökeim és félrehúzódtam. Pam feltartotta a telefonját, mintha fotózna. – Most rólam készítesz képet?

- Dehogy, meg akarom nézni kik ezek, hátha rá tudok zoom-olni.

Nem tudtam mire vélni ezt az izgatottságot, hetente forgatnak valahol New Yorkban. Visszahajoltam az asztalhoz és elkezdtem végigpörgetni az emailjeim.

- Baszki! – mondta Pam. – Ez nem a pasi a Sherlock-ból? Tudod, a brit sorozatos, nem Robert Downey Jr.-ra gondolok.

- Muti... – kértem és elvettem a telefonját. Amennyire még élesen tudtam, ránagyítottam a képre. Tényleg Benedict Cubmerbatch volt az, de a mellette álló pasi sokkal jobban meglepett. A gyomom összerándult és éreztem, hogy elfehéredek.

- Bazdmeg... – nyögtem ki kicsit hangosabban, mire egy mellettünk ülő néni csúnyán rám nézett. – Az nem Mads Mikkelsen...? – kérdeztem, mire Pam mellém hajolt és megnézte a képernyőt.

- A faszi a Hannibal-ból? Vele dolgoztál, nem?! – kérdezte izgatottan

- De...

- De, ez tényleg az! – mondta és visszaült a velem szemben lévő székre. – Nekem Sherlock jobban bejön. Nem tudom mennyire jó fej, lehet hogy kedves, de...

- Egy faszkalap. – vágtam közbe halvány mosollyal, még mindig a képernyőt bámulva.

Ezt nem hiszem el. Ha nem lenne elég, hogy éppen egy válás közepén vagyok, most még ezt az idiótát is megkapom pont most. Biztos vagyok benne, hogy valaki kurvára ki van rám akadva ott fent...

- Igen? – vonta fel a szemöldökeit Lily.

- Igen. Egy igazi arrogáns, beképzelt idióta.

Nem akartam belemenni, hogy mi is történt pontosan. Ez pont elég volt, tömören és lényegre törően fejeztem ki Lilynek hogy milyen ember Mads.

- Kár, pedig bekunyerálhattál volna minket hozzájuk egy kép erejéig.

- Nem kell hozzá ő, hogy bekunyeráljam magam, ha annyira akarom. – vontam vállat halvány mosollyal és hátra fordultam, hogy kinézhessek az ablakon. Nem láttam innen az arcát, ha Pam nem fotózza le, soha nem is tudtam volna meg, hogy tőlem 10-20 méterre van.

- Menjünk vissza az irodába! – mondtam és azonnal fel is álltam. Úgy éreztem, megőrülök, ha még egy percet Mads-hez ilyen közel kell töltenem.

- De ugye előtte megnézzük őket kicsit közelebbről?

- Pamela, dolgoznunk kell, kérlek!

- Csak 2 perc, légyszi, soha nem jártam még ilyen forgatás helyszínen! – könyörgött hevesen.

Elővettem egy 20 dollárost és leraktam az asztalra.

- Jó. Kettő percet kapsz.

Pam is gyorsan magára rántotta a dzsekijét és elindultunk az elkerített rész felé. Még oda se értünk, amikor egy fejhallgatós férfi odajött hozzánk és odébb tessékelt minket.

- Kérem, hölgyem álljanak félre, kezdődik a felvétel!

- Basszus... – súgta Pam, de megtettük, amit a pasi kért. Beálltunk egy lakó kocsi mögé. Hallottuk ahogy a rendező elkiáltotta magát hogy felvétel. Bár New York zajait nem igen lehet elnyomni, mégis segített kicsit, hogy le voltak zárva a környező utcák, így hallottuk, hogy két férfi, gondlom Mads és a másik pasi, mintha verekednének. Nem is hallottuk, hogy vége lenne a felvételnek, de a pasi intett nekünk, hogy mehetünk tovább.

- Gyere! – mondta Pam és már indultunk is a két színész felé. Nyilván nem tudtunk tényleg közel kerülni, hisz elég széles körben le voltak kerítve, de kíváncsi votlam Mads egyáltalán felismerne-e engem. A gyomrom még mindig görcsben volt, szinte remegett a kezem is. Nem akartam vele találkozni, nem akartam, hogy meglásson és főleg nem akartam, hogy ezután csak eszébe is jusson, hogy megkereshetne, ha már itt van a közelemben.

„Szerencsére” pont ott álltunk meg, ahol tökéletesen ráláttunk a két színészre, és ha kicsit nézelődnek ők is tökéletesen láttak volna minket.

- Azt hittem alacsonyabb. – mondta Pam kezét a szemei felé emelve, hogy eltakarja a napot.

Mads-et egy nála sokkal alacsonyabb nő sminkelte, így kissé lehajolt hozzá, hogy púderezhesse az arcát. Ahogy végzett rajta a sminkes azonnal hátat fordítottam neki és Pam-re néztem.

- Ide néz?

- Ki?

- Mads. Mikkelsen, tudod, Hannibal.

- Jaa... – mondta Pam és bólintott. – Hát igen, fordult felénk, de nem nézett rám. Nem akarsz neki köszönni?

- Nem! – vágtam rá azonnal és zsebre tettem a kezeim. – Mehetünk már?

- Akárhova is mennek, pár percet kérem várjanak, kezdődik a felvétel. – mondta újra a fejhallgatós pasi, mire felsóhajtottam.

- Pam, ezután el kell indulnunk!

Újra elbújtunk, meghallottuk a felvételt jelző hangot, de kb egy perc se telt el és le is álltak, így minket is visszaengedtek az előbb elfoglalt helyünkre. Amint kiléptünk a rejtekhely mögül, Mads tekintetével találtam szembe magam. Biztos, hogy meglátott az előbb. Kicsit hunyorgott, nem tudom bent van-e a kontaklencséje, ha nem, akkor biztos nem ismert fel. Ha igen akkor talán felismert... pár pillanatig szinte mozdulni se bírtam, annyira pánikba estem. Legszívesebben most azonnal láthatatlanná változtam volna, már teljesen biztos voltam benne, hogy felismert.

- Nem téged bámul? – kérdezte Pam.

- Lehet.

- Menjünk már oda! – mondta és rám nézett. – Simán be tudna vinni.

- És mit csinálnál, beállnál mellékszereplőnek? – szólaltam fel idegesen és megfordultam.

- Nem, csak... nem tudom, milyen menő lehet, oké, neked nem nagy dolog de én életemben nem voltam még film forgatáson!

- Nem megyünk sehova. Tuti, hogy nem ismert fel, csak a te pink kabátod szúrt neki szemet.

Nem tudtam, hogy melyik opció igaz. Vajon tényleg engem néz, vagy csak idegesíti a két rajongónak tűnő bámészkodó?

- Na jó letelt a két perc, menjünk. – mondtam, de Pam még mindig maradni akart.

- Minket néz, tuti felismert. Még csak fél 12 van és egyig semmi programod nincs.

- Pam, dolgoznunk is kell, nem érek rá egész nap! Amíg nekem dolgozol, nem fogunk idegesítő rajongóként várni ezekre az idiótákra! Nem érünk rá! Szeretném átnézni az anyagokat mielőtt Price-ék megérkeznek! – szóltam rá és fülem mögé tűrtem a hajam, amit a szél összekuszált.

Pam végül beleegyezett és elindultunk a lezárt szakasz vége felé. Már várt ránk az autónk. Még egyszer visszanéztem, nem bírtam ki, hogy ne tekintsek vissza és Mads még mindig engem nézett. Szóval tényleg felismert. Csak adja az ég, hogy nincs már meg neki se az én számom.