Zenéhez és képhez ma már sajnos nincs erőm, de legalább a fejezet felkerült... :)
Jó olvasgatást :)
Messziről
megláttam Mads-et, ahogy belépett az ajtón és azonnal liftezni kezdett a
gyomrom. Mit keres ő itt? Mi biztos nem hívtuk meg...
Azonnal Brad felé
tekintettem, aki a terem másik végében épp a hasát fogva nevetett az egyik
befektetőnkkel. Ha Mads kicsit is feltűnően közelít felém és ő észreveszi, Brad
kicsinál...
Lehúztam az
előttem lévő fél pohár pezsgőmet és vettem egy mély levegőt. Melanie, a
pénzügyi igazgatónk elismerően nézett rám, majd a pezsgős poharamra és
elvigyorodott.
- Mit láttál meg,
szívem?
Megráztam a fejem
és próbáltam elegánsan, némán, hölgyhöz méltóan kiengedni a szénsav okozta kis büfit.
Nem beszéltem Madsel,
mióta hazament azután a bizonyos este után. A fotózás idején se. Utána se, nem
is hívott. Bár több napot volt itt, Mads nem nagyon próbálkozott, hogy akármit
is megbeszéljünk. Na nem, mintha nekem nem lett volna épp kisebb problémám is
nagyobb annál, hogy Mads nem hív. Én pedig... nem tudtam, mit mondhatnék neki.
Furcsa szituáció volt, nem éreztem, hogy Mads akármit is akarna velem azután,
ami történt. Másfél hónap telt el és annyit se mondott, hogy helló. Jó, ez így
nem igaz, aznap este próbált hívni, de akkor nem volt alkalmas...
Innen is látszott
rajta, hogy nem szomjas már... nem volt feltűnő, vagy irritálóan részeg, de ha
valaki figyelte, egyértelmű volt, hogy ivott már.
Senki másnak nem
tűnt fel a társaságunkból, hogy itt van, így próbáltam nem Mads felé figyelni
és úgy helyezkedni, hogy neki háttal legyek. Ez nem vált be, pár perc múlva
megszakította a beszélgetésünket.
- Jó estét! –
szakította meg a társalgásunkat egy rekedt hang. Kicsit megijedtem, de azonnal
felismertem, nem fordultam felé, csak kissé felé, oldalra fordítottam a fejem
és leszegtem a tekintetem. Mads mögém sétált, a vállamra rakta a kezeit és
lehajolt hozzám. Kissé zavarba jöttem és szinte azonnal összerándult a gyomrom.
Ösztönösen Brad felé tekintettem és kissé odébb húzódtam, de Mads a vállamon
hagyta a kezét. Brad-et épp nem láttam. Hol a picsában lehet, Istenem, add,
hogy ne lásson meg...
Mit csinál Mads?
Így kezdeményez másfél hónapnyi némaság után...?
Mindenki minket
figyelt. Nem tudott a kis románcunkról senki, és jobb is lett volna ezt így
tartani, főleg most, hogy a bátyám is itt van és a múltkor bekamuztam neki,
hogy semmi közöm nincs Mads-hez, de úgy tűnik, Mads - velem ellentétben - már
túl-itta magát az aggódó szakaszon.
- Beszélhetnénk?
– kérdezte halkan, mély hangon, amitől most is kirázott a hideg. Mély levegőt
vettem és megköszörültem a torkom. Megcsapott a dohány és Bourbon szaga egy kis
fűszeres, markáns – és nagyon érzéki parfümmel keveredve.
A vállam felett
kissé felé fordultam, és a lehető legtermészetesebb műmosollyal, nehogy
akárkinek feltűnjön, hogy nem akarok most Mads-el beszélgetni, válaszoltam.
- Persze Mads,
hívj fel holnap, nyugodtabb körülmények között! – mosolyogtam szélesen és
visszatekintettem a mellettem ülő kollégámra.
- Most akarom
megbeszélni. – vágta rá és kicsit közelebb hajolt a fülemhez. – Szeretném, ha
tisztáznánk a múltkori estét.
Próbált halkan
beszélni de a teremben lévő alapzaj miatt, a kelleténél kicsit hangosabban
sikerült mindezt kimondania.
- Jó ég, Mads...
– súgtam kissé idegesen és megköszörültem a torkom. Mindenki, aki mellettem
ült, hallotta. Éreztem, hogy vörösödöm.... – Elnézést... – mosolyogtam a kollégáimra
és felálltam. Kívül mosolyogtam, de belül egyszerre voltam mérges és kissé
szégyelltem is magam.
Zavartan megnyaltam
az ajkaim, majd megköszörültem a torkom.
Felálltam és
nekik hátat fordítva elindultam a terem másik oldala felé, ahol kicsit kevesebben
voltak, azzal az ürüggyel, hogy a pult felé indulok. Folyamatosan pásztáztam a
tekintetemmel a termet, hogy merre lehet Brad. Talán az lenne a legjobb opció,
ha ahogy meglátom odarángatom Madst is magammal, hogy bemutassam neki. Az
legalább nem tűnne úgy, mintha sumákolnék.
- Mads... –
ragadtam meg a karját és odébb sétáltam vele. – Nem csinálhatod ezt a kollégáim
előtt!
Kerestem egy
menekülő utat. A kinti folyosó tűnt a legkevésbé zsúfoltnak. De ha akárki
meghallhatna valamit az biztos a folyosón, a csendben történne. Jó lesz itt a
sarokban is, itt legalább hangzavar van. Úgy csináltam, mintha csak az italos
pulthoz mennénk, elvettem magamnak egy pezsgőt is. Próbáltam annyira
természetesnek tettetni ezt a beszélgetést, amennyire csak lehetett.
- Mit? – kérdezte
és felvonta a szemöldökeit. – Csak beszélni akarok veled.
- Eddig nem
siettél. – nevettem fel és keresztbe fontam magam előtt a karjaim. – Mennyi idő
is telt el, másfél hónap? Egy szót sem írtál.
- Sajnálom,
tudom, nem így kellett volna... de értsd meg, ez egy kibaszott furcsa szituáció
volt, fogalmam se volt, mit mondjak, fegyvert rántottál rám...
- Megtennéd, hogy
nem mondogatsz ilyeneket ilyen környezetben? – sziszegtem és szétnéztem, hogy hallhatta-e
akárki. – És ha megkérhetlek ne hajolgass a fülemhez és suttogd, hogy
megbeszélnéd a múltkori estét a kollégáim előtt. Rohadt egyértelmű volt
mindenki számára, hogy miről beszélsz. Mármint nyilván ők nem gondolnának arra,
ami valójában történt pont aznap este, de mindenki számára egyértelművé vált,
hogy mi lefeküdtünk.
- És ezt
szégyellened kéne? Nagyon zavarlak? – kérdezte cinikus mosollyal és hátrébb
lépett. – Ha nagyon kellemetlen vagyok neked, hazamehetek.
- Nem, de Mads,
nem feküdhetek le csak úgy a klienseinkkel. A cégem szempontjából te...
- Hagyjuk már
ezeket a formalitásokat – szólalt fel kissé sértődötten, magasabb hangon –
Audrey, nem ezért jöttem! – ráncolta össze unottan a szemöldökeit. – Kettő
dolgot akarok mondani! – kezdte és mély levegőt vett. – Egy... – mondta és
felvonta a szemöldökeit, majd közelebb lépett.
- Kérlek ne itt,
Mads... – nyögtem egyre kínosabban érezve magam és félredöntöttem a fejem. Meg
fogja látni Brad. Nem hiszem el, hogy ezt tényleg így és itt kell. – Részeg
vagy. Könyörgöm... holnap!
Mads, mintha meg
se hallotta volna, amit mondtam csak, lassan pislantott egyet és mondta tovább,
amibe belekezdett.
- Te idegbeteg
vagy. Ez tuti.
- Remek... –
bólintottam és lehunytam a szemem. – Ezt nagyon fontos volt elmondanod most
azonnal, érthető. – vontam meg a vállaim cinikusan.
- Normális nő nem
ránt fegyvert két érte verekedő pasira. – mondta és flegmán elhúzta a száját. –
Valld be, ez nem normális.
- Ezt most
tényleg itt kell?! Itt voltál New York-ban, fel se hívtál! Nem is írtál – sziszegtem
sértődötten.
- Nem jöttél el a
fotózásra! – vágta rá, mire elhallgattam és nyeltem egyet.
- Nem tudtam
menni. – válaszoltam csendben. Nem akartam belemenni, hogy miért nem tudtam
elmenni a fotózásra, ahol sokkal szívesebben lettem volna a kórház helyett.
- Jó, mindegy,
lényegtelen. – vágta rá sértődötten, majd mély levegőt vett. – Szóval kettő... –
folytatta és megrázta a fejét – kibaszottul ijesztő az exed. Remélem eltűnik a
képből, mert rohadtul nincs kedvem ilyen idiótákkal küzdeni.
- Mi? – néztem rá
összeráncolt tekintettel. Ez hülye. Tényleg ezért jött ide, hogy ezeket
elmondja? – Miről beszélsz, Mads, hidd el, megértem, de kérlek... ne itt
beszéljük ezt meg, tele van a terem...
- Kicsit
elszámoltam magam, mert lenne még valami. – tette hozzá kissé zavarodottan.
Vagy tényleg nagyon részeg és fel se fogja, amit mondok neki, vagy... nem
tudom. Más lehetőség nincs, miért csinálja ezt? Meg se hallja, amit mondok.
- Mads... –
könyörögtem szüntelenül.
- Három... –
folytatta végig se hallgatva engem és a szemeimbe nézett. – Valószínűleg én is
elmebeteg vagyok, mert mindezek ellenére hiányoztál.
Elakadt a szavam
és pár pillanatig gondolkodtam, hogy komolyan mondta-e.
Lassan magához
húzott és a derekamra tette a kezét. Ezzel kissé kizökkentett a sokkos állapotomból,
azonnal visszatért ez a furcsa frusztráció, hogy mit gondol majd mindenki más. Rögtön
Brad-et kerestem a tekintetemmel. Még mindig nem tért vissza a terembe.
- Mads, kérlek,
mindenki lát minket... – mondtam és megpróbáltam eltolni.
- Leszarom! Nem
ölelhetek meg tömegben egy gyönyörű nőt csak úgy?
Újra megéreztem
rajta kicsit fanyar, cigarettás, fűszeres parfümmel keveredő whisky illatot. Mint
amikor legutóbb lefeküdtem vele... Arról nem is beszélve, hogy mennyire
mámorító parfüm volt rajta. Most, hogy így közelebb húzott, egyre nehezebb volt
tényleg megtartani a távolságot. Megőrjít az illata.
Zavartan
pásztáztam a termet, finoman próbáltam eltolni.
- Mads, kérlek...
- Mi van? –
kérdezte és sértődötten elengedett.
- Nem akarom,
hogy mindenki feleslegesen pletykálni kezdjen rólunk!
- Kit érdekel? –
kérdezte kissé idegesen. Egyre egyértelműbbé vált, hogy részeg.
- Kérlek, fogd
vissza magad, részeg vagy...
- Igen, de bassza
meg, épp elmondtam neked, hogy el tudok tekinteni attól, hogy fegyvert...
- Ha kimondod,
esküszöm kicsinállak... – súgtam idegesen és ráemeltem a mutatóujjam. Nem
hiszem el, hogy ezt itt és most kell... Ha nem lenne elég az, hogy a jelenlegi
egyik legnagyobb kliensünkkel kavarok, ami már mindenki számára egyértelmű,
most majd még azt is meghallhatják, hogy fegyvert fogtam a mellette álló volt
férjemre.
- Sajnálom, igaz.
Ne haragudj... – mondta és egy pillanatra a szája elé emelte a kezeit. Lassú
pislogásaiból tudtam, hogy tényleg nagyon részeg. – De nagyon, nagyon
kívánlak... – súgta közelebb hajolva és visszatette a kezét a derekamra. –
Kérlek, Audrey, lépjünk le innen... – A kezét lejjebb csúsztatta a fenekemre,
így én gyorsan elhúzódtam.
- Mads, ne! Nekem
itt kell lennem, tele van a terem a munkatársaimmal, nem szeretnék most lelépni,
és amúgy se mennék most haza veled, kérlek...
- Rajtad
igazodjon ki az ember... – mormolta sértődötten, miközben elhúzódott, majd szó
nélkül elsétált.
Mély levegőt
vettem és visszanéztem a kollégáimra. Hirtelen mindegyikük eltekintett
felőlünk, de eddig gondolom mindenki minket nézett. Vettem egy mély levegőt és
visszasétáltam az asztalhoz.
- Elnézést... –
köszörültem meg a torkom zavart mosollyal. – A művész úr kicsit bátrabb lett az
alkoholtól... – kacagtam és nagyot kortyoltam a pezsgőmből.
- A helyedben én
hagynám, hogy tovább bátorkodjon... – húzta le a száját elismerően a pénzügyi
igazgatónk. – Jóképű, ha rám nyomulna így én már a hotel szobájában ugrálnék
rajta.
- Melanie... –
nevettem fel kissé zavartan.
- Csak mondom. –
vont vállat, majd elmosolyodott. – Szerintem még korban is passzolna hozzám,
talán 1-2 évvel lehet idősebb nálam, tökéletes. Láttad a kezeit? Egy pasiról
rengetget elmondanak a kezei és neki gyönyörű kezei vannak. Én a helyedben
megnézném őt közelebbről is ha legközelebb is így rád nyomul.... – jegyezte meg
sanda mosollyal és nagyot kortyolt a pezsgőjéből, majd intett egy pincérnek.
Elmosolyodtam. Ha
Melanie tudná, milyen közelről nézegettem már Mads kezeit, de leginkább az
ujjait...
Visszatekintettem
abba az irányba, amerre Mads elment. Egy még nem meggyújtott cigivel a szájában
állt, valakihez beszélt és hevesen gesztikulált a kezeivel. Az egyikben már ott
volt az öngyújtó, valakire még várhatott. Mellette nem messze megláttam
Brad-et. Még mindig ugyanazzal a befektetővel volt, ők is kezdtek berúgni,
felismerem, amikor Brad még vállalható, de már közelít a majdnem vállalhatatlan
felé.
- Audrey? –
szólított meg szinte suttogva Pam. Eddig nem is tudtam, hol van, utoljára akkor
láttam, amikor megérkeztem. Mellettem nem rég felszabadult egy szék, így Pam
leült oda.
- Hm? Bocsi, mit
kérdeztél? – hajoltam felé.
- Mi volt ez? – súgta
alig hallhatóan.
- Semmi. – vontam
meg a vállaim és intettem a pincérnek.
Pam félredöntötte
a fejét és felsóhajtott. Elővette a telefonját és elkezdte végignézni a még olvasatlan
e-mailjeit. Egyet-kettőt, amiket fontosnak vélt újra olvasatlannak jelölt, hogy
ne felejtse el őket hétfőn.
- Tudom, hogy
tudsz hazudni, de ha pasiról van szó, nem megy.
- Pam, nem! –
szóltam rá kissé túl határozottan is, mire páran az asztalunknál felkapták a
fejüket. – Nem volt semmi, oké? – mondtam halkabban, kissé nyugodtabban.
- Oké... –
jegyezte meg tudálékosan és vállat vont. – Csak, hogy tudd, még mindig téged
bámul. – jegyezte meg, fel se tekintve a telefonjáról.
Mads felé
tekintettem, aki abban a pillanatban vette le rólam a tekintetét és elfordult.
Lelki ismeret
furdalásom volt, hogy így beszéltem vele, hisz tényleg értékelnem kéne, hogy
bocsánatot kér, de utálok kollégák előtt pasizni. Főleg, ha tényleg kliensünk
az illető. Még csak nem is egy kis névtelen modellről van szó... Nem akarom,
hogy mindenki azon csámcsogjon, hogy mi lefeküdtünk-e vagy sem. Egyikünknek
sincs erre most szüksége.
Ki hívta meg?
Istenem, miért itt kell először találkoznunk azután az este után...
Hirtelen
megjelent mellettem Brad, aki kihúzta a másik oldalamon lévő szabad széket és
leült mellém.
- Nocsak, ki
jelent meg. Hogy került ide, Mr. Mikkelsen, nem arról volt szó, hogy nem ér rá,
forgatás miatt? – kérdezte erőltetett mosollyal és érdeklődést színlelve az
asztalra könyökölt és felém fordult.
- Nem tudom, most
láttam csak én is. – mondtam amilyen unottan csak tudtam, miközben a poharammal
játszottam.
- A menedzsere
tegnap hívta fel a PR-osokat, akkor szólt, hogy mégis jönne. – szólalt meg Pam.
- Szólhattatok
volna nekem is... – jegyeztem meg, mire Pam vállat vont.
- Akartam, de túl
elfoglalt voltál a Myers projekttel, és úgy gondoltam ez nem akkora hír, hogy
félbeszakítsam miatta a meetingjeid.
- Hmm... –
bólintott tudálékosan Brad és nagyot sóhajtott. – Értem. – bólogatott tovább és
rám mutatott. – Rajtad lesz a szemem, egész este. Most aztán be tudod
bizonyítani, amit annyira bizonygattál telefonon. – mondta és felállt, majd
megpaskolta a vállam. – Megyek iszom vele valamit.
- Szuper... – jegyeztem
meg halkan, mire Brad lehajolt mellém és összeráncolta a szemöldökeit.
- Mit mondtál?
Nem hallottam. – rázta meg a fejét színpadiasan, mire ránéztem és mély levegőt
vettem. Ha 8 éves lennék és nem látná senki, most biztos megütném. De legalább
kicsit megrángatnám a haját, hogy hagyjon már békén. De a jelenlegi, adott
szituációban csak mosolyt erőltettem magamra és kihúztam magam.
- Csak annyit
mondtam, hogy szuper. Tedd azt. Fontos a jó kapcsolat a kliensekkel, te
szerintem még úgyse beszéltél vele, menj csak. Beszélgessetek, kérdezd ki
mindenről! – mosolyogtam szélesen, majd intettem a pincérnek.
- Oh az lesz, ne
aggódj... – mondta, majd kiegyenesedett és elindult Mads irányába.
Már majdnem egy
órája volt, hogy Mads megérkezett és jelenetet rendezett. Vagy rendeztem...
mindegy. Már egész hosszú ideje, iszonyatosan feltűnően csapta a szelet az
egyik meghívott modellnek. Tudta jól, hogy őt figyelem, és tudta, hogy zavarni
fog. Lassan kortyolgattam a borom, a kényelmes szék támlájának támaszkodva.
Néha úgy csináltam, mintha figyeltem volna arra, amit a kollégáim mondanak
nekem, de fogalmam se volt, miről beszélgetnek.
Brad eddig végül
még nem ment oda hozzá, de most elhívta egy italra. Ahogy elindultak a pulthoz,
liftezni kezdett a gyomrom és kortyoltam egy nagyobbat az előttem lévő
pezsgőből.
Direkt játszott
velem. Látta, hogy őt nézem, többször is találkozott a tekintetünk. Nagyon
idegesített a tény, hogy fogalmam sincs miről beszélget a bátyám és Mads.
Remélem nem szólja el magát, istenem, Brad megnyúz elevenen, ha megtudja...
Amikor Brad
otthagyta, vissza sétált a modell mellé, aki eddig a barátnőivel beszélgetett,
most azonban Mads a derekára tette a kezét és elkísérte a teraszra. Biztos vagyok
benne, hogy látja, mennyire frusztrál, amit csinál. Minek viszi oda magával azt
a ribancot, mindenki tudja, hogy New York-ban nem szabad modellekkel kezdeni.
Bár, ha belegondolok arra pont elég lenne Mads-nek, amire ma este szüksége van.
Nem beszéltem
vele, mióta visszament Dániába. Én nem kerestem és ő se keresett. Nem a leg
elegánsabb módja, hogy a tudtomra adja, részéről ennyi volt. Erre ma idejön és
előadja ezt... Nem csinálhatja ezt velem, menjen a francba!
Én is egyre
bátrabb lettem az alkoholtól, és egyre jobban frusztrált, hogy mással flörtöl.
Még ha én nem is lettem volna hajlandó flörtölni vele a kollégáim előtt. Ne
játszadozzon mással ennyire feltűnően előttem.
Elővettem a
telefonom és írtam neki egy sms-t.
„Mire jó ez?”
Egy perc se telt
el, mire jött válasz. Pam azonnal kiszúrta, hogy Mads neve villant fel a
képernyőn, mire felcsillant a szeme és rám nézett. Mint amikor a kisgyerekek
megkapják karácsonyra az áhított játékokat, Pam pont ennyire tudott örülni
annak, ha neki volt igaza.
Még mielőtt
elolvashatta volna elvettem az asztalról a telefonom és szúrós tekintetet
küldtem Pam felé. Ő büszkén elmosolyodott és elfordult.
Mads bármiféle
magyarázat nélkül ennyit válaszolt:
„Legyél hátul a
dolgozói bejáratnál. 10 perc. A konyha mögött.”
Nagyot
sóhajtottam és hanyagul az asztalra ejtettem a telefonom. Képernyővel lefelé
persze Pam miatt.
Mit akar ennyire
itt és most személyesen? Másfél hónapig szart a fejemre. Konkrétan egy rohadt
szót nem írt. Semmit! Mit képzel, ki ő?!
Úgy 5 percnyi
bájcsevejjel később felálltam és azzal az indokkal, hogy elmegyek telefonálni,
otthagytam az asztalom.
Kimentem a
bálteremből és úgy csináltam, mintha tényleg hívnék valakit. Amikor kiértem a
konyhába eltettem a telefonom a táskámba és kértem egy pohár bort az egyik ott
lévő pincértől. Ezután hátra mentem a konyha mögötti folyosóra és vártam
Mads-re.
Már több perce
vártam rá, a folyosó végén nyitva volt a tűzlétrához vezető ajtó, így kezdtem
nagyon fázni és a borom is egyre gyorsabban fogyott. Egy halk káromkodás után
épp indultam volna befelé, amikor kinyílt előttem az ajtó.
Halk sikoltással
ugrottam hátrébb.
Mads volt az,
kissé meglepődött, kicsit mintha ő is kissé megijedt volna.
- Jó ég, Mads! –
mondtam hangosan és a karjára csaptam. – A frászt hoztad rám!
- Ne haragudj,
nem tudtam, hogy itt álltál.
Hátrébb léptem és
kihúztam magam. Keresztbe fontam magam előtt a karjaim és büszkén, amennyire
csak tudtam, flegmán ránéztem.
- Miről
beszéltetek Brad-del?
- Semmi
komolyról, kérdezgetett a gyerekeimről, meg, hogy hogy éreztem magam New
York-ban a meló alatt. Ilyenek.
- Hmm... –
harapdáltam az ajkam idegesen és bólintottam. – Oké. Szóval...? Mit szeretnél
mondani?
Mads mély levegőt
vett. Nem tudtam eldönteni, hogy csak azért, mert nagyon részeg és kezd rosszul
lenni, vagy, mert valamiért izgult.
- Nem tudok
semmit megígérni. – rázta meg a fejét határozottan. – Lehet, hogy megbántalak.
Nem tudom megígérni, hogy nem bántalak meg...
Felvontam a
szemöldökeim és hátrébb húztam a fejem.
- Mi van?
- ...de jó veled
lenni. Olyan... más... jó! – folytatta lassan.
- „más.. jó”? –
idéztem nevetve és hátrébb léptem. – Micsoda indokok... Nem, Mads, felejtsd el.
Nem fogjuk ezt játszani. Menj, igyál egy kis vizet, egyél egy kicsit, isteni a
kacsa, és józanodj ki!
- Komolyan mondom,
Audrey. Nem vagyok részeg. – erőlködött és közelebb lépett hozzám. – Nem az
angol az anyanyelvem, néha keresem a szavakat. – jegyezte meg büszkén
vigyorogva és megnyalta az ajkait.
- De igen, részeg
vagy.
- Oké, tényleg az
vagyok. – vont vállat. – De tudom, mit akarok. Téged akarlak. Nagyon akarlak...
– súgta és megfogta a kezeim. Elvette tőlem a boros poharat és a táskámat, és
letette őket mellénk a földre. – Részegen és józanul... Ugyanazt akarom. Csak most
kicsit bátrabb vagyok. – vigyorodott el és apró puszit nyomott a kezemre. –
Isteni az illatod... – jegyezte meg és lehunyta a szemeit.
- Én a helyedben
nem venném el egy ideges nőtől a borát, végig gondoltad, mit csinálsz? –
kérdeztem, mire elvigyorodott, majd megköszörülte a torkát és
visszakomolyodott.
- Audrey,
őszintén, kicsit se hiányoztam? – kérdezte, mire felhorkantottam és lenézően
rátekintettem. Ő félredöntötte a fejét és elmosolyodott. – Ennyire azért ismerlek, nem kell megjátszani
magad.
Félresimított egy
tincset az arcomból.
Leszegtem a
tekintetem és próbáltam minél ridegebb arcot vágni és nem ránézni. Nem hiszem
el, hogy ennyire átlát rajtam.
- Sajnálom. Nem
kellett volna így eltűnnöm. Elég... Beszari lépés volt.
Lenézően
grimaszoltam és feltekintettem rá.
- Naa... – húzta
el a száját. – Legalább beismerem. Értékelhetnéd, mert nem volt egyszerű. Miért
nem jöttél el a fotózásra? Azt hittem ott majd láthatlak... – mondta halkan,
miközben a hajammal játszott.
- Nem tudtam
elmenni, kórházban voltam, vizsgálatokon.
- Jól vagy? –
kérdezte azonnal aggódó tekintettel.
- Igen, jól
vagyok, minden tökéletes. – zártam le röviden és határozottan. – Nézd, Mads... Akartál
még valamit mondani? – kérdeztem unott hangon. Mindig is jó voltam téma
terelésben, igen határozottan tudom csinálni, így csak azoknak tűnik fel, akik
már nagyon jól ismernek. Ez most pont kapóra jött, ugyanis Bruce helyzetét nem
akarom elkezdeni magyarázni.
Iszonyatos
harcokat vívtam magammal, de még mindig próbáltam annyira rideg maradni,
amennyire csak tudtam. Nem tudhatja meg, hogy mennyire hiányzott, nem érdemli
meg ezt az örömöt ennyi idő némaság után.
Mads letekintett
az ajkaimra, majd vissza a szemembe.
- Meg ne merd
tenni... – sziszegtem, mire visszatekintett az ajkaimra és megnyalta a
sajátjait.
Megelőzve a
katasztrófát hátrébb léptem, mire Mads lehunyta a szemeit és mély levegőt vett.
- Menjünk vissza.
– mondtam és felvettem a boromat és a táskámat. – Szerezzünk neked valamit
enni, gyere...
Belekaroltam és
elindultam vele a konyha felé.
Mielőtt
kinyithattam volna az ajtót, visszahúzott. Ahogy magához húzott elejtettem a
borospoharat, ami hangos csörömpöléssel ért földet. Mindkettőnk lába boros lett
– még szerencse, hogy nem vöröset ittam... Majd Mads a kezei közé vette az
arcom és megcsókolt.
A szívem azonnal
gyorsabban vert és szinte ledermedtem, nem bírtam megmozdulni. Alkohol íze
volt, dohánnyal keveredve és kissé szúrt már a borostája. Az egyik kezét a
derekamra tette és szorosan magához húzott. Ahogy megéreztem a merevedését a
nadrágjában, akaratlanul is felnyögtem és megadtam magam: erre, ennyire
gyorsan, egyáltalán nem számítottam. Eddig csak elszenvedője voltam a csóknak,
de most én is tényleg beszálltam. A hajába túrtam és szorosabban magamhoz
húztam. Ő hevesen a falnak tolt és a derekamról a fenekemre csúsztatta a kezét,
majd le a combomra, ahol megpróbálta feljebb húzni a földi érő ruhámat.
- Add fel... –
súgta két csók között és a nyakamba harapott. – Kurvára kívánlak, Audrey,
kérlek, lépjünk le most azonnal!
Most éreztem
igazán, mennyire hiányzott. Az illata, az érintése, a csókja, a hülye
akcentusa...
Majd beugrott,
hogy majdnem két hónapja egy szót se írt. Azonnal kipattantak a szemeim és
elhúzódtam, majd felpofoztam.
Mads lepődötten,
zihálva lépett hátrébb és az arcára emelte a kezét. Nem akartam ekkora pofont
adni, én is meglepődtem a reakciómon, még a tenyerem is zsibbadni kezdett.
- Ne merd megint
ezt csinálni! – mondtam és rászegeztem a mutatóujjam. Próbáltam normalizálni a
légzésem. – Kinek hiszed magad? Eltűnsz szó nélkül, majd azt hiszed, hogy
idejössz és két szép szó után megdughatsz? – sziszegtem, mire egyre
zavarodottabban nézett rám.
- Nem, én,
Audrey, nem, félreérted...
- Baszódj meg,
Mads! – mondtam és visszaviharzottam a konyhába.
Pár szakács furán
nézett rám, ahogy berontottam és végig siettem a konyhán. Nagyon bizsergett a
kezem, próbáltam finoman megrázni a levegőben, de az se segített.
Mielőtt kimentem
volna a rendezvény teremhez vezető folyosóra, visszaléptem az ajtón és az egyik
pincér felé fordultam.
- Leejtettem a
poharam, nagyon sajnálom. Kint a hátsó folyosón...
- Semmi gond
kisasszony, köszönöm, hogy szólt! – mosolyodott el udvariasan a pincér.
Bólintottam és kimentem a konyhából.
Visszaültem az asztalomhoz
és intettem az egyik pincérnek. Pam-nek azonnal feltűnt, mennyire ideges
vagyok.
- Minden oké?
- Ja. Anyu
kiakasztott.
- Anyud? Budapesten
nincs már hajnal? Minden oké? Hogyhogy ébren volt?
Pam-re néztem és
mély levegőt vettem. Néha úgy éreztem, meg tudnám folytani. Imádtam, hogy
mindig mindent tud, a világ legjobb asszisztense, de néha meg tudtam volna
folytani emiatt. Őt nem lehet csak úgy átverni.
- De igen, ott
már majdnem reggeledik, Pam, jól tudod. Ettől függetlenül anyu már pont ébren
van. – vontam vállat flegmán, mire Pam elhúzta a száját és bólintott. Tudtam,
hogy nem győztem meg. Nem ő tehet róla, nem kellett volna bunkónak lennem, de
így legalább egy ideig békén hagy.
Már majdnem
mindenki hazament. Soha senki nem várta el, de valahogy kötelességemnek éreztem
megvárni a buli végét. Mint az egyik tulajdonos, és nap, mint nap irodában lévő
vezető, úgy éreztem, kötelességem tudni, kivel mi történt. Csak, hogy ne hamis
céges pletykákból kelljen nekem is táplálkozni... Kb húsz ember maradhatott, néhányan
a cégtől, néhányan a megrendelőink közül. A DJ már bejelentette, hogy fél óra
múlva vége a bulinak. Fél három volt, még jó, hogy holnap már nincs meló...
Brad már kellően
részeg volt ahhoz, hogy elkezdjen táncolni, ami alól én se bújhattam ki.
- Ne, ne, ne, ne,
neee, Brad, kérlek! – nevettem, ahogy megfogta a kezem és elkezdett felhúzni a
székemből.
Nem voltam elég
részeg ahhoz, hogy ezt őszintén élvezni tudjam, de próbáltam feloldódni.
- Bocsánat, hogy
nem bíztam benned. – mondta halkan miközben táncoltunk. – De biztosra akartam
menni, hogy nem csinálsz hülyeséget. – mosolygott lapos tekintettel.
- Oh igen? Mit
mondott a művész úr? Nem azt hallottad, amire számítottál? – nevettem fel, mire
Brad csalódottan megrázta a fejét.
- Nem, azt
mondta, hogy nem látott téged a szerződés írás óta. Kanadát nem hoztam fel
neki, nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni pedig megérdemelte volna.
- De jófej
vagy... – nevettem fel cinikusan és megráztam a fejem. Nem bírtam ki, őszintén
elmosolyodtam Brad védelmező ötletein. – Annyira cuki vagy, hogy mindig mindenkitől
meg akarsz óvni, de hidd el, dok magamra vigyázni. – mondtam vidáman, mire ő
megrázta a fejét és összeráncolta a szemöldökeit.
- Az én kicsit
húgomat kurvára nem bánthatja senki és ezt a tudtukra is fogom adni! – mondta
fennhangon, mire felnevettem és az ajkai elé emeltem a mutatóujjam. Néhányan,
akik körülöttünk álltak szintén vidáman figyelték Brad monológját. Próbáltam
komoly maradni.
- És hogy óvtál
volna meg tőle, mi?
- Tudja a
faszom... – vont vállat flegmán. – Megvédtelek volna és kész. Lebunyózzuk, vagy
akármi.
Halkan
felnevettem és egy pillanatra Mads felé tekintettem, aki kissé furcsálló
tekintettel méregetett minket a távolból.
- Értékelem. –
mondtam, mire Brad szorosan átölelt és hatalmas puszit nyomott az arcomra.
- A sminkem! –
toltam el és óvatosan az arcomhoz nyúltam.
- Jaj a sminkem,
jó ég... – figurázott ki magas hangon Brad.
- Na figyelj,
szerintem most kéne hazamenned. Amíg még nem alázod meg magad teljesen a
beosztottaid előtt. – nevettem fel, mire ő legyintett és felhorkantott.
- Mit kell azon
szégyellni, ha valaki megünnepli a sikereit, kurva szép évet fogunk zárni.
- Tudom, tudom.
De megtarthatnád a kellő tiszteletre méltó híred a cégnél, tudod?
- Persze, persze.
Ez itt nem London, mi?
- Nem ám... –
ráztam meg a fejem és kezén fogva elkezdtem őt a ruhatárhoz vinni.
- Tudod mire
jöttem ismét rá? Mi amerikaiak, mi nem tudunk inni. Az angolok, na az már alkohol-kultúra!
- M-hmm... –
bólintottam, mintha érdekelne. – Meg van mindened?
Brad egy
pillanatra megállt és végigsimított az öltönyén.
- A telefonom! –
kerekedtek el a szemei és visszasétált az asztalához
Ahogy körbe
néztem a termen, amíg Brad-re vártam megakadt az egyik sarokban ülő Mads-en.
Ugyanazzal a modellel beszélgetett, akivel eddig is, de láttam, hogy közben
felém-felém tekint. Nem tudom, mit csinálnak még itt, nyilván meg akarja dugni.
Rég leléphettek volna.
- Mehetünk. –
érkezett vissza Brad.
Kikértük a
ruhatárból a kabátját. Addig ő próbált kicsit józanodni és hozott magának egy
üveg vizet is.
- Te nem jössz? –
kérdezte, ahogy látta, hogy az én kabátomat nem kérem ki.
- Még maradok
kicsit. Szeretném megvárni a buli végét, hogy minden rendben menjen.
- Aztán vigyázz
Mikkelsennel! – emelte fel a mutatóujját. – Láttam ám, hogy téged bámul. Ha
eddig nem is volt semmi, hidd el, ő akarna. Ne engedd magad! – mondta
határozottan, mire elmosolyodtam.
- Nem fogom, ne
aggódj. Más se hiányzik most nekem, mint egy kapcsolat...
- Ja, az meg a
másik! – vágta rá és zsebre tette a kezeit. – Na jó, kimegyek egyet levegőzni
amíg megérkezik a taxi. Írj, ha hazaértél. Vigyázz magadra! – mondta és adott
egy puszit, majd elindult kifelé.
Megvártam, amíg
kiér az ajtón, majd visszaindultam a hotel báltermébe. Visszasétáltam az
asztalunkhoz, ahol a többiek még mindig italoztak. Bár kéne még maradnom, egyre
kevésbé van kedvem valóban itt jópofizni. Elmehettem volna Brad-del is ennyi
erővel. Mindegy legalább lesz időm kicsit kiszellőztetni a fejem, végiggondolni
a mai történteket Mads-el.
- Pam! –
szólítottam meg, mire felém fordult. – Azt hiszem, hazamegyek.
- Rendben. Úgyis
mindenről beszámolok, amiről lemaradnál! – kacsintott rám és felém emelte a
poharát. – Bár igazán nagy kár, hogy kihagyod ahogy Tom karaokezik. Állítólag
Mariah Carey-t fog énekelni zárásként. Alig várom.
Felnevettem és a
fülem mögé tűrtem a hajam.
- Tényleg
kecsegtető ajánlat, de szerintem kihagyom. Vigyázz magadra! Taxival menj, kérj
céges számlát, ne sétálgass egyedül éjszaka! – mondtam, mire bólintott és
kortyolt a pezsgőjéből.
- Jó éjt főnök! –
köszönt el hangosan, mire elvigyorodtam. Tudta, hogy utálom, ha főnöknek hív.
Ahogy áthaladtam
a termen, muszáj volt elmennem Mads mellett, a kijárattól nem messze álldogált
a modellel.
Elővettem a
telefonom és inkább azt nyomogattam, nem akartam Rá nézni.
Átvettem a
kabátom a ruhatárnál, majd szóltam a portásnak, hogy szeretnék egy taxit.
Amíg az
megérkezett, leültem az egyik kanapéra és végignéztem az e-mailjeim. A
postafiókom tele volt zárás utáni jelentésekkel... Valaki igazán szólhatna az üzletvezetőknek
Bruce éttermeiben, hogy ne küldjék már el nekem a napi jelentéseket...
Pár perc múlva
szólt a recepciós, hogy megérkezett a taxim.
- Jó éjt Ms. Becks!
– nyitotta ki az ajtót a lobby boy.
Ahogy kimentem a
hotel elé, összehúztam a kabátom. Iszonyat hideg volt.
- Köszönöm! – bólintottam
mosolyogva.
- Jó éjt Mr.
Mikkelsen! – hallottam a hátam mögött, mire liftezni kezdett a gyomrom és
hátratekintettem. Mads sietős léptekkel jött utánam, így gyorsan beültem a taxiba
és már mondtam is a címem. Hirtelen kinyílt az ajtó és Mads ült be a másik
oldalon.
- Jó estét! Egy
irányba megyünk. – mondta a sofőrnek zihálva, majd felém fordult.
- Mi? Nem, szállj
ki!
- Kérlek, csak
szeretnék veled beszélni.
- Jó, akkor
kiszállok én... – mondtam és kinyitottam az ajtót.
- Ne már! – szólt
közbe és megszorította a karom. – Kérlek! Baszki, Audrey, neked kéne a
bocsánatomért esdekelned a múltkori miatt, erre én könyörgöm neked... – akadt
ki kissé spiccesen. – Hadd mondjam el!
- Tessék?! – vontam fel a szemöldökeim és
ránéztem. – Hogy mit kéne csinálnom?
Mads nagyot nyelt
és elengedte a karom.
- Uram... –
szólalt meg a taxis és megfordult, de Mads nem nézett rá.
- Jó, ezt kicsit
erősen fogalmaztam meg. – válaszolta és mély levegőt vett.
- Hol szálltál
meg? – kérdeztem ridegen.
- A Hiltonban.
Manhattanben.
- Hát az pont nem
esik útba. – nevettem fel és kitettem az autóból az egyik lában. – Jó utat
Mads, majd beszélünk!
Mads visszahúzott
és áthajolva rajtam becsukta az ajtót.
- Uram, ha a
hölgy nem akar magával lenni, meg kell Önt kérnem, hogy szálljon ki! – szólt
hátra erős akcentussal a sofőr.
- Semmi gond, a
hölgy nagyon jól ismer engem, csak vigyen minket a címre. Megígérem, hogy semmi
gond nem lesz. – nyugtatta meg Mads a sofőrt. – Veszett már össze a
feleségével?
- Nincs
feleségem. – válaszolt röviden.
- Akkor a
barátnőjével, az biztos volt már, tudja, ha összevesznek néha kicsit puhítani
kell.
- Hál’ Isten,
közel se vagyunk ahhoz, hogy a „barátnőd”, ne adj isten a feleséged legyek.
Nem, uram, - fordultam a taxis felé – semmi közöm nincs hozzá. Viszont látásra.
- Hagyd már abba
a hisztit! – szólt rám Mads kicsit határozottabban és megfogta a karom, hogy ne
tudjak kiszállni.
- Most akkor
ismerik egymást, vagy nem? – kérdezte zavartan a sofőr.
- Igen, csak meg
van sértődve! Higgye el! – vágta rá Mads, majd visszafordult felém. – Kérlek...
csak pár percet adj kettesben. – kérte szinte suttogva, levegő után kapkodva.
Pár pillanatig
mereven álltam a tekintetét, majd megköszörültem a torkom és bólintottam.
- Oké. De nem
jöhetsz fel. És kettő percet kapsz. – vontam fel a szemöldököm határozottan,
mire Mads bólintott és elengedett. – És meg is várhatja őt, ha hozzám
megérkeztünk, ugyanis az úr tovább fog menni. – mondtam a sofőrnek. – És ő
fizet. – tettem hozzá, majd büszke mosollyal Mads-re tekintettem.
- Oké. –
bólintott és kicsit kényelmesebben hátradőlt az ülésen.
A kocsi elindult,
én pedig elővettem a telefonom, hogy addig se legyen annyira kellemetlen, hogy
nem beszélgetünk.
Nyilván ilyenkor
új e-mailem már nem jött, csak úgy nyomogattam, hogy ne kelljen beszélni.
- Látom, hogy
csak úgy nyomkodod. – jegyezte meg, mire felsóhajtottam és leraktam a telefont
az ölembe.
- Oké, akkor mondd!
Mads megnyalta az
ajkait és kissé habozva a taxisofőrre tekintett, majd vissza rám.
- Majd, ha
kiszálltunk.
Forgatni kezdtem
a szemeim és felsóhajtottam. Tegyem el a telefonom, de inkább mégse beszélget
velem. Remek.
10 percnyi
kellemetlen csend után végre megálltunk az én épületem előtt. Kiszálltam és a kabátom
szorosabban összehúzva vártam, hogy Mads is kiszálljon.
- Rohadék... –
mormoltam, ahogy megláttam, hogy kifizeti a sofőrt.
Kiszállt az
autóból és hosszú léptekkel hozzám sietett.
- Direkt
megkértelek, hogy ne maradj itt, tényleg nem jöhetsz fel!
- Tudom, de nem
akartam, hogy hallgatózzon, vagy... akármi. – rázta meg a fejét. – Nézd,
Audrey. Sokat agyaltam. És mint mondtam... hiányoztál.
- Részeg vagy. –
vágtam rá komolyan és összekulcsoltam magam előtt a kezeim.
- Nem vagyok
annyira részeg, hogy erről hazudjak...
- Kérlek, holnap
beszéljük ezt meg... – szóltam közbe fáradtan, de meg se hallotta. Nem tudom,
miért próbálkozom még mindig, egész este nem is hallgatott rám. Mintha nem is
hallaná meg, amit mondok.
- ... komolyan
mondom, hogy hiányoztál, magam is meglepődtem, de tényleg hiányoztál! És amikor
hazaértem a fotózásról, elmondhatatlanul bántam, hogy nem kerestelek fel.
Akartalak, de.. Nem tudom. Nem gondoltam, hogy akármi esélyem lenne még, akkor
már hetek óta nem jelentkeztem. És szinte nem is hallottam rólad amikor
visszajöttem. És még aznap este, amikor eljöttem, kinyomtál! Miért?
- Nem értem rá,
Chrissy-vel voltam. – vágtam rá és reméltem, hogy el is hiszi... Nem akartam
neki beszámolni arról, hogy végül mi volt Bruce-szal.
- Írhattál volna
valamit. Azt hittem, hogy azért csinálod, mert nem akarsz már beszélni.
Egy pillanatra az
égre emeltem a tekintetem és megráztam a fejem. Nem tudtam, hogy azon az apró
„magam is meglepődtem” megjegyzésem megsértődjek-e, vagy örüljek-e neki...
- Biztos, hogy
pszichopata vagy, de esküszöm ez még tetszik is... kiszámíthatatlan vagy és
titokzatos és szexi és... – sorolta és közelebb lépett hozzám.
- Mads, hidd
el... sok lenne ez neked. Én... – kissé habozva félretekintettem az utcán. – nehéz
eset vagyok. Kikészítenélek. Nem direkt, de szinte biztos vagyok benne, hogy
idővel kikészülnél tőlem. Nem hiszem, hogy ehhez vagy szokva. Makacs vagyok, eltökélt,
nem akarok tőled függeni, szeretem azt csinálni, amit én akarok, kérlek... Csak...
Kíméld meg magad ettől. Meg engem a következményektől... Hidd el, neked akarok
jót... Nem adnám meg neked a klasszikus családi idill hangulatot...
- Hadd tudjam én,
hogy mi jó nekem, vagy mi nem. – vágta rá és szétbontotta a karjaim, hogy
megfoghassa a kezeimet. – Szeretném megtudni, hogy milyen veled... úgy.
Komolyabban, és most nem a szexre gondolok. Te vagy az egyik legérdekesebb és legvonzóbb
nő, akivel valaha is találkoztam. Pont leszarod, hogy mit akarok én, mégis...
olyan gyengéden teszed. Közben mégis gondoskodó tudsz lenni. – miközben ezt
mondta a leszegte a tekintetét és a kezeimet nézte, miközben simogatta őket.
Semmi értelme nem volt annak, amit mondott... – Szeretném megadni neked azt,
amit érdemelsz. Bruce rajongott érted, mintha... mintha te lettél volna az
egyik drogja és talán az is voltál, de az... az más volt, én... szeretnélek
megismerni téged. Igazán. Szeretném tudni, hogy ki Audrey Beck. Nem magamért,
hanem érted.
- Ő is ismert és
belebukott. – válaszoltam, mire Mads felnevetett és megrázta a fejét. – Pedig ő
bizonyos értelemben jobban hasonlított rám, kicsit több közös pontja volt az
életünknek.
- Mert ő is
milliárdos rétegbe született?
- Nem, Mads, nem
így értem, tudod, hogy nem erre gondolok. És amúgy ő pont nem. Mondhatni inkább
az ellenkezőjébe született, de ez most nem számít, ő... vakmerőbb volt... –
mondtam és megpróbáltam megtalálni a megfelelő szavakat, hogy kifejezhessem,
mire gondolok. – Ő...
- Zűrösebb volt?
- Hát... igen,
zűrösebb is volt, de nem az a lényeg, egyszerűen csak hasonlóbb volt.
- Nem attól lesz
jó egy kapcsolat, hogy két fél hasonlít egymásra gondolkodásban.
- Egy kapcsolat? –
kérdeztem hüledezve. – Álljunk meg egy pillanatra... – beszéltem közbe, de nem
is hallotta meg.
- ...Nem csak
attól. – javította ki magát és közelebb lépett. – Nem érted ugye?
- Nem, tényleg
nem értem. – döntöttem félre a fejem. – Mit szeretnél tőlem?
- Megismerni
téged. Igazán.
- Ezesetben hadd
mutatkozzak be, oké? – mosolyodtam el szélesen, elhúztam a kezeim, és hátrébb
léptem, majd kezet nyújtottam. – Audrey Olivia Beck. 28 éves vagyok, bak
csillagjegyű, makacs, önző, törtető és állítólag indokolatlanul lenéző másokkal
szemben. – soroltam halvány mosollyal. – Szeretem az olasz konyhát, kiráz a
hideg a gyerekektől, de imádom a kiskutyákat és nem eszem disznóhúst. Jó, a
bátyám gyerekeit mondjuk pont imádom. – tettem hozzá a szemeim forgatva. – Eljárok
edzeni, viszonylag rendszeresen, de általában utálom és csak azért teszem, hogy
megtartsam az alakom. Imádom a vodka martinit és a csillogó ékszereket. A
családomban több viszonylag híres politikus is van, így a családi
összejöveteleink, amiket inkább rendezvényeknek neveznék, távol állnak a
meghitt, élvezhető eseményektől, ebből kifolyólag utálom az ünnepeket és
legszívesebben otthon vagyok, a párommal kettesben. A legtöbben egy felszínes
kurvának tartanak, de ezzel semmi bajom nincs, mert akik ismernek úgyis tudják,
hogy ez nem igaz. Élvezem, ha valaki utál, mert az azt jelenti, hogy valamiben
jobb vagyok nála és féltékeny rám, ez pedig büszkeséggel tölt el. Szeretem
manipulálni az embereket, hogy elérjem, amit akarok, és ha hisztisen ébredek,
akkor kő kövön nem marad. Tessék, most már ismersz. Ja igen – nevettem fel
erőltetetten és finoman a mellkasára csaptam – nem rég mentem túl egy egész viharosan
lezárt váláson, ezt már említettem? A férjem.. bocsánat, volt férjem, ehhez a
megszólításhoz még hozzá kell szoknom, kokain függő és ebbe pár hete majdnem
belehalt... – soroltam majdnem nevetve, de éreztem, hogy gyűlik a torkomban a
gombóc.
- Ezt... ezt nem
tudtam. – szólt közbe és megrázta a fejét. – Ezért nem jöttél el a fotózásra se?
- Igen. –
válaszoltam röviden és vettem egy mély levegőt. – Szóval... – nevettem fel
erőltetetten. – Ez az én életem.
- Nem. – vágta rá
és lassan megrázta a fejét. – Most le akarsz rázni, előadni nekem, hogy milyen rossz
ember vagy, de nem vagyok ennyire hülye. Tudom, mennyire érzékeny és törékeny
vagy.
- És honnan tudod
mindezt? – mosolyodtam el cinikusan. Kíváncsi voltam, hogy és mikor ismert ki
„ennyire jól”.
Vállat vont és
elhúzta a száját.
- Pár éve volt
alkalmam betekintést nyerni az őszinte, a külsőségekkel és mások véleményével még
kicsit se foglalkozó Audrey-ba. És szerintem mélyen még mindig az a bájos,
kedves, szerető és nagyon is szerethető nő vagy, akit akkor láttam benned. Aki
összetört, amikor megtudta, hogy átvertem. Még meg volt benned egyfajta... naiv
báj. Biztos vagyok benne, hogy még most is meg van benned. Bruce mellett
kicsit... rideg lettél. Már-már lenéző.
- Ez aztán
tökéletes módja annak, hogy felszedj egy nőt, Mads, eddig gyakran bejött? –
kérdeztem a szemeim forgatva és felnevettem. – Miből gondolod, hogy ennyire
összetörtem? Hisz csak dugtunk.
Eszembe jutott,
hogyan éreztem magam, amikor beállított a szobámba azzal, hogy jobb lenne, ha
hazamennék. Nyílván nem az volt életem legrosszabb „szakítása”, de attól még
iszonyatosan megalázva éreztem magam. Ezt viszont semmiképp nem fogom
kimutatni, nem fogom megadni neki ezt az örömet, nem hiheti, hogy ez nekem
akkor ennyit számított.
Mads Kicsit
lejjebb hajolt, és az állam alá nyúlt, hogy a szemeibe nézzek.
Egy pillanatig elhittem,
amit Mads mondott arról, hogy meg akar ismerni, de aztán beugrott, mire épült
az egész akkori „kapcsolatunk”: semmi másra, csak a szexre. Az aztán romantikus,
főleg, ha figyelembe vesszük, hogy átvert... Jobban járt volna, ha ezt nem
hozza most fel...
- Mads, nézd...
oké, elhiszem. – vágtam rá, hogy megnyugodjon.
- Nem, ezt ismerem.
Tudom, hogy csak rám hagyod. Tudom, hogy nehéz mindezt elhinni, hisz próbáltam,
kurvára akartam, hogy csakis testi vonzalom alakuljon ki bennem irántad, de kár
tagadni, nyilván láttam benned valamit már akkor is. Ezernyi gyönyörű nővel
találkoztam és egyikkel se feküdtem le. Feleségem, családom volt, soha nem
inogtam meg. Oké, volt, hogy majdnem, de soha nem folytattam ilyen viszonyt
senkivel. Ez nem csak a testedről és az ágyban nyújtott teljesítményedről
szólt, bár bevallom eleinte nyilván csak az érdekelt. Legalábbis próbálkoztam,
hogy más ne érdekeljen.
- És most mit
szeretnél? Ne haragudj, de fáradt vagyok és őszintén szólva nem igazán érdekel,
hogy 3 éve a farkaddal gondolkodtál-e.
- Adj nekem egy
esélyt. Ismerjük meg egymást. Igazán. Szeretném tudni ki vagy. És őszintén
szólva remélem, hogy te is szeretnél megismerni engem.
- Szerintem
ismerlek már eléggé. Annyira legalábbis pont ismerlek, hogy tudjam, ilyen
állapotban nem vagy szavahihető, mert elegendő alkohol mennyiség után csakis ő
irányít. – mosolyodtam el, majd kihúztam a kezeim a szorításából és az ágyékára
mutattam. – Menj haza, aludj egy jót. – mondtam, miközben hátrálni kezdtem.
- Audrey,
kérlek...
- Jó éjt Mads! –
mondtam, majd mielőtt még válaszolhatott volna, belöktem a hátammal a bejárati
ajtót és eltűntem a folyosón.
