Wicked Games - 19. fejezet

Majdnem szombat, de a késésért cserébe majdnem 18 oldalt kaptok :D Remélem tetszik, további szép napot (és jelenleg hétvégét) mindenkinek! :)

- Audrey - 

Reggel egy borzalmas, csipogó hangra ébredtem és az ablakon beszűrődő fény szinte kiégette a szemeim, alig bírtam kinyitni őket. Miért nem húztam le a redőnyöket...?

- Ébren vagy? – kérdezte egy karcos hang, mire megpróbáltam kinyitni a szemeim és körbe nézni. Hirtelen nem tudtam, ki az, aztán beugrott... Oh persze, Mads...

- Igen... – mondtam elhaló hangon és megdörzsöltem a szemeim. – Hány óra van?

- Nyolc. Szeretnél zuhanyozni?

Mielőtt válaszoltam nyújtóztam egyet és megdörzsöltem a szemeim.

- Nem bánod? Sietek, pár perc az egész.

- Dehogy, nyugodtan. – mondta és megköszörülte a torkát, majd felült és megdörzsölte a szemeit. – Kérsz kávét? – kérdezte, majd ásított egyet.

- Elfogadok egyet, köszönöm.

A haja kusza volt, a szemei szinte még csak félig nyitva. Csak egy pizsama nadrág volt rajta póló nem. Már emlékszem... hogy örültem éjszaka, hogy nincs rajta póló, majd megfagytam. Majd ahogy eszembe jutott kissé zavarba jöttem. Ennyi lett a komoly tervemből, hogy mindenképp hazamegyek. De legalább nem feküdtem le vele...

Válaszként csak bólintott, majd felállt az ágyból és az egyik szekrényhez lépve elővett egy pulcsit, amibe kissé megborzongva belebújt.

- Törölközőt találsz a fürdőben a nagy fehér szekrényben. Ja.. – állt meg lépés közben és visszanézett felém. – Női tusfürdőm nincs, ne haragudj.

- Nem probléma. – ráztam meg a fejem mosolyogva.

Mads bólintott, majd kiment a szobából. Nyújtóztam még egy utolsót, hogy erőt gyűjtsek az ágy elhagyásához, majd lerúgtam magamról a takarót, összeszedtem a szépen összehajtott ruháim és bezárkóztam a fürdőbe. Bár női tusfürdőt tényleg nem találtam, egész nagy volt a választék, vagy 4 különböző tusfürdő sorakozott a zuhanyzóban. Végig szagoltam mindet és a „legkevésbé” férfiasabbat, egy citrusos illatot választottam. Pár perc alatt végeztem is és mielőtt kiszálltam volna a zuhany alól pár másodpercre hideg vizet engedtem magamra, hogy tényleg felébredjek. Utálom, de minden alkalommal felébredek tőle...

Mads a konyhában, a gépe előtt szürcsölt egy bögréből.

- Gyors voltál. – jegyezte meg halvány mosollyal. A haja még mindig ugyanolyan kócos volt, a tekintete azonban kicsit éberebb volt már.

- Nem akarok elkésni. Ez az enyém? – kérdeztem és a pulton lévő bögréért nyúltam. Mads bólintott és leszállt a bárszékről és a hűtőhöz lépett.

- Nem tettem bele semmit, de van tej is meg cukor is.

- Csak egy kis tejet kérek, tökéletes lesz hidegen is.

Odaadta a tejet és visszaült a székre, majd lehajtotta a gép kijelzőjét.

- Nem vagy éhes?

Megráztam a fejem és lehúztam a kávém.

- Majd hozatok valamit az irodába, rohanok, de köszönöm. – villantottam felé egy mosolyt és szétnéztem a nappaliban a táskám keresve.

- A fotelre raktam. – mondta Mads, mintha olvasna a gondolataimban és a nappali egyik sarka felé mutatott.

Egy mosollyal megháláltam a segítséget és felvettem a táskám, majd megnéztem a telefonom. Kissé megnyugodtam, amikor konstatáltam, hogy kicsit sincs több e-mailem, vagy sms-em, mint általában.

- Milyen napod lesz?

Erre a rövid, ám meglepő kérdésre felkaptam a fejem és pár másodpercig némán álltam Mads érdeklődő tekintetét. Amióta nem él velem Bruce, nem kérdezte senki, hogy milyen napom lesz. Ha már itt tartok, nem is emlékszem mikor kaptam reggeli kávét akárkitől is, aki nem alkalmazott volt...

- Ömmm... – vontam fel a szemöldökeim kissé zavarodottan. – Egy... egy divat márkával lesz megbeszélésem... – a telefonomra néztem – Azt hiszem 10-kor. Pár hónapja szerződtünk le velük és új kampány sorozatot akarnak. Délután pedig.. nem tudom, nem emlékszem, de biztos lesz mit csinálni. – mosolyodtam el kissé szégyenlősen.

Mads elmosolyodott és bólintott.

- Ma este kezdünk forgatni, szerintem reggelig dolgozunk.

- Az jó. – válaszoltam röviden és felvettem a kabátom. Kicsit furcsa volt ez a szituáció. Nem igazán tudtam, hogyan viselkedjek a tegnapi magaviseletem után... konkrétan szerelmet vallottam neki. Oké, hogy tényleg hiányzott, de nem annyira, amennyire tegnap beállítottam. Nem tudom, mennyire veszi komolyan és nem tudom, mennyire lenne jó, ha komolyan venné. Nem tudom mit akarok...

- Na jó, akkor, ha nem bánod elindulok. Tényleg nem akarok késni.

- Persze, menj csak. Meg van mindened?

- Igen, azt hiszem.

Mads leszállt a székről és a bögrét felmarkolva elindult velem a bejárati ajtó felé.

- Örülök, hogy Bruce gyerekes viselkedése végül ilyen jól végződött számunkra. – jegyezte meg halvány mosollyal, mire felnevettem.

- Na igen... ami azt illeti... remélem nem voltam túl...

- Sok? – kérdezte egy korty kávé felhörpintése után.

- Igen.

- Nem, ami azt illeti kifejezetten... aranyos voltál. – vigyorodott el és vállat vont. – Boroztunk, megesik az ilyen. Ne érezd magad kellemetlenül.

- Oké. – bólintottam az ajkaim összeszorítva. – Akkor... majd beszélünk.

- Rendben.

Pár iszonyatosan kínos másodperc következett, mert fogalmam se volt, hogy köszönjek el. Tegnap megcsókoltam és hozzábújtam, de most, teljesen józanul kicsit furcsa lenne megcsókolni. Másodszor találkozom vele mióta itt van.

- Akkor majd írok. – erőltettem magamra egy mosolyt és adtam neki két puszit.

- Szép napot Audrey! – mondta, majd megvárta, amíg kimegyek a folyosóra és becsukta az ajtót.

Jóságos ég... utoljára gimiben kezeltem ennyire kellemetlenül egy ilyen helyzetet...

*

Miután egész hamar végeztem a napi teendőimmel, megbeszéltem Chrissy-vel, hogy kimegyek vele este az öccse (amerikai) foci meccsére. Ahogy megérkeztem és bejutottunk a stadionba, beálltunk a büfé sorba és Chrissy fáradhatatlanul faggatni kezdett.

- Mesélj, mi volt? Hova mentetek, ittatok? Lefeküdtetek? Cuki volt, vagy kemény?

- Nem feküdtünk le.

- Nem feküdtetek le? – kérdezett vissza annyira lepődötten, mintha azt vallottam volna be neki, hogy amúgy férfi vagyok.

- Nem... – válaszoltam kissé furcsállva Chrissy reakcióját. – Mondtam, hogy nem akarok belehabarodni – ennél jobban is... tettem hozzá magamban. – Nem feküdtem le vele. De nem is ez a lényeg. Bruce kitiltatott az éttermünkből.

- Micsoda?!

- Ja. Tegnap arra mentem haza, hogy szétszedte a dolgozót, valami hülye szerződést keresett. Mindegy, amíg fürödtem belenézett a telefonomba és meglátta, hogy Mads-el találkozom. Nem tudom mikor láttam ennyire idegesnek.

- Jó, nézd el neki, tudod, hogy mennyire szeret téged, még ha már nem is a férjed.

- Oké, de pont ez az, nem a férjem, nincs hozzá semmi köze, hogy kivel mikor találkozom. Mindegy, szóval lelépett, és mikor Mads-el bementünk volna, az ültető lány közölte velem, hogy nem engedhet be, kapaszkodj meg, engem és a pasit a Hannibalból. Bruce annyira se fáradt, hogy a kibaszott nevét megmondja a személyzetnek.

- Jó ég...

- Azt hittem, elsüllyedek szégyenemben.

- Elhiszem. De mesélj Mads-ről. Mi volt vele? Kiakadt?

- Nem, meglepően jól kezelte a helyzetet. És végül felmentünk hozzá.

- Na ez már tetszik... – mosolyodott el és rám kacisntott. – És?

- És ennyi. Beszélgettünk, rendeltünk kaját, broztunk...

- És?

- És... kicsit... ah, olyan hülye vagyok. Részegen mindig túldramatizálom a helyzetet és össze-vissza beszéltem.

- Mit mondtál neki? – kérdezte izgatott vigyorral és csillogó tekintettel.

- Hogy mennyire hiányzott és, hogy milyen jó újra látni meg hasonlók.

- És így se feküdtetek le? Impotens lett?

- Nem, csak... nem tudom. Megkértem, hogy ne lépje túl a határaimat és ő tiszteletben tartotta ezt.

Chrissy kissé furcsa tekintettel rám mosolygott, majd felnézett a pult felett lévő menü plakátra.

- Mi az? – kérdeztem, mire vállat vont.

- Semmi. Csak nem tudom. Tiszteletben tartja a határaid...? Pár éve pont annyira szart a határokra, hogy megcsalta veled a feleségét.

- És? Nem látom az összefüggést.

- És... – kezdte erősen gesztikulálva, majd mintha kicsit habozna, várta, hogy a megfelelő szavak hagyják el a száját. – Lehet, hogy nem mindenképp tiszteletben tart, hanem csak nem akar... nem tudom, lehet, hogy tényleg barátként tekint rád.

- Ez hülyeség... – horkantottam fel és megnéztem a választható kajákat. Hot-dog, popcorn, szendvicsek, cukorkák és sör minden mennyiségben. Na az jöhet...

- Jó, lehet, csak mondom. Nem akarom, hogy belehabarodj és aztán megint padlót fogj.

- Mgecsókoltam és nem tolt el. És hidd el, fel volt izgulva, de megállta, hogy ne nyúljon úgy hozzám.

- És ezt hogy érezted? – vigyorodott el, majd megköszörülte a torkát, ahogy a pénztárhoz értünk és kikérte az italokat. Megvártam, amíg megkapjuk és kifizetjük az italokat, majd miután elhagytuk a büfét kezdtem tovább mondani, hogy mi történt.

- Rajta feküdtem. Láttam, hogy akarta volna. De aztán elaludtam és nem lett semmi. De igazából nem bánom.

- Hm... – vont vállat Chrissy. – Azt hittem hogy brutális szex maratont nyomtok majd. Bevallom, csalódtam. – mondta komolyan, majd rám kacsintott és elmosolyodott. – Ne csüggedj, majd bekövetkezik az is.

Megkerstük a helyünket és csatlakoztunk Chrissy szüleihez, pár perccel a meccs kezdete után.

- Mi volt melóban? Brad nem jön New York-ba valamikor? – kérdezte Chrissy kicsit később.

- Nem, miért jönne? Meg vagyunk nélküle is.

- Csak kérdeztem. Történt valami izgi mostanában? Nem találkoztál jóképű szingli modellekkel?

- Nem, de most pont modellt kell keresnünk egy reklámhoz. Pontosabban fotó kampányhoz a Marc’o Polo-nak. Egy 40-es pasi kéne.

- Hmm az lehet, hogy kicsit idős lenne hozzám... – dörmögte Chrissy a meccset bámulva, majd hirtelen hangosan felkiáltott. – Mi a faszt csinálnak?! Passzolni kéne nem pedig megpróbálni átmászni a védőkön! Baszki! Mi a francot csinál Billy, anyu megőrülök! – idegeskedett Chrissy a pálya felé mutatva majd visszafordult felém és mély levegőt vett. – Ne haragudj, mit mondtál? Idősebb pasit kerestek a kinek is?

- Marc O'Polo.

- Hmm...

- Igen, ezt már mondtad. – vigyorodtam el, mire Chrissy az égre emelte a tekintetét és megrázta a fejét. A következő play sikertelenségét újabb káromkodással kommentálta.

- Christina, az Isten szerelmére, vigyázz a szádra!

- Anyu, senkit nem érdekel, hogy beszélek, ez egy egyetemi focimeccs! – tárta szét a karjait értetlenkedve Chrissy. – Amúgy meg aput nem hallod a másik oldaladon? Mindjárt szívrohamot kap, én inkább miatta aggódnék!

Nem tudtam nem elvigyorodni Chrissy tüzes reakcióján, nem is tudom, mikor láttam ennyire izgulni őt.

- Nagy a meccs tétje? – kérdeztem mit sem tudva arról, hogy milyen lavinát indítok ezzel el Chrissy-nél.

- Mi az, hogy van-e tétje, te elolvastad az üzenetem? Itt senki nem figyel? – kérdezte szinte kidülledt szemekkel. – Ez egy egyetemi bajnokság, ha ma veszítenek, kiesnek, és ha kiesnek, Billynek esélye se lesz, hogy felfedezze egy edző, vagy ügynök, tudja a franc, hogy kik keresnek profi játékosokat, a jövője múlhat ezen, csak egy kis együttérzést mutass, könyörgöm...

Némán, az ajkaim összeszorítva próbáltam nem elvigyorodni és bólogatni kezdtem.

- Persze, igazad van, elfelejtettem. Ne haragudj.

Amíg az öccse el nem jött a pályáról inkább hozzá se szóltam. Nem voltam hatalmas foci rajongó, de időnként élveztem egy-egy meccset. A félidőben egész nyugodtan tudtunk beszélgetni.

- Mi lenne, ha Mads lenne a modell? – dobta fel az ötletet a semmiből.

- Mads...?

- Igen, Mads. Negyvenes, jóképű... – az ajkait kissé csücsörítve gondolkodni kezdett – Ha van körülötte stylist a stílusa is jó.. – vigyorodott el.

- Mads fel tud öltözni jól is, ha nagyon akar. Csak nem érdekli, ki mit gondol róla. Színész, ő művész, nem pedig stílus ikon.

- Oh.. művész úr... – kacagott halkan, mire megdobtam egy pattogatott kukoricával. – Na de komolyan, gondolj bele! Szerintem passzolna hozzá a márka stílusa. Kicsit idősebb, kicsit elegáns... majdnem már kicsit Hannibalosan sznob a márka, a semmit mondó, végtelenül egyszerű és letisztult dizájnjaikkal és drágább áraikkal... ÉS... – hangsúlyozta a mutatóujját felemelve – nem mellesleg így lenne konkrét indok, amiért muszáj lenne visszajönnie New Yorkba. Már, ha itt lenne a fotózás. És miért ne lenne itt, ha ti szervezitek?

- Hmm... – dünnyögtem halkan a pizzás dobozt bámulva. – Nem is rossz ötlet. Már, ha elvállalná.

- Csak elvállalja. – vonta meg a vállait. – Ha meg vacillálna, csak tegyél róla, hogy tudja, ti szervezitek a fotózást.

*

A következő ülésen feldobtam az ötletet, mely szerint Mads lehetne a kampány férfi arca és magam is meglepődtem, mennyire jól fogadták a többiek. Közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy Mads lesz az elsődleges jelölt, és ha ő visszalépne , bepróbálkozunk Nikolaj Coster-Waldau-nál. Úgy tűnik a csapat igen csak rákattant a dánokra...

Azóta a kissé kellemetlen, inkább csak furcsa reggel óta is minden nap beszéltünk Mads-el. Három napja találkoztunk utoljára, azóta nem tudtunk összeegyeztetni találkozót az ütköző programjaink miatt. Ma este azonban újra összefutunk valahol. Múltkor valaki készített rólunk egy képet, ami felkerült a netre, bár hál’ Isten én nem vagyok rajta jól kivehető. Messziről készítették, telefonnal, amikor kijöttünk az étteremből és beültünk egy taxiba. Valahogy megtalálták a bérelt lakását és azóta Mads a ház előtt néha-néha felbukkan egy-egy fotós. Nem akartam felhajtást, és őszintén bevallva nem akartam, hogy képeket készítsenek rólam vele, ki tudja mi lesz ebből az egészből közöttünk.

Így abban maradtunk, hogy este átjön ő. Nem nagyon volt időm főzni, vagy szépítkezni, munka után ahogy hazaértem lezuhanyoztam és feldobtam egy természetes sminket, hogy amennyire azért lehet, prezentálható állapotban legyek.

- Jó estét, micsoda pontosság! – nyitottam ajtót, a pontosan 8-kor megérkező Mads-nek.

- Megszokás, utálok bárhonnan is késni. – adott két puszit és finoman átölelt a szabad kezével. – Jól nézel ki! – jegyezte meg, ahogy végignézett rajtam.

- Köszi.

- Levegyem? – kérdezte és letekintett az elöl lévő cipőimre a földön.

- Megköszönném, de adok papucsot, ha fáznál.

- Jaj, ne viccelj, nem kell. Wow, gyönyörű ez a lakás... – mondta, ahogy körülnézett az előszobából nyíló nappaliban.

- Köszi, én is imádom... – inkább csak imádtam, de ebbe most nem megyek bele, nem ezért van itt.. – Kérsz valamit inni? Kaja nincs, nem nagyon volt időm főzni, de voltam vásárolni valamelyik nap, egy tésztát összedobhatunk.

- „Összedobhatunk”? – kérdezte vigyorogva. – Áthívsz magadhoz és még főznöm is kell?

- Igen, gondoltam takarítasz is, de ha nem érsz rá, eltekinthetünk tőle... – jegyeztem meg, mire halkan felnevetett.

- Meglátjuk mi fér bele az estémbe.

Követett a konyháig, ahol töltöttem mindkettőnknek a borból, majd körbe vezettem a lakásban, hogy nagyjából képben legyen, ha mondjuk mosdót keres – vagy a hálót – vagy hasonlók.

Még csak a nappalin jutottunk túl, amikor Bruce régi dolgozó szobájában máris elvétettem egy igen kellemetlen hibát...

- Ez volt Bruce dolgo... baszki... – nyögtem szó közepén, amikor megláttam a falon a hatalmas képet magamról.

Mads elmosolyodott és az ajkait összeszorítva próbálta visszafogni magát.

- Erről megfeledkeztem... – nevetgéltem kissé szégyenlősen és a farmerem farzsebeibe tettem a kezeim. Éreztem, hogy vörösödnek az orcáim...

- Nem probléma. Be kell vallanom... gyönyörű kép. – mondta Mads és a háta mögé tette a kezeit.

- Ja... karácsonyi ajándék volt. Mármint én nem ekkorában adtam neki, ő készíttette ezt a méretet... Bruce... – tettem hozzá és megköszörültem a torkom. – A fotós egy jó barátom, egy teljes sorozatot készített. Már a kép készítése előtt is mondta, hogy mindenképp szeretne velem egy anyagot, és amikor feldobtam neki ezt az... ajándék ötletet, azonnal lecsapott rá.

- Tényleg gyönyörű. – bólintott elismerően Mads. – Az a folt a közepén a legszebb... – vigyorodott el és felhúzta a szemöldökét. A saját szerény belátásom szerint is valóban gyönyörű kép közepén, a hasamnál egy világos barna folt éktelenkedett pár csíkkal a fotó alsó pereméig.

- Oh igen... Bruce nem fogadta túl jól, amikor bejelentettem, hogy válni akarok... nem is a folt a képen a probléma, azt úgyis kidobnám, de egy iszonyat drága kristály pohár és vagy 50 dollárnyi Bourbon bánta Bruce kirohanását...

- Hmm... – mormolta Mads miközben lassan szétnézett a dolgozó szobában. A vitrinek és polcok még mindig nem voltak kiürítve, volt pár dísztárgy, amik Brucéi voltak, néhány közös kép, képek rólam és a tesójáról. Mads majdnem mindegyiket végignézte, míg megakadt a szeme valamin.

- Az is hasonló kép? – kérdezte a fal felé fordított, falnak támasztott vászonra tekintve.

- Igen. – sóhajtottam megbánóan és az ajtófélfának dőltem, majd kereszteztem magam előtt a karjaim. Hogy lehettem ennyire hülye? Nem mintha nem látott volna meztelenül, de akkor is furcsa ezeket a képeket mutogatni neki. – Az már lekerült a falról... – erőltettem magamra egy mosolyt. – Kétlem, hogy Bruce magával akarná vinni akármelyiket is, de lássuk be, fura lenne ezeket így ahogy vannak levinni a szemét tárolóba. Még nem jutottam el odáig, de majd átfújom őket fekete festékkel, vagy nem tudom, még kitalálom mihez kezdjek velük.

Mads pár pillanatig habozott, de már most tudtam, mit kérdezne. A falnak támasztott, másfél méter magas kép hátulját vizslatta, majd rám tekintett.

- Igen az is ilyen jellegű kép... – bólintottam és sóhajtottam egyet. – és... ja... nyugodtan. Láttál már más szögből is, szóval... Nyugodtan...

Odasétált a képhez és kissé odébb húzva azt a faltól megnézte a művet. Pár pillanatig némán nézte, fel-le méregette. Iszonyatosan lassan teltek számomra ezek a pillanatok, zavaromban nem tudtam mihez kezdeni magammal, éreztem, hogy szárazabb a szám, kapar a torkom, az ajkam harapdáltam és a körmeimmel a farmerem zsebét kapargattam. Mads beharapta az ajkait, majd elismerő mosollyal feltekintett rám.

- Ezek gyönyörűek. – mondta, majd vissza pillantott a képre. – Sőt, ez talán még szebb is... Megértem, hogy Bruce miért rakta őket ki ilyen méretben. Őszintén szólva bűn lenne nem kitenni őket.

Zavaromban mosolyt erőltettem az arcomra és halkan felnevettem.

- Köszönöm.

- Komolyan, ha nem pont te lennél rajtuk, akkor is tetszenének. – bólintott elismerően és visszatekintett a képre. – Nagyon jó a fotós, ízlésesek és szexik. Pont eleget mutatnak ahhoz, hogy többet akarjak látni. – mondta és feltekintett rám. Ezen a kijelentésen nem tudtam nem elmosolyodni, de leszegtem a tekintetem, hogy kerüljem a tekintetét. Amint ráeszmélt, mit mondott, azonnal kijavította magát – Mármint így akárki, aki látja... érted, mire gondolok... Nem hiszem, hogy van férfi, akinek ez nem tetszene.

- Értem. És köszönöm. – bólintottam széles mosollyal és ellöktem magam az ajtófélfától. – Mehetünk tovább?

- Persze. – mondta és egy utolsó pillantást vetett a képre, majd visszatámasztotta azt a falhoz. – Mehetünk, de azt hiszem láttam a lakás legjobb részeit. – jegyezte meg vigyorogva, majd megköszörülte a torkát és kicsit komolyabbra váltott. – Bocsánat, nem hagyhattam ki.

- Hát... köszönöm. De hidd el, a kilátás a teraszról übereli ezt. Az győzött meg minket, hogy ezt a lakást vegyük meg.

Mads elhúzta a száját és elmosolyodott.

- Majd meglátjuk...

*

- Fura itt a teraszon ülni.

- Mert? – tekintett felém fura grimasszal.

- Mert régen nem lehettünk csak úgy a teraszon. Az előbb azon kaptam magam, hogy körbe néztem, látna-e minket akárki az utcáról, vagy a környező épületekről.

Mads elmosolyodott és visszatekintett a város felé.

- Én kifejezetten élvezem. Nem, mintha akkor nem élveztem volna a veled töltött időt, de folyamatosan ott motoszkált az a félelem, hogy, tudod... mi van, ha kiderül.

- Érthető. – vontam meg a vállaim és kortyoltam egyet a vizemből.

Mads pár pillanatra elhallgatott, majd beleszívott a cigarettájába és felém fordult.

- Életem egyik legnehezebb pillanata volt, amikor elmondtam Hanne-nak. – mesélte, mintha olvasott volna a gondolataimban. – És lehet, hogy iszonyatosan önzően fog hangzani, de az egyik legfelemelőbb pillanat is volt egész életemben. Megszűnt bennem a folyamatos félelem. Nem volt mitől tartani, megtudott mindent.

- Nem önző dolog. – vontam vállat, majd elhúztam a szám. – Na jó, kicsit talán, de megértem, miért mondod ezt. El tudom képzelni milyen érzés lehetett ezzel élni. Nem mondom, hogy nem érdemelted meg, de...

Mads elvigyorodott és pöckölt egyet a cigijén. Pár pillanatra elcsendesedtünk, csak csodáltuk a város fényeit.

- Oh tényleg... – kezdtem bele izgatottan és felá fordultam. – Kelleni fog az ügynököd száma.

Mads halkan felnevetett.

- Felhívhatsz engem is, ha dumálnál.

- Nem... szereztem neked egy munkát. – kacsintottam rá, mire összeráncolta a szemöldökeit.

- Hogy mit?

- Mennyire kedveled a Marc O'Polo-t?

- A márkát? – nézett rám frucsálló tekintettel.

- Aha.

Megvonta a vállait és megnyalta az ajkait.

- Nem tudom, nem rossz. A fiam szereti, bár szerintem hozzá kicsit érett márka. Mert? Mihez kellek? – kérdezte gyanakvó vigyorral.

- Nem lenne kedved részt venni a következő kampányukban?

Mads halkan felnevetett és eltekintett a város felé.

- Most kell döntenem?

- Dehogy! Ezért mondtam, hogy szeretném elkérni az ügynököd számát. Nyilván kapsz majd hivatalos ajánlatot meg minden, csak gondoltam érdeklődőm, hogy van-e értelme „felkeresnünk” téged, vagy menjünk rögtön Nikolaj-hoz.

- Nikolaj ki? – kérdezte azonnal.

- Nem tudom pontosan a nevét, a trónok harcás, ő is dán, biztos vagyok benne, hogy ismered.

- Jaj, ne már! – nevetett fel és teljes testével felém fordult a székén. – Pont ő? Pont őt kellett bevennetek ellenem versenytársnak?

- Mi a bajod vele? Jóképű, negyvenes pasi. Tökéletes lenne ő is.

- Akkor elvállalom. Két éve elvitt előlem egy kurva jó szerepet. Kapja be. Megcsinálom. – vágta rá és visszadőlt a székébe. – Várj, mikor lenne a fotózás meg ilyenek? Nem tudom a programom.

Felnevettem és megráztam a fejem.

- Nem tudom, még egyáltalán nem fix semmi. Csak az arcokat keressük.

- Oké, akkor én vagyok a Marc’o Polo új férfi arca!

Nem hittem el, hogy ez ennyire könnyen megy majd, és hogy ennyire egoból történik majd a döntés.

- Tényleg?

- Tényleg. Holnap átküldöm Ulrich számát.

- Ulrich? – krédeztem vissza kissé udvariatlan vigyorral. – Ő a menedzsered?

- Jaj könyörgöm, Audrey, ne legyél ennyire amerikai... – rázta meg a fejét lenézően, mire a karjára csaptam.

- Csak viccelek, jézusom... Köszönöm szépen amúgy.

- Nem miattad csinálom. – rázta meg a fejét vigyorogva. – De értékelem, hogy gondoltál rám. Gondolom nem a többiek fejéből pattant ki ez a fergeteges ötlet.

- Igazából de. Chrissy volt az ötletadó. És tartok tőle, hogy részesedést kér a mi jutalékunkból.

- Ja, hogy te pénzt is keresel rajtam?! – nevetett fel és kortyolt az italából. – Jól van, értem én, mire megy ki a játék. A „vacsora nálam, borozzunk, meghívlak ma én” és hasonlók... értem én... – vigyorgott büszkén és megnyalta az ajkait.

- Nem, komolyra fordítva a szót nyilván örülnék ha elvállanád. Izgi lenne újra veled dolgozni, még ha csak pár napról is lenne szó.

- Szóval csak itt akarsz marasztalni. – jegyezte meg és összeszorította az ajkait, hogy ne tudjon annyira elvigyorodni. – rákérdezhettél volna simán arra is, hogy járok-e a közeljövőben New Yorkban.

- Mads, ne forgasd ki a szavaim! – szóltam rá, de éreztem, hogy elpirosodtam.

Felvonta a szemöldökeit és félredöntötte a fejét.

- Jó, lehet, hogy szerepet játszott benne az, hogy örültem neki, hogy látlak majd. De nem voltak hátsó szándékaim, őszinte ember vagyok, ha valami érdekel rákérdezek, hidd el!

- Oké. – emelte fel a kezeit és büszkén sóhajtott egyet. – Oké, oké. Csak mondtam.

- Tényleg, nem is meséltél semmi konkrétat. – mosolyodtam el gyorsan, hogy tereljem a témát. – Őszintén, volt Hanne óta kapcsolatod? Valami komolyabb..?

Mads mélyet szívott a cigijéből és a távolba meredve megpróbált elnyelni egy mosolyt.

- Nem igazán volt komoly kapcsolatom. – kezdte kissé határozatlanul, mintha óvatosan akarna fogalmazni. Elmosolyodtam és kissé félre döntöttem a fejem. Ismerem ezt... – Tényleg. Volt egy nő akivel pár hónapig találkozgattam, de... nem igazán... nem illettünk össze. Nyilván nem ez volt a végső döntő tényező, de gyerekei voltak, kisgyerekek és nem akartam újra kisgyerekes apa lenni, főleg nem mostoha apa. Valahogy furcsa lenne az a szerep felelős is vagy, meg nem is, nem szólhatsz bele, de vigyázz rájuk... Épp, hogy kirepültek az én gyerekeim, néha hiányoznak, de rohadt felszabadító érzés, hogy nem az én felelősségem már, hogy mikor hol vannak, hogy isznak-e, hazajönnek-e éjszakára és hasonlók. – sorolta halvány vigyorral. – Mindegy, nem is ez a lényeg. Nem, nem voltak komoly kapcsolataim. Nem nagyon akartam azt hiszem. Kicsit... hmm... – kereste a szavakat kissé bizonytalan mosollyal.

- Kiélvezted a szabadságot? – kérdeztem rá, mire a mosolya szélesedett és kissé határozatlanul bólintott.

- Fogalmazzunk így, igen. De úgy érzem most kicsit elég volt.

Némán bólintottam és eltekintettem a város felé. Ezt most hogyan értelmezzem...? Csak úgy megemlítette? Vagy esetleg célzás? Simán lehet, hogy csak úgy mondta. Mint barát a barátnak. Amúgy se hiszem, hogy tudna rám komoly kapcsolatként tekinteni ismervén a múltbéli eseményeket.

- Kérdezhetek valamit?

- Rosszul kezdődik... Mond, persze. – bólintott és töltött még a borból.

Kicsit haboztam, hogy tényleg rákérdezzek-e, mégis csak rizikós terület, nem igazán az én dolgom, de mi veszteni valóm van...

- Csaltad meg azelőtt valaha is a feleséged?

Mads mély levegőt vett, majd egy pillanatnyi habozás után a száját elhúzva megrázta a fejét.

- Soha?

- Nem. Nem mondom, hogy soha nem gondoltam rá... persze, annyi idő alatt, amennyit együtt éltünk persze, hogy voltak mély pontjaink, de nem, soha nem... nyúltam másik nőhöz. Szerettem őt. Egyszer majdnem megtörtént, de akkor nyert a lelkiismeretem. Egy csóknál tovább nem mentem. – tette hozzá halvány mosollyal és rám nézett.

- Te? Léptél már félre?

- Gimiben egyszer, de nem hiszem, hogy az számítana, tiniként mindenki kísérletezget. Két hónapig jártunk és megtudta, hogy egy buliban másik sráccal csókolóztam. Azt hittem belehalok a szakításba... – vigyorodtam el, ahogy nosztalgiáztam. – De komoly kapcsolatban soha.

Bólintott és az ujjaival ritmusra dobolni kezdett az asztalon.

- És téged csaltak már meg?

- Tudtommal még nem. – válaszoltam büszkén, mire Mads némán bólintott. Rám nézett és furán elmosolyodott, mintha kérdezni akarna valamit, de végül mégse szólalt meg.

- Mond már!

- Legutóbb éjjel... mennyire voltál... hogy is fogalmazzak... – mosolyodott el és egy pillanatra leszegte a tekintetét, majd visszanézett rám. – Komolyan vehető?

Megköszörültem a torkom és szóra nyitottam az ajkaim, de nem tudtam, mit mondjak. Tisztán emlékeztem, miket mondtam és reméltem, hogy nem hozza fel, mert nem volt rá épkézláb magyarázatom. Magam se tudom, mennyire gondoltam komolyan. Vagy egy percig meg se tudtam szólalni, Mads tekintetét kerülve próbáltam összeszedni a gondolataim, ami iszonyat nehéz volt, mert fogalmam se volt, mit gondolok erről a egészről.

- Nem gondoltam, hogy ennyire belekérdezek a sűrűjébe, nem kell válaszolnod, csak érdeklődtem. – mosolyodott el bár láttam rajta, hogy kissé mintha csalódott volna a „válaszomban”.

- Nem, nem nehéz maga a kérdés, sőt, teljesen egyértelmű, csak nem tudom, mit mondjak. Nem tudom... nyilván hiányoztál régen persze, sokáig gondoltam rád minden nap, mit minden nap... szinte folyamatosan, de... – mély levegőt vettem és hátrahajtottam a fejem. Vártam a csillagoktól az isteni csodát, a választ, a tippet, de semmit nem kaptam... – Nem tudom Mads. Én se tudom, mit érzek, itt van még Bruce is, majdnem minden nap keres a hülyeségével, és... nem tudom.

- Jó, semmi gond, nyugi. – nyugtatgatott higgadtan és a kezemre tette az övét, amivel pont az ellentétjét érte el annak, amit akart. – Nem akartalak így felzaklatni. Hülyeség volt rákérdezni, részegek voltunk, túl bátrak, lelkileg sérültek...

- Nem voltam, vagy vagyok lelkileg sérült, - vágtam közbe felháborodva – igen, válok, de nem viselt ez meg annyira, hogy ne tudjam, mit akarok. Én akartam válni. Tudom, hogy mit akarok. Mármint, hogy mit nem akarok.

- Mégse tudtál válaszolni. – vágott közbe féloldalas mosollyal.

- Mert nem tudlak hova tenni! – szakadt fel belőlem kicsit ingerültebben, mint terveztem. – Nem tudom hova tenni, hogy két éve, miután elhitetted velem, hogy elképzelhető, hogy lehet valami a kis titkos románcunkból, beállítasz a szobámba és közlöd velem, hogy inkább menjek haza, mert nem bírsz ennyi nővel egyszerre. Majd miután teljesen elfelejtelek, egyszer csak felbukkansz a semmiből tőlem 20 méterre, a válásom közepén és elvárod tőlem, hogy tudjam, mit akarok! Azt se tudom, hogy mit egyek vacsorára, nem hogy azt, hogy kivel mit csináljak, vagy ne csináljak! Próbálom kitalálni, hogy merre tovább, és bár már semmi közöm nincs hozzá, nem tudom, hogy mihez kezdjek a kokain függő, belém még mindig halálosan szerelmes volt férjemmel, és aggódom, hogy túléli-e a hétvégéket. Itt van egy gyönyörű lakás, amiért foggal körömmel küzdöttem pusztán becsületből, mert „én ezt bizony megérdemlem”, mások ölni tudnának egy ilyen apartmanért, én pedig hányok tőle ha körbe nézek. Mindenhol emlékeket látok, az egész lakás atmoszférája úgy ahogy van kikészít és részben emiatt is, annyit vagyok irodában és barátokkal, amennyit csak tudok, hogy ne kelljen egyedül maradnom és az előbb említett problémákon kattognom megállás nélkül. Persze, hogy mondtam neked dolgokat részegen, persze, hogy jól esett veled lenni és persze, hogy jó volt megcsókolni téged és hozzád bújva elaludni. Nyilván tápláltam irántad érzéseket régen, és nem tudom, hogy csinálod, de mindazok után ami történt köztünk, még most is el tudod érni nálam, hogy teljesen megkattanjak. Felváltva nézegetem a telefonom és az órámat, hogy jelentkeztél-e és, hogy vajon mit csinálhatsz, miért nem jelentkeztél, ha nem jelentkeztél. Rühellek ezért, mi a francot művelsz Mads, TE mit akarsz?!

Nem erre a válaszra számított, még én is meglepődtem, mennyire hevesen reagáltam, de iszonyat jól esett kimondani mindezt.

- Na, látod...? Pont ezt érzem. – mondtam határozottan és felemelve a boros poharat Mads elől egy húzásra megittam a maradék 3-4 kortynyi italt. – És most, hogy így végig gondolom, igazad van, kurvára nem tudom, mit akarok.

Hátra dőltem a kényelmes, párnázott kerti bútorban és az égre emeltem a tekintetem. Próbáltam lenyelni a könnyeim és nem sírni amíg Mads itt van.

- Sajnálom. Nem kellett volna belemennem, ne haragudj.

Halkan felhorkantottam, majd Mads felé fordítottam a fejem. Bár csakis jó szándékkal kért bocsánatot, kifejezetten felidegesített vele.

- Mi a francért kérsz bocsánatot, ez valami európai jellemvonás? Az összes brit ismerősöm is ezt csinálja, kiöntöm a kávét és bocsánatot kérnek érte. Az előbb küldtelek el a francba, miért nem vagy ideges, vagy mész el, mert belegázoltam a büszkeségedbe?

- Mert megértem, amin most keresztül mész. – mondta teljesen higgadtan, végig a szemeimbe nézve. – Én is voltam itt és tudom, hogy kurva szar. De hidd el, jobb lesz. És idővel el fogod tudni engedni Bruce problémáit is, mert rá fogsz jönni, hogy nem élhetsz helyette. És feltűnt, hogy nincs már rajtad az eljegyzési gyűrűd se. Ez már jó. – mutatott az ujjamra, amin azonnal dörzsölni kezdtem a hüvelykujjammal a gyűrűm helyét, mert még mindig  furcsa, hogy nincs rajtam. – Nem az én dolgom, tudom, nem is akarok beleszólni, de mint régi... barát... és sajnálatosan igen tapasztalt ember a témában... szeretném, ha tudnád, hogy megértem. És, ha nagyon akarod, elmegyek. Tudod a számom, tudsz keresni, ha akarsz. De ha szeretnéd, maradhatok is, mert gondolom, még ha ki is akasztalak, jelen pillanatban szívesebben lennél velem is, mint egyedül.

Vettem egy mély levegőt és visszaemeltem a tekintetem az égre. Miért csinálja ezt... mire jó, hogy egy 20 évvel fiatalabb, éppen válófélben lévő nőt pátyolgat. Még ha le is feküdne velem... nem kellene ennyire messzire mennie érte. Elég lenne leitatnia és bókolnia párat.

- Elég a szomorkodásból és a „nem tudom mi legyen”ekből. Azért jöttem át, hogy jól érezzük magunkat. És megjegyzem még mindig nem adtál enni.

Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam belemenni Mads figyelem elterelő játékába. Lehunytam a szemeim, majd erőt vettem magamon és felálltam.

- Rúgjunk be nagyon. – jelentettem ki, mire Mads halkan felnevetett és bólintott. – Annyira, hogy olyat tegyek, és mondjak, amit holnap megbánok.

- Csak óvatosan ezekkel a kijelentésekkel. – nevetett halkan. – Megjegyzem, nem tudom, hogy ennek örüljek-e, vagy megsértődjek rajta. De ha neked attól jobb kedved lesz tegyük azt. De várj... – mondta, mikor felállt. Megfogta a karom és visszahúzott a terasz ajtóból a hűvös levegőre. Megnyalta az ajkait és halkan folytatta. – Függően attól, hogy mennyire kerülünk illuminált állapotba... teljesen komolyra fordítva a szót, nem vállalok felelősséget, ha átlépek határokat. – mondta bűnös mosollyal az arcán.

- Oké. – vontam vállat flegmán. Tényleg nem érdekelt, hogyan végződik az este. Egyetlen dolgot akartam, felejteni.

- Oké. – bólintott lassan és elengedte a karom. – Vezess, nem tudom, hol és mit iszunk.

A dolgozószoba. Azonnal oda indultam, Bruce itt hagyta szinte az összes alkoholt a bár szekrényében. Ahogy Mads meglátta, merre megyünk, megállt.

- Na például ha oda ma még sokszor megyünk be, nem hiszem, hogy sokáig várok a határaidon.

- Jaj ne csinálj már úgy, mintha új dolog lenne engem meztelenül látnod... – horkanttam fel az alkoholos szekrényben kutatva. – De ha nagyon zavar levehetjük.

- Nem, annyira nem zavar... – jegyezte meg vidáman. – Mit iszunk?

- Amit akarsz. Válassz. Nem vitte el őket. Így járt... – vontam vállat és lábujjhegyre állva levettem az egyik, szimpatikus kinézetű üveget. Kicsi már hiányzott belőle, de még bőven több, mint a fele meg volt.

- Azt a kurva... – csúszott ki Mads száján és izgatottan kivette a kezemből az üveget.

- Mi az?

- Tudod, hogy mi ez?

- Egy üveg whisky...?

Nem értettem a tömény italokhoz, a borokban jobban otthon voltam. Mads lenézően felkacagott és megnézte az üveg hátulját.

- Audrey, ez egy 63-as Balvenie. A világ egyik legdrágább whisky-je, összesen 131 üveggel palackoztak ebből az érlelési módszerből, 1963-ból. Honnan van Bruce-nak ilyenje?

- Csak volt... – vontam vállat vigyorogva. – Nem tudom, van amit kapott, van amit vett. Nem kellett neki, elvitt mindent, amit akart.

- Nem kellett neki?! Odaadod nekem? – kérdezte vidáman és a háta mögé tette az üveget.

- Oh persze, miután elárultad micsoda vagyon porosodik a szekrényben igen, biztos oda fogom adni neked... Maradtál volna csendben, lehet, hogy odaadtam volna. Hozok poharakat.

Leemeltem a szekrény egyik alsóbb polcáról két kristály poharat és leültem a földön lévő szőnyegre.

Mads, mielőtt leült felnézett a falra, majd sanda mosollyal le nézett rám.

- Ne csináld már... – döntöttem oldalra a fejem. – Jó, akkor menjünk ki.

- Nem kell, majd háttal ülök neki. – vigyorgott és kicsit lassabban, mint én, törökülésben elhelyezkedett a földön.

- A korral jár? – kérdeztem a halk sóhajra utalva.

- Menj a francba. – rázta meg a fejét sértődötten, majd elmosolyodott. – Nem, nem fájt semmi. Csak nem túl kényelmes a farmerem.

Kinyújtotta a lábait és megtámaszkodott a háta mögött.

- Máris jobb.

Töltött mindkét pohárba, majd közénk helyezte az üveget és felém emelte a poharát.

- Mire igyunk?

Feltartottam a poharam és az ajkam harapdálva gondolkodni kezdetem.

- Arra, hogy mostantól nem érdekel senki és semmi. Nem érdekel senki más, csak a saját boldogságom. Téged is beleértve. Nem hozhatod fel ellenem, ha... – végignéztem rajta – kihasználom például a testi adottságaid.

- Nem fogom. – nevetett fel és összekoccintotta a poharainkat. – Egészségedre!

Lassan, minden cseppet kiélvezve kortyolt a pohárból és lehunyta a szemeit, ahogy az ital a nyelvéhez ért. Élvezet volt nézni, ahogy kóstolgatta azt, nem tudtam nem elmosolyodni.

- ízlik? – kérdeztem, mire lassan kinyitotta a szemeit és bólogatni kezdett.

- Mennyei.

Az ajkamhoz emeltem a poharam és bátran kortyoltam belőle, de nem számítottam rá, hogy milyen erős lesz, így köhögni kezdtem.

- Jó ég, téged senki nem tanított meg whisky-t inni?

- Tudok whiskyt inni, csak teszek bele egy kis kólát. Kérsz te is?

- Te hülye vagy?! – csattant fel és visszarántott a földre.

- Nyugi... – nevettem fel és a földre könyököltem. – Nem vagyok ennyire hülye, nem tennék semmit egy ilyen italba, csak vicceltem. Nem számítottam rá, hogy ilyen erős lesz, de amúgy finom. Kifejezetten finom az utóíze.

- Megőrülök, komolyan. Azt se tudod, milyen kincseid vannak itthon. – jegyezte meg és visszafordult a szekrény felé. Észrevettem, hogy nem tudott nem a képre tekinteni, amin azonnal elmosolyodtam. Kifejezetten élveztem a helyzetet...

- Nem bánod, ha szétnézek, hogy mit rejt még ez a kincses láda?

- Nyugodtan. – vontam vállat és lötyögtetni kezdtem az italt a poharamban.

Mads boldogan válogatott az italok között, azt mondta végig kell kóstolnunk a legjobbakat még ma éjjel.

- „Mr. és Mrs. Thompson, 2016 április 14.” Csak nem esküvői dátum? – kérdezte egy üveget nézegetve.

- Na azt vagy most kiöntjük, vagy nagyon gyorsan megisszuk! – vágtam rá és kortyoltam az italomból. - Az üveget pedig szilánkjaira törve dobhatjuk csak a kukába.

- Legyen a második opció, igyuk meg... – tekintett felém Mads és az asztalra tette az üveget. – Április 14... Gravíroztatnak még italos üvegekbe?

- Úgy tűnik. Nem tudom.

Kiválogatta azokat az italokat, amiket még ma este végig kell kóstolnunk. Vagy 6 üveg sorakozott mellettünk a szőnyegen.

- Nem hiszem, hogy ennyit bírnék inni. – tekintettem Mads-re, aki forgatni kezdte a szemeit.

- Jaj... drágaságom, nem kell mindegyikből sokat inni. Csak egy-egy kortyot. Csak az íz kedvéért. Hidd el, imádni fogod őket.

- Mindig is ilyen whisky rajongó voltál?

- Az utóbbi pár évben lettem az. Régen csak söröztem, azt se nagyon válogattam. Most már úgy vagyok vele, hogy igazán megérdemlem, hogy csak minőségi italokat fogyasszak.

- Hmm... – bólintottam és játszadozni kezdtem a poharammal. Egész gyorsan fogyott az italom.

- Na jó! – kezdte Mads és kivette a kezemből a poharat, aminek következtében kissé lepődötten néztem rá.

- Nem ez volt a cél... Itatnod kéne, nem pedig elvenni tőlem a poharat.

- Őszinte leszek veled. Mostantól azt játsszuk, hogy tizes skálán tudatom veled meddig bírom kontrollálni magam. – mondta teljesen komolyan. Én nem bírtam komolyan, elmosolyodtam, de az ajkaimba haraptam és izgatottan vártam, hogyan folytatja. – 0, az, ha kicsit se kívnlak és 10, a... a végkimenetel. Mielőtt beléptünk ebbe a szobába... – kezdte és a poharat tartó kezének mutatóujjával a háta mögé mutatott – Nagyon gyorsan 0-ról 6-ra ugrottunk. Na jó... – tette hozzá és a plafonra emelve a tekintetét gondolkodni kezdett. – mondjuk úgy, hogy 3-ról 6-ra. Meg volt az alap késztetés...

- Értem. – mosolyogtam büszkén és az ajkamba haraptam.

- Ne vigyorogj, a te érdekedben közlöm veled. Tájékoztatlak, ha ugrik ez a szám. Csak, hogy fel tudj készülni.

- Mire? – kérdeztem, mintha fogalmam se lenne, miről beszél és felhörpintettem az utolsó kortyot a poharamból.

- Kurvára élvezed, mi? – rázta meg a fejét és felemelte az egyik üveget, hogy tölthessen mindkettőnknek.

- Talán egy kicsit.

Nem válaszolt, visszatekerte a kupakot az üvegre és felém tartotta a poharam.

- Kóstold meg. Kíváncsi vagyok mit gondolsz.

Majdnem egy órával és öt másik whiskyvel később megérkezett a kínai kaja is, amit rendeltünk. A nappaliban táboroztunk le, hoztuk az italokat is. Mads úgy vetette rá magát a kajára, mintha évek óta nem evett volna, de én nem nagyon voltam éhes. Csak csipegettem belőle.

- Szószos vagy. – mutattam rá vidáman.

- Hol? – kérdezte és megtörölte a száját, de nem jött le.

Lenyeltem a számban lévő falatot és letettem a dobozkám az asztalra. Közelebb ültem Mads-hez és letöröltem a kis pöttyöt az ajkai mellől.

- Most már lejött.

Mads nagyot nyelt, tekintete a szemeim és ajkaim között cikázott.

- Biztos vagy benne? – kérdezte halkan és az arcomra emelte a kezét.

- M-hm... – bólintottam és félretűrtem az arcából egy tincset. Mintha egy-két szarkalábbal gazdagodott volna Kanada óta, de ez kicsit sem zavart. A haja is fakóbb árnyalatot vett fel, de a kisugárzása semmit nem változott. Részegen fel se tűntek ezek pár napja, pedig láttam őt ennyire közelről akkor is. És az illata... megőrjít...

- Hét... – mondta szinte suttogva és a szemeimbe nézett. A másik kezét a nyakamra emelte és egészen közel magához húzott. Alkohol és kínai fűszerek illata keveredett a leheletén. – Nyolc...

Lehunytam a szemeim és teljesen átadtam magam Mads terveinek. Éppen hogy az ajkaimhoz érve, lassan és óvatosan megcsókolt. Szinte teljes testemmel beleremegtem. Mindkét kezem a nyakára emeltem és olyan közel húzódtam hozzá, amennyire csak tudtam. Ő lecsúsztatta a tenyereit végig a hátamon a derekamig, ahol finoman maga felé húzott, így én az ölébe ültem.

- Tíz...? – kérdeztem diadalittas mosollyal, mire Mads hevesen az ajkaimra vetette magát.

A csókunkba nyögtem és a hajába túrva közelebb simultam hozzá.

- Tíz... – válaszolt és rámarkolt a fenekemre.

Benyúltam a pólója alá és felhúztam a hasáról, mire Mads levette rólam a kezeit és a levegőbe emelte azokat, így én le tudtam róla venni a pólót. Azonnal a kissé fakuló mellszőrzetébe túrtam, minden izmot kitapintottam rajta, amit csak értek az ujjaim. Ő se várt sokáig, a pólóm alatt már a melltartómat is kikapcsolta és türelmetlenül rángatta le rólam mindkét ruhadarabot egyszerre.

- Jó ég, Audrey... – nyögte két csók között, ahogy rámarkolt a melleimre. – Kibaszott gyönyörű vagy...

Leszálltam róla és felálltam. Nem értette mit csinálok, zihálva, kissé zavarodottan nézett rám fel. Kigomboltam a nadrágom és kibújtam belőle, majd megfogtam a kezeit és magam felé húztam, hogy felálljon.

- Menjünk fel a hálóba... – súgtam és harapdálni kezdtem a nyakát, miközben kigomboltam a farmerét. Mads némán bólintott miközben a kezei bejárták a testemet, majd az állam alá nyúlt és megcsókolt. Lerúgta magáról a farmert, és szorosan magához húzott. Ahogy megéreztem a fehérneműn keresztül hozzám simuló merevedését ösztönösen felnyögtem és végigsimítottam rajta az ujjaimmal. Mads a fenekembe markolt és halkan felmordult miközben a vállamba harapott, ekkor azonban elhúzódtam és megfogtam a kezét, majd elindultam vele a hálószoba irányába. Szinte futólépésben szedtük a lépcsőfokokat, a lépcső tetején Mads megállt és magához húzott. Hevesen csókolt, egyik keze a mellem masszírozta, a másikat pedig becsúsztatta a bugyimba. Egy hangosabb nyögés hagyta el a szám, ahogy megéreztem magamon a kissé hideg ujjait és Mads hajába markoltam, hogy elhúzzam az ajkaimról.

- Menjünk be légyszi! – kértem határozottan, mire bólintott és elindult velem a hálószoba felé.

Ahogy beértünk a szobába Mads az ágyra lökött és felém támaszkodott. Az ajkait azonnal a nyakamra tapasztotta, csókolta és harapdálta a bőrömet, ahol csak érte.

Végig húztam a körmeim a hátán, amíg a boxer pereméig nem értem. Becsúsztattam alá a kezeim és belemarkoltam a fenekébe, amit szinte azonnal kissé megfeszített, ahogy hozzáértem a bőréhez. Akaratosan lefelé toltam rajta az anyagot, mire feltérdelt és lejjebb tolta magán a ruhadarabot. Már majdnem mellém ült, hogy teljesen levehesse magáról a fehérneműt, de felültem, megragadtam a csípőjét és visszahúztam magam elé. Nem akartam várni.

Mads, ahogy rájött mit akarok, felnyögött és vágytól égő tekintettel várta, mit teszek vele.

Már attól nedvesebb lettem, hogy ránéztem Mads felém ágaskadó farkára. Végig húztam az ujjaim a combján, cirógatva a bőrét, éppen csak hozzáérve a körmeimmel. Figyeltem rá, nehogy hozzáérjek a merevedéséhez, de keresztül fésültem az ujjaimmal a tökéletesen karbantartott fanszőrzetén, felfelé, a pont eléggé kidolgozott és kívánatosan szőrös mellkasán, ahol megálltak a kezeim. Apró csókokat nyomtam az alhasára, egyre lejjebb haladva, miközben a kezeim vissza kalandoztak a fenekére.

Mads szaporán vette a levegőt és türelmetlenül nézte, mikor érek végre a merevedéséhez.

- Kikészítesz, kérlek... – nyögte és a hajamba markolt, de nem húzott közelebb magához.

Felnéztem rá és elmosolyodtam.

- Kérlek mi?

Mads nem szólalt meg, csak nagyot nyelt és kissé tátott szájjal, egészen finoman maga felé húzta a fejem, míg az ajkaim hozzá nem értek a péniszéhez. Nem követtem tovább a keze irányítását, az ő tempójánál gyorsabb mozdulattal, amilyen mélyen csak tudtam a számba engedtem, majd hagytam, hogy hangosan cuppanva kicsusszanjon az ajkaim közül.

Mads hangosan felmordult és félresöpörte az arcomból a hajam, majd a tenyere köré tekerte azt, hogy tökéletesen láthassa, amit csinálok a másik kezével pedig végig simított az arcomon. Az egyik kezemmel a hasához szorítottam a farkát és lassan végig húztam a nyelvem a tövétől a makkjáig, majd újra eltűntettem a számban és Mads szemibe nézve mozogtam rajta oda-vissza.

Az élvezettől lehunyta a szemeit és hátra vetette a fejét, majd nem sokkal később elhúzta a fejem és hevesen rám vetette magát. Úgy csókolt, mintha az élete múlna rajta, miközben lerúgta a boxerét és levette a zokniját, majd hanyatt lökött az ágyon. Azonnal a fogai közé vette a mellbimbóm, mire halkan felszisszentettem és felmozdítottam a csípőm.

- Mads... – nyöszörögtem halkan. Nem bírtam már várni, magamban akartam érezni most azonnal. – Mads!

Válaszként lehúzta rólam a bugyim és szétfeszítette a combjaim. A párnára ejtettem a fejem, ahogy megéreztem magamon a leheletét. A kezeivel finoman lenyomta a combom és lehunyta a szemeit, majd mélyen magába szívta az illatom és határozott nyelvcsapásokkal kényeztetni kezdett.

Tudtam, hogy így nem bírnám sokáig, úgyhogy a hajába markoltam és feljebb húztam, de Mads csak iszonyat lassan volt hajlandó felfelé haladni a testemen, végig apró csókokkal beborítva azt. A melleimnél külön megállt, hogy mindkettőnek elég figyelmet adhasson, míg végre arc magasságba került és megcsókolhattam. Egyszerűen nem tudtam belőle eleget kapni, a hajába túrva húztam amilyen közel csak tudtam, de a csókunkba nyögtem, mikor megéreztem magamon Mads farkának hegyét. A csípőm reflex-szerűen megmozdult, de Mads feljebb emelkedett.

- Igen röstellem, hogy meg kell szakítanom a pillanatot, de nálam nincs gumi... – nyögte levegőért kapkodva. Megnyaltam az ajkaim és megráztam a fejem.

- Van valami, amiről tudnom kéne?

- Mi? – kérdezett vissza zavarodottan, mire halkan felnevettem.

- Tablettát szedek. Ha nincs semmi, amit továbbadhatnál, nem kell gumi.

- Mindig védekezem, csak azokkal nem, akiket tényleg ismerek és tudom, hogy biztonságos.

- Remek. – válaszoltam halkan és megcsókoltam. – Ezesetben ne várjunk sokáig... – súgtam buja mosollyal, mire Mads halkan felnyögött és a nyakamba harapott.

Az egyik kezét kettőnk közé csúsztatta és beigazította a péniszét, majd a fejem mellé támaszkodott és végigsimított az arcomon. Ahogy megéreztem őt hátravetettem a fejem és lehunytam a szemeim. Mads megmozdult én pedig a lepedőbe markoltam magam mellett.

Már elfelejtettem, mennyire jó érzés volt, amikor ő tölt ki engem. Isteni volt Brue-szal a szex, de Mads farka vastagabb és te jó ég... Attól tartok ez ezerszer rosszabb lesz holnap, mint a kokain utáni sóvárgás volt.

Ahogy teljesen elmerült bennem elakadt a lélegzetem és ívbe feszült a gerincem.

- Nézz rám! – kérte karcos hangon és a hajamba markolt. – Látni akarlak, Audrey, nézz rám!

Engedelmeskedve a kérésének kinyitottam a szemeim és az egyik kezemmel végigsimítottam az arcán. Mads finoman ráharapott a hüvelykujjamra miközben lassan kijjebb csúszott, majd újra vissza...

Nem bírtam sokáig ezt a „nézz a szemembe” dolgot, lehunytam a szemeim, minden pillanatot ki akartam élvezni, amennyire csak tudtam.

Mads benyúlt a tarkóm alá, szorosan magához húzott, a másik kezét pedig a derekam alá csúsztatta és egy kicsit ügyetlen mozdulattal átfordultunk, így én feküdtem rajta. Elhelyezkedetem kicsit kényelmesebben és felegyenesedtem rajta, de ő az arcomért nyúlt és magához húzott. Megcsókolt, majd kicsit eltolt az arcától és a szemeimbe nézett.

- Nem tudod, mióta várok erre... – nyögte és az alsó ajkamba harapott. – Azt akarom, hogy lovagolj meg úgy, ahogy régen! – kérte és hevesen megcsókolt, miközben az egyik kezével a fenekembe markolt, majd rácsapott.

Egy lepődöttséget és minimális fájdalmat is kifejező nyögés hagyta el a számat, mire Mads elmosolyodott és újra megcsókolt. Közben mozogni kezdtem rajta, először csak lassan, majd szépen lassan gyorsítottam a tempón.

Elengedte az arcom és hanyatt dőlt a párnán. A haja félrehullott az arcából és ajkai szétnyíltak ahogy hátra vetette a fejét. A feje fölött összefűztem az ujjainkat, így megtámaszkodva felette és felváltva csókoltam őt és harapdáltam, ahol csak értem.

Emlékeztem rá, hogy nem szerette hagyni, hogy később élvezzek el, mint ő és most se hagyta, hogy ez történjen. Ahogy érezte, hogy közeledik az ujjával izgatni kezdte csiklómat, így viszont még kicsit hamarabb mentem el, mint ő. Még mindig kissé remegve feküdtem rajta, mikor ő alattam gyorsan mozogva, egy hangos morgás közepette szintén elélvezett.

Hosszú percekig némán, levegő után kapkodva feküdtünk, egymáson, amíg vissza nem nyertem a józan ítélőképességem. Az éjjeli szekrényen lévő kis dobozból kihúztam pár zsepit és leszálltam Mads már kissé kókadozó péniszéről. Letöröltem mindkettőnket, majd mellé dőltem és hanyatt fordultam.

- Hát ez kibaszott jó volt. Pont olyan jó volt, mint ahogy emlékeztem rá. Ez minden megért. – mondta, mire halkan felnevettem és felé fordultam. Az orcái még mindig kissé pirosak voltak, az ajkait gyakran meg-megnyalta, mert kissé szárazak lettek.

Mads végignézett a testemen, majd mintha nyoma se lenne az előbb még akaratos és néha kicsit durvább pasinak, úgy ért hozzám, mintha a legdrágább porcelán babát simogatná.

- Fázol? – kérdezte szinte kisfiúsan bűnös mosollyal, ahogy a merev mellbimbóimra tekintett.

- Kicsit. – vontam vállat és lehunytam a szemeim. – Mindjárt betakarózom, csak gyűjtök hozzá egy kis erőt. – sóhajtottam fáradtan.

- Ha van lusta ember... – mormogta, majd közelebb feküdt hozzám és magához húzott. – Milyen hülye indok ez... csak bújj ide. – rázta meg a fejét és ujjaival simogatni kezdte a karom.

- Létezik a világon önbecsülés is. Te vagy a férfi. – próbáltam komoly maradni de nem tudtam nem elmosolyodni.

- Téged megérteni...

Tényleg nagyon fáztam, így felültem és kivarázsoltam magam alól a takarómat. Mads is így tett, de a takaró alatt újra magához húzott.

- Tudod, hányszor kérdezted meg múltkor, hogy nem baj-e, hogy ott alszol? – kérdezte, mire a kezembe temettem az arcom és színpadiasan felnyögtem.

- Muszáj ezeket felhozni?

- Háromszor legalább. – folytatta büszke vigyorral és nyomott egy puszit a homlokomra.

Furcsa, az előbb szexeltünk és csókolóztunk, ha előtte, utána vesze, majdnem fél órát és ez az egy kis homlok-puszi sokkal személyesebbnek tűnt. Homlok puszit nem osztogat csak úgy az ember, az más. Azt nem ösztönből teszed, hanem... nem mindenképp szeretetből, de semmiképp se ösztönből. Főleg nem szex után...

- Hát... Bocsi. – sóhajtottam ásítás után, mire Mads lassan megrázta a fejét.

- Aranyos volt. – mondta Mads és rámarkolt a karomra, hogy ezzel is pár pillanat erejéig közelebb húzzon magához, majd tovább simogatott. – Mond, Audrey, akkor nem baj, ha itt alszom? – kérdezte, mire felsóhajtottam és eltoltam magam tőle.

- Utállak. – mondtam tettetett sértődöttséggel és hátat fordítottam neki. Amint tudtam, hogy nem láthat, hagytam, hogy a mosolyom kiüljön az arcomra.

- Látom, hogy vigyorogsz, nem tudod tagadni. – mondta, ahogy felém fordult és a mellkasához húzott engem. – Ígérem nem hozom fel többet ha megengeded, hogy ma itt aludjak. Csak, ha nem gáz.

- Kapd be... – mosolyogtam halkan, lehunyt szemekkel. Mads halkan felkuncogott, majd megköszörülte a torkát és lekapcsolta az éjjeli szekrény melletti lámpákat.

- Nem gáz, ha a lámpák égve maradnak reggelig? Nem szívesen mennék vissza a nappaliig, ez itt most nagyon kényelmes. – mondta, mire megráztam a fejem.

- Nincs az az isten, hogy csak ezért kimásszak innen. Majd reggel. Jó éjt Mads.

Hátra fordultam kicsit, hogy láthassam az arcát még egyszer alvás előtt.

- Szép álmokat! – mosolygott rám és adott az ajkaimra egy apró csókot.

Visszafordultam neki háttal és kényelmesen elhelyezkedve vártam, hogy elnyomjon az édes álom.