Wicked Games - 6. fejezet

Nem bírok magammaaaaal... :D Szép hétfőt mindenkinek! A keddi poszt így lehet, hogy elmarad.

Ps.: Nem ajánlatos hozzászokni ehhez a tempóhoz, mert nem tudom megígérni, hogy ez mindig így lesz :D

- Mads -

- A pici kis golyóim úgy döntöttek megérdemlünk még egy sört mielőtt hazamegyünk. Biliárd? – kérdezte Dan, miközben átnyújtott nekem egy üveg Heineken-t.

- Olvasol a gondolataimban. – válaszoltam mosolyogva és koccintottam vele. – Én veled vagyok.

- Szuper. Én meg Henry-vel. – vágta rá Brian.

- Mit keres még mindig itt ez a fasz? – súgtam Dan-nek, mikor Brian nem figyelt oda.

- Nyugi, amúgy jó srác. Tényleg kifejezetten jó rendező asszisztens, jó szeme van a dolgokhoz, érti a koncepcióim. Csak viseld el, nem kell vele haverkodnod. – veregetett vállon és felvette az egyik dákót. – Mads! Mi kezdünk. – mondta és már el is ütötte a golyókat.

Miközben játszottunk egész jól elbeszélgettünk Brian-ékkel. Amíg szóba nem került Audrey. Épp én ütöttem, mikor felhozta. Még csak céloztam, fel-fel tekintettem Brian-re, miközben beszélt.

- Iszonyat jó csaj. Nagyon bírom, szerintem bejövök neki. – mondta és oldalba bökte Henry-t. Ő volt az egyik fény kezelőnk, csendes férfi volt, nem gyakran szólt közbe, szerintem be is volt szívva.

- Ja, nem tudom, honnan szedte Kate, de tényleg bomba nő. Mennyi lehet, 24-25? – kérdezte Dan.

- 24. – vágta rá Brian.

- Idősebbnek néz ki.

Nem szóltam közbe, csak próbáltam kizárni őket és célozni. Az ajkamra haraptam és elütöttem a golyót, amiről lepattanva a másik bement a lyukba. Dan éljenzett egyet és koccintott velem. Újra kinéztem, mit üssek meg és céloztam.

- Tudtátok, hogy Angliában, a Newcastle egyetemen végzett?

- Honnan volt arra pénze? – kérdeztem a szemöldökeim összevonva. – És miért asszisztens, ha ott végzett?

- Nem tudom, nem gondoltam erre. Ilyen drága egyetem?

- Jó egyetem? – kérdezte Dan.

- Az egyik legdrágább Angliában. – vágtam rá, még mindig csak célozva. Csak azért tudom, mert Carl is nézte már ezt az egyetemet. Még nem tudja mit akar, de úgy tűnik az oktatása minőségéből nem ad alá... Nem mintha bánnám, végülis mi másra költsek, mint a gyerekeim taníttatására? Már ezért megéri ennyit keresni, felőlem aztán az Oxford-ra is mehet, ha akar, csak tanuljon.

- És te miről beszélgettél egy ilyen művelt nővel? – kérdezte Dan és oldalba bökött. Ezen elvigyorodtam, de az ajkaimba haraptam és próbáltam nem elnevetni magam.

Brian csak a plafonra emelte a tekintetét és lenézően elmosolyodott.

- Lehet, hogy jobb suliba járt mint én, de hidd el... meg volt a közös hang. Ki tudja, meddig jutunk még el...

A fejem fel se emelve felnéztem rá. Mosolyom lefagyott, szinte undorral néztem végig rajta, de neki ez fel se tűnt. Túl elfoglalt volt azzal, hogy minél jobb színben tűntesse fel magát, minél lazábbnak tűnjön, félig a a pultra támaszkodva a hajába túrt és kortyolt a söréből.

Ha tudná, hogy Audrey csak szánalomból beszélt vele nem lenne ekkora pofája. Mégis zavart, hogy így állítja be mások előtt. Mintha amikor csak akarná megdughatná. De leverném azt a bárgyú, büszke vigyort az arcáról.

- Lősz még ma? – kérdezte Dan.

Visszanéztem a golyóra és szinte teljes erőből beleütöttem.

- Az megoldható, hogy a sztratoszférán belül maradjanak? – kérdezte Dan a golyókra mutatva. Az egyik a földön landolt.

- Bocs. Nem figyeltem. – mondtam és átadtam neki a dákót.

Leültem a biliárd asztal melletti székek egyikére és miközben ittam a sörömből Brian-re néztem. Ő mintha azt hinné barátkozni akarok, felém kacsintott és elmosolyodott.

- És mond, Brian... Mi mást tudtál még meg Audrey-ról?

- Van egy bátyja aki Londonban él. Valami üzletember azt hiszem. Audrey pedig New Yorki. És szereti a vodka martinit.

- Micsoda mély beszélgetés lehetett. – horkantott fel Dan, amin én is elmosolyodtam.

- Kapjátok be. Csak féltékenyek vagytok, mert ti nem tehetitek meg, ti házasok vagytok. Én akármikor felszedhetném, ha akarom. – vont vállat a világ legundorítóbb büszke vigyorával.

- Hm.. – bólintottam „elismerően” és mosolyt erőltettem az arcomra. – Dan, nem haragszol meg, ha félbehagyjuk ezt a meccset? Kicsit kivagyok, lefeküdnék.

- Nem is bírnátok ti már azt az iramot, amit ő diktálna. – jegyezte meg erre Brian és összevigyorgott Henry-vel.

- De én legalább tudnám, mit hova tegyek. Lehet jobban bejönne neki, mint a remegő szüz kéz. Hány éves vagy, Brian, 20? – kérdeztem, mire hátravetette a fejét és felnevetett.

- Tudod, igazából 27. 28 leszek januárban. – mondta kissé erőltetett mosollyal.

Elhaladva Dan mellett finoman megveregettem a hátát köszönésként.

- Jól van, jól van, csak viccelek. – mondtam, ahogy odaértem Brian mellé és nem annyira finoman, mint Dan-nek, megveregettem a vállait. – Sok sikert Brian, drukkolok nektek! – modntam és rákacsintottam. – Aki holnap zargatni mer azt Lecter-esen fogom kivégezni és eltűntetni. Kettő napja nem aludtam, úgyhogy hétfőig senkivel nem akarok összetalálkozni, ha csak nem véletlenül sétál velem szembe a folyosón.

Dan rám kacsintott és felém emelte a sörét.

- Jó éjt Mads!

- Jó éjt srácok!

Szinte már kiürült a hely, alig maradt ott valaki rajtunk kívül. Az órámra néztem, már fél 4 volt. a telefonom még mindig ki volt kapcsolva, nem is akartam bekapcsolni, így megkértem a pultost, hogy hívjon nekem egy taxit.

Amíg az megérkezett elmentem mosdóba, ahol kicsit rendbe tettem magam. A szemeim vörösesek voltak, nem tudtam eldönteni, hogy csak a fáradságtól, vagy az alkohol és füst keverékétől vörösek-e. Nem tűntem túl vonzónak, lehet, hogy nem így kéne beállítanom Audrey-hoz. Lehet, hogy nem is kéne beállítanom hozzá egyáltalán. Soha.

De az nem lehet, hogy egy ilyen Brian féle apuci pici fia feküdjön le vele. Annál jobbat érdemel. Nem engedhetem, hogy ez történjen vele.

Ahogy észbe kaptam, hogy egy bár mosdójának tükrében farkasszemet nézve önmagammal arról győzködöm magam, hogy én csak jót tennék Audrey-val azzal, ha én dugnám meg, elvigyorodtam. Tényleg megkattantam. Mocskosul részeg voltam.

Lemostam az arcom hideg vízzel. Jól esett, tényleg nagyon részeg voltam, kicsit talán segít az állapotomon, ha felfrissítem magam. A nyakamat nem mosom le, a végén még nem tudna mit szagolgatni Audrey. Ezen a gondolatom újra elvigyorodtam. Le kell állnom, nem tehetem ezt.

Mikor a szállodába értem, még a liftben is azon agyaltam, hogy mit csináljak. Odamenjek, vagy ne. Nem szabad. Nem szabad, nem szabad...

Az én szintemen csengett a lift és kinyílt az ajtó. Lemenjek egy szintet, vagy ne?

Végül nyert az eszem és nem nyomtam meg a gombot. Kiléptem a liftből és elindultam a szobám felé. Bementem és leültem az ágyra. Semmit nem vettem még le magamról, csak hanyatt dőltem és vettem egy mély levegőt.

Ahogy lehunytam a szemem Audrey jelent meg előttem az álmomból, ahogy halad lefelé a nadrágom felé. Nagyot nyeltem és elképzeltem, mit tenne velem.

Megőrülök, ha még egy napig néznem kell őt, úgy, hogy nem érhetek hozzá.

Hirtelen ötlettől vezérelve felálltam, és elindultam Audrey szobája felé. Csak azért tudom, hol van a szobája, mert Kate egyik nap nála volt, mikor beszélni akartam vele.

Az alattam lévő emeleten volt. Kimentem, bezártam az ajtóm és elindultam a lifthez. Muszáj megtennem, mert megőrülök. Így nem tudok koncentrálni, a szerepemért, meg kell tennem. És nem lehet, hogy egy Brian kapja meg. Nem lehet! Amíg az ajtajához értem próbáltam kitalálni, hogy milyen indokkal állítsak be. Mi van ha alszik? Hello, jöttem megnézni, hogy jól vagy-e? Hello, eltévedtem, de ha már itt vagyok, lefekszel velem?

Bekopogtam az ajtaján. Kész, most már nincs menekvés. Nem is emlékszem, mikor izgultam utoljára ennyire. Izgultam mert rohadtul kívántam, izgultam, mert nem tudtam, visszautasítana-e, izgultam, mert mégis csak van egy feleségem és izgultam, mert a karrieremmel is játszom.

Már épp azt fontolgattam, hogy hülyeség volt idejönnöm, és elindulok vissza, amikor meghallottam, hogy kiált bentről.

- Ki az?

Ahogy ajtót nyitott nem tudta leplezni lepődöttségét.

- Mads..? Jól vagy?

- Audrey -

Hangos dörömbölés zökkentett ki mély,  majdnem alvó,  kicsit részeg, alfa állapotomból. Összerezzenve, reflexből a melleim elé kaptam a kezem, azt hittem bejött valaki.

- Ki az? – kiáltottam, de semmi reakció.

Hála a jó égnek, ez legalább annyit jelent, hogy nincs bent senki. Ki lehet az hajnali fél4-kor?

Kiszálltam a kádból, felvettem a köntösöm és odamentem a bejárati ajtóhoz. Az előző brutális dörömbölés után most csak 3 visszafogott kopogást hallottam. Kinéztem a kukucskáló lyukon és meglepődve realizáltam, hogy Mads az. Kissé részeges tekintettel mosolygott a kukucskáló lyukba nézve. Kinyitottam az ajtót és szorosabbra húztam a köntösöm kötőjét.

- Mads, jól vagy? – kérdeztem és keresztbe tettem a karjaim.

- Persze, jól vagyok! Bejöhetek? – kérdezte és már meg is indult befelé. – Nem akarok zavarni csak tudom, hogy te cigizel. Dan-ék még mindig isznak, de én már hazajöttem volna, így egyedül maradtam. Aztán eszembe jutottál te, te cigizel. És gondoltam még elszívhatnánk egy cigit, mielőtt lefekszünk.

- Már aludhattam volna, tényleg ezért jöttél ide? Hogy elszívjunk egy cigit?

- De nem alszol! – vágta rá vigyorogva és kiment a teraszra. – Wow... neked sokkal jobb kilátásod van!

Leült az egyik székre és elővett egy cigit. Komótosan rágyújtott és halvány mosollyal rám nézett.

- Te nem kérsz egyet?

- Megfagyok, most szálltam ki a kádból, itt kint pedig max 10 fok lehet. És... – halkan felnevettem és szorosabbra húztam a köntösöm. – Mennyire vagy részeg Mads?

- Csak egy kicsit. – mondta halvány vigyorral és visszanézett a város felé. – De komolyan, kivel kavartál össze, hogy ilyen szobát kaptál? Gyönyörű a kilátásod...

- Mázlim volt. – vontam vállat és végignéztem rajta.

A lábait feltette a korlátként funkcionáló üveg lapok tetejére. Lazán hátradőlt a székben és lehunyta a szemeit miközben cigizett. Nem tudtam nem elvigyorodni, ahogy végignéztem rajta. Tök részeg volt. Az elmúlt két alkalommal se láttam még ennyire részegen.

Finoman a kezéhez nyúltam, mire ő kicsit megijedt és összerezzent. Elmosolyodtam és elnézést kértem, miközben kivettem az ujjai közül a cigarettát.

- És mond... Mit fognak hinni, ha meglátnak az én teraszomon, én köntösben vagyok, egy részeges este után a helyi bárban...

- Majd azt mondjuk az asszisztensem vagy. – vont vállat vigyorogva.

- Oh igen? Ezesetben béremelést is kérnék. – jegyeztem meg nevetve, mire ő még mindig vidáman vállat vont és bólintott.

- Amit csak akarsz. De akkor ugyanolyan ellátást kérek, mint Kate.

- Mit akarsz még, én hozom a kávéd és az ebéded. Kérhettél volna magadnak te is asszisztenst, mégse tetted.

- Nem gondoltam, hogy ez ilyen jó buli, soha nem volt még forgatáson asszisztensem, franc gondolta volna, hogy ekkora a differencia, ha van asszisztenses, de Kate... ő nem viccel. Ő tudja mi a jó!

- Drága az időm. Sajnos belőle elég két emberre.

- Na, mennyibe kerül? Szeretném, ha a tiszteletbeli asszisztensemmé válnál. Mennyit kapsz?

- Ez üzleti titok.

- Jaj hagyjál már, mond már el! – vont vállat nevetve. – Apropó pénz... – mondta és elvette tőlem a cigit, majd beleszívott. – Hova születtél te, hogy a Newcastle-re jártál?

- Brian...? – sóhajtottam és hátra dőltem a székemen. Ő bólintott és némán várata a választ. – Ha nem bánnád ebbe most nem mennék bele.

- De mit csinálsz egy Newcastle diplomával asszisztensként?

Vállatvontam és megráztam a fejem.

- Nem tudom. Csak úgy... ki akartam próbálni valami mást. Egy kicsit hétköznapibb dolgot.

- Mint...?

- Csak úgy, szerettem volna kipróbálni ez milyen. Ennyi. – Reméltem nem kérdez jobban bele, mert tényleg nincs most ehhez hangulatom. Nagyon élveztem, hogy senkinek nincs felém semmilyen elvárása és ezt nem akartam megtörni.

- Jó, békén hagylak. – mosolyodott el halványan és visszafordult a városkép felé.

Láttam, hogy már majdnem csikk lett a cigiből, így merészkedtem kivenni egy újabb szálat Mads dobozából és rágyújtottam.

- Komolyan visszatérve arra, hogy nem zavar-e, ha meglátnak... tényleg, nem zavar? Hanne?

Elkomorodott és harapdálni kezdte az alsó ajkát. Mintha durva dologra kérdeztem volna rá, pedig pár órája még vidáman mondta, hogy mennyire cukik.

- Hm? – kérdeztem, mikor már vagy fél perce nem válaszolt.

- Válunk. – nyögte ki még mindig felém se tekintve és szívott egyet a cigiből.

Felvontam a szemöldökeim és pár másodpercig csak próbáltam feldolgozni az imént hallott infót.

- Váltok?!

- Ja. – vágta rá flegmán.

- De... nem is mondtad. Sőt... senki nem tudja?

- Nem, még friss a dolog. És ha lehet, szeretném, hogy ez így maradjon, nem tudja senki.

Bólintottam és visszadőltem a székbe.

- Persze. – vágtam rá pár másodpercnyi hallgatás után.

Jól játszotta a mintaférjet. A mai „nem is vagyunk cukik?” és hasonló megjegyzéseivel ez lett volna az utolsó dolog, amire gondolok ha a házasságáról kérdeznek. Nem tudtam, meg merjem-e kérdezni miért válnak. Lehet, hogy nem ez a legjobb pillanat, részegen, hajnalban.

- Sajnálom. – mondtam végül, mire bólintott és rám nézett.

- És mi van veled meg Brian-nel? – kérdezte. Elég feltűnően terelte a témát, de nem akartam erőltetni semmit, így úgy tettem, mintha fel se tűnt volna.

- Mi lenne, semmi. Nem igazán az én esetem.

- Hát ő nem így gondolja. – vigyorodott el, majd elnyomta a kezében lévő csikket és az én ujjaim között lévő szálért nyúlt.

- Mit gondol? – kérdeztem kissé felháborodottan.

- Kicsit többet, mint te.

- De mit mondott?

- Semmit, csak szivatlak. – mondta és elvigyorodott. – Annyit mondott, hogy nagyon nagy esély van arra, hogy legyen valami.

- Jó ég! – akadtam ki hangosabban. – Ez hülye! Soha nem feküdnék le vele! Alacsonyabb, mint én.

Mads felnevetett és hátra vetette a fejét.

- El se tudod képzelni, mennyire jó ezt hallani azok után amilyen büszke fejjel adta nekünk elő, hogy akármikor megkaphat téged.

- Jó ég... – mondtam és eltakartam az orcáim, éreztem, hogy elvörösödtem.

- Most elvörösödtél? – kérdezte Mads és elvigyorodott.

- Nem. – vágtam rá, bár nem tudtam elrejteni. Egyértelmű volt, hogy hazudok.

- Jaj istenem, gyere ide! – mondta vidáman és felállt, majd puszit nyomott a homlokomra. – Ne aggódj, senki nem hitte el neki. Édesem... – nyugtatott vidáman, majd visszaült a székébe és visszanézett a város felé. Iszonyatosan viccesnek tartotta, hogy ennyire zavarbajöttem emiatt.

Kissé meglepett a reakciója, de nem igazán vertem nagy dobra. Nagyon jól kijöttünk az utóbbi pár napban. Jó humora van, intelligens, megbízható színész. Kezdtem egyre jobban megkedvelni, ami vicces, ha belegondolok, hogy egy légtérben se akartam vele lenni még az első hét utolsó napjaiban se.

- Ez borzasztó. Remélem másnak nem mondja ezt.

- Engedd el, Audrey. Mindenki tudja, hogy más kategóriában játszotok.

- Ezt hogy érted? – vontam fel a szemöldököm mosolyogva.

- Hát... – a cigis kezével felém mutatott. – Nézz végig magadon és rajta. – majd megrázta a fejét és felhorkantott. – Nem.

- Mi nem?

- Nem hozzád illő, ezt mindenki látja.

- Mert szerinted milyen pasi illik hozzám? – kérdeztem és felálltam. – Szavad ne feledd, mindjárt jövök csak felöltözöm.

- Ne menjünk inkább be?

- Bejöhetsz, de én akkor is felöltözöm. – nevettem fel már bent a nappaliban. Kinyitottam a szekrényem és kivettem egy vastag pulcsit és egy jóga nadrágot. Felkészülve arra is, hogy itt hajtja álomra a fejét, elvettem a párnámról az alvós pólómat, és bedobtam az egyik üres polcra.

Bementem a fürdőbe és bezártam magam mögött az ajtót. Leengedtem a fürdővizem, összefogtam a hajam és felöltöztem, majd visszamentem a nappaliba. Mads már az asztalnál ült a széken, bekapcsolta a TV-t, épp a csatornákat váltogatta. A cipője lerúgva mellette a földön, lábai a másik széken.

- Kérsz valamit? – kérdeztem és kinyitottam a mini bárt.

- Egy vizet elfogadnék, köszi.

Odadobtam neki egy üveg vizet és leültem az ágy szélére.

- Mit nézünk?

- Figyelembe véve, hogy hajnali fél5 van, nem nagy a választék. Már indulnak a reggeli műsorok, híradok, ismétlések az HBO-n és hasonlók.

Miközben kapcsolgatott, egy pillanatra csak, de megláttam őt a TV képernyőn.

- Menj vissza! – kiáltottam fel vigyorogva.

- Felejtsd el. Itt vagyok én, minek engem nézni még ott is?

- Egy részt se láttam belőle, kérlek! – könyörögtem vigyorogva. – Csak egy picit.

Végül engedelmeskedett és visszakapcsolt.

- Ez a csaj az X aktákból?

- Csaj... – horkantott fel – Igen, Gillian Andreson.

- Milyen jól néz ki, hány éves?

- 45 körül lehet, ha jól emlékszem. – mondta és kinyitotta a vizes üveget. – Most tényleg engem fogunk nézni? – kérdezte kétkedő mosollyal.

- Ez melyik évad?

- A harmadik. Ha tényleg nézni akarod, nem ajánlom, hogy ezt a részt nézzük. Kezd el inkább az elejétől.

- Milyen jól nézel ki öltönyben. – jegyeztem meg, mire szégyenlősen elmosolyodott.

- Köszönöm.

Kicsit kényelmesebben elhelyezkedtem az ágyamon és megigazítottam magam mellett a takarót. Ahogy Mads felé néztem, pont elkaptam ásítás közben.

- Ha megígéred, hogy nem jössz át a felezővonalon, akkor itt aludhatsz. De ha átjössz a vonalon, nem vállalok felelősséget a sérüléseidért. – emeltem fel a mutatóujjam vidáman, mire ő felvonta a szemöldökeit.

Pár pillanatig nem válaszolt, nem tudtam, hogy ezzel most átléptem-e egy határt, amit nem kellett volna. Semmi hátsószándék nem állt mögötte, csak láttam rajta, hogy abszolút agyhalott, kezd kijózanodni, jön a nem-jó-semmilyen-pózban-se állapot, liftezni borzalmas ilyenkor, gondoltam jófej leszek és aludhat itt, ha ennyire nem akar gyedül lenni. Hisz átjött hozzám „cigizni”. Részegen cigizni és beszélgetni, fiatal vagyok, tudom, de nem most jöttem le a falvédőről... De most már kezdtem kicsit megbánni, hogy felajánlottam, még mindig nem válaszolt.

- De akkor muszáj lesz elkapcsolnom. Egy ágyban egy nővel, miközben magamat nézem a TV-ben, kissé beteg dolog, nem gondolod?

Kuncogtam és bólintottam.

- Ám legyen.

Levette a dzsekijét és behúzta a sötétítőket, majd lefeküdt mellém az ágyra.

- Korán kelsz?

- Legkorábban hétfőn reggel 5-kor. Azt terveztem, hogy addig alszom. – vágtam rá, mire ő hálásan felsóhajtott.

- Remek, mert két napja nem aludtam 3 óránál többet egyhuzamban, úgyhogy ha dolgod van, vagy akármit csinálnál a szobában, most szólj, mert inkább hazamegyek.

- Ahogy érzed, de én is csak aludni akarok, amíg csak lehet.

- Kéred? – kérdezte és felém tartotta a távirányítót.

- Kikapcsolhatod.

Bebújtam a takaró alá és kényelmesen elhelyezkedtem. Ő is ugyanezt tette, de nem sokkal később lerúgta magáról a takarót és felült.

Ásítás közepette hátranéztem felé, hogy mit csinál.

- Nem tudok zokniban aludni, ne haragudj. – mondta és ledobta őket maga mellé a földre. – Ahh, mindjárt más. – nyögte és magára húzta a takarót. – Ugye Kate nem fog beállítani? – kérdezte 1-2 perccel később.

- Nem, itt van nála a férje. Kirándulnak holnap.

- Szuper. Jóéjt Audrey!

- Jóéjt! – válaszoltam ismét ásítva.

Bár álmos voltam, szinte ezerrel pörgött az agyam, így, hogy itt feküdt mellettem Mads. Ha ezt mondják nekem pár hete, biztos kiröhögöm őket. Milyen jó példa ez arra, hogy soha ne mond, hogy soha. Nem rég még őt utáltam a legjobban ezen a világon és most egész jól megbarátkoztunk egymással. Annyira, hogy egy ágyban alszunk. Ha ezt Chrissy megtudja...

Jézusom....

Szinte a lélegzetem is elállt és éreztem, hogy megdermedek. Mads odébb fordult és nekem dőlt. Mivel én kissé a hasamon feküdtem, Mads-nek háttal, az alsó kezem kb magam alatt, kicsit mögöttem volt. Mads most azt fogta. Biztos, hogy alszik, mert hallottam, hogy csak egész halkan, de horkol. Mégis teljesen lefagytam. Most odébbhúzzam, vagy ne? Nem akarom felébreszteni, de ha így hagyom, lehet, hogy még közelebb jön. Nagyon finoman és lassan kihúztam a karja alól a karom és magam előtt helyeztem el. Nem tudom, hogy készen vagyok-e arra, hogy végül a karjaiban ébredjek. Jó, ez erős túlzás, nyilván nem történne ez, de mégis...

Mintha csak a gondolataimban olvasna, szinte ugyanabban a pillanatban ahogy arra gondoltam, átkarolt.

A szemeim azonnal kipattantak. Jó ég. Még most is horkol halkan. Jó ég, jó ég...

Nem azt mondom, jól esik, de nagyon részeg. Biztos, hogy ha felébred, vagy nem is emlékszik majd rá, vagy ha igen, akkor iszonyatosan fogja bánni. Soha nem közeledett felém úgy, fix, hogy csak a megszokás, vagy nem tudom... gondolom át szokta ölelni Hanne-t és hiányzik neki.

Végül nem húzódtam odébb és megbarátkoztam a gondolattal, hogy így kell elaludnom. Pedig semmit nem utálok jobban. Még ha szerelmes vagyok se tudok úgy aludni, hogy valaki ölel. Kell a saját terem, hogy mozoghassak, forgolódhassak, ha valaki ölel ez lehetetlen. Most mégis lenyeltem a békát és nem löktem le magamról. Tényleg alig alszunk két napja, hulla lehet. Legalább egy jó éjszakája legyen.