Wicked Games - 17. fejezet

Na, így hajnali 4 táján be is fejeztem a mai fejezetet :'D zenéhez most nincs erőm, majd valamikor pótlom! :D Jó olvasást :)

- Audrey -

- Audrey..! – kiáltott a konyhából Chrissy. – Kaptál egy SMS-t, külföldi szám!

Összerándult a gyomrom és azonnal felpattantam a kanapéjáról. Bár van rá esély, hogy valamelyik ismerősöm Európából számot váltott és csak a tudtomra akarja adni, hogy másik számon keressem ha hiányozna, nekem mégis csak egy eshetőség járt az agyamban és az az eshetőség Mads. Kisiettem a konyhába és megragadtam a telefonom. „Te voltál az?” – virított a képernyőmön egy +45-ös hívószámmal. Nagyot nyeltem és visszatettem a telefonom. Nem sok dán ismerősöm látott meg ma, így teljesen biztos, hogy ő az.

- Ő írt. – mondtam falfehéren Chrissy-nek. Ő furcsán összevonta a szemöldökeit és felvonta a vállait.

- Ki?

- Mads! Mondtam, hogy ma láttam!

- Neeee... – kerekedtek el a szemei, miközben bekapott egy chipset. – Mit írt?

- Hogy engem látott-e ma.

Szinte hallottam, ahogy Chrissy fejében kattognak a fogaskerekek. Én szinte sokkos állapotba kerültem, hozzá se mertem érni a telefonomhoz. A szívem a torkomban dobogott és fogalmam se volt, mit reagáljak. Nem beszéltem vele, mióta ott hagyott a hotelben.

- Végülis nyilvánvaló, hogy felismert, hisz írt. Gondolom nem írt volna csak úgy 2 év után, ha nem lenne benne teljesen biztos. – gesztikulált hevesen a chipses zacskóval a kezében Chrissy.

- Oké, de mit akar?

- Nyilván találkozni! – tárta szét a karjait, mintha azt kérdeztem volna mennyi 2+2. – A kérdés csak az, hogy akarsz-e neki válaszolni.

- Nem tudom. Mit csinálnánk, ha találkoznánk? Miről beszéljek vele, „Szia, mi újság, hogy van a feleséged”?

- Ha jól tudom elvált, mintha valami hasonlót olvastam volna valahol... – gondolkodott a távolba meredve.

- Biztos, hogy nem. Tudod, mennyi igaz abból, amit ezek a szennylapok megírnak, de még ha el is vált volna... Nem tudom, miről beszélhetnék vele.

- Mesélhetnél neki a volt férjedről. – vigyorodott el Chrissy. – Jó bocsi, nem akartam bunkó lenni, sajnálom. De nézd... oké elég csúnyán váltatok el, de lehet, hogy bocsánatot kérne. Vagy... nem tudom, de Audrey, legyünk őszinték mi veszteni valód van? Már majdnem jogilag is szingli vagy, nem találkozgatsz senkivel, max lesz egy kicsit kellemetlenebb estéd és lerázod valahogy. Akkor csak megerősítjük a tényt, hogy egy seggfej, de lehet, hogy kellemesen csalódnál.

Miközben magyarázott, kinyitottam a hűtőjét, alkohol után kutatva.

- Nincsenek olyan menő boraim, mint neked. – mondta halvány vigyorral.

- Chrissy, ha nem lenne más, a körömlakk lemosód is meginnám, csak hogy legyen bennem egy kis alkohol. Ha valamikor megérdemlem, akkor az a mai nap vége...

Chrissy elvigyorodott és kinyitotta a mélyhűtőjét. Kivett egy félig üres vodkás üveget és letette a hűtő mellé a konyhapultra.

- Ez majdnem ugyanolyan, de ha jól tudom, aceton nincs benne.

Elővett kettő shot-os poharat és töltött az italból.

- És mi a terv? Lerészegedünk és olyan SMS-eket írunk neki, amiket holnap megbánunk? Még csak 6 óra van, holnap nem dolgozol? – nevetett fel halkan.

- De. De ehhez innom kell. Egészség... – felemeltem a poharam Chrissy felé és lehúztam az italt. Utáltam magában a vodkát, erősen kellett küzdenem, hogy vissza ne jöjjön, de legyőztem az ingert és töltöttem egy újabbat.

- Na jó, gondoljuk végig, mit akarunk. – mondta Chrissy miután megitta a sajátját és, még mindig grimaszolva a vodka kellemetlen íze miatt, leült a konyhában lévő egyik székre. – Akarsz vele találkozni?

Mielőtt válaszoltam megittam a második vodkámat is és vártam pár másodpercet, mire újra éreztem a hatalmat a gyomrom tartalma felett.

- Nem tudom. Nagyon sokáig hiányzott és tényleg érdekelne, mi van vele. És, hogy mit akar.

- Akkor? El van döntve, írj neki!

- De mit?!

Chrissy megnyalta az ajkait és gondolkodni kezdett. Közben maga elé húzta az ő még teli rövides poharát és forgatni kezdte azt az ujjaival.

- Nem volt elmentve a száma, de ő azt hiszi igen. Nem mutatkozott be. Kérdezz vissza, hogy ki az. – mondta, majd elkerekedtek a szemei és elvigyorodott. – Jó ég, mi van, ha nem is ő, te pedig már majdnem kiugrottál az ablakon a nagy izgalomban?

- Biztos, hogy ő, de ez jó ötlet. Nem baj, ha tudja, hogy nem volt meg a száma!

Felvettem a telefonom és bár ennek még nem volt tétje, szinte remegő ujjakkal írtam meg neki, hogy „Ki vagy?”, majd még idegesebb lettem, amikor a küldés gomb felé emeltem az ujjam. Chrissy végül rányomott az ujjamra, így elküldtem az üzenetet.

- Ah jó ég, nem bírom! – nyögtem és töltöttem egy újabb adagot, ezúttal csak a pohár feléig.

- Ezt most elteszem, egy kicsit még várjunk a következő körrel. – mondta Chrissy és betette az üveget a mélyhűtőbe. A kitöltött italt még tartogattam, de éreztem, hogy szükségem lesz még egy kis folyékony bátorságra.

Fél perc se telt el és újra rezgett a telefonom: „Mads” jött a válast röviden és tömören.

- Jó ég, ő az! – mondtam és megittam a vodkám. Felvettem a telefonom és elkezdtem pötyögni.

„Ezesetben igen, én voltam az” írtam és elküldtem. Letettem a telefont az asztalra, hogy Chrissy is lássa a képernyőt.

- Nem bonyolítottad túl. – vigyorgott, mire én számomra is meglepően hevesen reagáltam.

- Senki nem baszott még úgy át, mint ő, örüljön, hogy visszaírok neki! Még Bruce is átlátszóbb módszereket használt, legalább tiszta lapokkal játszott, tudtam, hogy mikor mit csinál. Mads folyamatosan hazudozott, tudta, hogy bele fogok szeretni, és tudta, hogy nem fogja elhagyni a feleségét, de nem állt le! Megérdemli, hogy ennyire kimért legyek vele!

- Jó, jó, jó. Nyugi. – nevetett fel halkan. Mély levegőt vettem és megpróbáltam lenyugodni.

Újra rezgett a telefonom, aminek következtében a gyomrom újra a torkomig liftezett, de ez csak Bruce volt. „Holnap beszélhetnénk? Fontos lenne. Otthon leszel?”

- Ahj, miért ilyenkor kell zaklatnia? Nélküle is elég ideges vagyok...

visszaírtam neki, hogy holnap este otthon talál és felnéztem Chrissy-re. Hirtelen kétségbeestem, ahogy eszembe jutott az a borzalmas, megalázott érzés.

- Mi van, ha nem ír vissza? Nem szarhat le ő. Vissza kell írnia, hisz ő keresett meg, ha valaki nem reagál az én leszek, nem ő. Legutóbb is övé volt az utolsó, most nem lesz!

- Nyugodj le. Audrey úgy csinálsz, mintha az életed múlna ezen. Menjünk ki a tűzlétrához, szívjunk el egy cigit.

- Oké. – válaszoltam és felemeltem a telefonom, mire Chrissy megrázta a mutatóujját.

- Á-á-á, ez itt marad! Gyere! – kézen fogott, megragadta a cigijét és kivitt a hűlószobájából nyíló tűzlétrához.

Amíg elszívtuk a cigit Chrissy próbálta elterelni a gondolataim, de nem tudtam rá figyelni. Csak bólogattam és helyeseltem. Csak arra tudtam, gondolni, hogy mit írhatott vagy, hogy írt-e már. és, hogy akarok-e vele találkozni. mélyen belül nyilván iszonyatosan akartam. Nem is tudom, miért. Jó lenne tudni mi van vele. És bevallom Chrissy bogarat ültetett a fülembe ezzel a válós dologgal. Mi van, ha tényleg elvált...

Jó ég, mi lenne, ha tényleg elvált, gondolom semmi... kár akármibe is beleélnem magam, biztos vagyok benne, hogy ugyanannyira működésképtelen kapcsolatunk lenne. És még ha itt is forgat, biztos, hogy megy haza. Teljesen felesleges lenne felspanolnom magam, ha két hét és megy haza. Biztos, hogy én nem költöznék oda és biztos, hogy a gyerekei miatt ő nem költözne ide.

Ahogy ráeszméltem, hogy min agyalok hátravetettem a fejem és megdörzsöltem a szemeim.

- Chrissy nem bírom...

- Figyeltél te akármire is, amit mondtam?

- Nem, ne haragudj, de nem megy. 5 perce sincs, hogy írt! Csak egy SMS-t kaptam és már azon agyalok, hogy ő ideköltözne-e értem, vagy nem. Chris nem mehetek el vele, meg fogok őrülni. de akkor is megkattanok, ha nem találkozom vele. Évekig ostoroznám magam.

- Menj el. Mi lenne a legrosszabb, ami történhet?

- Lefekszünk és újra beleszeretek!

- Jó, ez elég rossz... – egyezett bele Chrissy. – De Audrey ismerlek. Ha nem mész el, hónapokig azon fogsz kattogni, hogy mi lett volna ha...

- Tudom.

- Menj el.

Ekkor azonban beugrott a valóság és kínomban felnevettem. Bár a vodka is kezdett már beütni.

- Chris, még el se hívott sehova... – vinnyogtam alig érthetően, mire eltátotta a száját és ő is nevetni kezdett.

- Ha van elmebeteg, az te vagy, Audrey. Még nem is írt semmi konkrétat, te mégis azon agyalsz, hogy ideköltözne-e érted. Ezért szeretlek... – vigyorgott és elnyomta a cigijét. – Na nézzük meg, van-e akárhova menned ma este.

Besegített a hálószobájába, majd becsukta az ablakot, és futólépésben mentünk vissza a konyhába. Felvettem a telefonom és szinte felkiáltottam örömömben.

- Írt! „Lenne kedved meginni valamit? Semmi több, csak egy ital. Ezer éve nem hallottam felőled.” Ahhh, jó ég, tudtam! Tudtam, hogy találkozni akar!

- Mikor mentek?

- Ez jó kérdés. Nem tudok holnapig várni, de nem tudom, mikor lenne neki jó.

Elkezdtem neki pötyögni, majd elküldtem az üzenetet, amiben az időpontról érdeklődtem. Fél percen belül jött a válasz: „Kicsit késő, tudom, de a héten minden este forgatunk, ma viszont ráérnék... vagy hétfőn”

- Hétfő, mennyire van messze a hétfő, ma van szerda...

- Kurva messze van! – vágtam rá és meredten bámulni kezdtem a telefonom, majd feltekintettem Chrissy-re. – De nem mehetek el így, megittam 3 vodkát.

- Figyelj, megoldjuk, még csak 6 óra van, menjetek 10 körül. Addigra bőven kijózanodsz.

Megbeszéltem vele az időpontot és a helyszínt, életemben nem hallottam még a bárról, amit írt, gondolom kevésbé felkapott helyre akart menni. Mikor mindent lefixáltunk, felöltöztünk és fogtunk egy taxit hozzám.

Elegáns akartam lenni, de túlöltözni se akartam. Jól kell kinéznem, azt akarom, hogy egész este a dekoltázsom bámulja, csak, hogy bánja kicsit, hogy miből maradt ki ennyi időn keresztül. A kevesebb több alapon végül egy fekete feszülős farmert és egy fekete selyem topot vettem egy magassarkúval és egy bőrdzsekivel. Megeskettem Chrissy-t, hogy itt marad nálam, így biztos nem jövök haza Mads-el. Csak, hogy minden eshetőségre felkészüljek...

Az étteremhez érve kifizettem a taxit és mélyet szippantottam a hideg New Yorki levegőből. Olyan voltam, mint egy szerelmes tinédzser, a gyomrom liftezett, a gondolataim össze-vissza cikáztak.

Ahogy beléptem, rám szegeződött minden tekintet. Már hozzászoktam, sőt kifejezetten élveztem. Egyedül ő nem nézett engem, ez viszont kifejezetten frusztrált. Az egyik sarokban ült, nekem háttal, gondolom direkt, hogy ne lássák kintről. Innen is látszódott, hogy egy pohár whisky van a kezében, unottan lötyögtette az italt.

A sarkam hangosan kopogott, ahogy elindultam felé. Nem volt tele a hely, az asztalok kb fele volt foglalt. Felkapta a fejét, de csak kissé fordította azt oldalra, nem fordult felém. Mikor odaértem az asztalhoz, elmosolyodott és felállt.

Sokkal jobban nézett ki, mint régen. Ahogy végignéztem rajta nagyot nyeltem, majd hogy nehogy észrevegye, mennyire lenyűgözött pusztán a kinézetlvek, mosolyt erőltettem magamra és megköszörültem a torkom. Kicsit több ősz hajszál színezte az eredetileg barna tincseket, de még ez is jól állt neki. Kifejezetten sármossá tette. Még a vékony, fekete pulcsi kontrasztja mellett is látszott, milyen gyönyörű napbarnított színben ragyog a bőre. Azonnal megnéztem a kezeit, de nem díszítette őket semmi más a drága karórán kívül. Mondjuk nála ez semmit nem jelent, régen se hordta a gyűrűjét...

- Szia! – mondta kissé karcos hangom, majd megköszörülte a torkát és letette a poharát.

- Hello Mads! – válaszoltam és leültem. – Cuki ez a hely. – jegyeztem meg, miközben szétnéztem. Udvariasan segített levenni a kabátom és odaadta azt a pincérnek. Micsoda úriember...? Van is miért ennyire tepernie...

Miután leültem, a mellettem lévő székre raktam a táskám. Lenémítottam a telefonom és mosolyt erőltetve az arcomra a szemeibe néztem. Éreztem, hogy gyengülök és még nem is mondott mást azon kívül, hogy „Szia”.

- Jóestét hölgyem, mivel szolgálhatok? – kérdezte a pincér, mielőtt tovább léphettünk volna a köszönésnél. – Hozhatok esetleg egy itallapot?

- Megbízom az ízlésében, egy pohár dél-Californiai, száraz fehér bort kérnék, hogy melyiket, azt Magára bízom. Köszönöm.

Mads megköszörülte a torkát és kicsit kihúzta magát, de nem szólalt meg. Megnyaltam az ajkaim és nem tudtam nem elvigyorodni a helyzet kínosságán. Leszegtem a tekintetem és végül én törtem meg a csendet.

- Szóval... Mit csinálsz New York-ban? Mármint forgatsz, az elég egyértelmű, de mit? – ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, gondoltam nem kezdek azzal, hogy mi van a feleségével.

- Egy Marvel filmet, én játszom a gonoszt.

- Testhezálló szerep. – jegyeztem meg halkan és elmosolyodtam.

- Igen. Az hiszem... – bólintott és kortyolt az italából. Élveztem, hogy kicsit csipkelődhetek vele, megérdemelte. – Hogy vagy mostanában? – terelte a témát mély levegőt véve. – Nem is hallottam rólad, mióta hazamentél. Még Kate se nagyon mondott semmit.

- Szerintem megsértődött, ami érthető. A premierre se küldött meghívót, pedig megígérte, szóval... nem, mintha bántana a dolog, megértem, nem ebben állapodtunk meg. – vontam vállat és félrehúztam a szám. – Amúgy jól vagyok. Nagyon jól. Minden oké.

Közben megérkezett a pincér a borommal, így megvártam, amíg ő odébb sétált és csak akkor néztem Madsre. Némán nézte, ahogy megköszönöm a pincérnek az italom és beleszagolok a pohárba.

- Miért akartál találkozni? – kérdeztem és kortyoltam egyet a boromból. Isteni finom volt, egy pillanatra, amíg le nem nyeltem, csak ízlelgettem és lehunytam a szemem. Ez afféle menekülési módszer is volt, volt indokom, hogy miért ne nézzek a szemeibe. Minden egyes pillanattal egyre gyengébbnek éreztem magam.

- Ha már így a közepébe vágtál... – horkantott fel és megnyalta az ajkait. – Szerettem volna bocsánatot kérni. Iszonyatosan nagy seggfej voltam és amikor ma megláttalak... nem tudom, egyszerűen csak azt éreztem, hogy el kell neked mondanom személyesen, hogy mennyire sajnálom ahogy bántam veled. Gondoltam már erre hamarabb is, sokkal hamarabb, de... nem tudom, azt hittem úgyse látlak újra soha, és jobbnak láttam nem felhozni ami történt. Szégyelltem magam, meg... nem tudtam, hogyan reagálnál, vagy hogy reagálnál-e egyáltalán akármilyen üzenetre. Szóval végül nyert az egom. – mondta halkan és egy pillanatra elvigyorodott, majd leszegte a tekintetét a poharára és játszani kezdett vele. – De ma amikor megpillantottalak azt hittem, rosszul látok. Egész délután azon gondolkodtam, meg keresselek-e vagy ne... és végül úgy döntöttem írok, hisz veszteni valóm nem volt.

Csendben bólintottam és hátra dőltem. Meglepett az őszintesége, nem hittem, hogy ennyire ki meri mondani a dolgokat.

- Hát... Értékelem az őszinteséged. Meglep! – tetem hozzá és elmosolyodtam. – De őszintén szólva jó esik. Köszönöm.

Nem, mintha egy köszönöm kitörölné, amit tett, de jól esett és őszintének tűnt. Tényleg meglepett...

Mads bólintott, de még mindig az italát bámulta.

- Gratulálok az újabb arany pálmádhoz! – mondtam és felemeltem a poharam. Mads kissé szégyenlősen elmosolyodott és koccintott velem. Csak azért tudtam róla, mert Chrissy azonnal a tudtomra adta, ahogy kisorsolták a díjakat... de jó volt felvágni vele.

- Köszönöm!

- Gondoltam gratulálok valamilyen kommunikációs csatornán keresztül de aztán eszembe jutott, hogy nem vagyunk annyira jóban.

Kifejezetten élveztem a helyzetet. Szinte végig vigyorogtam, vagy mosolyogtam, nem dramatizáltam túl a dolgot, de élveztem, hogy kicsit visszaadhatom neki, amit ő adott anno.

- Mi a helyzet... Hanneval? – kérdeztem „kissé óvatosan puhatolózva”. Rögtön a közepébe vágtam, ismét, mert nem bírtam tovább várni és így legalább tudom, mire készüljek a mai este folyamán...

Mads elmosolyodott és összekulcsolta maga előtt az ujjait.

- Elváltunk. Kb egy éve.

- Szóval most tényleg elváltál. Micsoda fordulat. – mosolyodtam el kissé kárörvendően, amit azonnal megbántam... – Sajnálom, nem akartam bunkó lenni.

- Jogosan mondtad. – mondta kissé kínos mosollyal.

- És még mindig Dániában élsz?

- Persze. Nem is tervezek elköltözni. Ott születtem, ott nőttem fel, az az otthonom. Sokat utazom munka miatt, de nem akarok elköltözni onnan. Van egy lakásom Koppenhága belvárosában. Gyönyörű a kilátás, egész megszerettem, bár fura, hogy nincsenek ott folyamatosan ők is.

- Azért gyakran vannak veled? A gyerekeid.

Nem beszéltem vele kettő éve, utálnom kéne azért, ahogy elköszöntünk egymástól, mégis azon kaptam magam, hogy aggódom a lelki egészségéért. Megsajnáltam, azért, hogy így egyedül maradt. Az ex felesége valószínűleg utálja, nyilván a gyerekei is ki voltak rá akadva... Tényleg megsajnáltam egy pillanatra. Aztán eszembe jutott, hogy megérdemli.

- Ha otthon vagyok igen, de már elég nagyok. Viola a pasijával él, Carl pedig Angliában tanul. Nem gyakran látom őket.

- És ők hogy fogadták? Bocsánat, ha nem kellemes erről beszélgetni, mond nyugodtan. Csak érdeklődőm.

Nem igazán tudtam, mi másról beszélhetnék vele...

- Nyugodtan. Carl... nem jól fogadta. – horkantott fel és megrázta a fejét. – Mondhatni kifejezetten rosszul fogadta. Utált mindkettőnket, amit persze Hanne viselt nagyon rosszul, hisz nem ő... – egy pillanatra megállt, majd felvonta a szemöldökeit – nem az ő hibája, hogy ez történt, Viola pedig... meg voltak a nehéz időszakai, de szerintem már elfogadta, hogy így hosszútávon jobb lesz nekik is.

- Elmondtad neki?

- Mit? – kérdezte kissé értetlenül.

- Hát Hanne-nak... Elmondtad, vagy lebuktál?

- Nem, elmondtam neki. – rázta meg a fejét kissé komorabban. – A forgatás után pár hónappal. Elmondtam neki, hogy mi történt és mennyire szarul érzem magam és szégyellem amit tettem, hogy nem je... – egy pillanatra megtorpant és kissé mosolyogva levegőt vett, hogy újrakezdhessen de közbevágtam. Rájött, hogy nekem mondja, mennyire leszarta az egész kapcsolatát Velem. Nyilván iszonyatosan szarul esett ez nekem, de mosolyt erőltettem magamra és megráztam a fejem.

- Mads, tudom, hogy nem jelentett semmit. Tudtam nagyon jól, hogy semmit nem jelentett, már amikor kiderült, hogy még házas vagy.

Bólintott és zavartan elmosolyodott. Ezt mondtam, hogy megnyugtassam, bár még mindig fájt, ha eszembe jutott, hogy bánt velem.

- Szóval mindent elmondtam neki. Utána két hétig hozzám se szólt. – horkantott fel. – Aztán leültünk, megbeszéltük és újra próbáltuk, de két hónappal később mindketten azt éreztük, hogy elveszett valami, de legfőképp részéről a bizalom. Ami abszolút érthető, így inkább elengedtük egymást.

Ahogy hallgattam a válása történetét egyre jobban megsajnáltam. Még így is, hogy tudtam, mekkora seggfej volt valójában, és hogy csakis magának köszönheti, ami történt. Iszonyatosan csúnyán átvert engem is, mégis sajnáltam. És szívem szerint barátian meg is fogtam volna a kezét vagy megöleltem volna, hogy jobb kedvre derítsen, de nem hiszem, hogy az helyén való volna, ismervén a múltunkat. Így inkább kívülről próbáltam olyan ridegnek mutatni magam, amennyire csak tudtam.

- Hát... sajnálom.

Ivott egy kortyot az italából, ami így el is fogyott és mosolyt erőltetett az arcára.

- Ez van. – vont vállat és felemelte a kezét hogy pincért hívjon. Kért magának még egy italt, majd visszatekintett felém. – Beszéljünk inkább rólad, veled mi történt mostanában? Pasik?

- Volt egy... – felhorkantottam és a levegőbe emeltem az ujjaim – „komoly kapcsolatom”, ami kb másfél évig tartott. De... kiderült hogy a választottam nem nekem való életvitelt folytat, így... – felnevettem és feltekintettem rá – éppen válok.

- Válsz? – vonta fel a szemöldökeit hitetlenkedve. – Férjhez mentél és már majdnem el is váltál, mióta utoljára láttalak? Szép. – bólintott elismerő vigyorral. – Ezért van már csak a középső ujjadon a gyűrű? – kérdezte és lenézett a kezemre.

- Nem, ez a gyűrű tökéletes helyen van. Mindig itt volt. – mosolyodtam el, ahogy lenéztem a középső ujjamon csillogó eljegyzési gyűrűmre. Egy téglalap formájú sárga gyémánt volt, sok apró fehér gyémánttal korul ölelve, amik magán a gyűrű részen is folytatódtak. – Egész... barátian ismerkedtünk meg. Barátiabban, mint te meg én... – jegyeztem meg és feltekintettem rá. – Gyakran ugrattuk egymást, be-be szólogattunk egymásnak és amikor ő szívatott engem, mindig bemutattam neki. Mikor azt hittük komolyra fordultak köztünk a dolgok és eljegyzett, azt mondta élete végéig akarja nézegetni a középső ujjam, és ha már úgyis mindig azt mutogatom neki, legalább legyen rajta valami szép is.

Csak miután befejeztem a sztorit, vettem észre, hogy az egészet mosolyogva adom elő. Megköszörültem a torkom és felnéztem Mads-re. Kicsit zavarba jöttem, nem gondoltam volna, hogy Bruce még mindig képes mosolyt csalni az arcomra, sőt mi több, meg is hatni engem... Talán inkább csak az emléke, hisz a mai énje már nem igazán csal őszinte mosolyt az arcomra.

- De ez már nem igazán őt jelképezi nekem. Csak szép. Nem akarom visszaadni, megérdemelném, hogy az enyém maradhasson. – mondtam, mire elmosolyodott.

- Szellemes eljegyzési módszer, meg kell hagyni.

- Az. Kár, hogy lehetetlen vele együttélni... Van bennetek valami közös... bukom az idiótákra... – mosolyodtam el és kortyoltam a boromból.

Mads az ajkaiba harapva elmosolyodott, majd lehajtotta a fejét és bólintott.

- Na mindegy, szóval ez van. A bátyámmal alapítottam egy céget, marketinggel foglalkozunk. De inkább én vezetem, ő még mindig Londonban él. Egész nagy nevekkel dolgozunk, mondhatnék párat de nem hiszem, hogy otthon lennél a modern divat világában. Nem rosszindulatból, de... tudod... – mondtam és felnevettem.

- Igaz.

- A szüleim még mindig Európában vannak, és apám már nem utál.

A borom gyorsan fogyott, így kértem még egyet. Tudtam, hogy ez lesz az utolsó italom ma, alig ettem, egész nap rohantam, és már 2 és fél vodkát is ittam ezelőtt, nem szabad többet innom.

- Kérsz még egyet? – kérdezte Mads, mintha direkt ellenem játszana és már emelte is a kezét a pincérnek.

- Nem, nem, köszönöm, holnap dolgozom, nem kéne berúgnom.

- Ugyan már, ha úgy bírod, mint régen, pár vodkamartinitől se lenne semmi bajod. – vigyorgott és már kérte is a boromat.

Magam is meglepődtem, milyen jól elbeszélgettünk. Mesélt a forgatásról, a munkatársaról, a premierről, amire végül nem lettem meghívva és arról, hogy ámblok mi történt vele az elmúlt két évben. Éjfél fele kezdtem ásítozni.

- Mennél? Hányra kell menned holnap? – kérdezte és megnézte az óráját.

- Nem gáz, bocsánat, csak nagyon korán keltem, de jól érzem magam. – mondtam, de nem sikerült túl meggyőzően, mert a végén megint ásítottam.

- Azt látom. – vigyorgott Mads és kortyolt az italából.

- Nem, tényleg. Meglepődtem, de tényleg jól éreztem magam. - vigyorodtam el, de Mads figyelmen kívül hagyta.

- Jól nézel ki. – mondta és elmosolyodott.

- Mondj valami újat... – mosolyogtam és hátra dőltem.

- Megváltoztál. Valahogy... nem tudom megmondani, de más vagy.

- Köszönöm. – kacsintottam rá és vállatvontam.

- Mesélj a házasságodról. Ha nem bánod. – mondta érdeklődő vigyorral és keresztbe tette a karjait. – Ez hogyan történt?

Mély levegőt vettem és játszani kezdtem a boros poharammal.

- Miami-ban ismertem meg, de ő is New Yorki. Nyaralni voltunk ott pár barátommal és egy szórakozóhelyen találkoztunk először. Elég klisés sztori. – mosolyodtam el és egy pillanatra feltekintettem rá. Tényleg úgy tűnt, érdekli a történet. – Jóképű volt, humoros és nem érdekelték a szabályok, jó és rossz értelemben sem. Fogalmazzunk úgy, hogy... szabadúszó. – mondtam, amin még én is elvigyorodtam.

- Jó nekem, ha tudok róla, mit jelent a szabadúszó?

- Fegyvercsempész volt.

- Jó ég... – nevetett fel halkan és megrázta a fejét. – Kérdeztem, hogy jobb-e, ha nem tudok róla, miért mondtad el?

- Úgyse tudod a nevét.

- Annyit tudok, hogy Bruce és a férjed volt. már ez is túl sok.

- Na mindegy, fegyver kereskedő, a csempész erős túlzás volt, a dolgai 90%-a legális. De emellett tényleg jó ember volt. Tudom, mármint el tudom képzelni, mit gondolsz, de mélyen tényleg jó ember. Egy ideig azt hittem én is őszintén szeretem, de rá kellett jönnöm, hogy igazából csak azt szerettem benne, hogy tudtam, mellette semmi bajom nem lehet. Mármint... furcsa ez, mert szeretem, bizonyos szinten mindig is fogom, de inkább csak barátként. Nem voltam igazán szerelmes. Igaz, erre rátett pár lapáttal a függősége és a megbízhatatlansága, de gondolom, ha eléggé szerettem volna mellette maradok, hisz erről szól egy házasság, jóban, rosszban... – vontam vállat és kortyoltam egyet az italomból. – Belefáradtam, hogy mindig csak ígérget.

- Meddig tartott?

- Másfél évig éltem vele, de csak 5 hónapig voltunk tényleg házasok.

- Hm... – bólintott Mads és sóhajtott egyet. – El se hiszem.

- Pedig így volt.

Elmosolyodott és megrázta a fejét. Egyre jobban hiányzott az, amit régen csináltunk. Pontosabban az, amit ezután csináltunk. Mert régen is így kezdtük, duma, bor, jókedv és szex. Már vagy egy hónapja nem szexeltünk Bruce-szal, ami csak rontott az én jelenlegi helyzetemen. Minden erőmmel koncentrálnom kellett, hogy ne érjek hozzá.

- Nem volt meg a számom? – kérdezte és az ajkába harapott, hogy elrejtsen egy mosolyt.

Nagyot sóhajtottam és megráztam a fejem.

- Kitöröltelek, ahonnan csak tudtalak. Az e-mailjeid, az sms-ek, a számod, mindent, ami visszavezethetne hozzád. Muszáj volt, hogy... – majdnem kimondtam, hogy mindez ahhoz kellett, hogy túllépjek rajta, de ehelyett csak vállat vontam és elhúztam a szám. – Hogy ne alázzam meg magam még jobban.

Némán bólintott és csak nézett rám. Kezdtem zavarba jönni, nem gyakran jövök zavarba, de most éreztem, hogy lassan a fura mosoly is jön, amit nem tudok visszatartani, ha zavarba jövök.

- Mi az?

- Semmi. – mondta és elmosolyodott, majd leszegte a tekintetét. – Tényleg nem tudtad, hogy elváltam?

- Nem, nem akartam rólad semmit se tudni. – nevettem fel halkan és a hajamba túrtam. – Azt se tudtam volna, hogy aranypálmád is lett, ha Chrissy nem tájékoztat róla. Én amióta visszajöttem Kanadából, egy cikket se néztem meg, amiben szerepeltél, egy filmet, reklámot, semmit. Őszintén nem akartam rólad tudni semmit Mads, látni se bírtalak.

Az asztalt bámulva harapdálta a száját és pár másodpercig nem is reagált. Kicsit, mintha elkeseredett volna. Gondolom nem elégítettem ki az egoja vágyait.

- Ma mégis eljöttél. – nézett fel rám igéző tekintettel. – Miért?

Sokáig csak némán álltam a tekintetét, majd nagyot nyeltem és a szomszéd asztalnál flörtölő párra tekintettem. Iszonyatosan fogom bánni, hogy eljöttem, mert szinte jobban vágyom rá, mint amikor hazajöttem Kanadából.

- Érdekelt, mi történt veled az elmúlt két évben. És igen, érdekelt, hogy nős vagy-e még. De kellemesen csalódtam. Félre ne értsd, nem annak örülök, hogy elváltál, de nem gondoltam volna, hogy valaha is elmondod neki. Nem néztem volna ki belőled.

Próbáltam visszatartani, mert iszonyat bunkónak éreztem magam, de egyre álmosabb lettem és nem tudtam nem ásítgatni.

- Menjünk haza. – mosolygott halványan Mads és intett a pincérnek.

Kifizette az italainkat, majd feladta rám a dzsekim és elindultunk a kijárat felé.

- Borzalmas ez a hideg. – mondat összerezzenve, ahogy kiléptünk az ajtón. Azonnal nyúlt a zsebébe és elővette a cigijét. – Kérsz? – kérdezte és felém tartotta.

- Leszoktam. – vágtam rá büszke mosollyal.

- Elment az eszed? – kérdezte nevetve és meggyújtotta a szájából lógó szálat.

- Mondtam, hogy egészséges és tudatos életet folytatok. Abban nincsen helye cigarettának.

- És a kokainnak? – kérdezte vigyorogva.

- Nagyon vicces... – grimaszoltam, miközben leintettem egy taxit. – A cigit zöld teára, a kokaint pedig box-ra cseréltem.

- Ki vagy te, Audrey Beck?! – kérdezte miközben kifújta a cigaretta füstöt. A szabad kezét zsebre tette és összerezzent a hidegtől. – Tudod... Megismételhetnénk... ha van hozzá kedved. Jól éreztem magam. Szívesen megismerném az új Audrey-t.

Visszacsuktam a taxim ajtaját, amit az előbb leintettem és Mads felé fordultam.

- Nézd, Mads... jól éreztem magam, örülök, hogy felnőttként, higgadtan tudtunk beszélgetni, de... mit gondolsz, mi lenne ebből?

Nem erre a válaszra számított, így nem is tudott mit reagálni. Kissé lepődötten állt velem szemben és elmosolyodva felvonta a vállait.

- Nem tudom. Gondoltam ha jól érezzük magunkat, idővel eláshatnánk a...

- Én áshatnám el a csatabárdot, ha akarom, nem „mi”! – vágtam közbe vigyorogva.

- Kisasszony... – szólt a taxis, mire Mads lehajolt az anyós ülés melletti ablakhoz és elővette a pénztárcáját. Adott a sofőrnek 50 dollárt.

- Pár perc türelmet kérnék!

Felvontam a szemöldökeim és elmosolyodtam.

- Micsoda lovag. Köszi az ingyen fuvart. Ugye tudod, hogy te nem ezzel jössz?

- Audrey, most komolyan. Tudom, hogy egy igazi seggfej voltam, nem azt akarom, hogy ugyanazt csináljuk. Csak amíg itt vagyok New Yorkban, még két hétig, gondoltam találkozhatnánk párszor. Régen is tök jól elvoltunk, amíg nem borult a bili. Csak egy kis társaságra vágyom. Azt hittem benne lennél valami... barátkozás félében. Semmi szex vagy... akármi. Tényleg! Megígérem, hogy semmit nem fogok kezdeményezni!

- Mads, mi nem tudunk csak barátok maradni. – mondtam és végigsimítottam az arcán. Nem tudtam nem felsóhajtani, ahogy hozzáértem a kissé borostás arcához. Meglepte a mozdulat, de még a levegőben megfogta a kezem és összefonta az ujjainkat. – Látod? – mosolyodtam el és leeresztettem a kezeinket. – Te is tudod. Úgyis szex lenne belőle, mert igen, a szex kibaszott jó volt, de semmi másban nem voltunk jók. Igaz nem jutott rá sok idő, hogy meglássuk, hogy működött volna, de nem hiszem, hogy akárhogy is működött volna. És én nem egy ilyen... „kapcsolatot” szeretnék. Nem hiszem, hogy nekünk akármibe is bele kéne bonyolódnunk.

- Audrey, én csak pár italra és beszélgetésre gondoltam, nem a kezed kértem meg. – nevetett fel és hátrébb lépett. – Főleg, hogy még papíron férjes asszony vagy.

- Mintha ez téged annyira zavarna... – mosolyodtam el és félretűrtem egy tincset az arcából.

Mély levegőt vettem és eltekintettem az étterem felé.

Végülis mi bajom lehetne abból, ha kicsit én is élvezkedem? Az önmarcangolás, megalázkodás és teljesen felesleges drámákon kívül... Kicsit mondjuk szemétkedhetnék akár én is. Átvehetném a karma szerepét, csak pár hétig...

Mély levegőt vettem és a szemeibe néztem. Most éreztem csak, mennyire hiányzott ez a zöldes barnás szempár.

- Jó, legyen. Ha szeretnéd, ezt esetleg megismételhetjük egyszer ha magányos lennél, hisz persze, nem akarom, hogy pont New Yorkban legyél egyedül. De nem fogunk összejárni és minden este iszogatni.

- Én csak ennyit kérnék. Csak beszélgessünk. Érezzük jól magunkat! Elmehetünk vacsorázni is.

- Oké, csak beszélgetünk. De nem itt, mert kiráz a hideg ettől a helytől. Legközelebb én választok.

- Rendben.

- Jó éjt Mads! – mondtam és játékosan, finoman paskoltam egyet az arcán.

- Biztos nem kéred az utolsó slukkot? – kérdezte vigyorogva és felém tartotta a cigijét.

Az ajkamba haraptam és kivettem az ujjai közül a cigit. Mélyen letüdőztem a füstöt és lassan kifújtam azt. Sok hibája volt Bruce-nak, de azt pont szerettem, hogy nem cigizik. Sokkal könnyebb volt így leszoknom, csak néha Chrissy-vel gyújtottam rá. Mikor kifújtam a füstöt, eldobtam a csikket és ráléptem.

Mads halvány mosollyal nézte végig a műveletet, majd kezei közé vette az arcom és magához húzott. Nem akartam a szemeibe nézni, tudtam, hogy megenyhülnék, így inkább lehunytam a szemem és kissé hátradöntöttem a fejem. Most, hogy így lehunyt szemekkel álltam, éreztem, hogy igen csak beütött az alkohol. Vettem egy mély levegőt és próbáltam összeszedni magam. Nem szabad elbuknom!

- Nézz rám. – kérte halkan és finoman cirógatni kezdte az arcom.

Nem tudom, mi ütött belém, de nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Nem nyitottam ki a szemeim, nem néztem rá, csak megcsókoltam.

Mindkettőnknek kissé kesernyés dohány és alkohol íze volt és kicsit utáltam magam, mert sokkal finomabb és szebb új-első csókot akartam, de nem bírtam leállni. Az ajkai most is ugyanolyan puhák és finomak voltak, mint pár évvel ezelőtt. A borostája szúrta az arcom, ahogy hozzám ért és szinte elbódítottt a parfümje, elfelejtettem mindent, amit anno tett velem. Nem érdekelt, mennyire átvert és kihasznált, még most is emlékeztem rá, milyen jó volt a szex és iszonyatosan megkívántam őt. Hagyta, hogy én irányítsak, csak követte a mozdulataim, de nem erőszakoskodott. Annyira finom volt, hogy nem akartam, nem tudtam abbahagyni. Muszáj volt megízlelnem a nyelvét is, így finoman bevettem azt is a játékba. Éreztem, hogy ő is egyre szaporábban veszi a levegőt. Kezei még mindig az arcomon pihentek, éreztem, hogy ő se akar elengedni. De muszáj volt. Finoman eltoltam és elvigyorodtam.

- Jó éjt Mads.

A homlokomnak támasztotta az övét és lehunyta a szemeit, majd nagyot sóhajtott és bólintott.

- Jó éjt! – mondta kissé csalódottan, ellökte magát tőlem és zsebre tette a kezeit. – Írsz, ha hazaérsz?

- Írok. – mosolyogtam halkan és kinyitottam a taxi ajtaját

Megvárta, amíg beszálltam a taxiba és elindult velem az autó, majd ha jól láttam a visszapillantó tükörben, elkezdett másik irányba sétálni.