Wicked Games - 1. fejezet

Nincs sok hozzáfűzni valóm, ez a legelső fejezet, az egész történet előzményéről, az első találkozásról... mármint arról, ami abból megmaradt... :)

Ahogy kinyitottam a szemem azonnal hunyorogni kezdtem. Iszonyatosan világos volt, túl világos az ébredéshez. Fájt a fejem. Na várjunk csak...

Körbenéztem és kétségbeesetten konstatáltam, hogy nem tudom, hol vagyok. Ágyban, méghozzá egy pasival. Nekem háttal fekszik, bassza meg, bassza meg, nem hiszem el... Nem is emlékszem az arcára. De legalább még nincs ébren. Így észrevétlenül kisuhanhatok a... hotel szobából. Hát persze. Most már meg van- Chrissiyvel elmentünk iszogatni, és miután megtudtuk, hogy a környéken forgatják az új James Bond filmet, Chrissy kiderítette melyik szállodában szálltak meg a színészek. Természetesen elmentünk a hotel bárjába iszogatni, abban reménykedve, hogy látunk egy-két celebet. Leginkább Daniel Craigre vártunk... BASSZA MEG!

            Nem, nem nem, biztos hogy nem! Nem! Nem lehet ő... Ha Daniel Craig fekszik mellettem én kiugrom az ablakon.

            Türelmes várakozásunk a bárban ugyanis gyümölcsöt termett, Daniel Craig és vagy 3-4 másik stáb tag, akik nevére nem is emlékszem, lementek pár italra a bárba. Kaptunk az alkalmon és apró női praktikáinkat bevetve elértük, hogy felfigyeljenek ránk, a többi pedig történelem. Ittunk velük, jól éreztük magunkat, majd Chrissy elment az egyik faszival hot dog-ozni, én meg...

Baszki én mit csináltam és mikor csináltam? Az utolsó emlékem az, hogy... hogy... baszki mi az utolsó emlékem? Oké, várjunk, Chrissy lelépett a fazonnal, én meg ott maradtam Daniel Craig-gel és 2 másik pasival, kértek még egy kört, majd...

Ó, bazd meg. Baszki baszki feljöttem hozzá még egy „italra”.

Uramatyám, most már emlékszem.

Lefeküdtem Daniel Craig-gel! Most mi a picsát csináljak? Minél gyorsabban le kell lépnem, nem ébredhet fel míg itt vagyok.

            Amilyen gyorsan csak tudtam, összeszedtem a ruháim, magamra rángattam őket és kezembe kaptam a tűsarkúim, de a gyorsabb menekülés érdekében azokat nem vettem fel.

Halkan, nehogy felkeltsem, odaosontam az ajtóhoz, és még mielőtt kiléptem volna a szobából visszanéztem, hogy megbizonyosodjak róla. És tényleg ő volt az.

Az ajtó mellett volt egy tükör, belepillantottam, még egész jó állapotban voltam, már amennyire jó állapotban lehet lenni egy ilyen éjszaka után...

Összefogtam a hajam, letöröltem a szemem alatti spirál maradványokat, leszedtem a műszempilláim és halkan kiléptem az ajtón. Már majdnem becsuktam magam mögött, amikor rájöttem, hogy nincs nálam a táskám. Egy pillanaton múlt csak, hogy nem záródott be mögöttem az ajtó, ami egyenlő lett volna a teljes megaláztatással, ugyanis fel kellett volna ébresztenem valahogy, hogy odaadja nekem a táskám, amit itt felejtettem menekülés közben... Visszalépkedtem érte az éjjeliszekrényhez és végre bezártam magam mögött az ajtót.

            ’Kisebb” kő esett le a szívemről. Bár biztos vagyok benne, hogy nők milliói örülnének egy ilyen estének, akkor is brutálisan szégyelltem magam. Remélem nem adtam meg neki a számom, úgyse hívna fel, de ha fel is hívna, mit csinálnék vele ezután? Iszonyatosan kellemetlenül érzeném magam.

Próbáltam annyira észrevétlen maradni, amennyire csak lehetett, miközben a liftet kerestem.

Megnyomtam  gombot és vártam. Amikor kinyílt az ajtó, egy magas pasi állt velem szemben. Futó cuccban volt, kicsit izzadt, valószínűleg épp most ért vissza a reggeli edzésből. Miközben kijött a liftből a telefonját nyomkodta, így nem igazán vett engem észre. Annyira belemerült az üzenet írásba, hogy nekem jött. Nem csak nekem jött, rá is lépett a lábamra. Fájdalmam nem leplezve halkan káromkodtam egyet.

- Oh, pardon! Elnézést, nem vettem észre. Sajnálom! - szabadkozott ijedten. - Jól van?
Amikor rám nézett egy pillanatra furán méregetni kezdett, majd megpróbált elnyomni egy sanda vigyort. Inkább úgy fogalmaznék, hogy harapta az ajkait, hogy megpróbálja elrejteni mosolyát.

            Gyorsan kikerültem őt, beléptem a liftbe, kezemben a cipőmmel és a táskámmal, majd nyomogatni kezdtem a földszint és az ajtó csukó gombokat, hogy minél gyorsabban magamra maradhassak.

            Ismerős volt a férfi, de nem tudnám felidézni honnan. Akcentussal beszélt, biztos, hogy nem Amerikai, szerintem nem is brit. Basszus, tuti velünk volt tegnap este és azért mosolyodott el. Nem az az aranyos, bejössz-nekem mosoly volt, hanem az a emlékszem-mit-tettél-tegnap-este-és-le-is-nézlek-érte mosoly. Most tuti rajtam röhög, a ribin, aki megvolt Danielnek. Az újabb strigula. Biztos munkatársak, igen, szinte biztos vagyok benne, hogy ő ült velünk tegnap éjjel.

            Míg a lift leért a földszintre, felvettem a cipőmet és előkerestem a mobilomat. Még csak 6:37 volt. Miért ébredtem fel ennyire korán? Másnaposan általában kb délig alszom. Megkerestem Chrissy-t a telefonomban és azonnal fel is hívtam. Vagy nyolc csengés után végre felvette. Karcos, álmos hangon szólt bele.

- Mi az? Jól vagy? Eltűntél éjszaka. – ásított és a hangok alapjén elejtette a telefonját.

- Nem fogod elhinni mi történt. Felmehetek hozzád?

- Persze, de mi történt? Jól vagy?

- Igen, semmi bajom. 10 perc és ott vagyok. Viszek kávét!