Wicked Games - 13. fejezet

Rövidebb fejezet lett, de jövök még a héten új fejezettel! ;) Egyrészt, mert késtem, másrészt meg mert ez  viszonylag rövid lett a többi fejezethez képest. Már meg van, mi hogyan lesz ezután, de kíváncsi vagyok, van-e tipp, hogy mi merre folytatódik, kommenteknél megvitathatjuk a meglátásokat :D

Zene:

Lord Huron - The Night We Met

- Audrey- 

Már vagy negyed órája ültem az ágyamon, türelmetlenül, a telefonom nyomkodva és ő még sehol nem volt. Már neki is írtam, de nem reagált. Hogy ne unatkozzak annyira, betettem egy kicsit nyugisabb, buli utáni, józanodós lejátszási listát.

Egyre jobban frusztrált, hogy még csak annyit se mond, hogy nem jön. Közben egyre jobban józanodtam. Kezdtem fáradni. Épp kezdtem feladni a reményt és tervezgetni, hogy inkább lefekszem, mikor kopogást hallottam.

Mint akit puskából lőttek ki, olyan tempóban siettem az ajtóhoz. Mads kicsit már józanabbul, mint a szórakozóhelyen, az ajtófélfának támaszkodva várta, hogy beengedjem. Mikor kinyitottam az ajtót, szó nélkül belépett és beljebb sétált mellettem. Az ágyam mellett, nekem háttal megállt és levette a dzsekijét.

- Már azt hittem, nem jössz.

Mads nem válaszolt, csak hanyagul kissé öldalra fordította a fejét a válla felett.

Lassan odasétáltam hozzá és végigsimítottam a vállain, le végig a karjain és magam felé fordítottam. Mozogni kezdtem a ritmusra és megfogtam a kezeit. Magamhoz húztam és mélyen magamba szívtam az illatát.

- Táncolni hívtál ide? – kérdezte vigyorogva és ő is ritmusra lépkedni kezdett velem.

- Is... – vontam vállat és az ajkamba haraptam.

Mads bólintott és mély levegőt vett.

- Gyönyörű vagy ma este.

- Tudom. – vontam vállat halvány mosollyal, mire ő elvigyorodott. – Fáj? – kérdeztem és éppen hozzáérve végigsimítottam az arccsontján éktelenkedő piros folton.

- Nem. – vont vállat flegmán. – Ki volt az a srác? Őszintén.

- Nem tudom. Ma találkoztam vele. Volt nála kokain, ez volt az egyetlen dolog, ami megfogott benne.

- Gyakran csinálod ezt?

- Mit?

- Gyakran szedsz fel gazdag pasikat akik „ingyen” drogot adnak neked?

Elmosolyodtam és a szemeibe néztem.

- Jobb szerettem magamnak szerezni. Úgy mindig tudtam, mit fogyasztok. – vontam vállat halvány mosollyal.

Mads némán végignézett rajtam. Láttam, hogy nagyon agyal valamin.

- Mond. – előztem meg a kérdését.

- Miért? – kérdezte őszintén érdeklődő tekintettel. – Gondolom jó családból származol, jó egyetemre jártál, értelmes ember vagy. Miért?

- Miért ne? – vontam vállat és elmosolyodtam.

Felhorkantott és eltekintett a vállam mögött.

- Ezért jöttem el erre a munkára New York-ból. Ezért is... – javítottam ki magam, de nem akartam jobban belemenni. Nem ezért hívtam ide, nem magamról akarok neki mesélni. Ma nem...

Elengedtem a derekát és odasétáltam az asztalhoz. Elővettem a táskámból a cigisdobozt és kivettem belőle egy szálat, majd az ajkaimhoz emelve meggyújtottam azt.

- Nem mész ki? – kérdezte, mikor rágyújtottam a szobában.

- Hisz a végén még meglátnának... – vontam fel a szemöldökeim cinikusan és elmosolyodtam. Meggyújtottam a cigit és visszasétáltam hozzá. Mads visszatette a kezeit a derekamra és szorosabban magához húzott.

- Így viszont téged büntetnek meg. – mosolyodott el és a cigarettámért nyúlt.

- Majd te kifizeted. – vágtam rá és elfújtam mellette a füstöt.

Mads ajkai alig észrevehetően mosolyra húzódtak. Mélyet szívott a cigimből, miközben még mindig ritmusra mozgott velem. A szemeimbe nézett és egyik kezével megszorította az arcom, így összenyomva azt és magához húzott. Egy ideig csak állta a tekintetem. Kifújta a füstöt és a kezét kicsit finomabban az orcámra csúsztatta. Finoman neki döntöttem a fejem és lehunytam a szemem. Kezdett eltűnni a kokain üdítő hatása, kezdtem álmosodni és megérezni az alkohol kissé bódító hatását. Mégis nyugodt és boldog voltam. Mads karjai között, lassan dölöngélve a zene ritmusára.

Visszahelyezte a cigarettát az ajkaim közé, mire kinyitottam a szemeim és ránéztem.

Utáltam őt. Gyűlöltem azért, hogy csak így átvert heteken keresztül. Mégis éreztem a pillangókat a gyomromban, ahogy a szemeibe néztem. Tudtam, hogy vesztettem...

- Ne menj haza... – súgta és a másik kezét a derekamra emelte.

- Akkor maradj ma itt velem.

- Nem tehetem. Te is tudod. Ma nem...

Ahogy ezt kimondta nagyot nyeltem és a nyakába fúrtam az arcom. Fájt visszatérni a valóságba.

Ahogy múlt a szer hatása, egyre jobban fájt, hogy nem lehet velem. Helyesbítve, hogy nem akar velem lenni. Mert ha nagyon akarna, tudna maradni...

Hasonlóan éreztem magam, mint amikor először összetörték a szívem. Az első, gimis szerelmem, aki fél év után bejelentette, hogy nem szeret. 16 éves voltam és azt hittem vége az életemnek, egyedül halok meg 80 évesen és senkit nem fogok szeretni. Valahogy így érzem magam most is, bár tudtam, hogy részben a még bennem működő szer hatására érzek mindent ennyire intenzíven. Tudom, hogy jön más, miért ne jönne? Fiatal, szép, értelmes nő vagyok. De nekem ő kell. Nagy kár, hogy neki nem én kellek...

Kissé csalódottan kifújtam egy újabb adag füstöt a nyaka mögött.

- Hidd el, maradnék... – súgta halka és a tarkómnál fogva kicsit hátrébb húzott, hogy a szemeimbe nézhessen. Finoman simogatni kezdte az alsó ajkam a hüvelykujjával.

- Hát maradj! – vontam vállat állva a tekintetét.

Kissé jobban oldalra fordítottam a fejem és lassan bekaptam a hüvelykujját. A vissza néztem a szemeibe és lassan játszani kezdtem a nyelvemmel az ujja körül. Láttam rajta, hogy épp azt képzeli el, melyik másik testrészével tehetném ugyanezt...

Elindultak a kezeim a cipzárja felé. Már amikor feltűnt neki a kezeim iránya, nagyot nyelt, de nem állított le.

- Mennél? – kérdeztem, mikor benyúltam a nadrágjába. Már kőkemény volt...

lehunyta a szemeit és állkapcsát görcsösen szorítva mély levegőt vett az orrán keresztül. – Szólj, ha mennél... – mosolyodtam el és rámarkoltam a merevedésére.

kissé mámoros tekintettel nézett rám és egyik kezét a tarkómra emelte, hogy közelebb húzhasson magához. Szóra nyitotta az ajkait, de végül elhallgatott és megcsókolt.

Hevesen falta az ajkaim és szinte azonnal lehúzta a ruhám pántját a vállamon. Nem megy ő sehova... – gondoltam magamban. Nem tudtam nem elmosolyodni...

- Audrey... – súgta lehunyt szemekkel és mély levegőt vett.

- Igen? – kérdeztem lassan, miközben még mindig mozgott a kezem.

Hagyta, hogy tegyek, amit akarok, de éreztem, hogy nem annyira oldódott, mint eddig volt. hogy segítsek oldódni apró csókokkal leptem be a nyakát.

A fenekemre csúsztatta a kezeit és halkan felnyögött.

- Mondani akarsz valamit? – vigyorodtam el és vissza néztem rá.

Megint a tarkómra emelte a kezét és magához húzott.

- Hagyd abba... – súgta szinte csak milliméterekre az ajkaimtól. Lehunyta a szemeit és a homlokomnak támasztotta a fejét.

Az ajkamba haraptam és kicsit erősebben markoltam a merevedésére, mire halkan felnyögött. Mintha valamit mondott volna, de nem értettem.

- Hm..?

- Hagyd abba! – kérte határozottan és lefogta a kezem.

Kissé lepődötten és csalódottan léptem hátrébb.

- Lehet, hogy tényleg jobb lenne, ha hazamennél. Nem lett volna szabad... - mondta kissé ziláltan, levegő után kapkodva.

Egy pillanatra eltátottam a szám. Kellett pár másodperc, hogy felfogjam, tényleg kimondta ezeket a szavakat, nem csak képzelődtem. Félretekintettem a fal felé, majd halkan felhorkantottam és megráztam a fejem. Tudtam, hogy ez lesz...

- Sajnálom... – mondta és felemelte a kezeit. – Nem tehetem. Sajnálom Audrey...

Hátat fordított és sietős léptekkel kiment a szobából. A dzsekijét itthagyta..

Szinte fel se fogtam, mi történt. Fél perce még semmi baja nem volt, erre így itt hagyott.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Nem tudtam eldönteni, hogy ideges, vagy szomorú vagyok-e inkább.

Nyilván nem vagyok olyan fontos számára. Ha számítanék itt maradt volna. Valahol mélyen tudtam, hogy ez lesz, mégis reménykedtem, hogy nem. Azt hittem majd meggondolja magát. Hogy talán meg tudnám győzni...

Haza kell mennem. Nem fogom bírni. Nem maradhatok így itt. Mi lenne ezután? Képtelen lennék minden nap mellette ülni és egy szót se szólni, fapofával elviselni, hogy így kezel, ha itt van a felesége, de kurvára élvezi a kalandjainkat, ha épp unatkozik. Ennél többet érdemlek. De nem tudnék ellenállni, ha maradnék...

Pár percnyi néma fal-bámulás után elővettem a gépem és vettem egy jegyet a legközelebbi New York-i gépre. Már azt is kitaláltam, mit mondjak Kate-nek. Majd azt mondom, sürgős családi probléma, a nővérem balesetet szenvedett. Nincs nővérem, így nincs lelkiismeret furdalásom, nem aggódom, hogy tényleg megtörténik valakivel. Soha nem szerettem ilyenről hazudni, mindig más indokot találtam ki, de nem tudtam, mi mást mondhatnék, Kate-nek. Nyilván nem mondhatom az igazat... talán ezért az indokért elnézi nekem, hogy nem tudok maradni...

A pénz se kell, nem érdekel, csak jussak haza minél előbb.

Le se feküdtem, azonnal összepakoltam mindent és rendet raktam a szobában. Már kezdett felkelni a nap, mikor mindennel elkészültem. A bepakolt bőröndöm az ajtó mellett állt. Az ágyamon ültem, írtam Chrissy-nek, hogy tudja, hogy megyek. Írtam anyunak is, hogy tudjon róla, hol vagyok. 5 óra múlva indult a gépem, még bőven ráérnék később indulni, de mit csináljak még itt...?

A dzsekije az ágyamon hevert, az egyetlen ruhadarab, ami még elöl volt a pulcsimon kívül. Megragadtam és mélyen beleszippantottam. Bár ne tettem volna... Erősen elgondolkodtam, hogy tényleg elmenjek-e. Mi van, ha meggondolja magát? Hanne ma hazamegy, lehet, hogy utána máshogy viselkedne. De biztos nem fog... miért tenné, ha most se tette?

Sikerült annyira felhergelnem magam, hogy kifejezetten sértődött és ideges legyek rá, ne pedig szomorú és reménykedő.

Ismertem magam, az itt tartózkodásom alatt is gyakrabban írtam neki alkohol-mámoros állapotban. A múltbéli hibáimból kiindulva azt tartottam a legjobb ötletnek, ha kitörtlöm a számát és e-mail címét is a telefonómból. Ha keresni akar úgyis fog. Ha pedig nem akar, akkor nem akarok én lenni az idegesítő, szánalomra méltó szerelmes lány, akit nem lehet lerázni. Kitöröltem a számát, az összes beszélgetésünket és mindent, ami visszavezethetne az elérhetőségeihez. Nehéz volt, nem szívesen tettem, de tudtam, hogy hosszútávon meg fogom köszönni, hogy ezt tettem.

Írtam egy hosszú sms-t Kate-nek, hogy miért kell elmennem és ne haragudjon rám. Tényleg sajnáltam, hogy nem tudom személyesen megbeszélni vele, de nem tudom megvárni, hogy felébredjen. Megőrülök, ha egy percnél is tovább kell maradnom ebben a városban, tudván, hogy itt van Mads is.

Összeszedtem minden cuccom, Mads dzsekijével együtt és lementem a recepcióra kijelentkezni. Leadtam Mads dzsekijét az ő nevére és ahogy megérkezett a taxim már siettem is az autó felé. Az édes megváltásom, New York és Chrissy felé.