Wicked Games - 14. fejezet

Zenék:

Rosie Lowe - Right Thing

Kings of Leon - Closer

Amber Run - I Found

30 Seconds To Mars - Hurricane (Acoustic)

3 hónappal később

- Mads - 

Nem bírtam tovább. Akárhányszor Hanne-re néztem bűntudatot éreztem. Nem tudtam ugyanúgy a szemeibe nézni és ezt ő is érezte. Láttam rajta, hogy érzi, valami nincs rendben.

Ma este csak ketten voltunk, Carl a barátnőjénél aludt, Viola a pasijánál.

Nem tudom többet magamban tartani. Beleőrülök. De mi van, ha elvesztem? Nem hiszem, hogy megbocsájtana. Biztos, hogy ezzel véget vetnék a házasságunknak.

De szeretjük egymást, túl tudnánk jutni ezen is. Annyi mindent túléltünk, majdnem 30 éve éltünk együtt, voltak már mély pontjaink. Meg mondjuk még nem csaltuk egymást...

Mi van, ha ezzel 30 évet csak úgy kidobok az ablakon...? Megért ez ennyit? Nyilván nem...

De nem tudom tovább magamban tartani. Akárhányszor megcsörren Hanne mellett a telefonom, ha látja a képernyőt, összeugrik a gyomrom, nehogy Audrey legyen az. Nehogy Hanne meglássa és kiderüljön...

Vacsora után segítettem neki mosogatni. Amiket ő elmosott én eltöröltem és eltettem.

Most vagy soha... várhatok, de minek... nem lesz se jobb, se könnyebb, se neki, se nekem, sőt...

Miután elraktam az egyik tányért, mély levegőt vettem és elkezdtem.

- Mondanom kell valamit. – mondtam, mire Hanne kissé aggódó tekintettel rám nézett. – Üljünk le kérlek. – mondtam és kihúztam két széket az étkező asztalnál, majd leültem az egyikre.

Hanne kissé furcsán tekintett rám, leöblítette a kezeit, majd megtörölte őket és leült mellém.

- Minden rendben van? – kérdezte aggódó mosollyal és végigsimított az arcomon.

Összeszorult a szívem is. Nem tudom, képes leszek-e kimondani. Olyan érzés, mintha várnám, hogy lendít-e a hóhér, vagy nem.

- Mads, megijesztesz. – mondta és félretűrt egy tincset az arcomból. – Mond már.

Vettem pár mély levegőt és a szemeibe néztem.

- Ugye tudod, hogy te vagy a mindenem? Nem tudom, mi lenne velem nélküled.

Elmosolyodott és bólintott.

- Én is szeretlek, Mads.

Leszegtem a tekintetem és megnyaltam az ajkaim. Hogyan kezdjem... nem hiszem, hogy van jó módszer...

- Én... elkövettem egy borzalmas hibát.

Ő elcsendesedett és nagyot nyelt. A mosolya lefagyott, láttam a szemeiben a félelmet, hogy most mi jöhet.

- Igen..? – kérdezte bíztatva, hogy mondjak valamit, mivel már vagy fél perce csak ültem némán.

- Lefeküdtem valakivel. – mondtam ki és a szemeibe néztem.

Pár másodperccel később Hanne elengedte a kezeim és eltátotta a száját. Nem is nézett már rám. Szinte kapkodni kezdte a levegőt és láttam, hogy csillogni kezd a szeme.

Borzalmasan éreztem magam, soha életemben nem voltam ilyen rosszul. Undorodtam magamtól, mert ezt tettem a legtökéletesebb nővel, akit valaha ismertem, féltem, mert tudtam, hogy el fog hagyni és féltem, hogy mi lesz velem nélküle.

- Borzalmasan megbántam. Esküszöm semmit nem jelentett és ha visszatehetném... Én...

- Mikor? – kérdezte még mindig az asztalt bámulva. Kezei ugyanúgy, kissé kinyújtott ujjakkal szinte a levegőben voltak, mint amikor elengedte az enyémet. Szinte égett a tenyerem, hogy újra a kezéért nyúljak, de nem mertem.

- Kanadában.

- Kanadában?! Mikor? Ezerszer voltál Kanadában, hónapokat töltöttél ott a Hannibal alatt! – fakadt ki idegesen.

- Vancouverben, a film alatt.

- Jó ég! – horkantott fel és rám nézett. – Ezért nem értél rá? Viszonyod volt valakivel? Hányszor történt meg?

Szóra nyitottam a számat, de nem tudtam mit mondani. Nem volt képem kimondani, hogy hányszor feküdtem le Audrey-val. Nem mintha emlékeznék pontos számra. Sokszor...

- Többször? – csattant fel belőle és rám nézett. Könnyei hosszú patakokban folytak végig az arcán. Borzalmasan éreztem magam.

- Többször csaltál meg?! – kérdezte újra immár idegesebben.

Én leszegtem a tekintetem és az ajkamba haraptam.

- Jó ég... – horkantott fel és hátra döntötte a fejét, majd kezeivel letörölte az arcát. – Ki volt az?

- Hanne...

- Tudni akarom, ki volt az! Vagy kik voltak azok?

- Egy nő volt.

- Oh remek! Nem tudom örüljek-e neki, hogy csak egy nővel feküdtél le többször. – horkantott fel cinikusan. – Beleszerettél?

- Nem, dehogyis. Nem!

- Ki az? – kérdezte szinte kiabálva.

- Hanne...

- Ki az?! – vágott közbe idegesen, mire nagyot sóhajtva kinyögtem.

- Kate asszisztense.

- Kate asszisztense?! Akivel New York-ban is találkoztunk, a fekete hajú lány?

Hátra dőltem a széken és megdörzsöltem az arcom. Még csak sírni se tudtam. Egyszerűen csak undorodtam magamtól. Iszonyatosan szégyelltem magam. Elbasztam. Hogy lehettem ekkora barom, miért volt ilyen kurva fontos, hogy én dugjam meg, ne pedig más...

- Az volt az?! – kérdezte még mindig kiabálva.

- Igen.

- Jó ég, Mads, a lányod lehetne! – mondta és kirúgva maga alól a széket felállt. – Jó ég... – nevetett kínjában és nekem háttal, neki támaszkodott a konyhapultnak.

- Hanne...

- Ne! Ki ne merd még egyszer mondani, hogy azt „Hanne”, vagy, hogy „én”, mert esküszöm kinyírlak!

- Sajnálom!

- Oh, sajnálhatod... – bólogatott és hátranézett rám. – Nagykorú egyáltalán?

- Hanne, kérlek...

- Ne mond ki még egyszer a nevem! – kiáltotta és a pultra csapott. – Nagykorú?

- Persze, hogy az, könyörgöm, ennyire ne nézz már...

- Minek, betegnek? A lányod lehetne Mads! Vagy ez külön tetszett?

- Nem, egyszerűen csak...

- Mi? Csak mi? Csak nem bírtad a nadrágodban tartani a farkad?

Felálltam és fel-alá járkálni kezdtem. Végül is igaza van...  Hanne végül kínjában felnevetett és megrázta a fejét.

- Ezt nem hiszem el. Egyszerűen nem tudom felfogni. – nevetett és rám nézett. – Most álmodom? Vagy ez valami átverés? – kérdezte miközben folytak a könnyei. – Mert ez egy nagyon szar vicc, Mads.

Egyre rosszabbul éreztem magam, de borzasztóan megkönnyebbültem. Soha semmit nem titkoltam előle, borzalmas volt, hogy pont ezt kellett most elmondanom, de nem tudtam tovább magamban tartani.

- Nem tudom elhinni, mond ki még egyszer.

- Kérlek...

- Mond ki még egyszer, mond, hogy nem vicceltél!

- Nem vicceltem! – tört fel belőlem idegesen. – Nem tudok mit tenni, nem tudom visszacsinálni. Ha tehetném, akármit megadnék, hogy visszacsinálhassam! Utálom magam, utálom, hogy ezt tettem veled! – robbant ki belőlem is. – De sajnos nem tudom visszacsinálni.

Cinikusan felhorkantott és megrázta a fejét.

- Eszedbe jutottam közben akár csak egyszer is? – kérdezte, de meg se várta a válaszom. – Jó ég! – sápadt el. – És én még beszéltem is vele. Nem értettem, miért olyan kellemetlen neki. Jó ég! – nevetett fel kínosan és megdörzsölte a szemeit. – Nem is tudtam róla, és életem legmegalázóbb szituációjában voltam miattad. Hogy lehettem ennyire vak. És ő még beszélgetett is velem. Volt pofája azt mondani, hogy egy főnyeremény vagy. Élvezte?

- Nem az ő hibája, nem... ne őt okold, nem... miatta történt.

- Hát ki miatt?  Hisz mindenki tudta, hogy házas vagy! Még látott is minket együtt anno New York-ban, Mads!

Most jön a neheze... Jó ég, soha nem fog megbocsájtani. És teljesen meg is érteném...

- Nem... nem tudta, hogy házasok vagyunk.

- Mi az, hogy nem tudta? A homlokodra kellett volna tetoválni? Hogyne tudta volna? Azt hitte csak jókedvemből rohangálok hozzád a forgatásokra?

- Azt hitte, hogy válunk.

- Mi? Miért hitte volna azt? – kérdezte furcsálló tekintettel.

Mikor nem válaszoltam, Hanne elképedt és szinte fél percig meg se mozdult.

- Most viccelsz...

Leszegtem a tekintetem és harapdálni kezdtem az alsó ajkam. Őszintén nem tudtam, mit mondhatnék. Életemben nem szégyelltem még magam ennyire. Nem kívántam még ennyire, hogy nyíljon meg alattam a föld. Nem tudom, mire volt jó ez az egész „kaland”. Elbasztam 30 évet.

- Jó ég, Mads, ki vagy te... – csóválta meg a fejét, majd megtörölte a szemeit. – És közben eszedbe jutottam néha? Az, hogy én itt várok rád? Akkor is ilyen borzalmasan érezted magad, mint most? Meddig tartott?

- Mármint mire gondolsz?

- Hogyhogy mire gondolok?! – kiáltotta idegesen. – Mire gondolok szerinted? Meddig tartott a viszonyotok? Még beszélsz vele?

- Nem. Mikor... – jézusom, ez már csak hab a tortán. Kár volt belekezdenem... Miért nem mondtam csak annyit, hogy nem beszélek vele...?

- Mikor mi? – kérdezte türelmetlenül és elvett egy szalvétát, hogy letörölhesse az arcát.

- Mikor rájött, hogy... hogy... hogy házasok vagyunk, rá pár napra felmondott. Azóta nem beszéltünk.

- Csodás... – rázta meg a fejét lenézően és némán sírni kezdett. Csak a szipogása törte meg a borzalmasan nehéz csendet a konyhában.

Legszívesebben megöleltem volna, le akartam nyugtatni, de tudtam, hogy nem lenne jó ötlet.

- Akkor jött rá? Amikor én nyitottam ajtót? Miért kellett rájönnie, miért hitt mást? Azt hitte, már elváltunk csak nagyon jó barátok maradtunk? Mit mondtál neki?

- Kérlek ne...

- Mond el, mit mondtál neki!

Nem szólaltam meg rövid ideig. Legszívesebben itt helyben elsüllyedtem volna. De nem volt képem még egyszer hazudni.

- Azt mondtam neki, hogy válunk. – mondtam és nagyot sóhajtottam. Tudtam, hogy vágom magam alatt a fát. Éreztem, hogy ezzel abszolút elvágtam minden lehetőségem.

Hanne rám nézett és némán sírt. Meg se szólalt, csak nézett rám, szinte hitetlenkedő tekintettek. Láttam rajta, hogy nem akarja elhinni, amit mondtam.

- Azt mondtad neki, hogy válunk, csak, hogy lefeküdhess vele. Őt is átverted, csak, hogy dughass egy jót. – jelentette ki és megtörölte a szemeit, majd felhorkantott. – Egy jót... ki tudja, hányszor... – be se fejezte, mert elcsuklott a hangja. – Ki vagy te, Mads? – kérdezte és megrázta a fejét. – Én nem hozzád mentem feleségül. Mi történt veled?

Elővett egy csomag zsepit és kifújta az orrát.

- Mit mondunk a gyerekeknek?

- Nem tudom. – mondtam és a pultnak dőltem, majd keresztbe fontam a karjaim.

- Hogy tehetted ezt? Mit rontottam el? Mit nem kaptál meg?

Felsóhajtottam és megráztam a fejem.

- Nem a te hibád, te is tudod, nem okolhatod magad.

- Akkor kit okoljak? Nem találok értelmes magyarázatot, Mads, valami nyilván hiányzott. Őt még csak nem is okolhatom! – nevetett fel remegő hangon. – Legalább őt okolhatnám, de nem tudom, mert még csak ő se tudott róla, hogy kurvára tilosban jár. Mit tudott ő, amit nem kaptál meg tőlem, Mads? Volt olyan jó, megérte? – tárta szét a karjait és rám nézett.

Ha nagyon őszinte akarnék lenni, igen, tudott olyat, amit Hanne nem. A kérdés az, hogy tudna-e Hanne olyat, amit ő... Ezt viszont mégse mondhatom meg neki. Mindennek van határa...

Így megvontam a vállaim és előástam a legjobb színészi képességeim.

- Nem tudom, Hanne, őszintén nem tudom, hogy miért tettem. Nem... nem találok rá én se magyarázatot, nyilván... nem tudom, nyilván tűrtőztetnem kellett volna magam, persze. Amikor el... – ahogy majdnem kimondtam, hogy először, lehunytam a szemeim és képzeletben felpofoztam magam. Milyen jól kezdem, „oh, csak először voltam részeg...”. Főleg, hogy annyira nem voltam részeg...

- Részeg voltam. – mondtam a lehető legmeggyőzőbb tónusban. – Nem gondolkodtam tisztán.

- És mi vitt rá, hogy még egyszer és még egyszer.... ki tudja hányszor még is megtedd? Nyilván jó volt... – vont vállat és leszegte a tekinetét.

Felsóhajtottam és hátra döntöttem a fejem.

Tényleg nem tudtam mit mondani, éreztem, hogy égnek a szemeim, szinte nem is próbáltam már visszatartani a könnyeim, mert tudtam, hogy igaza van. Soha nem tettem volna ilyet ezelőtt. Kívántam már meg másik nőt, persze, 30 év, könyörgöm, de soha, soha meg se fordult a fejemben, hogy akárkihez hozzá is nyúljak. Pedig kaptam ajánlatokat, de soha nem éltem velük, szerettem, szeretem a feleségem! Hogy történhetett ez meg?

- Hát Mads... most már lóbálhatod előtte a válási papírjaid. – nevetett fel lenézően és megfordult, majd az étkezőasztalnál lévő székek egyikére támaszkodott.

Nyeltem egyet és lassan mellé léptem.

- Hanne, kérlek... nem azt akarom, hogy most azonnal, de kérlek, adj nekem csak egyetlen esélyt.

- Minek, Mads?

- Csak egyet. Nézz rám! – kértem halkan és megfogtam a kezeit. Nem húzta el, de ahogy hozzáértem, jobban kezdett sírni. – Nézz rám... – súgtam és az álla alá nyúlva kényszerítettem rá, hogy a szemeimbe nézzen. – Szeretlek, Hanne! – Ahogy ezt kimondtam még az én hangom is elcsuklott. Nyeltem egyet és megköszörültem a torkom. – Tudod, hogy nem vagyok nélküled senki. És tudom, hogy te is szeretsz. Nehéz lesz, tudom, és hidd el, tudom, hogy nem két nap lesz. De kérlek, próbálj meg adni egy esélyt. – mondtam és apró csókot nyomtam a kezeire. – Kérlek, életem...

Hanne lehajtotta a fejét és a mellkasomnak dőlt. Lassan a fejére emeltem a kezem és simogatni kezdtem őt.

- Bocsáss meg nekem, Hanne. Te vagy a mindenem. Nem tudok nélküled élni...

Ahogy ezeket a szavakat kimondtam, szinte még jobban zokogni kezdett.

- Kérlek, menj el. – mondta és megtörölte az orrát. Megköszörülte a torkát és hátrébb lépett. – Nem tudok rád nézni, kérlek menj el innen. – mondta és keresztbe fonta a karjait. Tényleg nem nézett rám, a papucsát bámulta, miközben szipogott.

Felsóhajtottam és bólintottam.

- Ha ezt akarod, elmegyek.

- Ezt akarom. – vágta rá azonnal.

Bár számítottam rá, hogy ez lesz, mégis iszonyatosan nehéz volt elfogadnom. Erőt vettem magamon és elindultam a bejárat felé. Hossz percekbe telt, mire tényleg kimentem az ajtón, fel se vettem a kabátomat, csak szorongattam azt. Nem akartam elmenni, de tudtam, hogy ezt akarja, és a legkevesebb, amit ebben a szituációban tehetek az az, hogy tiszteletben tartom a kérését. Lehet, hogy holnapra lenyugszik és leülhetünk megbeszélni.

Felmarkoltam a papírjaim és a kocsikulcsot, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

Fogalmam se volt, hova menjek, vagy mit csináljak. Az első ötletem a bátyám volt. Csak beengedne. 11:35 volt, még csak ébren vannak. Nem laktak messze, negyed óra alatt ott voltam. Leparkoltam a ház előtt és becsengettem. Nem égtek már lámpák, biztos, hogy felébresztettem valakit. Jó ég, remélem Lars nyit ajtót és nem a felesége...

- Mi történt? Mit csinálsz itt ilyenkor? – nyitott ajtót Lars hunyorogva.

Ahogy megláttam őt, kicsit megkönnyebülten felsóhajtottam.

- Megcsaltam Hanne-t.

A szemei azonnal kipattantak, majd némán bámult rám vagy fél percig.

- Hogy te mekkora fasz vagy... gyere be... – mondta és nyitva hagyta az ajtót, majd elindult befelé.

Követtem őt. Az ajtón belül lerúgtam a cipőm és levettem a kabátom.

- Mikor? – kérdezte Lars a konyhából. Mire beértem hozzá, már kitöltött két pohár whiskyt.

- Vancouverben.

- De legutóbb, vagy még a Hannibal korszakban?

- Most.

- Hogy fogadta?

- Ahogy számítottam rá. – mondtam és lehúztam az italt, amit Lars a kezembe adott.

- Ha csak bebaszni akarsz szólj, adok olcsóbbat és fiatalabbat. – mutatott a már üres poharamra.

- Be akarok baszni. – vágtam rá gondolkodás nélkül. Lars elhúzta a száját, felvonta a szemöldökét, majd bólintott. Bement a kamrába és kihozott egy üveg bontatlan, olcsóbb kategóriás italt.

- A fiam haverjai hagyták még valamelyik házibuli után. Felőlem az egész üveget is lehúzhatod. Csak ha megoldható ne kerülj detoxba.

- Nem fog megbocsájtani. – mondtam figyelmen kívül hagyva a megjegyzéseit. Kinyitottam az üveget és nem is bajlódtam vele, hogy töltsek magamnak, üvegből kortyoltam párat. – Jó ég, ez borzasztó. – húztam el a szám, erőlködnöm kellett, hogy ne hányjam el magam.

- Szeret téged, Mads. Nem tudom, mi ütött beléd, de ti szeretitek egymást. 30 évet nem dobna ki csak úgy az ablakon, két gyereketek van...

- Kidobtam helyette én... – horkantottam fel egy újabb korty előtt.

- ...30 évig még csak nem is néztél másik nőre ezen a... nem tudom kin kívül. – vont vállat. – Kell neki idő, de hidd el, megbocsájt.

- Nem tudom, Lars. Nem láttad, nem hiszem, hogy lenne remény. Nagyon elbasztam. Iszonyatosan, Lars.

- De mi volt, ki ez a nő, és mi történt? – kérdezte és a pultnak dőlt velem szemben.

- Kate asszisztense volt, Kate Winslet asszisztense. Vele dolgoztam a filmen. De találkoztam már Audrey-val ezelőtt is, egyszer még amikor a Casino Royale-t forgattuk.

- Audrey? – kérdezte Lars, mire bólintottam.

- Aztán még nyár végén, forgatás előtt egyszer megláttam New Yorkban egy gálán. Beszélgettem vele szinte csak pár percet, de nem tudtam kiverni a fejemből kb hetekig. Aztán megláttam Kate öltözőjében. El se hittem, hogy ő az, a mai napig fogalmam sincs, hol találta pont őt... nem tudom. Megőrültem. Iszonyatos teste van, ez tény. És tényleg kurva jó az ágyban. – tettem hozzá szinte suttogva.

- Ne aggódj, Anette alszik, nem fogja hallani. – legyintett nyugtatásképp.

- És értelmes. Lehet vele beszélgetni, művelt lány. Az apja valami ingatlan mogul vagy mi, nem tudom. Most hogy belegondolok, alig tudok róla valamit ezen kívül.

- De nem szerettél belé... vagy? – kérdezte és felvonta a szemöldökeit.

Leszegtem a tekintetem és összeszorítottam az ajkaim. Magam se tudom, beleszerettem-e. Hiányzott az érintése még most is. Érzem az illatát az orromban, azt a meleg fűszeres illatot, ami a mai napig beindítja a fantáziám.

- Mads, ne gondolkozz ezen ennyit, nem szerethettél belé...

- Nem, nem szerettem belé. Nem szerettem belé, de kicsit rosszul éreztem magam, mikor kiderültek előtte is a dolgok.

- Mi az, hogy kicsit rosszul érezted magad? Hisz nem voltatok ott egy hónapnál se több időt!

- Másfél hónapot voltunk ott. – javítottam ki őt. – Te mennyi idő alatt szerettél bele Anette-be?

- Az más, Mads, én elvettem őt.

- Oké, de itt nem ez a lényeg. Nem tudom, hogy milyen hatással voltam az életére és ez kicsit azért frusztrál! Nem beszéltünk azóta. 3 hónapja láttam utoljára és még mindig majdnem minden nap eszembe jut. – vontam vállat és újat kortyoltam az üvegből.

Borzalmas íze volt, de éreztem, ahogy az alkohol tompítja az elmémet. Mély levegőt vettem és újabbat kortyoltam.

- Jó ég. Mennyi idős?

- 24.

- 24 éves?! – tört fel hangosan.

- Majdnem 25.

- Maaads, ne csináld már. Kár, hogy ezt elmondtad Hanne-nek. A lányod 19.

- Tudom, Lars, ezzel nem segítesz.

- Nem segíteni akarok, észhez akarlak téríteni. Mit gondoltál, mi lesz belőle? Hisz szinte még kislány! Mármint hozzád képest.

Felhorkantottam és újabbat kortyoltam az üvegből.

- Minden volt ő, csak kislány nem. Megőrjített, Lars. Egyszerűen nem tudtam neki ellenállni, mikor ízelítőt kaptam belőle, egyre többet és többet akartam. Tudod, hogy Hanne a mindenem nem tudom, hogy tudnék nélküle élni, de én nem tudom, mikor volt részem ilyen szexuális élményekben. Teljesen elvette az eszem, nem tudtam tisztán gondolkodni. Igazából az ágyban Hanne a kislány hozzá képest

- A farkad vezetett, mi?

- Igen és soha nem volt ilyen ezelőtt. Néztem már rá másik nőre, gondoltam is rá, hogy mit tennék vele, persze, de nem tettem igazán soha semmit. Erre jön ez a nő és teljesen kikészít.

- De tudta, hogy nős vagy?

Kortyoltam egyet az üvegből és a szemeibe néztem. Tudtam, mit kapok ezután. Kár neki kamuzni, úgyis megtudná Anette-től, fix, hogy Hanne elmeséli neki részletesen, hogy mit mondtam. Ezt szégyelltem az egészben a legjobban. Legalább ne mondtam volna ezt. De akkor nem ment volna bele, ez is biztos.

- Azt mondtam neki, hogy válok.

Lars felhorkantott és megdörzsölte a szemeit.

- Mads, bazdmeg... Ezt Hanne tudja?

- Ja. Nagyon részeg voltam, amikor ezt mondtam. Egy stábos sörözés után úgy mentem oda hozzá, úgy, hogy megdugom. Mikor beengedett magához, beszélgettünk és mikor rákérdezett, hogy mi van velünk, azt mondtam hogy válunk. Nem tudom, miért, mondom, teljesen megkattantam. Csak meg akartam dugni, nem tudtam, hogy mi lesz belőle.

- Jó ég. Van róla képed?

- Nem, képzeld, nem fotózgattam őt...

- Csak meg akarom érteni, hogy milyen nőnek kell lenni, ahhoz, hogy te ezt mond teljesen önszántadból, még ha részeg is voltál.

- Jó. Nagyon jó nő. Majdnem fekete, barnás haj, kék szem, hófehér bőr... mint a legfinomabb selyem – mondtam és összedörzsöltem az ujjaim. Szinte éreztem a bőre felületét. – Gyönyörű volt, Lars. Tökéletes, feszes, mellek...

- Szóval őt is átbasztad. – jegyezte meg maga elé bámulva.

- Ja.

Lars pár pillanatig csak bámult maga elé, miközben a borostáját vakargatta.

- Hát öcsi... nem áll túl jól a szénád.

- Köszönöm. Ezt eddig nem tudtam.

Mikor újabbat ittam az üvegből, feltűnt, hogy már majdnem a harmada hiányzik. Ezt Lars is észrevette, így kinyújtotta a kezét.

- Lassítsunk kicsit, baj lesz belőle. És szerintem add oda a telefonod is. Már csak az hiányzik, hogy a részeges üzeneteiddel is elásd magad.

Igaza volt, így kivettem a zsebemből és odaadtam neki a telefonom. Eddig eszembe se jutott, de ahogy elkérte tőlem a telefonom, szinte égtek az ujjaim. Nem tudtam, hogy Hanne bocsánatáért esdekeltem volna jobban, vagy Audrey-t kerestem volna fel... Csak, hogy elmondjam neki, Hanne tudja. És hogy ő mit tenne a helyemben. És... hogy... mi van vele.

- Próbálj meg aludni. Holnap majd kitalálunk valamit, úgyse lesz itthon senki, Anette dolgozik. Megbeszéljük. – mondta és megveregette a vállam, majd átölelt. – Minden rendben lesz öcsi. Szeret téged, adj neki időt. – mondta, majd elengedett és elindult az emelet felé. – Gyere, megágyazok neked a vendég szobában.