Még pont szerdán :)) a következő hamarabb jön, esküszöm! zenék lejjebb lesznek, jó olvasást :)
(ps.: igen, az a kép Budapesten készült! :D)
- Audrey -
Ahogy benyitottam
a lakásba, megcsapott a cigaretta szag. Üvöltött valami borzalmasan fül-fájdító
techno és minden függöny be volt húzva. Ösztönösen elfintorodtam, ahogy a
dolgozó szoba felé haladva a szag erősödött.
- Bruce! –
kiáltottam, mire elhallgatott a zene.
- Itt vagyok! –
válaszolta a dolgozó felől.
Ahogy beértem
kissé kusza látvány fogadott. A fiókok kiforgatva, papírok tömkelege a földön,
egy teli hamutál a papír kupac közepén gubbasztó Bruce mellett.
- Mióta cigizel?
- Mióta újra szingli
lettem. – vágta rá egy félig elszívott cigivel a szájában. – Mi járatban?
- Mi járatban? –
nevettem fel halkan és keresztebe tettem a karjaim. – Te mit csinálsz itt? Nem
szóltál, hogy be is jössz és szétszeded az egyik szobát. Azt mondtad majd írsz,
szeretnél beszélni.
- Technikailag ez
csak az én szobám volt. Minden ami itt van az enyém és még nem pakoltam ki,
kellett pár papír.
- És megtaláltad
őket? – kérdeztem, ahogy szétnéztem a szobában.
- Nem. Ez a baj.
Nem találkoztál valahol a lakásban egy szerződéssel? Francia, az egyik
szállítmányhoz kéne, nagyon fontos lenne.
- Nem, sajnálom.
Bruce válaszként
rám se tekintve nyögött egyet és tovább lapozgatott a papírok között.
- Nézd, Bruce...
ezért hívtál fel tegnap? Erről akartál beszélni?
- Ja. – vágta rá
flegmán. Felém se tekintett, amióta beléptem a szobába. Megértem, hogy
megsértettem, belegázoltam a büszkeségébe, de intézhetnénk felnőttesebben is.
- Bruce nem
maradhatsz egyedül a lakásban. Megegyeztünk, nem jöhetsz be csak úgy.
Nemán
felhorkantott és megrázta a fejét.
- Vicc ez az
egész... – nyögte halkan és felállt. Végre rám nézett és elcsendesedett. –
Elbaszott ez az egész kibaszott szituáció. Mire volt jó?
- Bruce kérlek...
- Komolyan.
Tudod, mennyire szeretlek és tudom, hogy te is szeretsz. Vannak problémáink,
persze, de meg tudtuk volna oldani...
- Kérlek hagyd
abba. – vágtam közbe határozottan és megköszörültem a torkom. Próbáltam
keménynek tűnni, de belül tényleg rosszul éreztem magam emiatt. Amióta aláírtam
a papírokat lelkiismeret furdalásom van, attól félek, hogy valami hülyeséget
fog csinálni.
- Kellenek? –
kérdeztem a papírok felé tekintve, hogy tereljem a témát.
- Ja. Holnap
küldök valakit, majd összeszedik.
- Szuper. Nekem
egy óra múlva el kell mennem, végzel addigra?
- Hova mész? –
csillantak fel Bruce szemei lepődötten. – Soha nem mentél sehova hétköznap.
- Ez nem igaz.
Mindig találkoztam barátokkal.
- Kivel találkozol?
- Egy ismerőssel.
– vontam vállat, mire Bruce megrázta a fejét és cinikusan felnevetett.
- Te aztán
kibaszott gyorsan túlléptél rajtam.
- Bruce, nem
randizni megyek! – vágtam rá idegesen. – Nyugodj meg, köze nincs a randihoz.
Csak egy régi ismerősömmel találkozom. Egyébként meg nem tartozom neked
semmilyen magyarázattal.
- Szóval pasi. –
állapította meg és nagyot sóhajtott. – Csodás.
- Végzel egy órán
belül? – kérdeztem, mire bólintott. – Remek. Köszönöm Bruce.
Felmentem a
hálóba és levettem a farmerem. Mads estéje felszabadult és belementem egy újabb
találkozóba. Mindenképp jobb, mint itthon ülni és kínait majszolva TV-t nézni.
Viszont ma én választok helyszínt, így az egyik kedvenc éttermembe viszem.
Bruce benne van tulajdonosként, de fix, hogy ma nem lesz a hely közelében se
ilyen állapotban. Két havonta egyszer néz be, az esély hogy ott legyen egyenlő
a nullával és legalább eszünk egy finomat.
Épp végeztem a
zuhanyzással, amikor Bruce berontott a fürdőbe.
- Ennyire naiv
vagy, Audrey? Azzal a faszfejjel találkozol? – kiabálta szinte lángoló
tekintettel.
- Honnan tudod?
- Megnéztem az
sms-eid. Nem hiszem el, hogy ennyire odáig vagy érte!
Egy pillanatra
elakadt a lélegzetem és eltátottam a szám.
- Mit képzelsz,
hogy csak úgy belenézel a telefonomba? Semmi közöd nincs hozzá, hogy kivel
mikor találkozom!
- Azt hiszed majd
most beléd szeret? – nevetett cinikusan és széttárta a karjait. – Ugyan úgy meg
fog dugni és kihasználni, mint anno, Audrey! Mi a faszért kell vele
találkoznod?!
- Mert én akarok,
Bruce, azért! Azt csinálok, amit akarok, semmi közöd hozzá, hogy kivel mit
csinálok. Azt hiszem, jobb lesz, ha most elmész.
Bruce megrázta a
fejét és némán állta a tekintetem.
- Miért teszed
ezt magaddal, Audrey?
- Menj el! –
kértem újra és szorosabbra húztam magamon a törölközőm.
Bruce szó nélkül
sarkon fordult és kiviharzott a fürdőből, csak a hálószoba ajtó csattanása
tudatta, hogy kiment a szobából.
Mély levegőt
vettem és a tükörbe néztem. Mi van, ha igaza van? Mi a bizonyíték, hogy Mads
nem játssza el ugyanazt, amit anno? Semmi...
*
- Elegáns helynek
tűnik, mondhattad volna, akkor jobban felöltözöm. – jegyezte meg kissé
szégyenlősen Mads.
- Jaj ne viccelj,
a sarokban leszünk, ne izgulj. Olyan, mintha hazajárnék, senki nem fog kinézni,
több híres ember is megfordult itt farmerben és pólóban, senki nem fog kinézni.
- Mrs. Thompson,
bocsánat... – szólt utánam a beengedő lány és elém állt. Kissé zavarodottan
mosolyogtam rá, nem értettem, mi a probléma. Az amúgy gyönyörű,
mandulaszemekkel és bronz bőrrel megáldott gyönyörű lány megköszörülte a torkát
és lathatóan zavartan megszólalt. – Nem engedhetem be ide.
Felvontam a
szemöldökeim és szélesebb mosolyra húzódott a szám.
- Ne haragudj,
mit mondtál?
A lány kissé
szégyenlősen Mads-re nézett, majd vissza rám.
- Nem tudok
maguknak asztalt adni, nagyon sajnálom.
Felnevettem és
Mads-re néztem, aki kissé zavarodottan nézett a lányra, majd vissza emelem a
tekintetem a beengedő lányra.
- Mert? Tele
vagyunk? Megoldjuk hidd el. – bólintottam udvarias mosollyal és egy pillanatra
Mads-re tekintettem. – Gondolom új vagy itt, úgyhogy nem rendezek jelenetet,
csendben megbeszéljük. Én itt tulajdonos vagyok. Akkor jövök be és megyek ki
innen, amikor csak akarok, kedves... Hogy hívnak?
- Mindy, hölgyem.
- Mindy. –
mosolyogtam rá udvariasan. – Hidd el, értékelem, hogy ennyire szűröd a
vendégeket, de mi nem tartozunk a „szűrendő” réteg közé. – mondtam és, hogy
nyomatékosítsam az előbbi mondandóm, felvont szemöldökökkel bólintottam egyet.
– Gyere, Mads, menjünk. – mondtam és elindultam, mire Mindy újra elém állt.
- Nagyon
sajnálom, én csak a munkám végzem, Mr. Thompson utasításait kell követnem, és
higgye el nagyon kínos ez nekem, de a munkám múlik rajta és muszáj fizetnem a
diák hiteleim...
- Várj egy picit!
– vágtam közbe halkan és mély levegőt vettem. – Mr. Thompson utasításait? Mit
mondott pontosan Mr. Thompson?
A lány egyre
aggodalmasabb tekintettel nézett oda-vissza Mads és közöttem. Nagyot nyelt és
az ajkait harapdálva megszólalt.
- Mr. Thompson pár
órája bejött és az személyzetnek kiadta, hogy nem engedhetjük be, vagy
szolgálhatjuk ki önt és... – Nagy levegőt vett, majd Mads-re nézett, aki kissé
zavarban, kissé lepődötten hallgatta az eddigi beszélgetést. Kicsit
elmosolyodott, tényleg kezdett komikussá válni a jelenet... – Maga szerepel
abban a sorozatban? Van belőle film is... – mondta Mindy erősen agyalva, hogy
mi is lehet a címe.
- Ne haragudj...
– nevettem fel kínomban, képtelen voltam udvarias maradni – Most szívatsz? Hogy
jön ez ide?
- Ha jól
tippelek, a Hannibalra gondol. – jegyezte meg Mads kimért hangon.
- Igen, uram
nagyon sajnálom, de...
- Ez nem lehet
komoly! – nevettem közbe őszintén és a lány karjára tettem a kezem. – Ne
haragudj, ez komoly? A pasi a Hannibalból?
- Mr. Thompson
csak ennyit...
- Ennyit tudott
mondani?! Nem engedhetsz be engem és a pasit a Hannibalból? Ez komoly?! Ez azt
jelenti, hogy adott esetben nem engedhetnéd be Anthony Hopkins-t se, mert
éppenséggel ő is játszotta ezt a karaktert és neked fogalmad sincs kit
engedhetsz be és kit nem? És te elvégeztél egy egyetemet? – kérdeztem kissé
lenézően, az előző diákhiteles kijelentésére utalva.
- Nagyon sajnálom
asszonyom, higgye el, hogy iszonyatosan kellemetlen ez nekem...
Nem is követtem
tovább, hogy mit mond. Szinte tátott szájjal bámultam a márvány járólapot,
miközben ő csak magyarázkodott és magyarázkodott, de én semmit nem hallottam
belőle.
Van bőr a
képén... ki fogom csinálni. Amennyi
információt tudok róla, élete végéig tudnám zsarolni őt. Nagyon nagyon rossz
emberrel kezdett ki.
- Audrey ezernyi
jó hely van New Yorkban, feltaláljuk magunk, ne aggódj, gyere. – nyugtatgatott
Mads higgadt mosollyal és a derekamra tette a kezét. Jelen pillanatban édes
kevés volt ez ahhoz, hogy lenyugodjak...
- Mindy, add át
kérlek Mr. Thompson-nak, hogy dugja fel magának az összes szaros pénzmosó
éttermét! Vagy várj, tudod mit? Nem akarlak ennél is kellemetlenebb helyzetbe
hozni, és nyilván nem mondanád meg neki szóról szóra, hisz a főnököd, tartasz
tőle, adj kérlek egy papírt, csak oda kell neki adnod.
- Audrey, ne
csináld ezt, menjünk. Legyél te az érett fél... – súgta kissé zavartan Mads és
elkezdett a kijárat felé terelni, de eltoltam magamtól.
- Nem! Nem
alázhat meg ennyire senki! Adj egy papírt és egy tollat! – kiáltottam a
lánynak, mire ő elővett a pult alól egy papírt és egy tollat, majd odaadta
őket.
„Nagyon rossz
emberrel kezdtél ki te gyerekes idióta! Ne akard, hogy elkezdjek beszélni...
PS.: A neve Mads
Mikkelsen.
PS2.: Dugd fel a
szaros éttermeid!
A.”
Szépen össze
hajtottam majd ráírtam Bruce nevét és átnyújtottam Mindynek.
- További
kellemes estét. – mondtam egy erőltetett mosoly kíséretében és Mads után
indultam.
- Milyen érett
emberhez mentél hozzá. – vigyorgott halkan.
- Őszintén nem
emlékszem, mikor voltam ilyen ideges és megalázott utoljára. Remélem ott rohad
meg, ahol van.
- Valld be,
vicces, hogy a nevemet se tudja, de kitilttat az éttermeiből. – vigyorgott Mads
és zsebre tette a kezeit, ahogy kiértünk a hideg New Yorki levegőre. – Számomra tényleg inkább csak vicces, nem
bántó, vagy megalázó.
- Rohadjon meg...
– puffogtam idegesen és szorosabbra húztam a kabátom övét. – Tudod, nem gondol
bele, hogy ennyivel kicsinálhatnám. – mondtam és csettintettem egyet. – Holnap
börtönbe juttathatnám, de nem, ez nem jut el az ő másik világban működő
tudatáig. Túl elfoglalt a csíkok porszívózásával és az egoja simogatásával.
Tudod, hogy tudta meg, hogy veled találkozom? Arra mentem haza, hogy szétszedte
a dolgozó szobát, valami hülye szerződés után kutatva, nem is szólt, hogy ott
lesz, és ha már itt tartunk, meg se tehetné ezt, hisz az én nevemen van a lakás.
Mindegy, szóvá se tettem, mindössze udvariasan megjegyeztem, hogy legközelebb
szóljon, ha jön. Arra jövök ki a zuhanyzóból, hogy magából kikelve üvöltözik és
ajtókat csapkod, mert belenézett a telefonomba és meglátta, hogy veled
találkozom. Szerinted normális?
- Nem az én
dolgom ezt megállapítani. – vont vállat udvarias mosollyal, majd sandán
elvigyorodott. – De kezdem érteni, miért váltatok el...
- Idióta... nem
fogja fel, milyen jól megúszta. Amennyi mindent tudok róla holnap
lecsukathatnám.
- Valld be, nem
nyomnád fel... – nézett rám kissé előrébb döntve a fejét Mads.
Az orcáim
beszívva harapdálni kezdtem a szám és pár másodpercig csak némán sétáltam
mellette.
- Jó, megeshet.
Nem akarnám, hogy börtönbe kerüljön, de akkor is gyerekes, amit művel.
- Na jó... –
kezdte Mads és elém állt. Elmosolyodott és kissé megremegve a hideg miatt
feljebb vonta a vállait. – Nyugodj le, felejtsük el. Ne hagyd, hogy ez elrontsa
az estét! Hova szeretnél menni?
- Nem tudom... –
válaszoltam halkan. – Őszintén bevallva kissé elvette a kedvem az
éttermezéstől.
- Ha csak ezen
múlik, mehetünk hozzám is. – mondta, mire feltekintettem rá és félredöntöttem a
fejem, majd elmosolyodtam.
- Mads...
- Nem, komolyan.
– emelte maga elé a kezeit. – Megígértem. Csak beszélgetünk. Kényelmes, és fix,
hogy Bruce keze oda nem ér el. – vigyorgott, mire lassan megráztam a fejem és elvigyorodtam.
– Nem tud beállítani és kitiltani, nem akarom, hogy ezen a hülyeségen
idegeskedj egész este.
Végül is miért
ne. Úgyis dolgozom holnap, legalább lesz mi motiváljon, hogy hazamenjek.
- Rendelünk
pizzát és borozunk. – győzködött tovább. – Vagy amit akarsz enni, nekem
mindegy.
- Mint régen... –
mosolyogtam a járdát pásztázva, majd feltekintettem Mads-re, aki kissé
szégyenlősen elmosolyodott és bólintott.
- Nincs messze,
10 perc gyalog, de foghatunk egy taxit is.
- Nem bánnám, ha
taxiznánk, iszonyat kényelmetlen a cipőm... – nevettem fel kissé zavartan, mire
Mads bólintott és már indult is a járda széle felé és feltartotta a kezét.
Beültünk egy
taxiba és tényleg nem sokkal később meg is érkeztünk Mads jelenlegi
lakóhelyéhez.
- Azt hittem
hotelben laksz. – jegyeztem meg a ránézésre is minimum 30 emeletes társasház
előtt.
- Itt vagyunk más
másfél hónapja. Jobb ötletnek tűnt átmenetileg bérelni egy lakást. Privátabb és
mégis kicsit otthonosabb, mint egy hotel.
- Érthető...
- Adjak papucsot?
– kérdezte késségesen, ahogy beléptünk a lakásba és lerúgtam a cipőim.
- Nem, köszi, jó
lesz így.
- Érezd magad
otthon, nyugodtan fedezd fel a lakást, hozok egy italt. Mivel szolgálhatok? Víz,
bor, üdítő? Bár nincs sok minden, általában rendelni szoktam... – mondta, ahogy
végignézett a hűtőben. – Csak kólám van boron és vízen kívül.
- Egy pohár bort
elfogadok.
Amíg ő kibontott
egy üveg bort, én szétnéztem a nappaliban. Hatalmas lakás volt, csak a nappali
lehetett vagy 50 négyzetméter.
A nappaliban hatalmas
TV, kényelmes, nagy kanapé, egy dohányzó asztal és a fal mentén pár polc
helyezkedett el, amin képek voltak. Közelebb mentem, hogy megnézhessem őket.
Nem is gondoltam
volna, hogy Mads visz magával családi fényképeket, ha utazik.
Ő közben
megérkezett mellém és a kezembe adott egy pohár vörösbort.
- Ő a lányod? –
kérdeztem és az egyik képre mutattam.
- Igen, Viola. –
válaszolta büszkén és kortyolt egyet a borból. – Soha nem láttad még?
- Tudod... Nem
beszélgettünk túl sokat a családodról... – jegyeztem meg, mire elvigyorodott és
megvonta a vállait.
- Igaz.
- Gyönyörű. –
mondtam és felemeltem a képet. – Itt hány éves?
- Oh, ez már
több, mint 10 éves kép lehet... nem tudom, pontosan nem emlékszem, de ez az
egyik kedvencem róla.
- A te
arccsontodat örökölte. – jegyeztem meg és visszatettem a képet.
- Tetszik az
arccsontom? – kérdezte felvont szemöldökökkel, halványan elmosolyodva.
- Tetszik a
lányod arccsontja. – válaszoltam egy elfojtott mosoly kíséretében és kortyoltam
a boromból. – És ő a fiad?
- Igen, Carl.
- Mennyi idősek
most?
- Viola most 21,
Carl pedig 19.
- 21?! – tört fel
belőlem kicsit meglepettebben, mint akartam.
Valamiért ez
nagyon meglepett. Tudtam, hogy nagy már a lánya, de, hogy majdnem barátnők is
lehetnénk, azt nem gondoltam. Kortyoltam a boromból és visszanéztem a képekre.
- Igen, nehéz
elhinni... – jegyezte meg és odébb lépett, hogy bekapcsolja a TV-t.
Biztos feltűnt
neki is, hogy ez így megrázott. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, nem
megbántani akartam, de... jó ég! A lánya 21 éves, eddig is tudtam, persze, én
is lehetnék a lánya. Csak majdnem 6 évvel vagyok idősebb a lányánál. Jó ég! És
még csak nem is kifejezetten korán vállalt gyereket, már majdnem 30 volt mikor
Viola megszületett.
Valamiért jobban
megrázott ez a tény, mint eddig akármikor. Úgy éreztem magam, mintha újra én
lennék az ügyetlen kisgyerek az ovis problémáimmal apu ismerősei között.
Konkrétan ugyanaz a korosztály csak tizen-x évvel későbbi szituáció.
- És ő ki? –
kérdeztem, hogy megtörjem a kellemetlen csendet.
- A bátyám. –
vágta rá miközben a tv-vel babrált.
Nem igazán
értettem miért szeretne ennyire tv-zni. Aztán leesett mi a probléma, zenét
keresett.
- Bátyád? Nem is
tudtam, hogy van bátyád.
- Van, egyel
idősebb, mint én. Lars. Ő is színész.
- Láthattam
valamiben?
- Ömm... –
gondolkodott, miközben még mindig zenét keresett. – House of Cards?
- Mit játszott
benne?
- Az orosz
elnököt. – vigyorodott el.
- Jézusom,
tényleg! Imádom Kevin Spacey-t... – jegyeztem meg szinte csak magamban és
visszanéztem a képre. – Micsoda gének. Gyönyörű arccsontok és színészkedés... –
mondtam halkan és tovább nézelődtem.
Találtam egy
képet, amin hárman vannak, a fia, a felesége és ő. Ő középen áll, büszkén,
boldogan, mindkettőjüket szorosan átölelve. A felesége is csak úgy sugárzik
mellette, valaha tényleg tökéletes család lehettek. Ez kissé elszomorított és
kicsit újra bűntudatot éreztem. Mindig azzal nyugtatom magam, hogy nem tudtam
róla, mégis hibásnak éreztem magam, hisz látnom kellett volna az igazságot.
- Hiányzik? –
kérdeztem, mire ő egy pillanatra hátrafordult, hogy rám nézhessen.
- Ki?
- A feleséged. –
kérdeztem még mindig a képet vizslatva.
Mads pár
pillanatig nem válaszolt. Kissé aggódva, hogy rosszat kérdeztem, felé
fordultam. A TV-t babrálta még mindig. Egyszer csak megszólalt:
- Őszintén?
Bár ne kérdeztem
volna rá...
- Őszintén. –
válaszoltam, bár tudtam, hogy nem fog tetszeni, amit mondani fog.
- Hiányzik az az
„otthon” érzés. Hogy valaki tényleg vár rám otthon. Hogy ott voltak a gyerekek,
olyan természetesnek tűnt, hogy együtt vagyunk. Ez hiányzik. Ma, ha látni
akarom akármelyik gyerekem, legalább három nappal előbb szólnom kell nekik,
mert pasiznak, csajoznak, buliznak, Carl ráadásul Angliában tanul... Hanne
pedig... – mély levegőt vett és kis habozás után folytatta csak – persze, néha
hiányzik, de nem hiszek a véletlenekben, szóval... próbálom a jó oldalát látni
annak, ami történt. Nem élhetek a múltban folyamatosan azon rágódva, hogy miért
tettem, amit tettem. Ezt dobta a gép, ezt kell élvezni. – mondta, majd ahogy
befejezte kissé erőltetett mosollyal hátranézett rám. – Mármint félre ne értsd,
nem... nem úgy értem, nyilván az is része a „nincsenek véletlenek dolognak”,
hogy ma itt vagyunk, szóval...
- Nem értem
félre. – bíztattam egy mosollyal, mire visszafordult a TV felé.
Mikor végre
talált zenét ami tetszett neki, ledobta a távirányítót és visszaállt mellém.
- Mesélj valamit
te.
- Mit akarsz
tudni? – kezdtem és felé fordultam. Ő leült a kanapéra és feltette a lábait a
dohányzó asztalra.
Mads kortyolt a
borából és mereven figyelt engem.
- Hogy kerültél a
forgatás helyszínére?
Felnevettem és lassan
odasétáltam, majd leültem mellé.
- Elhinnéd nekem,
ha azt mondanám, hogy abszolút véletlenül és még csak arról se tudtam, hogy
ezen a kontinensen vagy?
Felvonta a
szemöldökét és kortyolt a borából.
- Nem.
- Pedig az volt.
Az asszisztensemmel voltunk kávézni. Az egyik kedvenc helye a ti
helyszínetekkel szemben volt. Amikor megérkeztünk még nem kezdtetek forgatni,
még csak le volt zárva minden. Bent ültünk, beszélgettünk és egyszer csak
meglátta Benedict-et, aztán én téged.
- Na, komolyan...
– vigyorodott el és letette a poharát az asztalra.
- Komolyan! Nem
akarok gonoszkodni, de ha tudtam volna, hogy ott vagy, lehet, hogy oda se
megyek. Azt is Pam erőltette, hogy odamenjünk közelebbre.
- Hmm... –
sóhajtott és lenézett a kezemben lévő pohárra, majd fel rám. – Pam?
Asszisztens?
- Igen. Segít
egyben tartani az életem. Tudod nem érek rá mindenre, amire szeretnék. –
vigyorogtam cinikusan.
- Micsoda komoly
üzletasszony lett belőled... – nevetett fel halkan.
Én szó nélkül
bólintottam és megittam az utolsó korty boromat is. Mads az asztalon lévő boros
üvegért nyúlt és töltött még nekem és magának is.
- A New York-i
véletlenekre. – emelte felém a poharát.
- Véletlenek
nincsenek. – mondtam és koccintottam vele. Ő elmosolyodott és bólintott.
Felálltam és
megkerültem a kanapét.
- Nem bánod, ha
szétnézek? Amit eddig láttam gyönyörű volt.
Bólintott és ő is
felállt. Nem vezetett semerre, hagyta, hogy menjek, amerre akarok.
Elindultam az
egyik ajtó irányába, amit innen megláttam. A nappali végéből egy kisebb folyosó
szerű átvezetőből nyílt 3 másik szoba.
- Gardrób. Bár
még mindig a bőröndömből élek. – mondta és felkapcsolta a lámpát.
- Nem rossz. –
mondtam és beléptem. Nem volt sok minden kirakva, de lógott pár zakó és dzseki.
Bár alig volt kint pár ruhája, így is azonnal megcsapott az ismerős illat.
Végigsimítottam az egyik ing ujján és visszaindultam Mads felé.
- Erre... –
mutatta és folytatta. – Már, ha nem bánod. Egyszerűbb, mint találgatni, hogy
merre indulsz. – nevetett fel halkan. – Fürdőszoba. Mellette egy kisebb mosdó.
A végén pedig a hálószoba.
Szó nélkül
benéztem mindegyik helyiségbe, a hálószobába be is mentem. Egész nagy szoba
volt, az egyik fal üveg volt, a kilátás csodás volt.
- Wow... – súgtam
és odaálltam a függöny mellé.
- Csak ezért
vettem ki ezt a lakást. – mondta a kilátást pásztázva.
- Gyönyörű.
Hanyadik emeleten vagyunk?
- 24.
Keresztbe tettem
a karjaim és elmélyedtem az elém táruló látványban. Bár mind a 26 évemet ebben
a városban töltöttem, még mindig le tudott nyűgözni. Főleg éjszaka. Nagy
közhely, de ez a város tényleg soha nem alszik. Ugyanolyan forgalom és zsongás
van hajnali 3-kor, mint délután 3-kor. Semmi nem változik, csak a fény
viszonyok.
Ahogy lenéztem az
utakra, most is fel-le araszoló taxikat láttam, rohanó tömeget és villogó
közlekedési lámpákat.
Hatalmas volt
kint a nyüzsgés, bent mégis átjárta a teret a nyugalom. Na jó, ez így nem igaz,
hisz szinte tapintható volt közöttünk a szexuális feszültség és a ki nem
mondott vágyak ereje. Ha rajta múlna, szerintem már rág az ágyában
hemperegnénk.
Egy pillanatra
ránéztem. Még mindig lenyűgözött, mennyire tökéletes vonásokkal rendelkezik. Ő is
a város bámulta, de amikor észrevette, hogy őt nézem, felém tekintett.
- Fura, mennyire
magányos tud lenni az ember egy ilyen városban. – mondtam és zavaromban
visszafordultam a város felé. Már vagy fél perce benne gyönyörködtem, nem
akarok veszíteni... – Még mindig meg tud
lepni. Azt hinnéd, itt mindig lesz társaságod, 9 millió ember rohangál fel-alá
megállás nélkül. Ebből kiindulva jó okod van azt hinni, hogy itt mindig lesz
valaki aki ébren lesz és boldogan rohan veled a következő kávédért. Azt gondolom,
nincs is másik város, ahol annyira magányosnak érezhetné magát az ember, mint
itt. Olyan, mintha még abból a sok millió emberből se kellenél senkinek.
Mads kissé
zavarodottan nézett rám. Zsebre tette a kezét és kortyolt a kezében lévő
pohárból. Nem tudtam nem végignézni, ahogy az ajkaihoz ér a pohár. Kezdtem
megérezni az alkoholt. Ahogy Mads rám nézett nagyot nyeltem és kicsit erősebben
markoltam a poharam.
- Magányos vagy? –
kérdezte és teljes testével felém fordult, majd letekintett a poharára és
lötyögtetni kezdte benne az italt.
- Most jól érzem
magam. Persze néha kicsit én is magányosnak érzem magam, de Bruce mellett is
sokszor éreztem így. Nem változott sok minden... – sóhajtottam és
megköszörültem a torkom. – Mikor rendelted a pizzát? – mosolyodtam el, hogy
témát váltsak.
- Úgy 20 perce.
Lassan itt kéne lennie.
- Mads -
Te választottad
ezt a dalt? – kérdezte sanda vigyorral, miközben ritmusra lépegetett velem.
- Esküszöm nem.
Spotify... – mosolyodtam el, mire hitetlenkedve mosolygott és bólintott egyet.
Kissé spicces
állapotban volt már de tetszett, mert sokkal felszabadultabb és őszintébb volt.
Eltűnt belőle az a kissé rideg, sznob nő, akinek mutatta magát az elmúlt pár
napban. Egy hete láttam meg és bár azóta csak másodszor töltöm vele az estét, tényleg
jó éreztem magam vele. És bár igen, iszonyatosan kívántam őt, megígértem neki,
hogy nem lesz semmi, ha csak ő meg nem gondolja magát persze...
Egy ideje
boroztunk már, megvacsoráztunk és pár órája csak beszélgettünk. Egyre felszabadultabb
és őszintébb lett, nem hitte el, hogy tényleg táncosként kezdtem a karrierem, pedig
kifejezetten emlékszem, hogy megbeszéltük ezt már anno is, így felkértem egy
táncra, hogy bebizonyítsam neki. Meglepően ügyesen táncolt ő is. És nem
mellesleg kifejezetten tetszett, hogy hozzám simulva mozog velem...
- Anyuék járattak
balettozni kiskoromban. – válaszolt, mikor rákérdeztem, honnan ez a meglepő
tánc tudás.
- Igen lenyűgöző.
– bólintottam elismerően, mire szégyenlősen elmosolyodott. Gyönyörű volt. A
mosolya maga feldobta az estém. Nem értékeltem régen eléggé az apróságokat,
amik Audrey-val jártak. A néha már idegesítően pozitív, ugyanakkor néha már-már
flegmaságnak tűnő „semmin nem akadok fenn” hozzáállása és az önfeledt mosolya. A
legapróbb dolgok is fel tudták dobni. Extra ananász a pizzán, a szép idő, egy
kiskutya a parkban és hasonlóan semmitmondó apróságok is mosolyt csaltak az
arcára.
- Mi az? –
kérdezte mosolyogva, miután vagy egy perce némán gyönyörködtem benne.
Megráztam a fejem
és elmosolyodtam.
- Na, mond már! –
kuncogott halkan. – Van valami az arcomon? Szószos vagyok? – kérdezte és
óvatosan törölgetni kezdte az ujjával a szája sarkát.
- Nem, gyönyörű
vagy. Nincs ott semmi, aminek nem kellene ott lennie. – mondtam, mire leszegte
a tekintetét és láthatóan elpirosodott.
- Legutóbb megcsókoltál.
– mondtam ki, ami egész este motoszkált a fejemben.
Audrey felsóhajtott
és elmosolyodott.
- Nem kellett
volna, de nem bírtam magammal. Sajnálom.
- Nem kell
sajnálnod. Csak érdeklődtem. Meglepődtem. – vontam vállat a szemeibe nézve. –
Csak kérdeztem... – ismételtem elveszve a tekintetében. – Én nem bántam...
Audrey megköszörülte
a torkát és hátrébb lépett, majd leült a szőnyegre.
- Egész nap
magassarkúban mászkáltam, meghalok, ha nem tehetem fel a lábaim. – mosolyodott el
és ahogy leült, kinyújtotta, keresztbe tette a lábait és mozgatni kezdte a
lábfejeit.
- Húzós napod volt?
– kérdeztem, miközben leültem mellé a szőnyegre. Leemeltem a poharainkat a
dohányzó asztalról és Audrey-nak adtam az övét.
- Köszi... –
mondta és kortyolt egyet a már szoba hőmérsékletű borból. – Nyolctól hétig bent
voltam, mármint, helyesbítek, voltam kettő megbeszélésen, egy helyszíni szemlén
egy divatbemutatóhoz, amit mi szervezünk és végigmentem a könyvelőnkkel a
negyedéves pénzügyeinken, úgyhogy igen, mondhatjuk, hogy kicsit húzós napom
volt. – mosolygott fáradtam és hanyatt dőlt a puha szőnyegen. – Ahh... –
nyögött fel halkan, meg lehunyta a szemeit és belemarkolt a szőnyeg szálaiba. –
Honnan van ez a szőnyeg? Olyan, mintha egy felhőn feküdnék...
- Fogalmam sincs,
de rákérdezhetek a főbérlőmnél.
- Leköteleznél. –
mondta még mindig lehunyt szemekkel. – Letennéd nekem? – nyújtotta felém a
poharát. Visszatettem azt az enyémmel együtt az asztalra és félig az oldalamon
feküdve lekönyököltem mellé a földre.
Ahogy a földön
feküdt feljebb csúszott a ruhája a combján, csak centik lehettek a ruha széle
és a bugyija között... Már attól is teljesen kikészültem, hogy a lenge kis
ruhájában mellettem mozgolódik, néha-néha hozzám érve. Ahogy hatott a bor,
egyre nehezebben fogtam vissza magam...
- Valahogy mindig
eléred nálam, hogy alkohol jusson a szervezetembe... – fordult felém
vigyorogva.
- Jaj, mintha
unszolni kéne téged. – jegyeztem meg játékosan, mire felnevetett és a vállamnál
finoman meglökött. Audrey „lökése” nem igen volt rám különösebb hatással, de
tényleg kényelmesnek bizonyult a szőnyegem, így én is hanyatt dőltem a földön. Ahogy
lefeküdtem halkan nyögtem egyet és kényelmesen elhelyezkedtem.
- Tényleg isteni
ez a szőnyeg. Jobb, mint az ágyam... – jegyeztem meg, mire Audrey halkan
kuncogni kezdett.
- Tudod, nem
tudom, minek tudható be ez a stílus változás nálad, vagy, hogy csak a kezdeti
bevágódó stádiumban vagy-e, de tetszik ez az inges éned. Régen legtöbbször
melegítőben és pólóban láttalak. Kifejezetten jól áll neked ez az elegánsabb
stílus.
- Ne szokj hozzá,
csak azért csinálom, hogy imponáljak neked. – vágtam rá halkan nevetve, mire
Audrey rosszallóan felsóhajtott.
- Szeretnéd, ha
megismétenénk? – kérdezte és a feje alá tette a kezeit.
- Persze, hisz
jól érezzük magunkat, miért ne? – vontam vállat és felé fordultam. – Én legalábbis
jól érzem magam veled, nem tudom, te hogy vélekedsz erről.
- Én is jól érzem
magam. – helyeselt halkan és az egyik kezével simogatni kezdte maga előtt a szőnyeget.
Vagy egy percig
csak némán feküdtünk, amíg Audrey meg nem szólalt.
- Kicsit előre haladok
ezzel, de... – kezdte halkan, még mindig a szőnyeget simogatva – Ha hazamész...
mi a terved?
Felsóhajtottam és
a plafonra emeltem a tekintetem. Őszintén fogalmam se volt...
- Hát... nem
tudom. Ha itt végzek, Januárig nem lesz komolyabb programom, pár néhány napos melóm
lesz csak. De gondolom otthon leszek. Nem tudom még.
- Hm... –
bólintott halkan és egy elég erőltetett mosolyt villantott rám. A fanyar
mosolya láttán nem tudtam nem elvigyorodni, ami végül az ő arcára is őszinte,
kissé szégyenlős mosolyt csalt.
- Lebuktál...
- A francba... –
kuncogott halkan és rám tekintett.
- Nem tudom,
Audrey. Nem akarok semmit megígérni, nem tudom... nem tudom, mi hogy alakul. Csak
beszélgetünk és borozunk. – emlékeztettem az ő kérésére.
Lehunyta a
szemeit és a hátára fordult. Nem tudtam, hogy ezzel megbántottam-e, nem
akartam, de nem akartam hamis álmokkal dédelgetni. Másodszor találkoztunk csak
és nem tudom, mi hogyan működne közöttünk.
Gyönyörű volt és
elbűvölő, csak ki kéne ejtenie és azonnal lefeküdnék vele, de nem tudom, hogy
okos döntés lenne-e akármi komolyabb dologba bonyolódnunk. Most lépett ki egy
nem kicsit bonyolult kapcsolatból, a volt férje még mindig az élete része,
pedig nincsenek gyerekeik se, nem hiszem, hogy ez lenne neki a legjobb lépés. Még
ha meg is bántom ezzel...
Én is teljesen a
hátamra fordultam és lehunytam a szemeim. Az illata még így is bódító volt,
pedig nem közvetlen mellettem feküdt. Ahogy megcsapta az orrom a kellemes
illat, ezernyi emlék öntötte el az elmém. Nagyot nyeltem és próbáltam terelni a
gondolataim, mielőtt olyat teszek, amit holnap megbánok...
Lassan éreztem,
hogy álmosodom, a bor mindig megteszi hatását...
Hallottam, hogy
Audrey mozgolódik mellettem, de amit következő pillanatban tett igen csak
váratlanul ért. A csípőm mellé térdelve rám ült, majd a mellkasomra dőlt.
- Mindenkivel így
barátkozol? – kérdeztem és a hátára tettem a kezem.
- Csak a régi
ismerősökkel. – mondta halkan és mélyen magába szívta az illatom.
Végem volt... nem
elég, hogy mellettem fekszik, árasztva magából az őrjítő illatát, még rám is
mászik.
- Látom még
mindig ugyanannyira tetszem. – kuncogott halkan és picit mozogni kezdett, ahogy
megérezte a merevedésem.
Próbáltam
kontrollálni de ebben a pózban ez tulajdonképpen teljesen esélytelen volt.
Bódító volt az illata, ugyanolyan fűszeres és meleg illat, amiről azonnal a
forró éjszakáink jutnak eszembe... Amióta megéreztem rajta ma, nem tudok nem
arra gondolni, hogy mit tennék vele legszívesebben.
- Csodálkozol? –
kérdeztem mosolyogva, majd a kezeiért nyúltam és összekulcsoltam a ujjaink,
hogy megtámaszkodhasson a kezeimen. Így a
szemeibe tudtam nézni, bár ez se segített sokat abban, hogy kitaláljam, mit
akar Audrey. – Megígértem, hogy én nem nyúlok hozzád, de a testem reakcióival
sajnos nem tudok mihez kezdeni... hozzáteszem, könnyebb dolgom lenne, ha nem
mozgolódnál...
Audrey lehunyt
szemekkel elmosolyodott és nagyot sóhajtott. Kissé bizonytalanul egyensúlyozott
felettem, majd még mindig lehunyt szemekkel halkan felkacagott de beharapta az
ajkait, hogy visszatarthassa a nevetést.
- Mi az?
- Semmi. – rázta
meg a fejét vidáman és rám nézett. – Csak tudod... soha nem gondoltam volna
hogy valaha is így leszek veled, mármint így ennyire közel hozzád. Őszintén
utáltalak, sőt, gyűlöltelek. – mondta vigyorogva.
- Te másztál rám,
én megígértem, hogy nem nyúlok hozzád.
Audrey az ajkába
harapott és nagyot sóhajtva elengedte a kezeim és felegyenesedett. – Tudom... –
mondta halkan. – Soha nem bírtam magammal.
Ezen felbátorodva
nyeltem egyet és elengedve Audrey szorító ujjait, óvatosan a derekára emeltem a
kezem. Nem tudtam, meddig mehetek el, hisz megesketett, hogy nem nyúlok hozzá.
Kurva nehéz volt ezt megállnom, de megpróbáltam. Csak feszegetem a határokat...
na nem, mintha sok határ maradt volna még, így, hogy rajtam ül...
Ahogy megérezte magán
a kezem, vett egy mély levegőt és lehunyta a szemeit. A mosolya lehervadt és
kissé összeráncolta a szemöldökeit.
- Túlléptem a lassan
már nem létező határt? - kérdeztem halvány mosollyal, amilyen udvariasan csak
tudtam és lejjebb engedtem a kezem.
- Kicsit. –
mosolyodott el kissé mámoros tekintettel és az ajkába harapott. – Mads... –
kezdte hevesen, majd elmosolyodott és rám nézett. Pár pillanatig habozott, majd
kifújta a levegőt és a mellkasomra hajtotta a fejét.
- Jól vagy? –
kérdeztem és finoman játszani kezdtem a hajával.
- M-hmm... – bólintott
halkan. – Jól vagyok. Ez nagyon jól esik.
- Mit akartál
mondani az előbb?
Mély levegőt vett
és az ujjaival játszani kezdett az ingem gombjaival.
- Semmit. Csak
jól esett kimondani a neved. – mondta halkan és felnézett rám. Halványan
elmosolyodott és az alsó ajkába harapott. – Rég túlléptem a határt, amikor
idejöttem. – mondta ki halkan, mire elmosolyodtam. – Nagyon meg fogom bánni,
hogy ezt elmondom neked, de... – egy pillanatra elhallgatott, mintha habozna,
de végül folytatta – ...nagyon hiányoztál.
Lehunytam a
szemem és kissé oldalra fordítottam a fejem. Ugyanaz a naiv, magát nagyon
erősnek és függetlennek tettető nő, akit anno megismertem benne. Kicsit
komolyabb lett, kicsit tényleg határozottabb, de ahogy borozni kezdtünk,
leomlott minden fal, amit maga köré épített. Nagyon jól tudtam, hova
lyukadhatunk, ha így folytatjuk, de most nem volt miért visszafognom magam. Nem
bántok meg senkit, nem csalok meg senkit és csak addig megyek, amíg Audrey
engedi. Bár ha jól sejtem nem kell sokat várnom rá... Nem tudom, mi lesz ebből,
hisz két hétig vagyok már csak itt. Nem akarom megint úgy megbántani, de nem
akarnám, ha emiatt nem is találkoznánk. Hiányozna, még én is meglepődtem,
mennyire vártam, hogy újra láthassam. Lehetnénk kicsit többek, mint barátok...
A kérdés az, hogy ő mit akar kihozni ebből a kapcsolatból.
- Rosszat
mondtam? – kérdezte és a tenyereire támaszkodott a fejem mellett.
Megráztam a fejem
és kinyitottam a szemeim. Audrey gyönyörű türkizes, tenger-kék tekintetével
találtam magam szembe.
- Nem. Én is
sokat gondoltam rád. Tényleg. – bólintottam, hogy nyomatékosítsam, amit
mondtam. – Nem csak azért mondom, hogy jobban érezd magad.
Audrey
elmosolyodott és bólintott.
- Hamar
megbántam, hogy kitöröltem minden lehető elérhetőséged.
Elvigyorodtam és
félretűrtem az arcából egy tincset. A merevedésem még mindig fájdalmasan
lüktetett a farmeremben, de próbáltam nem foglalkozni vele. Persze, mert az
olyan kurva könnyű...
- Hiányzott a
fura akcentusod... – mondta halkan és felkuncogott.
- Menj a fenébe!
- Nem, tényleg
imádom! – nevetett halkan, majd az ajkaimra emelte az ujjait. – És Imádtam ezt
itt... – súgta és végigsimított az ajkaimon. Szinte csodálta őket, pár másodpercig
megbabonázva nézte az ajkaim, miközben finoman simogatta őket. Lehunytam a
szemeim és minden erőmmel azon koncentráltam, hogy ne csókoljam meg most
azonnal. Ahogy hozzám ért szinte kirázott a hideg. Megígértem neki, az ő
tempójában haladunk, vissza kell fognom magam... Nem is emlékszem, mikor
tűrtőztettem magam ennyire.
- És ezt. Imádom,
hogy szinte le tudnál szúrni az arc csontoddal! – kuncogta és végig húzta az
ujját az arcomon. Bár bevallom, aranyos volt, ahogy részegen szinte szerelmet
vall, képtelen voltam arra gondolni, hogy mit tennék vele legszívesebben. És ha
így halad, még esély is van rá, hogy úgy alakul, ahogy én szeretném.
- És imádom a
kusza vámpír fogaid is. Imádom, ahogy belém mélyeszted őket. – vigyorgott és az
ajkaiba harapott. – Hiányzott ahogy megharapsz. – mondta megbabonázva és a
szemeimbe nézett. – Tényleg hiányoztál Mads. – sóhajtotta, mintha még magának
se akarta volna beismerni eddig. Elmosolyodtam és félretűrtem egy tincset az
arcából.
- Ezt nevezed
határon táncolásnak? – vigyorogtam, mire nagyot sóhajtott. – Megölsz, ugye
tudod? Tartom magam az ígéretemhez, de csak, hogy tudj róla, kicsinálsz...
- Nem megy. –
mondta hirtelen elkeseredetten és mély levegőt vett.
- Mi? – ráncoltam
össze a szemöldököm.
- Nem tudok a
barátod lenni, Mads. – mondta és visszahajtotta a fejét a mellkasomra. Mélyen
magába szívta az illatom és egészen finoman belemarkolt az ingembe.
Óvatosan a hajába
markoltam és feljebb húztam őt, hogy a szemeibe nézhessek.
- Hát ne legyél
az. – mondtam egészen halkan. Nem tudtam, hogyan fogja értelmezni, hisz kicsit
tényleg részeg.
- Te vagy a
leggyönyörűbb férfi, akit valaha láttam. – mosolyodott el kissé szomorúan. –
Nem tudnék uralkodni magamon és utálnám magam, ha megint hagynám, hogy hülyét
csinálj belőlem, csak azért, mert én ennyire... kedvellek téged. – mondta és
rám nézett. Nem tudtam, hogy komolyan vehetem-e amit mondott. Részeg, nem
hiszem, hogy józanul is komolyan gondolná, mégis jó volt ezt hallani. Bár
tudtam eddig is, Kanadában is láttam, hogy néz rám. Szinte csodálattal nézett
rám, ahogy most is, még ha eddig próbálta is leplezni.
Mély levegőt
vettem és végigsimítottam az arcán. Ugyanolyan gyönyörű volt, mint anno. A bőre
akár a legfinomabb selyem, hófehér, tökéletes. Tudom, hogy tudnám őt nagyon
szeretni. De vajon helyes döntés lenne-e... és hogy kiviteleznénk? Én nem költöznék
ide és ő biztos, hogy nem költözne Európába. Szinte kilátástalan a helyzet,
mégis jó erről álmodozni...
- Nem foglak
bántani ígérem. – mondtam halkan mire ő a kezemnek nyomta az arcát és lehunyta
a szemeit.
- Megígéred?
Halványan
elmosolyodtam és bólintottam. Audrey felsóhajtott és bólintott, majd rám nézett
és apró csókot nyomott a tenyerembe.
- Nagyon nagyon
hiányoztál... – súgta és közelebb hajolt az arcomhoz. Szinte égtek az ajkaim,
hogy hozzáérhessek és újra megízlelhessem őt. Erre vártam majdnem 3 éve. A
szemembe nézve végigsimított az arcomon, majd lassan lehunyta a szemeit és
éppen csak hozzáérve az ajkaimhoz megcsókolt. Mintha feszegetné a határait, mintha
még nem merné elengedni magát. Megőrjített ez a lassú tempó, de nem akartam
megijeszteni, tudtam, hogy vissza kell nyernem a bizalmát.
A nem olyan régen
elfogyasztott sütitől még mindig enyhe fahéj íze volt, keveredett a vörösbor
testes aromájával. Teljesen elvette az eszem, iszonyatosan nehéz volt
türtőztetnem magam, éreztem, hogy szinte markolom a kezét, amivel még mindig a
tenyeremben támaszkodott. Kezdtem elveszíteni a kontrollt és egy kicsit
rámenősebben kezdtem csókolni.
Audrey azonban meglepően
hirtelen elhúzódott és levegő után kapkodva hátrébb húzódott.
- Sajnálom... –
súgta halkan és az ujjaival kissé megtörölte az ajkait. – Nem kellett volna, ne
haragudj...
Kissé zihálva
megnyaltam az ajkaim és megráztam a fejem.
- Semmi gond... –
nyögtem kissé öntudatlan állapotban, még fel se fogtam, mi történt.
Megőrjített
azzal, hogy elhúzódott. Eddig is kívántam, de most majd megőrültem, hogy mégse
megy bele. De nem akartam erőszakoskodni, szeretném tényleg visszanyerni a
bizalmát, úgyhogy próbáltam kicsit lenyugodni.
Audrey a
mellkasomra döntötte a fejét és hasonlóan heves tempóban mint én kapkodni kezdte
a levegőt. Ahogy csendesedett a légzésünk, játszani kezdtem a hajával.
Már vagy negyed
óra is eltelhetett, mióta itt feküdtünk és a szuszogásából ítélve Audrey
elaludt. Suttogva szólongattam, majd finoman simogatni kezdtem az arcát, de
semmilyen reakciót nem kaptam. Kicsit se lenne ellenemre, hogy itt aludjon, de
jobban tetszene, ha nem a földön kéne kiviteleznünk... Nem akartam
felébreszteni, de muszáj lesz, konkrétan rajtam fekszik, máshogy nem tudom bejuttatni
a hálóba.
Az egyik kezemmel
megtámasztottam a fejét, majd ügyelve, nehogy ránehezedjek akárhogyan is,
óvatosan fordulni kezdtem, hogy legördüljön rólam, de mozdulat közben
felébredt. Megtámaszkodott maga mellett és hunyorogva, durcásan nézett szét,
mintha hirtelen azt se tudná, hol van.
- Ne haragudj,
hogy felébresztettelek. Gyere, átviszlek az ágyba, ne a földön aludj.
Nagyot sóhajtott
és összeszorította a szemeit, majd lepődötten nézett rám. Nem igazán voltam
benne biztos, hogy felfogta, amit mondtam.
- Audrey,
gyere... – szólongattam, mire felült és a hajába túrt.
- Hány óra van? –
kérdezte szinte suttogva és körbenézett.
- Negyed három.
Aludj itt, ne indulj most haza, kényelmesebb. De szerintem ne maradj itt a
szőnyegen, menjünk át a hálóba. – mosolyogtam halkan, mire nagy levegőt vett és
bólintott. – Vagy ha neked kényelmesebb a vendég szobában is alhatsz.
- Nem akarok
egyedül aludni. – rázta meg a fejét még mindig hunyorogva és visszadőlt a
szőnyegre, majd felém nyújtotta a kezét.
- Ne-ne-ne,
gyere. Beviszlek, csak állj fel... – kértem és megfogtam a kezeit, hogy
felsegíthessem. Némán hagyta, hogy segítsek, majd mikor a térdei alá nyúltam,
megrázta a fejét és hátrébb lépett.
- Bemegyek csak
mond merre. – súgta halkan és megfogta a kezem, majd nagyot sóhajtva egy
pillanatra a vállamnak dőlt és szabad kezével végigsimított a karomon.
Bevezettem a
hálóba és lekapcsoltam a lámpát.
- Kérsz valami
kényelmesebbet?
- Egy pólót. –
vágta rá mielőtt ásított volna. Leült az ágyra és a szemeit dörzsölve várta,
hogy odaadjam neki a kívánt ruhadarabot.
Kivettem egy
frissen mosott Levi’s-es rövidujjút és odaadtam neki.
- Fordulj el! –
kérte, mire vigyorogva engedelmeskedtem és kérésének bőven eleget téve inkább
visszamentem a nappaliba, hogy kicsit összepakoljak és leoltsam a lámpákat.
Mire visszaértem ő már a takaró alatt szuszogott, a ruhája és a melltartója az
ágy mellett hevertek a földön. Összeszedtem a ruháit és összehajtva az ágynemű
tartóra tettem őket, majd átvettem egy tiszta pizsama nadrágot és befeküdtem
mellé.
Ahogy feküdt
mellettem, felém fordulva, az ablakon beszűrődő fények látni engedték Audrey szinte
tökéletes vonásait. Egyszerűen nem tudtam nem hozzáérni, épp hogy a bőréhez
érve végigsimítottam az arcán, mire megmozdult a szemhéja. Kicsit mérges voltam
magamra, igazán hagyhatnám már aludni, de nem bírtam magammal. Pont olyan
gyönyörű volt, mint amilyennek emlékeztem rá.
Lassan
felnyitotta a szemeit és némán állta a tekintetem.
- Mads? –
kérdezte alig hallhatóan, mire felvontam a szemöldökeim. – Nem baj, ha itt
maradok?
- Nem. – ráztam
meg a fejem halvány mosollyal.
- Akkor jó. –
válaszolta és lehunyta a szemeit. – Holnap mennem kell dolgozni. Felkeltesz
8-kor?
- Persze. –
suttogtam és beállítottam egy ébresztőt a telefonomon.
- Jó éjt Mads!
- Jó éjt! –
mondtam és lassan én is lehunytam a szemeim.
Egy perc se telt
el, mikor Audrey újra megszólalt.
- Mads?
- M-hmm? –
nyitottam ki a szemeim most már én is egyre álmosabban.
- Fázom... –
mondta még mindig lehunyt szemekkel.
- Hozok egy
nadrágot. – nyögtem és felültem, de ő megfogta a kezem, így visszafordultam
felé.
- Inkább csak
gyere ide... – kérte halkan és maga felé húzta a kezem.
Egy rövid
pillanatnyi habozás után visszadőltem az ágyba és közelebb húzódtam hozzá, mire
ő megfordult és hozzám bújt.
Az illata szinte
bódító volt, lehunytam a szemeim és mélyen belélegeztem. Átkaroltam és amilyen
szorosan tudtam hozzásimultam. Tényleg fázhatott, jég hidegek voltak a lábai.
- Így most nagyon
jó... – súgta elégedetten és feljebb húzta magán a takarót.
Nagyot nyeltem és
próbáltam legyőzni a testem ösztönös reakcióját Audrey közelségére. Kicsit
hátrébb húzódtam, annyira, hogy a mellkasom még mindig hozzáérjen és
megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni.
- Nem gáz,
megértem. – súgta és szorosabban hozzám simult.
Remek, hogy ő
megérti, de én megőrülök… tinédzser lehettem, amikor utoljára ennyire felizgult
állapotban, némán szenvedtem egy nő mellett.
Átkaroltam őt,
ezzel is még közelebb húzva magamhoz és nyomtam a tarkójára egy puszit.
A puszira válaszul
Audrey jobban magára húzta a takarót és a kezembe kapaszkodott. Tényleg örültem,
hogy itt van velem és bár tagadhatatlanul hiányoltam egy fergeteges szexet az
este megkoronázásaképp, de már ez is túlszárnyalta az ésszerű elvárásaimat. Még
egyszer mélyen magamba szívtam az illatát, majd a bortól és Audrey illatától
bódultan nyomott el az álom.




Uhhh nagyon tetszett :) Bruce még jól megfogja kavarni az életüket igaz? Végül is miért ne költözhetnének egyik a másikhoz? Mads úton van mindig, a gyerekeit ritkán látja, de Audrey is át tudná költöztetni onlinera :) Na jó befejeztem a fantazmagóriát :D nagyon tetszett és nagyon várom a következőt, remélem hamarabb lesz;)
VálaszTörlésörülök, hogy tetszett, már írom az új részt, a felén túl vagyok :))
Törlésjeeeeeeeeeeeee!!!!!!! :)
Törlés1. megyek megcsókolom a rakparton a lába nyomát
VálaszTörlés2. tetszik ez a visszafogott tempó, a kedves és romantikus, elegáns Mads :) nagyon tetszik a stílusod Audrey, nagyon természetes :)
3. várom a következőt nagyon :)
De örülök, hogy így tetszik :))
Törlés