Wicked Games - 18. fejezet

Még pont szerdán :)) a következő hamarabb jön, esküszöm! zenék lejjebb lesznek, jó olvasást :)

(ps.: igen, az a kép Budapesten készült! :D)

- Audrey -

Ahogy benyitottam a lakásba, megcsapott a cigaretta szag. Üvöltött valami borzalmasan fül-fájdító techno és minden függöny be volt húzva. Ösztönösen elfintorodtam, ahogy a dolgozó szoba felé haladva a szag erősödött.

- Bruce! – kiáltottam, mire elhallgatott a zene.

- Itt vagyok! – válaszolta a dolgozó felől.

Ahogy beértem kissé kusza látvány fogadott. A fiókok kiforgatva, papírok tömkelege a földön, egy teli hamutál a papír kupac közepén gubbasztó Bruce mellett.

- Mióta cigizel?

- Mióta újra szingli lettem. – vágta rá egy félig elszívott cigivel a szájában. – Mi járatban?

- Mi járatban? – nevettem fel halkan és keresztebe tettem a karjaim. – Te mit csinálsz itt? Nem szóltál, hogy be is jössz és szétszeded az egyik szobát. Azt mondtad majd írsz, szeretnél beszélni.

- Technikailag ez csak az én szobám volt. Minden ami itt van az enyém és még nem pakoltam ki, kellett pár papír.

- És megtaláltad őket? – kérdeztem, ahogy szétnéztem a szobában.

- Nem. Ez a baj. Nem találkoztál valahol a lakásban egy szerződéssel? Francia, az egyik szállítmányhoz kéne, nagyon fontos lenne.

- Nem, sajnálom.

Bruce válaszként rám se tekintve nyögött egyet és tovább lapozgatott a papírok között.

- Nézd, Bruce... ezért hívtál fel tegnap? Erről akartál beszélni?

- Ja. – vágta rá flegmán. Felém se tekintett, amióta beléptem a szobába. Megértem, hogy megsértettem, belegázoltam a büszkeségébe, de intézhetnénk felnőttesebben is.

- Bruce nem maradhatsz egyedül a lakásban. Megegyeztünk, nem jöhetsz be csak úgy.

Nemán felhorkantott és megrázta a fejét.

- Vicc ez az egész... – nyögte halkan és felállt. Végre rám nézett és elcsendesedett. – Elbaszott ez az egész kibaszott szituáció. Mire volt jó?

- Bruce kérlek...

- Komolyan. Tudod, mennyire szeretlek és tudom, hogy te is szeretsz. Vannak problémáink, persze, de meg tudtuk volna oldani...

- Kérlek hagyd abba. – vágtam közbe határozottan és megköszörültem a torkom. Próbáltam keménynek tűnni, de belül tényleg rosszul éreztem magam emiatt. Amióta aláírtam a papírokat lelkiismeret furdalásom van, attól félek, hogy valami hülyeséget fog csinálni.

- Kellenek? – kérdeztem a papírok felé tekintve, hogy tereljem a témát.

- Ja. Holnap küldök valakit, majd összeszedik.

- Szuper. Nekem egy óra múlva el kell mennem, végzel addigra?

- Hova mész? – csillantak fel Bruce szemei lepődötten. – Soha nem mentél sehova hétköznap.

- Ez nem igaz. Mindig találkoztam barátokkal.

- Kivel találkozol?

- Egy ismerőssel. – vontam vállat, mire Bruce megrázta a fejét és cinikusan felnevetett.

- Te aztán kibaszott gyorsan túlléptél rajtam.

- Bruce, nem randizni megyek! – vágtam rá idegesen. – Nyugodj meg, köze nincs a randihoz. Csak egy régi ismerősömmel találkozom. Egyébként meg nem tartozom neked semmilyen magyarázattal.

- Szóval pasi. – állapította meg és nagyot sóhajtott. – Csodás.

- Végzel egy órán belül? – kérdeztem, mire bólintott. – Remek. Köszönöm Bruce.

Felmentem a hálóba és levettem a farmerem. Mads estéje felszabadult és belementem egy újabb találkozóba. Mindenképp jobb, mint itthon ülni és kínait majszolva TV-t nézni. Viszont ma én választok helyszínt, így az egyik kedvenc éttermembe viszem. Bruce benne van tulajdonosként, de fix, hogy ma nem lesz a hely közelében se ilyen állapotban. Két havonta egyszer néz be, az esély hogy ott legyen egyenlő a nullával és legalább eszünk egy finomat.

Épp végeztem a zuhanyzással, amikor Bruce berontott a fürdőbe.

- Ennyire naiv vagy, Audrey? Azzal a faszfejjel találkozol? – kiabálta szinte lángoló tekintettel.

- Honnan tudod?

- Megnéztem az sms-eid. Nem hiszem el, hogy ennyire odáig vagy érte!

Egy pillanatra elakadt a lélegzetem és eltátottam a szám.

- Mit képzelsz, hogy csak úgy belenézel a telefonomba? Semmi közöd nincs hozzá, hogy kivel mikor találkozom!

- Azt hiszed majd most beléd szeret? – nevetett cinikusan és széttárta a karjait. – Ugyan úgy meg fog dugni és kihasználni, mint anno, Audrey! Mi a faszért kell vele találkoznod?!

- Mert én akarok, Bruce, azért! Azt csinálok, amit akarok, semmi közöd hozzá, hogy kivel mit csinálok. Azt hiszem, jobb lesz, ha most elmész.

Bruce megrázta a fejét és némán állta a tekintetem.

- Miért teszed ezt magaddal, Audrey?

- Menj el! – kértem újra és szorosabbra húztam magamon a törölközőm.

Bruce szó nélkül sarkon fordult és kiviharzott a fürdőből, csak a hálószoba ajtó csattanása tudatta, hogy kiment a szobából.

Mély levegőt vettem és a tükörbe néztem. Mi van, ha igaza van? Mi a bizonyíték, hogy Mads nem játssza el ugyanazt, amit anno? Semmi...

*

- Elegáns helynek tűnik, mondhattad volna, akkor jobban felöltözöm. – jegyezte meg kissé szégyenlősen Mads.

- Jaj ne viccelj, a sarokban leszünk, ne izgulj. Olyan, mintha hazajárnék, senki nem fog kinézni, több híres ember is megfordult itt farmerben és pólóban, senki nem fog kinézni.

- Mrs. Thompson, bocsánat... – szólt utánam a beengedő lány és elém állt. Kissé zavarodottan mosolyogtam rá, nem értettem, mi a probléma. Az amúgy gyönyörű, mandulaszemekkel és bronz bőrrel megáldott gyönyörű lány megköszörülte a torkát és lathatóan zavartan megszólalt. – Nem engedhetem be ide.

Felvontam a szemöldökeim és szélesebb mosolyra húzódott a szám.

- Ne haragudj, mit mondtál?

A lány kissé szégyenlősen Mads-re nézett, majd vissza rám.

- Nem tudok maguknak asztalt adni, nagyon sajnálom.

Felnevettem és Mads-re néztem, aki kissé zavarodottan nézett a lányra, majd vissza emelem a tekintetem a beengedő lányra.

- Mert? Tele vagyunk? Megoldjuk hidd el. – bólintottam udvarias mosollyal és egy pillanatra Mads-re tekintettem. – Gondolom új vagy itt, úgyhogy nem rendezek jelenetet, csendben megbeszéljük. Én itt tulajdonos vagyok. Akkor jövök be és megyek ki innen, amikor csak akarok, kedves... Hogy hívnak?

- Mindy, hölgyem.

- Mindy. – mosolyogtam rá udvariasan. – Hidd el, értékelem, hogy ennyire szűröd a vendégeket, de mi nem tartozunk a „szűrendő” réteg közé. – mondtam és, hogy nyomatékosítsam az előbbi mondandóm, felvont szemöldökökkel bólintottam egyet. – Gyere, Mads, menjünk. – mondtam és elindultam, mire Mindy újra elém állt.

- Nagyon sajnálom, én csak a munkám végzem, Mr. Thompson utasításait kell követnem, és higgye el nagyon kínos ez nekem, de a munkám múlik rajta és muszáj fizetnem a diák hiteleim...

- Várj egy picit! – vágtam közbe halkan és mély levegőt vettem. – Mr. Thompson utasításait? Mit mondott pontosan Mr. Thompson?

A lány egyre aggodalmasabb tekintettel nézett oda-vissza Mads és közöttem. Nagyot nyelt és az ajkait harapdálva megszólalt.

- Mr. Thompson pár órája bejött és az személyzetnek kiadta, hogy nem engedhetjük be, vagy szolgálhatjuk ki önt és... – Nagy levegőt vett, majd Mads-re nézett, aki kissé zavarban, kissé lepődötten hallgatta az eddigi beszélgetést. Kicsit elmosolyodott, tényleg kezdett komikussá válni a jelenet... – Maga szerepel abban a sorozatban? Van belőle film is... – mondta Mindy erősen agyalva, hogy mi is lehet a címe.

- Ne haragudj... – nevettem fel kínomban, képtelen voltam udvarias maradni – Most szívatsz? Hogy jön ez ide?

- Ha jól tippelek, a Hannibalra gondol. – jegyezte meg Mads kimért hangon.

- Igen, uram nagyon sajnálom, de...

- Ez nem lehet komoly! – nevettem közbe őszintén és a lány karjára tettem a kezem. – Ne haragudj, ez komoly? A pasi a Hannibalból?

- Mr. Thompson csak ennyit...

- Ennyit tudott mondani?! Nem engedhetsz be engem és a pasit a Hannibalból? Ez komoly?! Ez azt jelenti, hogy adott esetben nem engedhetnéd be Anthony Hopkins-t se, mert éppenséggel ő is játszotta ezt a karaktert és neked fogalmad sincs kit engedhetsz be és kit nem? És te elvégeztél egy egyetemet? – kérdeztem kissé lenézően, az előző diákhiteles kijelentésére utalva.

- Nagyon sajnálom asszonyom, higgye el, hogy iszonyatosan kellemetlen ez nekem...

Nem is követtem tovább, hogy mit mond. Szinte tátott szájjal bámultam a márvány járólapot, miközben ő csak magyarázkodott és magyarázkodott, de én semmit nem hallottam belőle.

Van bőr a képén...  ki fogom csinálni. Amennyi információt tudok róla, élete végéig tudnám zsarolni őt. Nagyon nagyon rossz emberrel kezdett ki.

- Audrey ezernyi jó hely van New Yorkban, feltaláljuk magunk, ne aggódj, gyere. – nyugtatgatott Mads higgadt mosollyal és a derekamra tette a kezét. Jelen pillanatban édes kevés volt ez ahhoz, hogy lenyugodjak...

- Mindy, add át kérlek Mr. Thompson-nak, hogy dugja fel magának az összes szaros pénzmosó éttermét! Vagy várj, tudod mit? Nem akarlak ennél is kellemetlenebb helyzetbe hozni, és nyilván nem mondanád meg neki szóról szóra, hisz a főnököd, tartasz tőle, adj kérlek egy papírt, csak oda kell neki adnod.

- Audrey, ne csináld ezt, menjünk. Legyél te az érett fél... – súgta kissé zavartan Mads és elkezdett a kijárat felé terelni, de eltoltam magamtól.

- Nem! Nem alázhat meg ennyire senki! Adj egy papírt és egy tollat! – kiáltottam a lánynak, mire ő elővett a pult alól egy papírt és egy tollat, majd odaadta őket.

„Nagyon rossz emberrel kezdtél ki te gyerekes idióta! Ne akard, hogy elkezdjek beszélni...

PS.: A neve Mads Mikkelsen.

PS2.: Dugd fel a szaros éttermeid!

A.”

Szépen össze hajtottam majd ráírtam Bruce nevét és átnyújtottam Mindynek.

- További kellemes estét. – mondtam egy erőltetett mosoly kíséretében és Mads után indultam.

- Milyen érett emberhez mentél hozzá. – vigyorgott halkan.

- Őszintén nem emlékszem, mikor voltam ilyen ideges és megalázott utoljára. Remélem ott rohad meg, ahol van.

- Valld be, vicces, hogy a nevemet se tudja, de kitilttat az éttermeiből. – vigyorgott Mads és zsebre tette a kezeit, ahogy kiértünk a hideg New Yorki levegőre.  – Számomra tényleg inkább csak vicces, nem bántó, vagy megalázó.

- Rohadjon meg... – puffogtam idegesen és szorosabbra húztam a kabátom övét. – Tudod, nem gondol bele, hogy ennyivel kicsinálhatnám. – mondtam és csettintettem egyet. – Holnap börtönbe juttathatnám, de nem, ez nem jut el az ő másik világban működő tudatáig. Túl elfoglalt a csíkok porszívózásával és az egoja simogatásával. Tudod, hogy tudta meg, hogy veled találkozom? Arra mentem haza, hogy szétszedte a dolgozó szobát, valami hülye szerződés után kutatva, nem is szólt, hogy ott lesz, és ha már itt tartunk, meg se tehetné ezt, hisz az én nevemen van a lakás. Mindegy, szóvá se tettem, mindössze udvariasan megjegyeztem, hogy legközelebb szóljon, ha jön. Arra jövök ki a zuhanyzóból, hogy magából kikelve üvöltözik és ajtókat csapkod, mert belenézett a telefonomba és meglátta, hogy veled találkozom. Szerinted normális?

- Nem az én dolgom ezt megállapítani. – vont vállat udvarias mosollyal, majd sandán elvigyorodott. – De kezdem érteni, miért váltatok el...

- Idióta... nem fogja fel, milyen jól megúszta. Amennyi mindent tudok róla holnap lecsukathatnám.

- Valld be, nem nyomnád fel... – nézett rám kissé előrébb döntve a fejét Mads.

Az orcáim beszívva harapdálni kezdtem a szám és pár másodpercig csak némán sétáltam mellette.

- Jó, megeshet. Nem akarnám, hogy börtönbe kerüljön, de akkor is gyerekes, amit művel.

- Na jó... – kezdte Mads és elém állt. Elmosolyodott és kissé megremegve a hideg miatt feljebb vonta a vállait. – Nyugodj le, felejtsük el. Ne hagyd, hogy ez elrontsa az estét! Hova szeretnél menni?

- Nem tudom... – válaszoltam halkan. – Őszintén bevallva kissé elvette a kedvem az éttermezéstől.

- Ha csak ezen múlik, mehetünk hozzám is. – mondta, mire feltekintettem rá és félredöntöttem a fejem, majd elmosolyodtam.

- Mads...

- Nem, komolyan. – emelte maga elé a kezeit. – Megígértem. Csak beszélgetünk. Kényelmes, és fix, hogy Bruce keze oda nem ér el. – vigyorgott, mire lassan megráztam a fejem és elvigyorodtam. – Nem tud beállítani és kitiltani, nem akarom, hogy ezen a hülyeségen idegeskedj egész este.

Végül is miért ne. Úgyis dolgozom holnap, legalább lesz mi motiváljon, hogy hazamenjek.

- Rendelünk pizzát és borozunk. – győzködött tovább. – Vagy amit akarsz enni, nekem mindegy.

- Mint régen... – mosolyogtam a járdát pásztázva, majd feltekintettem Mads-re, aki kissé szégyenlősen elmosolyodott és bólintott.

- Nincs messze, 10 perc gyalog, de foghatunk egy taxit is.

- Nem bánnám, ha taxiznánk, iszonyat kényelmetlen a cipőm... – nevettem fel kissé zavartan, mire Mads bólintott és már indult is a járda széle felé és feltartotta a kezét.

Beültünk egy taxiba és tényleg nem sokkal később meg is érkeztünk Mads jelenlegi lakóhelyéhez.

- Azt hittem hotelben laksz. – jegyeztem meg a ránézésre is minimum 30 emeletes társasház előtt.

- Itt vagyunk más másfél hónapja. Jobb ötletnek tűnt átmenetileg bérelni egy lakást. Privátabb és mégis kicsit otthonosabb, mint egy hotel.

- Érthető...

- Adjak papucsot? – kérdezte késségesen, ahogy beléptünk a lakásba és lerúgtam a cipőim.

- Nem, köszi, jó lesz így.

- Érezd magad otthon, nyugodtan fedezd fel a lakást, hozok egy italt. Mivel szolgálhatok? Víz, bor, üdítő? Bár nincs sok minden, általában rendelni szoktam... – mondta, ahogy végignézett a hűtőben. – Csak kólám van boron és vízen kívül.

- Egy pohár bort elfogadok.

Amíg ő kibontott egy üveg bort, én szétnéztem a nappaliban. Hatalmas lakás volt, csak a nappali lehetett vagy 50 négyzetméter.

A nappaliban hatalmas TV, kényelmes, nagy kanapé, egy dohányzó asztal és a fal mentén pár polc helyezkedett el, amin képek voltak. Közelebb mentem, hogy megnézhessem őket.

Nem is gondoltam volna, hogy Mads visz magával családi fényképeket, ha utazik.

Ő közben megérkezett mellém és a kezembe adott egy pohár vörösbort.

- Ő a lányod? – kérdeztem és az egyik képre mutattam.

- Igen, Viola. – válaszolta büszkén és kortyolt egyet a borból. – Soha nem láttad még?

- Tudod... Nem beszélgettünk túl sokat a családodról... – jegyeztem meg, mire elvigyorodott és megvonta a vállait.

- Igaz.

- Gyönyörű. – mondtam és felemeltem a képet. – Itt hány éves?

- Oh, ez már több, mint 10 éves kép lehet... nem tudom, pontosan nem emlékszem, de ez az egyik kedvencem róla.

- A te arccsontodat örökölte. – jegyeztem meg és visszatettem a képet.

- Tetszik az arccsontom? – kérdezte felvont szemöldökökkel, halványan elmosolyodva.

- Tetszik a lányod arccsontja. – válaszoltam egy elfojtott mosoly kíséretében és kortyoltam a boromból. – És ő a fiad?

- Igen, Carl.

- Mennyi idősek most?

- Viola most 21, Carl pedig 19.

- 21?! – tört fel belőlem kicsit meglepettebben, mint akartam.

Valamiért ez nagyon meglepett. Tudtam, hogy nagy már a lánya, de, hogy majdnem barátnők is lehetnénk, azt nem gondoltam. Kortyoltam a boromból és visszanéztem a képekre.

- Igen, nehéz elhinni... – jegyezte meg és odébb lépett, hogy bekapcsolja a TV-t.

Biztos feltűnt neki is, hogy ez így megrázott. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, nem megbántani akartam, de... jó ég! A lánya 21 éves, eddig is tudtam, persze, én is lehetnék a lánya. Csak majdnem 6 évvel vagyok idősebb a lányánál. Jó ég! És még csak nem is kifejezetten korán vállalt gyereket, már majdnem 30 volt mikor Viola megszületett.

Valamiért jobban megrázott ez a tény, mint eddig akármikor. Úgy éreztem magam, mintha újra én lennék az ügyetlen kisgyerek az ovis problémáimmal apu ismerősei között. Konkrétan ugyanaz a korosztály csak tizen-x évvel későbbi szituáció.

- És ő ki? – kérdeztem, hogy megtörjem a kellemetlen csendet.

- A bátyám. – vágta rá miközben a tv-vel babrált.

Nem igazán értettem miért szeretne ennyire tv-zni. Aztán leesett mi a probléma, zenét keresett.

- Bátyád? Nem is tudtam, hogy van bátyád.

- Van, egyel idősebb, mint én. Lars. Ő is színész.

- Láthattam valamiben?

- Ömm... – gondolkodott, miközben még mindig zenét keresett. – House of Cards?

- Mit játszott benne?

- Az orosz elnököt. – vigyorodott el.

- Jézusom, tényleg! Imádom Kevin Spacey-t... – jegyeztem meg szinte csak magamban és visszanéztem a képre. – Micsoda gének. Gyönyörű arccsontok és színészkedés... – mondtam halkan és tovább nézelődtem.

Találtam egy képet, amin hárman vannak, a fia, a felesége és ő. Ő középen áll, büszkén, boldogan, mindkettőjüket szorosan átölelve. A felesége is csak úgy sugárzik mellette, valaha tényleg tökéletes család lehettek. Ez kissé elszomorított és kicsit újra bűntudatot éreztem. Mindig azzal nyugtatom magam, hogy nem tudtam róla, mégis hibásnak éreztem magam, hisz látnom kellett volna az igazságot.

- Hiányzik? – kérdeztem, mire ő egy pillanatra hátrafordult, hogy rám nézhessen.

- Ki?

- A feleséged. – kérdeztem még mindig a képet vizslatva.

Mads pár pillanatig nem válaszolt. Kissé aggódva, hogy rosszat kérdeztem, felé fordultam. A TV-t babrálta még mindig. Egyszer csak megszólalt:

- Őszintén?

Bár ne kérdeztem volna rá...

- Őszintén. – válaszoltam, bár tudtam, hogy nem fog tetszeni, amit mondani fog.

- Hiányzik az az „otthon” érzés. Hogy valaki tényleg vár rám otthon. Hogy ott voltak a gyerekek, olyan természetesnek tűnt, hogy együtt vagyunk. Ez hiányzik. Ma, ha látni akarom akármelyik gyerekem, legalább három nappal előbb szólnom kell nekik, mert pasiznak, csajoznak, buliznak, Carl ráadásul Angliában tanul... Hanne pedig... – mély levegőt vett és kis habozás után folytatta csak – persze, néha hiányzik, de nem hiszek a véletlenekben, szóval... próbálom a jó oldalát látni annak, ami történt. Nem élhetek a múltban folyamatosan azon rágódva, hogy miért tettem, amit tettem. Ezt dobta a gép, ezt kell élvezni. – mondta, majd ahogy befejezte kissé erőltetett mosollyal hátranézett rám. – Mármint félre ne értsd, nem... nem úgy értem, nyilván az is része a „nincsenek véletlenek dolognak”, hogy ma itt vagyunk, szóval...

- Nem értem félre. – bíztattam egy mosollyal, mire visszafordult a TV felé.

Mikor végre talált zenét ami tetszett neki, ledobta a távirányítót és visszaállt mellém.

- Mesélj valamit te.

- Mit akarsz tudni? – kezdtem és felé fordultam. Ő leült a kanapéra és feltette a lábait a dohányzó asztalra.

Mads kortyolt a borából és mereven figyelt engem.

- Hogy kerültél a forgatás helyszínére?

Felnevettem és lassan odasétáltam, majd leültem mellé.

- Elhinnéd nekem, ha azt mondanám, hogy abszolút véletlenül és még csak arról se tudtam, hogy ezen a kontinensen vagy?

Felvonta a szemöldökét és kortyolt a borából.

- Nem.

- Pedig az volt. Az asszisztensemmel voltunk kávézni. Az egyik kedvenc helye a ti helyszínetekkel szemben volt. Amikor megérkeztünk még nem kezdtetek forgatni, még csak le volt zárva minden. Bent ültünk, beszélgettünk és egyszer csak meglátta Benedict-et, aztán én téged.

- Na, komolyan... – vigyorodott el és letette a poharát az asztalra.

- Komolyan! Nem akarok gonoszkodni, de ha tudtam volna, hogy ott vagy, lehet, hogy oda se megyek. Azt is Pam erőltette, hogy odamenjünk közelebbre.

- Hmm... – sóhajtott és lenézett a kezemben lévő pohárra, majd fel rám. – Pam? Asszisztens?

- Igen. Segít egyben tartani az életem. Tudod nem érek rá mindenre, amire szeretnék. – vigyorogtam cinikusan.

- Micsoda komoly üzletasszony lett belőled... – nevetett fel halkan.

Én szó nélkül bólintottam és megittam az utolsó korty boromat is. Mads az asztalon lévő boros üvegért nyúlt és töltött még nekem és magának is.

- A New York-i véletlenekre. – emelte felém a poharát.

- Véletlenek nincsenek. – mondtam és koccintottam vele. Ő elmosolyodott és bólintott.

Felálltam és megkerültem a kanapét.

- Nem bánod, ha szétnézek? Amit eddig láttam gyönyörű volt.

Bólintott és ő is felállt. Nem vezetett semerre, hagyta, hogy menjek, amerre akarok.

Elindultam az egyik ajtó irányába, amit innen megláttam. A nappali végéből egy kisebb folyosó szerű átvezetőből nyílt 3 másik szoba.

- Gardrób. Bár még mindig a bőröndömből élek. – mondta és felkapcsolta a lámpát.

- Nem rossz. – mondtam és beléptem. Nem volt sok minden kirakva, de lógott pár zakó és dzseki. Bár alig volt kint pár ruhája, így is azonnal megcsapott az ismerős illat. Végigsimítottam az egyik ing ujján és visszaindultam Mads felé.

- Erre... – mutatta és folytatta. – Már, ha nem bánod. Egyszerűbb, mint találgatni, hogy merre indulsz. – nevetett fel halkan. – Fürdőszoba. Mellette egy kisebb mosdó. A végén pedig a hálószoba.

Szó nélkül benéztem mindegyik helyiségbe, a hálószobába be is mentem. Egész nagy szoba volt, az egyik fal üveg volt, a kilátás csodás volt.

- Wow... – súgtam és odaálltam a függöny mellé.

- Csak ezért vettem ki ezt a lakást. – mondta a kilátást pásztázva.

- Gyönyörű. Hanyadik emeleten vagyunk?

- 24.

Keresztbe tettem a karjaim és elmélyedtem az elém táruló látványban. Bár mind a 26 évemet ebben a városban töltöttem, még mindig le tudott nyűgözni. Főleg éjszaka. Nagy közhely, de ez a város tényleg soha nem alszik. Ugyanolyan forgalom és zsongás van hajnali 3-kor, mint délután 3-kor. Semmi nem változik, csak a fény viszonyok.

Ahogy lenéztem az utakra, most is fel-le araszoló taxikat láttam, rohanó tömeget és villogó közlekedési lámpákat.

Hatalmas volt kint a nyüzsgés, bent mégis átjárta a teret a nyugalom. Na jó, ez így nem igaz, hisz szinte tapintható volt közöttünk a szexuális feszültség és a ki nem mondott vágyak ereje. Ha rajta múlna, szerintem már rág az ágyában hemperegnénk.

Egy pillanatra ránéztem. Még mindig lenyűgözött, mennyire tökéletes vonásokkal rendelkezik. Ő is a város bámulta, de amikor észrevette, hogy őt nézem, felém tekintett.

- Fura, mennyire magányos tud lenni az ember egy ilyen városban. – mondtam és zavaromban visszafordultam a város felé. Már vagy fél perce benne gyönyörködtem, nem akarok veszíteni...  – Még mindig meg tud lepni. Azt hinnéd, itt mindig lesz társaságod, 9 millió ember rohangál fel-alá megállás nélkül. Ebből kiindulva jó okod van azt hinni, hogy itt mindig lesz valaki aki ébren lesz és boldogan rohan veled a következő kávédért. Azt gondolom, nincs is másik város, ahol annyira magányosnak érezhetné magát az ember, mint itt. Olyan, mintha még abból a sok millió emberből se kellenél senkinek.

Mads kissé zavarodottan nézett rám. Zsebre tette a kezét és kortyolt a kezében lévő pohárból. Nem tudtam nem végignézni, ahogy az ajkaihoz ér a pohár. Kezdtem megérezni az alkoholt. Ahogy Mads rám nézett nagyot nyeltem és kicsit erősebben markoltam a poharam.

- Magányos vagy? – kérdezte és teljes testével felém fordult, majd letekintett a poharára és lötyögtetni kezdte benne az italt.

- Most jól érzem magam. Persze néha kicsit én is magányosnak érzem magam, de Bruce mellett is sokszor éreztem így. Nem változott sok minden... – sóhajtottam és megköszörültem a torkom. – Mikor rendelted a pizzát? – mosolyodtam el, hogy témát váltsak.

- Úgy 20 perce. Lassan itt kéne lennie.

- Mads -

Jessie Ware – Say you love me

Tom Odell - Can't Pretend

Arctic Monkeys – Wanna Be Yours

Te választottad ezt a dalt? – kérdezte sanda vigyorral, miközben ritmusra lépegetett velem.

- Esküszöm nem. Spotify... – mosolyodtam el, mire hitetlenkedve mosolygott és bólintott egyet.

Kissé spicces állapotban volt már de tetszett, mert sokkal felszabadultabb és őszintébb volt. Eltűnt belőle az a kissé rideg, sznob nő, akinek mutatta magát az elmúlt pár napban. Egy hete láttam meg és bár azóta csak másodszor töltöm vele az estét, tényleg jó éreztem magam vele. És bár igen, iszonyatosan kívántam őt, megígértem neki, hogy nem lesz semmi, ha csak ő meg nem gondolja magát persze...

Egy ideje boroztunk már, megvacsoráztunk és pár órája csak beszélgettünk. Egyre felszabadultabb és őszintébb lett, nem hitte el, hogy tényleg táncosként kezdtem a karrierem, pedig kifejezetten emlékszem, hogy megbeszéltük ezt már anno is, így felkértem egy táncra, hogy bebizonyítsam neki. Meglepően ügyesen táncolt ő is. És nem mellesleg kifejezetten tetszett, hogy hozzám simulva mozog velem...

- Anyuék járattak balettozni kiskoromban. – válaszolt, mikor rákérdeztem, honnan ez a meglepő tánc tudás.

- Igen lenyűgöző. – bólintottam elismerően, mire szégyenlősen elmosolyodott. Gyönyörű volt. A mosolya maga feldobta az estém. Nem értékeltem régen eléggé az apróságokat, amik Audrey-val jártak. A néha már idegesítően pozitív, ugyanakkor néha már-már flegmaságnak tűnő „semmin nem akadok fenn” hozzáállása és az önfeledt mosolya. A legapróbb dolgok is fel tudták dobni. Extra ananász a pizzán, a szép idő, egy kiskutya a parkban és hasonlóan semmitmondó apróságok is mosolyt csaltak az arcára.

- Mi az? – kérdezte mosolyogva, miután vagy egy perce némán gyönyörködtem benne.

Megráztam a fejem és elmosolyodtam.

- Na, mond már! – kuncogott halkan. – Van valami az arcomon? Szószos vagyok? – kérdezte és óvatosan törölgetni kezdte az ujjával a szája sarkát.

- Nem, gyönyörű vagy. Nincs ott semmi, aminek nem kellene ott lennie. – mondtam, mire leszegte a tekintetét és láthatóan elpirosodott.

- Legutóbb megcsókoltál. – mondtam ki, ami egész este motoszkált a fejemben.

Audrey felsóhajtott és elmosolyodott.

- Nem kellett volna, de nem bírtam magammal. Sajnálom.

- Nem kell sajnálnod. Csak érdeklődtem. Meglepődtem. – vontam vállat a szemeibe nézve. – Csak kérdeztem... – ismételtem elveszve a tekintetében. – Én nem bántam...

Audrey megköszörülte a torkát és hátrébb lépett, majd leült a szőnyegre.

- Egész nap magassarkúban mászkáltam, meghalok, ha nem tehetem fel a lábaim. – mosolyodott el és ahogy leült, kinyújtotta, keresztbe tette a lábait és mozgatni kezdte a lábfejeit.

- Húzós napod volt? – kérdeztem, miközben leültem mellé a szőnyegre. Leemeltem a poharainkat a dohányzó asztalról és Audrey-nak adtam az övét.

- Köszi... – mondta és kortyolt egyet a már szoba hőmérsékletű borból. – Nyolctól hétig bent voltam, mármint, helyesbítek, voltam kettő megbeszélésen, egy helyszíni szemlén egy divatbemutatóhoz, amit mi szervezünk és végigmentem a könyvelőnkkel a negyedéves pénzügyeinken, úgyhogy igen, mondhatjuk, hogy kicsit húzós napom volt. – mosolygott fáradtam és hanyatt dőlt a puha szőnyegen. – Ahh... – nyögött fel halkan, meg lehunyta a szemeit és belemarkolt a szőnyeg szálaiba. – Honnan van ez a szőnyeg? Olyan, mintha egy felhőn feküdnék...

- Fogalmam sincs, de rákérdezhetek a főbérlőmnél.

- Leköteleznél. – mondta még mindig lehunyt szemekkel. – Letennéd nekem? – nyújtotta felém a poharát. Visszatettem azt az enyémmel együtt az asztalra és félig az oldalamon feküdve lekönyököltem mellé a földre.

Ahogy a földön feküdt feljebb csúszott a ruhája a combján, csak centik lehettek a ruha széle és a bugyija között... Már attól is teljesen kikészültem, hogy a lenge kis ruhájában mellettem mozgolódik, néha-néha hozzám érve. Ahogy hatott a bor, egyre nehezebben fogtam vissza magam...

- Valahogy mindig eléred nálam, hogy alkohol jusson a szervezetembe... – fordult felém vigyorogva.

- Jaj, mintha unszolni kéne téged. – jegyeztem meg játékosan, mire felnevetett és a vállamnál finoman meglökött. Audrey „lökése” nem igen volt rám különösebb hatással, de tényleg kényelmesnek bizonyult a szőnyegem, így én is hanyatt dőltem a földön. Ahogy lefeküdtem halkan nyögtem egyet és kényelmesen elhelyezkedtem.

- Tényleg isteni ez a szőnyeg. Jobb, mint az ágyam... – jegyeztem meg, mire Audrey halkan kuncogni kezdett.

- Tudod, nem tudom, minek tudható be ez a stílus változás nálad, vagy, hogy csak a kezdeti bevágódó stádiumban vagy-e, de tetszik ez az inges éned. Régen legtöbbször melegítőben és pólóban láttalak. Kifejezetten jól áll neked ez az elegánsabb stílus.

- Ne szokj hozzá, csak azért csinálom, hogy imponáljak neked. – vágtam rá halkan nevetve, mire Audrey rosszallóan felsóhajtott.

- Szeretnéd, ha megismétenénk? – kérdezte és a feje alá tette a kezeit.

- Persze, hisz jól érezzük magunkat, miért ne? – vontam vállat és felé fordultam. – Én legalábbis jól érzem magam veled, nem tudom, te hogy vélekedsz erről.

- Én is jól érzem magam. – helyeselt halkan és az egyik kezével simogatni kezdte maga előtt a szőnyeget.

Vagy egy percig csak némán feküdtünk, amíg Audrey meg nem szólalt.

- Kicsit előre haladok ezzel, de... – kezdte halkan, még mindig a szőnyeget simogatva – Ha hazamész... mi a terved?

Felsóhajtottam és a plafonra emeltem a tekintetem. Őszintén fogalmam se volt...

- Hát... nem tudom. Ha itt végzek, Januárig nem lesz komolyabb programom, pár néhány napos melóm lesz csak. De gondolom otthon leszek. Nem tudom még.

- Hm... – bólintott halkan és egy elég erőltetett mosolyt villantott rám. A fanyar mosolya láttán nem tudtam nem elvigyorodni, ami végül az ő arcára is őszinte, kissé szégyenlős mosolyt csalt.

- Lebuktál...

- A francba... – kuncogott halkan és rám tekintett.

- Nem tudom, Audrey. Nem akarok semmit megígérni, nem tudom... nem tudom, mi hogy alakul. Csak beszélgetünk és borozunk. – emlékeztettem az ő kérésére.

Lehunyta a szemeit és a hátára fordult. Nem tudtam, hogy ezzel megbántottam-e, nem akartam, de nem akartam hamis álmokkal dédelgetni. Másodszor találkoztunk csak és nem tudom, mi hogyan működne közöttünk.

Gyönyörű volt és elbűvölő, csak ki kéne ejtenie és azonnal lefeküdnék vele, de nem tudom, hogy okos döntés lenne-e akármi komolyabb dologba bonyolódnunk. Most lépett ki egy nem kicsit bonyolult kapcsolatból, a volt férje még mindig az élete része, pedig nincsenek gyerekeik se, nem hiszem, hogy ez lenne neki a legjobb lépés. Még ha meg is bántom ezzel...

Én is teljesen a hátamra fordultam és lehunytam a szemeim. Az illata még így is bódító volt, pedig nem közvetlen mellettem feküdt. Ahogy megcsapta az orrom a kellemes illat, ezernyi emlék öntötte el az elmém. Nagyot nyeltem és próbáltam terelni a gondolataim, mielőtt olyat teszek, amit holnap megbánok...

Lassan éreztem, hogy álmosodom, a bor mindig megteszi hatását...

Hallottam, hogy Audrey mozgolódik mellettem, de amit következő pillanatban tett igen csak váratlanul ért. A csípőm mellé térdelve rám ült, majd a mellkasomra dőlt.

- Mindenkivel így barátkozol? – kérdeztem és a hátára tettem a kezem.

- Csak a régi ismerősökkel. – mondta halkan és mélyen magába szívta az illatom.

Végem volt... nem elég, hogy mellettem fekszik, árasztva magából az őrjítő illatát, még rám is mászik.

- Látom még mindig ugyanannyira tetszem. – kuncogott halkan és picit mozogni kezdett, ahogy megérezte a merevedésem.

Próbáltam kontrollálni de ebben a pózban ez tulajdonképpen teljesen esélytelen volt. Bódító volt az illata, ugyanolyan fűszeres és meleg illat, amiről azonnal a forró éjszakáink jutnak eszembe... Amióta megéreztem rajta ma, nem tudok nem arra gondolni, hogy mit tennék vele legszívesebben.

- Csodálkozol? – kérdeztem mosolyogva, majd a kezeiért nyúltam és összekulcsoltam a ujjaink, hogy  megtámaszkodhasson a kezeimen. Így a szemeibe tudtam nézni, bár ez se segített sokat abban, hogy kitaláljam, mit akar Audrey. – Megígértem, hogy én nem nyúlok hozzád, de a testem reakcióival sajnos nem tudok mihez kezdeni... hozzáteszem, könnyebb dolgom lenne, ha nem mozgolódnál...

Audrey lehunyt szemekkel elmosolyodott és nagyot sóhajtott. Kissé bizonytalanul egyensúlyozott felettem, majd még mindig lehunyt szemekkel halkan felkacagott de beharapta az ajkait, hogy visszatarthassa a nevetést.

- Mi az?

- Semmi. – rázta meg a fejét vidáman és rám nézett. – Csak tudod... soha nem gondoltam volna hogy valaha is így leszek veled, mármint így ennyire közel hozzád. Őszintén utáltalak, sőt, gyűlöltelek. – mondta vigyorogva.

- Te másztál rám, én megígértem, hogy nem nyúlok hozzád.

Audrey az ajkába harapott és nagyot sóhajtva elengedte a kezeim és felegyenesedett. – Tudom... – mondta halkan. – Soha nem bírtam magammal.

Ezen felbátorodva nyeltem egyet és elengedve Audrey szorító ujjait, óvatosan a derekára emeltem a kezem. Nem tudtam, meddig mehetek el, hisz megesketett, hogy nem nyúlok hozzá. Kurva nehéz volt ezt megállnom, de megpróbáltam. Csak feszegetem a határokat... na nem, mintha sok határ maradt volna még, így, hogy rajtam ül...

Ahogy megérezte magán a kezem, vett egy mély levegőt és lehunyta a szemeit. A mosolya lehervadt és kissé összeráncolta a szemöldökeit.

- Túlléptem a lassan már nem létező határt? - kérdeztem halvány mosollyal, amilyen udvariasan csak tudtam és lejjebb engedtem a kezem.

- Kicsit. – mosolyodott el kissé mámoros tekintettel és az ajkába harapott. – Mads... – kezdte hevesen, majd elmosolyodott és rám nézett. Pár pillanatig habozott, majd kifújta a levegőt és a mellkasomra hajtotta a fejét.

- Jól vagy? – kérdeztem és finoman játszani kezdtem a hajával.

- M-hmm... – bólintott halkan. – Jól vagyok. Ez nagyon jól esik.

- Mit akartál mondani az előbb?

Mély levegőt vett és az ujjaival játszani kezdett az ingem gombjaival.

- Semmit. Csak jól esett kimondani a neved. – mondta halkan és felnézett rám. Halványan elmosolyodott és az alsó ajkába harapott. – Rég túlléptem a határt, amikor idejöttem. – mondta ki halkan, mire elmosolyodtam. – Nagyon meg fogom bánni, hogy ezt elmondom neked, de... – egy pillanatra elhallgatott, mintha habozna, de végül folytatta – ...nagyon hiányoztál.

Lehunytam a szemem és kissé oldalra fordítottam a fejem. Ugyanaz a naiv, magát nagyon erősnek és függetlennek tettető nő, akit anno megismertem benne. Kicsit komolyabb lett, kicsit tényleg határozottabb, de ahogy borozni kezdtünk, leomlott minden fal, amit maga köré épített. Nagyon jól tudtam, hova lyukadhatunk, ha így folytatjuk, de most nem volt miért visszafognom magam. Nem bántok meg senkit, nem csalok meg senkit és csak addig megyek, amíg Audrey engedi. Bár ha jól sejtem nem kell sokat várnom rá... Nem tudom, mi lesz ebből, hisz két hétig vagyok már csak itt. Nem akarom megint úgy megbántani, de nem akarnám, ha emiatt nem is találkoznánk. Hiányozna, még én is meglepődtem, mennyire vártam, hogy újra láthassam. Lehetnénk kicsit többek, mint barátok... A kérdés az, hogy ő mit akar kihozni ebből a kapcsolatból.

- Rosszat mondtam? – kérdezte és a tenyereire támaszkodott a fejem mellett.

Megráztam a fejem és kinyitottam a szemeim. Audrey gyönyörű türkizes, tenger-kék tekintetével találtam magam szembe.

- Nem. Én is sokat gondoltam rád. Tényleg. – bólintottam, hogy nyomatékosítsam, amit mondtam. – Nem csak azért mondom, hogy jobban érezd magad.

Audrey elmosolyodott és bólintott.

- Hamar megbántam, hogy kitöröltem minden lehető elérhetőséged.

Elvigyorodtam és félretűrtem az arcából egy tincset. A merevedésem még mindig fájdalmasan lüktetett a farmeremben, de próbáltam nem foglalkozni vele. Persze, mert az olyan kurva könnyű...

- Hiányzott a fura akcentusod... – mondta halkan és felkuncogott.

- Menj a fenébe!

- Nem, tényleg imádom! – nevetett halkan, majd az ajkaimra emelte az ujjait. – És Imádtam ezt itt... – súgta és végigsimított az ajkaimon. Szinte csodálta őket, pár másodpercig megbabonázva nézte az ajkaim, miközben finoman simogatta őket. Lehunytam a szemeim és minden erőmmel azon koncentráltam, hogy ne csókoljam meg most azonnal. Ahogy hozzám ért szinte kirázott a hideg. Megígértem neki, az ő tempójában haladunk, vissza kell fognom magam... Nem is emlékszem, mikor tűrtőztettem magam ennyire.

- És ezt. Imádom, hogy szinte le tudnál szúrni az arc csontoddal! – kuncogta és végig húzta az ujját az arcomon. Bár bevallom, aranyos volt, ahogy részegen szinte szerelmet vall, képtelen voltam arra gondolni, hogy mit tennék vele legszívesebben. És ha így halad, még esély is van rá, hogy úgy alakul, ahogy én szeretném.

- És imádom a kusza vámpír fogaid is. Imádom, ahogy belém mélyeszted őket. – vigyorgott és az ajkaiba harapott. – Hiányzott ahogy megharapsz. – mondta megbabonázva és a szemeimbe nézett. – Tényleg hiányoztál Mads. – sóhajtotta, mintha még magának se akarta volna beismerni eddig. Elmosolyodtam és félretűrtem egy tincset az arcából.

- Ezt nevezed határon táncolásnak? – vigyorogtam, mire nagyot sóhajtott. – Megölsz, ugye tudod? Tartom magam az ígéretemhez, de csak, hogy tudj róla, kicsinálsz...

- Nem megy. – mondta hirtelen elkeseredetten és mély levegőt vett.

- Mi? – ráncoltam össze a szemöldököm.

- Nem tudok a barátod lenni, Mads. – mondta és visszahajtotta a fejét a mellkasomra. Mélyen magába szívta az illatom és egészen finoman belemarkolt az ingembe.

Óvatosan a hajába markoltam és feljebb húztam őt, hogy a szemeibe nézhessek.

- Hát ne legyél az. – mondtam egészen halkan. Nem tudtam, hogyan fogja értelmezni, hisz kicsit tényleg részeg.

- Te vagy a leggyönyörűbb férfi, akit valaha láttam. – mosolyodott el kissé szomorúan. – Nem tudnék uralkodni magamon és utálnám magam, ha megint hagynám, hogy hülyét csinálj belőlem, csak azért, mert én ennyire... kedvellek téged. – mondta és rám nézett. Nem tudtam, hogy komolyan vehetem-e amit mondott. Részeg, nem hiszem, hogy józanul is komolyan gondolná, mégis jó volt ezt hallani. Bár tudtam eddig is, Kanadában is láttam, hogy néz rám. Szinte csodálattal nézett rám, ahogy most is, még ha eddig próbálta is leplezni.

Mély levegőt vettem és végigsimítottam az arcán. Ugyanolyan gyönyörű volt, mint anno. A bőre akár a legfinomabb selyem, hófehér, tökéletes. Tudom, hogy tudnám őt nagyon szeretni. De vajon helyes döntés lenne-e... és hogy kiviteleznénk? Én nem költöznék ide és ő biztos, hogy nem költözne Európába. Szinte kilátástalan a helyzet, mégis jó erről álmodozni...

- Nem foglak bántani ígérem. – mondtam halkan mire ő a kezemnek nyomta az arcát és lehunyta a szemeit.

- Megígéred?

Halványan elmosolyodtam és bólintottam. Audrey felsóhajtott és bólintott, majd rám nézett és apró csókot nyomott a tenyerembe.

- Nagyon nagyon hiányoztál... – súgta és közelebb hajolt az arcomhoz. Szinte égtek az ajkaim, hogy hozzáérhessek és újra megízlelhessem őt. Erre vártam majdnem 3 éve. A szemembe nézve végigsimított az arcomon, majd lassan lehunyta a szemeit és éppen csak hozzáérve az ajkaimhoz megcsókolt. Mintha feszegetné a határait, mintha még nem merné elengedni magát. Megőrjített ez a lassú tempó, de nem akartam megijeszteni, tudtam, hogy vissza kell nyernem a bizalmát.

A nem olyan régen elfogyasztott sütitől még mindig enyhe fahéj íze volt, keveredett a vörösbor testes aromájával. Teljesen elvette az eszem, iszonyatosan nehéz volt türtőztetnem magam, éreztem, hogy szinte markolom a kezét, amivel még mindig a tenyeremben támaszkodott. Kezdtem elveszíteni a kontrollt és egy kicsit rámenősebben kezdtem csókolni.

Audrey azonban meglepően hirtelen elhúzódott és levegő után kapkodva hátrébb húzódott.

- Sajnálom... – súgta halkan és az ujjaival kissé megtörölte az ajkait. – Nem kellett volna, ne haragudj...

Kissé zihálva megnyaltam az ajkaim és megráztam a fejem.

- Semmi gond... – nyögtem kissé öntudatlan állapotban, még fel se fogtam, mi történt.

Megőrjített azzal, hogy elhúzódott. Eddig is kívántam, de most majd megőrültem, hogy mégse megy bele. De nem akartam erőszakoskodni, szeretném tényleg visszanyerni a bizalmát, úgyhogy próbáltam kicsit lenyugodni.

Audrey a mellkasomra döntötte a fejét és hasonlóan heves tempóban mint én kapkodni kezdte a levegőt. Ahogy csendesedett a légzésünk, játszani kezdtem a hajával.

Már vagy negyed óra is eltelhetett, mióta itt feküdtünk és a szuszogásából ítélve Audrey elaludt. Suttogva szólongattam, majd finoman simogatni kezdtem az arcát, de semmilyen reakciót nem kaptam. Kicsit se lenne ellenemre, hogy itt aludjon, de jobban tetszene, ha nem a földön kéne kiviteleznünk... Nem akartam felébreszteni, de muszáj lesz, konkrétan rajtam fekszik, máshogy nem tudom bejuttatni a hálóba.

Az egyik kezemmel megtámasztottam a fejét, majd ügyelve, nehogy ránehezedjek akárhogyan is, óvatosan fordulni kezdtem, hogy legördüljön rólam, de mozdulat közben felébredt. Megtámaszkodott maga mellett és hunyorogva, durcásan nézett szét, mintha hirtelen azt se tudná, hol van.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek. Gyere, átviszlek az ágyba, ne a földön aludj.

Nagyot sóhajtott és összeszorította a szemeit, majd lepődötten nézett rám. Nem igazán voltam benne biztos, hogy felfogta, amit mondtam.

- Audrey, gyere... – szólongattam, mire felült és a hajába túrt.

- Hány óra van? – kérdezte szinte suttogva és körbenézett.

- Negyed három. Aludj itt, ne indulj most haza, kényelmesebb. De szerintem ne maradj itt a szőnyegen, menjünk át a hálóba. – mosolyogtam halkan, mire nagy levegőt vett és bólintott. – Vagy ha neked kényelmesebb a vendég szobában is alhatsz.

- Nem akarok egyedül aludni. – rázta meg a fejét még mindig hunyorogva és visszadőlt a szőnyegre, majd felém nyújtotta a kezét.

- Ne-ne-ne, gyere. Beviszlek, csak állj fel... – kértem és megfogtam a kezeit, hogy felsegíthessem. Némán hagyta, hogy segítsek, majd mikor a térdei alá nyúltam, megrázta a fejét és hátrébb lépett.

- Bemegyek csak mond merre. – súgta halkan és megfogta a kezem, majd nagyot sóhajtva egy pillanatra a vállamnak dőlt és szabad kezével végigsimított a karomon.

Bevezettem a hálóba és lekapcsoltam a lámpát.

- Kérsz valami kényelmesebbet?

- Egy pólót. – vágta rá mielőtt ásított volna. Leült az ágyra és a szemeit dörzsölve várta, hogy odaadjam neki a kívánt ruhadarabot.

Kivettem egy frissen mosott Levi’s-es rövidujjút és odaadtam neki.

- Fordulj el! – kérte, mire vigyorogva engedelmeskedtem és kérésének bőven eleget téve inkább visszamentem a nappaliba, hogy kicsit összepakoljak és leoltsam a lámpákat. Mire visszaértem ő már a takaró alatt szuszogott, a ruhája és a melltartója az ágy mellett hevertek a földön. Összeszedtem a ruháit és összehajtva az ágynemű tartóra tettem őket, majd átvettem egy tiszta pizsama nadrágot és befeküdtem mellé. 

Ahogy feküdt mellettem, felém fordulva, az ablakon beszűrődő fények látni engedték Audrey szinte tökéletes vonásait. Egyszerűen nem tudtam nem hozzáérni, épp hogy a bőréhez érve végigsimítottam az arcán, mire megmozdult a szemhéja. Kicsit mérges voltam magamra, igazán hagyhatnám már aludni, de nem bírtam magammal. Pont olyan gyönyörű volt, mint amilyennek emlékeztem rá.

Lassan felnyitotta a szemeit és némán állta a tekintetem.

- Mads? – kérdezte alig hallhatóan, mire felvontam a szemöldökeim. – Nem baj, ha itt maradok?

- Nem. – ráztam meg a fejem halvány mosollyal.

- Akkor jó. – válaszolta és lehunyta a szemeit. – Holnap mennem kell dolgozni. Felkeltesz 8-kor?

- Persze. – suttogtam és beállítottam egy ébresztőt a telefonomon.

-  Jó éjt Mads!

- Jó éjt! – mondtam és lassan én is lehunytam a szemeim.

Egy perc se telt el, mikor Audrey újra megszólalt.

- Mads?

- M-hmm? – nyitottam ki a szemeim most már én is egyre álmosabban.

- Fázom... – mondta még mindig lehunyt szemekkel.

- Hozok egy nadrágot. – nyögtem és felültem, de ő megfogta a kezem, így visszafordultam felé.

- Inkább csak gyere ide... – kérte halkan és maga felé húzta a kezem.

Egy rövid pillanatnyi habozás után visszadőltem az ágyba és közelebb húzódtam hozzá, mire ő megfordult és hozzám bújt.

Az illata szinte bódító volt, lehunytam a szemeim és mélyen belélegeztem. Átkaroltam és amilyen szorosan tudtam hozzásimultam. Tényleg fázhatott, jég hidegek voltak a lábai.

- Így most nagyon jó... – súgta elégedetten és feljebb húzta magán a takarót.

Nagyot nyeltem és próbáltam legyőzni a testem ösztönös reakcióját Audrey közelségére. Kicsit hátrébb húzódtam, annyira, hogy a mellkasom még mindig hozzáérjen és megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni.

- Nem gáz, megértem. – súgta és szorosabban hozzám simult.

Remek, hogy ő megérti, de én megőrülök… tinédzser lehettem, amikor utoljára ennyire felizgult állapotban, némán szenvedtem egy nő mellett.

Átkaroltam őt, ezzel is még közelebb húzva magamhoz és nyomtam a tarkójára egy puszit.

A puszira válaszul Audrey jobban magára húzta a takarót és a kezembe kapaszkodott. Tényleg örültem, hogy itt van velem és bár tagadhatatlanul hiányoltam egy fergeteges szexet az este megkoronázásaképp, de már ez is túlszárnyalta az ésszerű elvárásaimat. Még egyszer mélyen magamba szívtam az illatát, majd a bortól és Audrey illatától bódultan nyomott el az álom.