Még vasárnap van :D Jó olvasást :)
Zenék:
- Mads -
Már 4 napja nem
tudtunk egy percet se kettesben tölteni. Itt volt Audrey barátnője és minden
szabad percét vele töltötte. Gondolom ez legalább azt jelenti, hogy ő nem tud
rólunk. Ennek mondjuk pont kifejezetten örültem. Épp elég, hogy Tom tudja. Nem is
igazán tudom, hogyan viselkedjek körülötte.
Reggel fél6 volt,
sminkben ültem és a kávém szürcsölgetve olvastam a szövegem.
- Jó reggelt! –
köszönt fáradtan Audrey. Szemei karikások voltak, nem volt kisminkelve és a tegnapi
ruhájában volt. Már ez is felkeltette a figyelmem, még ha elaludt is nálam,
mindig visszament a szobájába átöltözni.
- Jó reggelt. Jól alakult
a tegnapi találka? – kérdezte kuncogva Tommy.
Ahogy meghallottam,
akaratlanul is felkaptam a fejem. Találka? Kivel? Nem is mondta. Nem tudtam
kezelni a hirtelen féltékenységet, ami feltört belőlem. Nekem azt mondta, nem
jó, nem ér rá este. Ezek szerint másra viszont volt ideje...
- Fergetegesen...
– válaszolt kissé flegmán Audey és felém tekintett. Mintha szégyellte volna,
amit Tommy mondott. – Jó reggelt Mads. Átjöhet Kate úgy 10 perc múlva?
Némán bólintottam
és visszanéztem a szövegemre, de már nem tudtam koncentrálni. Nem kérdezhettem
rá, hisz mindenki itt volt körülöttünk, de tudni akartam, kivel alakult „ilyen
jól” a találkája.
Alig vártam a mai
hét záró összejövetelt. Rám fér már a lazítás, az utóbbi napokban 16 órákat forgattunk.
A változatosság
kedvéért ma Dan asszisztense a hotel bár-ba szervezte az összejövetelt. Annyit mondott
Audrey, hogy jön vele este a barátnője is. Ma még Kate is jön, pedig soha nem
ivott velünk.
Én még csak most
értem haza, nem rág végeztünk, megvártam Dan-t és vele jöttem vissza a hotelbe.
Ő azonban még elintézett pár telefont, így egyedül folytattam utam a szobám
felé.
- Oh, Mads... –
mosolygott lepődötten Audrey, ahogy kilépett a liftből.
- Jó estét,
hölgyeim!
- Emlékszel még a
barátnőmre? Ott volt New York-ban azon az...
- Persze. –
válaszoltam és félreálltam, hogy kiléphessenek a liftből.
- Jó estét, Mr.
Mikkelsen. – mondta vidáman a barátnője. Emlékeztem az arcára, és tudom, hogy
említette is Audrey, de nem emlékszem a nevére...
- Tegezz kérlek. –
mondtam neki, mire elmosolyodott és bólintott. – Nem bánnád, ha ellopnám pár
pillanatra Audrey-t? – kérdeztem, mire megrázta a fejét.
- Természetesen.
Megvárlak a bár előtt. – mondta Audrey-nak és már el is indult.
- Mi a helyzet? –
kérdezte széles mosollyal Audrey.
- Kivel...
találkoztál tegnap, hogy átöltözni se volt időd?
Láthatóan meglepte
a kérdés. Megköszörülte a torkát és vállat vont.
- Csak egy régi
barátommal. Hosszúra nyúlt az este és nem volt időm hazajönni átöltözni.
- M-hm... –
bólintottam és az ajkaimba haraptam. – Hiányzol... – mondtam halkan és bár
legszívesebben magamhoz húztam volna, inkább a zsebeimbe tettem a kezem. – El tudsz
szabadulni egy kicsit? Van mit bepótolnunk... – mondtam halvány mosollyal.
- Nem akarok
lebukni Chrissy előtt, nem mondtam neki. Az én szobámban száll meg. De megpróbálok
majd elszökni még mielőtt visszamegyünk együtt a szobába. – mondta és
körbenézett, majd közelebb lépett. – Nem ígérek semmit, de lennének ötleteim...
- Meddig van
veled?
- Holnap után
megy haza.
Fájdalmasan sóhajtottam
és bólintottam.
- Írj majd.
- Rendben. –
kacsintott és futólépésben elindult a barátnője után.
*
Már negyed egy
volt. Egész jól sikerült elvonni a figyelmem Audrey-ról. A barátnőjével inkább
Tommy-ékkal ültek, én Dan társaságával ittam, így sokat nem beszéltünk. De már
megőrültem, annyira kívántam őt. Egy egész kivágott rövidujjú pólóban és szűk
farmerben volt.
Láttam, hogy
kezdett becsiccsenteni, egyre vidámabb és bátrabb lett.
Elővettem a
telefonom és írtam neki egy sms-t:
„Lépjünk le”
Pár perccel
később nézte csak meg és azonnal felém tekintett. Megnyalta az ajkait és
elmosolyodott, majd pötyögni kezdett a telefonján. Amíg az üzenetre vártam
kortyoltam párat a sörömből és úgy tettem, mintha követném Dan-ék
beszélgetését.
Végre zizgett a
telefonom:
„20 perc múlva
nálad?”
„Ok” – reagáltam
és zsebre tettem a telefonom. Már most azon járt az agyam, miket fogok tenni
vele, ha végre megint az enyém lehet.
Azonnal el is
köszöntem a többiektől, mondván, hogy visszajövök, telefonálnom kell.
Felmentem a
szobámba, és rágyújtottam egy cigire, amíg ideért. Éreztem, hogy kicsit többet
ittam, a józan ítélő képességem már nem volt az igazi. Most, hogy megint eszembe
jutott Tommy reggeli megjegyzése, újra ideges lettem. Mérges voltam, úgy
éreztem, Audrey átvert.
Megváratott, vagy
negyed órát vártam, mire végre bekopogott.
- Nem siettél... –
jegyeztem meg és bezártam az ajtót.
- Nem akartam,
hogy feltűnő legyen. – mondta és nyakam köré fonta a karjait. – Hiányoztál... –
súgta és már a nyakam csókolta. Bár nagyon nehéz volt megállnom, hogy
viszonozzam, muszáj volt megkérdeznem, iszonyatosan frusztrált.
- Hozzám se
szóltál ma. – mondtam, mire ő felvonta a szemöldökeit és elmosolyodott.
- Azt mondtad,
óvatosabbnak kell lennünk nyilvánosan. Hát azt tettem.
- De nem ennyire.
Kivel voltál tegnap?
- Mads... Nem
vagyok a tulajdonod. – horkantott fel vigyorogva és megrázta a fejét. – Nem
tudom, mi zavar.
- Lefeküdtél vele?
Halvány mosollyal
állta a tekintetem. Kicsit hátrébb húzódott és kezei lejjebb csúsztak a
nyakamról a vállamra.
- Féltékeny vagy?
– kérdezte, mintha ez büszkeséggel töltené el őt.
- Válaszolj.
- Zavarna? –
kérdezte halvány vigyorral.
Megfeszítettem az
állam és mély levegőt vettem.
- Legalább
használtál gumit?
Audrey
felnevetett és eltolt. Odament az ágy mellett lévő éjjeli szekrényhez és elvette
a cigis dobozom.
- Kimehetek
rágyújtani? – kérdezte és kivett egy cigit.
- Válaszolj,
lefeküdtél vele?
- Mads, kérlek...
- Válaszolj!
Elkomorodott és
rám nézett a válla felett. Kivette a még gyújtatlan cigit a szájából és nagyot
sóhajtott.
- Nem, Mads. Nem
feküdtem le vele. – rázta meg a fejét némán állva a tekintetem.
- Nem. –
ismételte még egyszer és leszegte a tekintetét. – Akartam...
Ahogy ezt
kimondta éreztem, hogy megugrik a pulzusom.
- De nem tettem
meg. – fejezte be és tovább ment a terasz ajtó felé. – Nem baj, ha kimegyek?
- Mert?
Keze megállt a
terasz ajtó kilincsén és vállat vont.
- Nem tudom...
nem... nem esett jól. – válaszolt habozva. – Nem... – folytatta halkan, de nem
fejezte be.
- Nem mi? –
kérdeztem a szőnyeget bámulva.
- Nem te voltál.
– mondta és kiment a teraszra.
Nem tudtam, mit
válaszoljak erre. Megijesztett amit mondott, ugyanakkor örültem is neki. Megijesztett,
mert ez azt jelenti, hogy kezd belém szeretni. Mi másért nem feküdne le laki
mással, ha lehetősége van rá? Gondolom bejött neki a pasi, ha elment vele kettesben
találkozni és nála is aludt.
Megijesztett, de örültem
neki. Megőrültem reggel, mikor meghallottam, hogy mással volt, azon
idegeskedtem, hogy mit csinálhat azzal a sráccal. Vajon őt is leszopja-e úgy,
ahogy engem szokott, olyan vad-e vele is, mint velem... Nem akartam, hogy mással
is csinálja, amit velem tesz. Magamnak akartam őt, még ha tudtam is, hogy úgyse
folytathatjuk a forgatás után. Legalább addig csak a magaménak akartam tudni. Hogy
utána hogyan viselem el a hiányát, még nem tudom. Nem akartam most ezen
agyalni, majd a jövőbeli énem megoldja.
- Audrey -
Kijött a teraszra
és mellém lépett. Óvatosan kivette a kezemből a cigim és mélyen beleszívott.
Nem csinált ilyet soha, amióta le-lefekszünk, mert félt, hogy meglát valaki.
Most azonban nem úgy tűnt, mintha zavarná. Ahelyett, hogy visszaadta volna a
cigim, elnyomta azt és szembe fordított magával.
- Elszívtam volna
még. – mondtam és mély levegőt vettem.
Mads behúzott a
teraszról és bezárta az ajtót. Visszafordult hozzám és kezei közé vette az
arcom.
Némán vizslatta
az arcom, alig meg-meg mozdítva az ujjait simogatta a bőröm, majd magához
húzott és megcsókolt. Éreztem, hogy a gyomrom liftezni kezd, a légzésem
szaporább lett és az ujjaim önálló útra keltek Mads hajában. Elképesztően hiányzott
már, azt hittem megőrülök, hogy nem tudok vele lenni. Örültem, hogy velem van
Chris, de utáltam, mert ez azt is jelentette, hogy nem lehetek Mads-el.
Finoman,
gyengéden csókolt, ami szokatlan volt, nem gyakran volt ennyire óvatos és
gyengéd. Ma ez csak olaj volt a tűzre. Ami napok óta érlelődött bennem, most
teljesen biztossá vált. Vagy megállunk itt, vagy ki tudja, hova jutunk...
Finoman eltoltam
és a mellkasának támasztottam a homlokom.
- Baj van? –
kérdezte és apró puszit nyomott a fejemre.
Nagyot nyeltem és
a szemeibe néztem. Nem tudtam, ki merjem-e mondani. Nem voltam igazán részeg,
de nem voltam már józan. Ő se, láttam rajta, hogy kicsit ő is mámoros
állapotban van. Mély levegőt vettem és végül belekezdtem.
- Nem tudom, hogy
tudnám-e ennyire... lazán... pusztán... ösztönösen folytatni ezt. – mondtam
halkan és leszegtem a tekintetem. Nem akartam még csak kimondani se, hogy
érzelmek nélkül. nem akartam ilyen súlyú szavakat használni, féltem, hogy túl
sok lesz. Nem akartam elijeszteni. De tudnia kellett, mit érzek.
Mads mély levegőt
vett és megnyalta az ajkait. Kezeit az arcomról lecsúsztatta a derekamra és
szorosan magához ölelt. Nem válaszolt semmit, csak megcsókolt.
Éreztem, hogy a
gyomrom ellepik a pillangók, szinte azt is elfelejtettem, hogy hívnak. Nagyon,
nagyon veszélyes vizeken eveztünk...
Eddig csak
ízlelgette az ajkaim, de most végre a nyelvét is megéreztem a számban.
Sokkal gyengédebb
volt, mint eddig akármikor. Nem markolt, nem szorított, csak simogatott és
cirógatott. A csókja is sokkal visszafogottabb volt, inkább csak ízlelgetett,
becézgetett.
Nem érdekelt már,
hogy mit gondol, vagy, hogy mihez akar kezdeni azzal, amit az előbb mondtam,
meg akartam őt kapni.
Halkan a számba
sóhajtott, ahogy végig húztam az ujjaim a mellkasán majd a hasán.
Lassan az ágy
felé sétált velem. Leültem az ágyra és hátra dőltem. Ő levette a pulcsiját és
felém támaszkodott.
Kicsúszott alólam
és hanyatt döntött az ágyon. Végigsimított a fejem felett heverő kezeimen, felelé
haladva, végig a melleimen keresztül egészen a hasamig. Apró csókokat nyomott a
bőrömre, ahogy lejjebb haladt. Kigombolta és lehúzta rólam a farmerem, majd
visszahajolt hozzám, hogy megcsókoljon. Így, hogy már csak a bugyim volt rajtam, könnyebben jutott be alá, a kezei sokkal intenzívebben tudtam mozogni, miközben a csiklóm ingerelte.
- Kérlek... - nyögtem két csók között és lejjebb toltam a boxerét.
Nem vette még le, viszont lehúzta rólam a bugyim. Ahogy lefelé
húzta a vékony csipke anyagot a lábaimon, apró csókokat nyomott szinte mindenhova. Ledobta a
bugyim valahova az ágyra, levette a boxerét és visszakúszott az ajkaimhoz. Egy pillanatra megállt,
felém hajolt és elmosolyodott. Óvatosan a hajamba túrt és újra megcsókolt. A
teste közben szorosan simult az enyémhez, néha hozzám dörgölve a merevedését.
Akartam őt, azt akartam, hogy újra kitöltsön, teljesen, most és azonnal.
Lábaival finoman
szétfeszítette a combjaim és kényelmesen elhelyezkedett.
Eddig a fejem mellett
támaszkodott, de most megfogta a kezeim és az ujjainkat összefonva emelte őket
a fejem fölé.
Éreztem ahogy
hozzám ért a pénisze, a csípőm azonnal megmozdult.
- Sssss... –
nyugtatott és picit feljebb emelte a csípőjét. – Nézz rám... – súgta, majd
lassan, végig a szemeimbe nézve elmerült bennem. Ahogy már teljesen bent volt,
az arcát a nyakamba temette és lassan mozogni kezdett bennem. Az ujjai még
mindig összefonódtak az enyémmel, apró csókokat nyomott a nyakamra, majd
visszatért az ajkaimhoz. Elengedte az egyik kezem és miközben mozgott,
végigsimított az arcomon és megcsókolt.
Tudtam, hogy
elvesztettem a csatát. Nincs mit tovább tagadni, alulmaradtam.
Annyira már
kiismerte a testem, hogy lássa, amikor közeledem az orgazmushoz, így lassított
és apró csókokkal lepte be a nyakamat, míg kicsit lenyugodtam. Ekkor folytatta.
Látta, hogy
közeledik az a bizonyos hullám, de most nem állt meg, kicsit gyorsított és
megfogta a kezeim. Szinte tökéletes volt az időzítése, pár másodperccel később
ő is követett engem, és egy halk nyögés és rövid remegés hullám kíséretében ő
is elélvezett.
Ahogy lassult a
légzése, felemelte a fejét és félresöpörte a hajam az arcomból. Elmosolyodott
és megcsókolt.
- Én se. – mondta
végre válaszolva a vallomásomra, mire elmosolyodtam és megcsókoltam.
- Megőrülök
érted... – súgta miközben apró csókokkal lepte be a nyakam. – a reggel vált
bizonyossá bennem, mikor Tom megjegyezte, hogy mással töltötted az éjszakát. Azt
hittem, megőrülök.
Nem tudtam nem elvigyorodni.
Jó érzés volt, hogy ilyen féltékeny rám.
- Nem akarok
visszamenni. – mondta, ahogy legördült rólam és magához húzott.
- Pedig
valamelyikünknek muszáj lesz. – kuncogtam halkan és felé fordultam.
Lehunyta a
szemeit és ujjaival lazán játszani kezdett a hajammal. Nem tudtam nem
megérinteni az ajkait. Imádtam azokat a vékony, definiált ajkakat. Az arc
csontjai után ez volt a kedvenc részletem az arcán. Miközben finoman játszottam
az ajkaival, hirtelen úgy csinált, mintha megharapná őket, amivel úgy
megijesztett, hogy halkan felsikoltottam.
Felnevetett és
szorosan megölelt.
- Nem hagyhattam
ki, ne haragudj.
- Utállak... –
súgtam és elmosolyodtam.
- Dehogy
utálsz... – vigyorgott büszkén és megcsókolt. – Nem tudod azt mondani
Chrissy-nek, hogy leléptél valami pasival, majd holnap hazamész? Veled akarok
aludni.
- Nálam van a
szoba kulcs. Muszáj odaadnom neki. Nem tudok ma maradni. – mondtam kissé szomorúan,
mire ő nagyot sóhajtott.
- Alig várom,
hogy elmenjen.
- Szeretem őt, de
én is. – kuncogtam és megcsókoltam. – Visszamegyek. Te már maradsz vagy még
visszamész?
- Lehet, hogy
maradok. Utálnám, hogy körülötted vagyok, de nem is beszélgethetünk úgy, ahogy
kettesben tennénk.
- Oké. –
bólintottam és felültem.
- Holnap is gyere
át! – kért és megfogta a kezem.
- Megpróbálok
majd elszabadulni, de nem ígérek semmit.
Ő némán bólintott
és ahogy felálltam, elengedte a kezem.
Felöltöztem és
hosszas csókolózással összekötött búcsúzkodás után visszamentem Chrissy-hez.
- Merre jártál?
- Telefonáltam. –
mondtam és visszaültem a helyemre.
- Egy órán
keresztül?
- Nem voltam
távol annyit. Hosszú beszélgetés volt. Mit iszunk? – kérdeztem, hogy tereljem a
témát.
- Mi most kezdünk
tequilázni. Innod kell velünk! – jelentette ki kissé részegen Tommy és már ment
is a pulthoz.
Chrissy furán
méregetett, majd felvonta a szemöldökeit.
- Kivel voltál?
- Senkivel. A szobánkban
voltam, telefonáltam, mondtam.
- Férfi illatod
van. – mondta és megszagolt.
- Hol van Mads? –
kérdezte hangosabban Dan és körbenézett. – Vagy egy órája eltűnt már. azt
mondta, visszajön.
Chrissy rám
nézett és elkerekedett a szeme.
- Hol van Mads?! –
kérdezte szinte suttogva.
- Nem tudom. –
vontam vállat és belekortyoltam Chrissy italába, de azonnal meg is bántam. –
Hogy lehet ilyen borzalmas mosogató levet inni?
- Vele voltál? –
kérdezte ugyanolyan elképedt fejjel. – Audrey, ő nős! Hisz még találkoztál is a
feleségével! – jegyezte meg suttogva, de ha tehette volna, kiabált volna. Senki
nem volt épp körülöttünk, Lily ment Tommy-val, hogy segítsen neki elhozni a
poharakat.
- Nem az. –
mondtam halkan, nehogy meghallja valaki körülöttünk.
- Tehát vele
voltál! Jóságos ég, Audrey, az apád lehetne!
- Nem az, kérlek!
Chris! Hagyd abba. Jól akarom magam érezni. Ne itt! – szóltam rá, majd azonnal
mosolyt erőltettem magamra, ahogy Tommy visszaért a tequilákkal. – Majd a
szobánkban megbeszéljük. – mondtam még halkan Chrissy-nek és magam mellé
ültettem Tommy-t. – Miért csak egyet hoztál fejenként? – kérdeztem vigyorogva
és már nyúltam is az egyikért.
- Oh, kincsem...
Nehogy azt hidd, hogy ebben a bárban véget ér az éjszaka... – mondta és
felemelte a kezében lévő rövid italt. – Egészség! – mondta hangosan és már le
is húzta az italt.


Tegnap fél 11kor csalódottan néztem hogy nincs fent az új rész, de Örülök hogy sikerült feltenni mégis :) nagyon tetszett és megállapítottam hogy nagyon genya vagyok mert várom hogy Hanne mikor tudja meg XD plane ha mégse válnak. Na jó befejeztem a genyózást;) izgi várom a folytatást :)
VálaszTörlésmuhahahaa én is várnám ha csak olvasnám a sztorit :D
TörlésJól van na tudom, könnyű pofázni a másik oldalról, amikor én sem tudom mi lesz a 15. fejezet után nálam :P
TörlésBocsi az offért, de ezen tegnap annyit röhögtem. Gondoltam hátha a ti napotokat is feldobja.
http://hannigram-hell.tumblr.com/post/146821145775/avidreadr2004-hannipunk-what-if-hannibal
JÓSÁGOS ÉG :'DDDDDD kész, ezen kiégtem :'DDDD feldobtad a HETEM! :DDDD én vagyok Bedelia ezen a képen. életem mottója :'D
TörlésJaja, én is várom a vihart, már nagyon érik, hogy boruljon a bili... ;) Hajrá, Audrey, mi drukkolunk, csak így tovább! :)
VálaszTörlésnincs már sok hátra ;)
Törlés